Nemesnádudvari meglepetés

Az őszi szünetre feleségem egy hatalmas dél magyarországi munkatúrát szervezett. Kübekházától kezdve mentünk Kaposvárig, és útközben szinte minden útba eső, vagy az útvonaltól kis kitérővel meglátogatható sváb falut megnéztünk. Ezekben a sváb falvakban a magyarországi németekkel kapcsolatos emlékműveket fotóztunk, és az emlékművek állítóival, és szobrászaival is készítettünk interjúkat. Jó nagy projektet vállalt be magának a feleségem. Azért én is találtam magamnak való látnivalót, egy Zsolnay épületkerámiával díszített községházát. Nagyon szeretem ezeket a szecessziós épületeket. El is kezdtem keresni, hogy ki tervezte és mit írnak róla, de még a Nemesnádudvari látnivalók között sem tüntetik fel ezt a remek épületet. A Településképi Arculati Kézikönyvben találtam ezt a rövid leírást róla: Az elmúlt évtized egyik legnagyobb közösségi építésének tekinthető a községháza eredeti állapotának visszaállítása. Építészeti kritikát sem nélkülöző részletei ellenére a község identitását, örökségvédelem iránti elkötelezettségét jól szimbolizálja az épület. Forrás: https://www.nemesnadudvar.hu/letoltesek/?tax%5Bwpdmcategory%5D=telepuleskepi-arculati-kezikonyv

A templom megtekintését már nagyon vártam, mert azok ablakairól már olvastam Sós Károly blogján.

Az első templomot Patachich Ádám kalocsai érsek építtette az ide telepített németek számára 1736-ban.   Az épület 70 évig szolgálta a hitéletet, mígnem szükségessé vált a megnagyobbítása.   A folytatásban, a már elkészült új templomot, egy 1850-ben keletkezett (az egész települést érintő) tűzvész majdnem teljesen megsemmisítette.  Végül, 1891-től - további bővítésekkel együtt - újjáépítették.   Az ablakokon szignó nem látható, de a jól ismert jellegzetességek alapján, tagadhatatlanul Waltherr Gida műhelyéből származnak 1909 és 1910-ből. Forrás: https://templomablakanno.blog.hu/2017/06/19/nemesnadudvar_sarlos_boldogasszony_templom

Miután a templombelsőt lefényképeztem, indultunk volna tovább. De aztán a templom mögött parkoló autónkon egy csúnya ütközésnyomot találtam. Erre nem számítottam. Azért szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vétkes sofőr megvárt, és elismerte hibáját. Az utóval továbbmenni tudtunk, így a túránkat csak időben növelte. Azóta van mit intéznem, hogy az autóm ne egy bontószökevénynek tűnjön.

Az otthoni munkavégzés apró örömei.

Nehéz ügy ez a Home Office. A munkaidő nagyon sokszor tart estig, emiatt aztán a blogbejegyzések is elmaradnak. A számítógépes munkavégzésnek törvényi szabályozása szerint a számítógép mellől fel kell állni. Ezt szerencsére itthon is megteszem. Ma is felálltam, és a tegnapról maradt tócsnit mikróztam, és állítottam össze az ebédet a maradék salátával és joghurtos öntettel. Amikor az étkezőasztalhoz mentem a fényképezőgépet láttam meg. Vajon fel van töltve az akkumulátora? – gondolkoztam el. Ellenőrzésként bekapcsoltam, és lefényképeztem az ebédem.  Fel kell tölteni az akkukat, mert a lemerülés határán van. – állapítottam meg, de azért még lefényképeztem az ebédem. Később kávészünetet is tartottam, és terveztem a jövő heti szabadság vidéki túráját. A tervezéshez a régóta nem használt töltőtollamat is elővettem. Nagyon élveztem a töltőtollal való írást, azért ez sokkal jobb a kéznek, mint a billentyűket nyomogatni. Az igaz, hogy a szépírásomra biztos nem kapnék már ötös osztályzatot, de majd csak javul ez is.

Házi Áldás

Négy éve írtam az akkor frissen vásárolt Házi Áldásról: https://multmento.blogspot.com/2019/09/himzesnek-latszott.html . Tegnap commentet kaptam Alettától, aki kételkedett az én megállapításomban. Szerinte ez valódi hímzés. Elkezdtünk levelezni róla. Én kételkedtem, mert az én Házi Áldásom nagyon farostlemez kinézetű, és a gyöngyök ragasztottnak látszanak. Ma gondoltam egyet, és a keretből kivettem a képet. Kiderült, hogy a keretben kettő lap van, egy vékony, és egy vastag. A vékony egy fátyol vastagságú kemény szövetlap, és valódi hímzés van rajta. Így bizonyítást nyert, hogy a betűk, azok rávarrt kis gyöngyöcskék. Örültem neki, hogy valódi hímzést vásároltam. Annak is örültem, hogy a hátsó kemény lapon írást is talátam: ’Emlékül testvéredtől Odéliától 1893 decz. 24 én.’

Miért nem írok?

 

Legutóbb elhatároztam, hogy a blogom nem hanyagolom el. Alakulnak is szabadidős tevékenységeim is. Múlt héten is kedvemre szerszámokat restauráltam. A téma kedvemre való volt, de fényképeket nem készítettem a folyamatról. Időszorításban is voltam, így aztán ez a téma is ugrott. Szabadidőmben eddig Angster József életrajzi könyvét olvastam. Nagyon tetszik az önéletírás. Amikor olvasom, mindig déd- és nagyszüleim jutnak eszembe. Angster először németül írta, majd ugyanazt az életrajzot magyarul is megírta, hogy a magyar anyanyelvű unokái is megértsék. Emiatt is nekem nagyon tetszik. Nagyon látszik rajta, hogy német anyanyelvű írta magyarul. Ezért is jutnak mindig őseim eszembe e könyvről, akik német anyanyelvük helyett velem magyarul beszéltek.

Ezt a könyvet is most félbehagytam, mert kaptam ajándékba egy újabb könyvet. Egy könyvtár selejtezéséből mentették meg nekem, mert gondolták, hogy ez engem érdekel. Valóban, én már majdnem ki is olvastam, mert nagyon érdekesnek találtam, mikor beleolvastam. Olyan, mintha vadonatúj könyvet olvasnék. Ugyanakkor 1969-ben adták ki. A benne levő könyvtári karton szerint senki sem kölcsönözte ki. Így történt meg, hogy én most a könyv eddig kiolvasott részek alapján is többet tudok id. Szabó István szobrászról, mint a Wikipédia.

Id. Szabó István (Cered, 1903. augusztus 29. — Benczúrfalva, 1992. július 5..) Kossuth-díjas szobrászművész. Alkotói tevékenységet főleg a köztéri szobrászat területén fejtett ki.

Szobrászművészetet Bóna Kovács Károly műhelyében tanult az 1930-as évek elején. Kőből, bronzból, műkőből, mészkőből, bazaltból készült szobrainak stílusa is a népi fafaragó művészettel mutat rokonságot, talán ezért is vált igen foglalkoztatott köztéri szobrásszá. Már 1934-től kiállításai voltak a Műcsarnokban, majd főleg Észak-Magyarországon, Nógrád megye területén felállítandó köztéri szobrokra kapott megrendeléseket. 1938–39-ben első világháborús emlékművet készített Mátranovákon, majd annak mását 1948-ban Cereden is felállították. 1941-ben készítette Parasztfej című alkotását bronzból, 29 cm magasságban. Művéből fegyelmezett, látszólagos nyugalma mögül indulat, elszántság és erő sugárzik. A szobrot az Állami Vásárló Bizottság vette meg a művésztől, ma a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

1945 után, a korszak hangulatának is megfelelően, előszeretettel ábrázolta az egyszerű munkás és parasztembereket. Híres A magyar bányászat 200 éves története című sorozata, melyet tölgyfából faragott 95 cm magasságban. 1965-ben faragta körtefából Palóc Madonna c. szobrát 45 cm magasságban, köztéri szoborként bronzból is kiöntötték, és Balassagyarmaton nyert elhelyezést. Mikszáth Kálmánról és Madách Imréről is készített szobrokat, s politikusokról emléktáblákat vagy szobrokat, köztük Kossuth Lajosról, Rákóczi Ferencről. Bányászszobraiból Várpalotán, Bátonyterenyén is helyeztek el köztéri alkotást.

Dőlt betűs részek forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%B3_Istv%C3%A1n_(szobr%C3%A1sz,_1903%E2%80%931992)

Bácsalmási véletlen

Szeptemberben a Bács-Kiskun megyei német településeket járva Bácsalmásra is eljutottunk. A Hősök terénél találtunk is egy parkolót, ahol megálltunk. A kocsiból kiszállva egy emléktáblát láttunk meg. Biztos ez is Magyarországi németekkel kapcsolatos – mondta feleségem. Nem az, mondtam én, - és máris fényképeztem. Miért fényképezed? Nekem nem kell! – Válaszolta feleségem. Engem nagyon érdekelt, mert Boromisza Tibor emléktáblája, akiről én más Véver Oszkár kapcsán sokat olvastam.

 

Így történt, hogy elkészült a két kép. Majd utána otthon elkezdtem újból kutakodni a neten, és találtam is újabb információkat Boromisza Tibor és Véver Oszkár kapcsolatáról.  Barátainknak egy kis előadást is tartottam ezekről az információkról. Az alább látható diasorozatot vetítettem hozzá. 

Kerek évforduló

Feleségem nem szereti a kerek évfordulókat ünnepelni. Már a negyedik X-en sem engedte, hogy egy nagy családi ünneplésen legyen megünnepelve. Húsz év óta a helyzet nem javult. Nekem a barátok mondogatták, hogy a kerek évforduló legyen tisztességesen megünnepelve. Addig-addig terveztem, szervezkedtem, míg ki nem alakult egy ünnepi nap. Feleségemnek szerencsére a születésnapján nem volt semmi munkahelyi kötelezettsége, ezért én is szabadságot vettem ki, és egy Észak Magyarországi egynapos autós kirándulásra vittem. Ezen a napon készültek az alábbi képek.