Egy alig ismert író emlékezete

Rátaláltam Németh Imre A Bíbor-tenger partján címmel irt könyvének német fordítására. A regényt ismertem. Annak idején az iskolai könyvtárban ajánlották, hisz tudták rólam, hogy szeretem az életrajzi regényeket. Arra emlékszem, hogy ezt a regényt néhány nap alatt elolvastam. Még egy kicsit csaltam is az érdekében. Az unalmas történelemtankönyv alá tettem. Amikor a nagyim megkérdezte mit csinálok, mondtam, hogy tanulok. Valójában meg a regényt olvastam ki. Bár ha utólag belegondolok, az is történelem. Lásd a regény ajánlását.

Xántus Jánosról, az 1849 utáni emigráció egyik jeles alakjáról, az igaz tudósról és hazafiról ír Németh Imre ebben a regényében; arról, hogyan küzdötte ki magának a száműzetés keserű kenyerén tengődő fiatal magyar az Újvilág természettudományos köreinek elismerését, és arról: hogyan jutott el, annyi viszontagság, hányattatás ellenére is álmai földjére, a Bíbor-tenger partjára. Az oly kevéssé ismert magyar utazónak méltó emléket állított ebben a művében a szerző. Részletesen és érdekesen ismerteti Xántus áldozatos, munkás életét, melynek során nagy amerikai intézmények mellett a Magyar Nemzeti természettudományos gyűjteményének is megvetette az alapját. Németh Imrének az "Őserdők mélyén" és "Az ősi szó nyomában" szerzőjének ezt az újabb regényét sikere biztos tudatában nyújtjuk át a világjárókönyveket kedvelő olvasóknak. Forrás: https://www.antikvarium.hu/konyv/nemeth-imre-a-bibor-tenger-partjan-122392

Németh Imréről wikipedia szócikket nem találtam. A neten az 1965-ös Magyar Irodalmi Lexikon emlékezik meg néhány sorban az íróról.

Németh Imre (1893—1970) 1921-ben kezdte újságírói pályáját. 1934-ben a „Válasz" c. lap felelős szerkesztője. 1935-ben országgyűlési képviselő. A falukutató írók védelmezője, Bajcsy Zsilinszky Endre harcostársa a nácizmus elleni küzdelemben. A felszabadulás után a Szabad Szó és a Magyar Nemzet munkatársa. Két életrajzi regény írója. (Magyar Irodalmi Lexikon. Budapest, 1965. 345. o.) Forrás:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_Almanach_1906-1910_1/?query=%22N%C3%A9meth%20Imre%22%20k%C3%A9pvisel%C5%91&pg=192&layout=s

A Németh Imre által irt életrajzi regényeiről legszebben maga az író irt a legszebben 1959-ben a Szolnok Megyei Néplapban:

József Attila egy kicsit másképp

 A Lovag utcán gyalogolva fedeztem fel József Attila emléktábláját.

Megálltam és lefényképeztem a házat, ahol néhány évig élt.

Utána kerestem az életrajzában, hogy Mért és hogyan lakott itt:

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hiszen félárva gyermekként ifjúsága tele volt lemondással és brutalitással, felnőttként pedig szembesülnie kellett a meg nem értéssel. Öngyilkosságra utaló tragikus halálának pontos körülményeit azóta sem sikerült tisztázni. 

József Attila 1920 januárjában néhány napig még a Ferenc téren lakott, január közepével Etel nővérével együtt átköltözött Makaiék Lovag utcai lakásába. Hogy a rokonokat megtévessze, Makai Etelt mint szobalányt, Attilát pedig mint annak testvérét mutatta be. Sógorukat idegenek jelenlétében „doktor úr”-nak, Jolánt pedig Lucie-nek kellett szólítaniuk. Makai Ödön Lippe Lucie álnéven vette feleségül Jolánt 1919-ben, 1928-ban váltak el, hogy születési nevén is feleségül vehesse. A két gyermek a cselédszobában lakott. 1920 júniusától egészen nagykorúságáig Makai Ödön volt József Attila gyámja. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_Attila

Makai Ödönnek utána olvasva, ki is derült a József családdal való viszonya. József Attila mindkét lánytestvérét feleségül vette kétszer is. Érdekesen alakult családregény.

Makai Ödön (Nagyszentmiklós, 1889. október 27. – Hódmezővásárhely, 1937. február 16.) jogász, ügyvéd, József Attila sógora és gyámja, József Jolán, majd József Etelka férje, Makai Emil költő, drámaíró unokaöccse.

Zsidó családból származott, Löwenstein Adolf és Fischer Hermina gyermekeként született Nagyszentmiklóson (Édesanyja testvére volt Makai Emil költő, újságíró, műfordító). Jogi tanulmányokat végzett. Miután József Áronné Pőcze Borbála 1919 decemberében elhunyt, ő lett az árván maradt gyermekeinek a gyámja. Felismerte József Attila tehetségét, s pályáját egyengette. 1920-ban a költő Makai Ödönnek a Lovag utcai lakásában lakott, anyagi támogatást is kapott tőle.

Első házasságát József Jolánnal kötötte, akit Lippe Lucie álnéven vett feleségül Budapesten, a Terézvárosban, 1919. április 28-án, majd 1928-ban elváltak. 1928. szeptember 22-én immár a valódi nevén vette el József Jolánt, szintén a Terézvárosban, majd ezt követően feleségével Hódmezővásárhelyre költöztek. Házasságuk alig több mint egy hónappal később válással végződött. Még ugyanezen év végén azonban harmadszorra megházasodtak, alig két évvel később újból elváltak.

A szegedi ügyvédi kamara Makai Ödönt 1929. január 8-ai hatállyal jegyezte be a Szentesi út 24. szám alá. Előbb főfelügyelőként dolgozott a Belvárosi Takarékpénztár Tiszántúli Kerületénél, egyidejűleg pedig ügyész volt a Kereskedelmi Banknál, később pedig ennek társigazgatójaként is működött, egészen haláláig. Hódmezővásárhelyen alakult ki szorosabb kapcsolat közte és József Attila között, a költő Makaira mint barátjára tekintett.

Negyedszerre József Etelkát vette el 1931. december 26-án Budapesten. Megegyezés szerint három gyermekük - köztük Makai Péter rendező-díszlettervező (1932. december 4. – 1991. november 7.) - az anya református vallását követte.

A Makai családnak élénk társasági élete volt, főként zsidó ügyvédekkel, bankárokkal, orvosokkal, valamint a városban élő híres költőkkel, művészekkel, és műkedvelő színészekkel voltak kapcsolatban. Makainak gyakran jelentek meg közgazdasági témájú írásai a hódmezővásárhelyi sajtóban, irodalmi kérdésekhez is gyakorta hozzászólt. 1931-ben a Vásárhelyi Friss Újságban nyílt levelet publikált Vihar Móricz Zsigmond körül címmel, melyben kiállt az író mellett, amikor azt élesen támadták. Temetésén, melyre Hódmezővásárhelyen, a Tuhutum utcai zsidó temetőben került sor, csak özvegye és volt felesége voltak jelen. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Makai_%C3%96d%C3%B6n

Kerestem Makai Ödönről illusztrációnak a posztomhoz, és meglepetéssel találtam is egyet 1929-bő, amelyen József Attila, Makai Ödön és testvérei is láthatóak zuluknak öltözve. József Attiláról eddig mindig csak komoly, és szomorkás képet láttam. Jó hogy most láthatjuk egy kicsit másképp.  

Egy döbbenetes fotót kaptunk egy 90 évvel ezelőtti, vásárhelyi álarcosbálról – egyik legnagyobb költőnk József Attila, nőnek öltözve látható rajta. Olvasónk, Pál, Vásárhelyi értékek rovatunk legújabb, József Attila vásárhelyi emlékeit látva egy rendkívül különleges, általunk meg sosem látott fotót küldött.

Hódmezővásárhelyi álarcosbál. 

József Attila zulu nőnek öltözve (balról), Makai Ödön (sógora és gyámja), 

József Jolán és Etel (testvérei jobbról)

Forrás: http://www.vasarhely24.com/anno/nagyon-kulonleges-ki-tunik-fel-egy-1929-ben-keszult-vasarhelyi-foton

Egy kis képeslap Véver Oszkár Békési kiadásából.

Már 2012 óta nálam van Véver Oszkár naplója. Idő kellene, hogy digitalizáljam, és feldolgozzam ezt a hagyatékot. Időm ugyan kevés, de azért figyelek és folyamatosan keresek kiegészítő adatokat, és anyagokat a naplóhoz, és az életrajz feldolgozásához. A könyvkiadója által kiadott képeslapból lehet találni közgyűjteményekben és a bolhapiacon is. Egy darabot sikerült is beszereznem. Ez képeslap 1899-ben futott. Véver Oszkár képeslapjairól Kocsor János írt „KÉPESLAPOK A VOLT GYULAI ÉS BÉKÉSI JÁRÁSBÓL A MUNKÁCSY MIHÁLY MÚZEUMBAN (1899–1945) címmel. Ebből a cikkből idézek.

A könyvkereskedők közül különösen jelentős volt a békési Véver Oszkár tevékenysége. Véver az 1920-as évekig dolgozott Békésen, majd Budapestre ment. Tevékenységének színvonalát jelzi, hogy Nürnbergben bronzérmet nyert a könyvszakmában kifejtett munkásságáért. Képeslapkiadóként nem pusztán Békésről, hanem Köröstarcsáról és Ókígyósról is megjelentetett lapokat. … Az 1920-as évekig a valóság megszépítésére már a felvételek utólagos színezése is lehetőséget nyújtott, de más eszközökhöz is nyúltak. E tekintetből a legszemléletesebb példákat a békési Véver Oszkár által kiadott képes levelezőlapokon találhatjuk. Néhány lapján felfedezhetjük a montázstechnika alkalmazását kiadványai élénkítésére. Ami feltűnő: a túlnyomórészt parasztok által lakott mezőváros egy-egy részletét mutató ilyen típusú képekről hiányoznak a földművelők. Helyettük például a békési Főteret az 1900-as évek elején keménykalapot, sétapálcát, kifogástalanul szabott öltönyt viselő férfiakkal, velük beszélgető napernyős nőkkel (minden bizonnyal feleségekkel), illedelmesen viselkedő gyermekkel népesítette be a montázs készítője. Nem nehéz elképzelni, hogy a vasárnapi ebéd után „korzózó” megbecsült városi polgárokat kívánta láttatni a képeslapot kézbevevő idegennel. Forrás: http://epa.niif.hu/01500/01577/00031/pdf/EPA01577_BMMK_33_137-178.pdf

Könyv a Margit szigetről.

Keresem a magyar szerzők németre fordított műveit. Legutóbb Törs Kálmán Margitsziget című munkáját találtam meg németül 1873-ból. Érdekes könyv, mert a magyar kiadás is hozzá van kötve, de onnét csak a borító, amiből lehetett látni, hogy a magyar kiadás egy évvel előzte meg a németet. A német kiadásnak egy vágatlan példány, így még azt senki sem olvasta. Feleségem lesz majd az első, aki olvashatja, és összehasonlíthatja a könyv magyar kiadásnak szövegét a némettel.

Amikor utána olvastam a szerzőnek kiderült, hogy eredeti családneve Tircs volt. Érdekes egy név, mert mint családfakutató oldalakon megtaláltam a „TRIERTSCHI” név magyar átírásából származik, azt is jelentheti, hogy Trierből származik a család. Így aztán nem is kell csodálkozni rajta, hogy a német kiadásnak nincs is fordítója. Minek is lenne, ha szerzőjének az anyanyelve német.

  

Törs Kálmán (Rimabrézó (Gömör megye), 1843. április 5. – Budapest, 1892. augusztus 31.) hírlapíró és országgyűlési képviselő.

Középiskoláit szülőhelyén és Késmárkon végezte, a jogot a budapesti egyetemen hallgatta és ügyvédi oklevelet is nyert, azonban az ügyvédi pályáról az irodalmira lépett és Tircs családi nevét Törsre változtatta; 1853-tól, majd 1869-től a Vasárnapi Újságnak és melléklapjainak: a Politikai Újdonságoknak, Képes Néplapnak, Világkrónikának és az Osztrák Monarchia írásban és képben című vállalatnak is főmunkatársa volt; 1868-76-ig a Honnak lett belső munkatársa; e mellett a Jókai Üstökös című humorisztikus lapját is szerkesztette. A Függetlenségi Párt programját vallván, 1878-ban a szentesi kerület megválasztotta országgyűlési képviselőnek és azután is ezen kerületet képviselte. Mint politikus a függetlenségi és 48-as pártnak híve volt. 1881-től a képviselőháznak jegyzője volt és különösen közlekedési és gazdasági ügyek tárgyalásánál szólalt fel. Mint politikai cikkíró az Egyetértésnél és a Pesti Hírlapnál működött. Egyik alapítója volt a Petőfi Társaságnak és a hírlapírók nyugdíjintézetének alelnöke. Sírja a Kerepesi úti temetőben áll. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6rs_K%C3%A1lm%C3%A1n

A könyvről találtam egy ismertetőt Babinszki Edittől. Az alábbiakban idézek a blog posztjából, hogy egy kicsit megismerjétek, hogy mely könyvet vettem én meg két nyelven.

Számos újságcikke mellett több könyvet, sőt még egy színdarabot is írt: a Házasság hajdan című, két felvonásos vígjátékát 1878. március 9-én mutatták be a Nemzeti Színházban. Könyvei közül talán a legjelentősebb a Margit-sziget, melyhez az adatokat József főherceg jószágigazgatóságától kapta. Könyvét kiadás előtt „lektoráltatta” is, kéziratát ugyanis Rómer Flóris régész átnézte és a hibás adatokat kijavította.

A sziget történetének bemutatását a rómaiaknál kezdi, akiknek a barbárok ellen a környéken vívott harcait, valamint hátrahagyott építészeti örökségüket részletesen ismerteti. Majd rátér az Árpád-házi királyok korából jól ismert Nyulak szigetének és IV. Béla lányának, Margitnak a történetére és aprólékosan bemutatja az e korban itt állt egykori épületek, kolostorok, rendházak történetét és azoknak az 1800-as évek második feléig megmaradt romjait.

 A majd’ 70 oldalnyi történelmi áttekintés után rátér a sziget korabeli leírására. De nem csupán elmeséli azt, hanem szó szerint kézen fogja olvasóját és végigvezeti rajta:

„Ha nincs ellenedre nyájas olvasó, jőjj velem és fogadd el társaságomat. A mennyire tőlem telik, igyekezni fogok, hogy túlságosan unalmadra ne legyek. Délután három óra van. A hőség tikkasztó. Sietnünk kell, hogy elérjük a hajót, mely minden félórában indul kora reggeltől egészen addig, míg hazaszállítani való közönség van a szigeten. A belvárosi plébánia temploma előtt állunk s a „Fecske” az átelleni Rudasfürdői állását elhagyva, épen most kezdi hasítani éles orrával a Duna árjait s éles füttyével a levegőt. Épen csak annyi időnk van, hogy 20 krért [krajcárért] az első magyar Dunagőzhajózási társaságnak, mellyel a sziget igazgatóságának szerződése van, e czélra a víz partjára állított, csinos, svájczi modorban épült házában jegyet válthassunk. A hajó kiköt, beszállunk…”

Leírásai oly részletesek és irodalmiak, hogy a könyvet olvasva tényleg úgy érzi az ember, mintha a szigeten sétálna:

„Ősrengetegbe kell menni az embernek, hogy a szigetiekhez hasonló lombozatú fákat találjon. Dús, tömött az egész a csodálatosig. Némely bokor olyan sürü, hogy lehetetlen belelátni; lapáttal rakásra hányt faleveleknek hinnéd, ágnak, résnek híre sincs sehol; némely facsoportozat kebelében jóságos éjszaka van; nincs az a verőfény, nincs az a napsugár, a mely belehasson.”

Praktikus tanácsokkal is ellát, hogyan érdemes bejárni a szigetet, majd részletesen ismerteti annak infrastruktúráját:

„Mi azonban, kik a lehető legrövidebb idő alatt akarunk végigfutni a sziget szépségein, válasszuk a budai oldalt, melyen vasút vezet. Úgy bizony, vasút. Mert ennek a kis darab földnek itt vasútja is van. Van annak mindene, a mit a modern felfogás és civilisatió a kényelem fogalmától megkíván. Van két kikötője, a sziget alsó és felső végén, minden félórai közlekedéssel. Van postahivatala, a mely szállítja a vendégek leveleit és a hírlapokat. Van vízvezetéke, – mint már említők, – mely az egész szigetet behálózza. Van külön szolgabírája, a szükséges assistentiával. Van gázvilágítása, mely meghosszabbítja a nappalt, ha a közönség hosszabb nappalt kíván, s mely a világosság terjesztését nem bízza egyedül a holdvilág jóakaratára, mint egynémely civilizált város. Van távírdája, vasút mentében, mely a vonatok indulását jelzi s megőriz a közlekedést gátló és veszélyes carambolok ellen, a hogy az összeütközéseket műnyelven elnevezni szokás. És van vasútja. Egy szóval valóságos szervezett kis állam, külön határokkal; melynek még törvényhozása is van, a miről a fák sudarára ragasztott figyelmeztetések tesznek tanúbizonyságot.”

“No ez a vasút, ez sokban különbözik ugyan az atlanti és a csendes óceánt összekötő pacific-vasuttól, de a szigetbeli közönség közlekedési igényeinek kielégítésére tökéletesen elég. Öt csinosan szerkesztett nyári kocsi, nyílt ernyővel, 16 üléssel folyton közlekedik a budai part mentében az alsó vendéglő és a felső kikötő között. Egy-egy erős és virgoncz ló úgy röpíti az embert a sima vágányon, mint akármely kisebbszerű locomotiv…”

 

A vasútról leszállva már a természetes meleg forrásokról, az itt feltörő hévizekről ír, összehasonlítva azokat a budai forrásokkal. Az éppen akkor mélyülő artézi kutak fúrásáról és az abban az időben épülő fürdőkről is mesél:

„Ezelőtt néhány évvel, midőn a szigetre már kiváló gondot kezdtek fordítani, a sziget igazgatósága e helyen járván, a nagyon megapadt víz kavicsa közt több helyütt látta e meleg források nyomait, hol a felbugyogó víz a kavicsot megnedvesité. Kísérleteket tétetett hőmérővel, mely az ily helyeken 8 R. fokkal magasabb állást mutatott, mint egyébütt. Így fogamzott meg az artézi kút terve, melyet ugyanazon a helyen csak mintegy kísérletkép elkezdett fúratni, de mely kísérlet annyira sikerült, hogy most már befejezéséhez közel áll az artézi szökőkutat magába záró épület, mely a felső fürdőházat csodás hatású vizével oly bőven látja el.”

Ezután részletesen ismerteti Zsigmondy Vilmos fúrásait és a szigetnek a fúrások során megismert földtani felépítését. Anyaggyűjtésének alaposságát jelzi, hogy mindent, amit az 1870-es évek elején a geológusok tudtak a területről, azt részletesen leírta. A fúrások során megismert „vízbocsátó” rétegek mélységét és a belőlük származó vízmennyiségeket is részletesen taglalja. Végül közli a feltörő vizek összetételét, mely elemzéseket Than Károly egyetemi „vegytanár” végzett el. Az adatokból pedig már kiolvasható a Margit-szigeti hévizek gyógyhatása:

„A hévvíz hatása és kitűnő gyógyereje részben a forrás szilárd alkrészeitől, főleg azonban annak oldott légnemű tartalmától, hőfokától és talán a föld beljéből fölvezetett villamos áramlatától föltételeztetik.

1. A fürdők mindenekelőtt a bőr tisztántartását és rendes működését segítik elő …

2. A meleg fürdők nagy fokban izgatólag és éltetőleg hatnak az ideg- és edény-rendszerre, gyorsítják a szívműködést, a légzést és a vérmozgást, elősegítik a kiválasztásokat (izzadság, vizelet). Ezen hatásuknál fogva előmozdítják a kóros lerakodások felszívatását, mit még a fürdőkbeni dörzsölés és gyúrás, valamint a meleg zuhanyok által gyorsítani lehet …

3. Ha a fürdők a test hőmérsékleténél alantabb fokban, mint langyos fürdők alkalmaztatnak, akkor lassitólag hatnak a szívműködésre, és az idegrendszer kóros izgékonyságát lehangolják, tehát kedvező eredménynyel alkalmazhatók zsábáknál (idegfájdalom), görcsök és méhszenvi (hystericus) bántalmak ellen…” Forrás: https://termvil.hu/2019/04/09/margit-sziget/

A posztban levő színes képek saját készítésűek, mert én is szeretek ott sétálgatni. 

Legújabb szerzeményem.

Zsolnay Vándor – hirdette a netes bolhapiacon az eladó. Én régóta kerestem a Sinkó András féle fafaragó fiú történetének folytatását. Amikor az elsőt vettem, még úgy gondolkoztam, hogy nem lesz folytatás. Aztán, évről-évre gyűlnek a Zsolnais könyvek. Most még a könyvtáramban szétszórva, különböző helyeken, de gondolatban már majdnem megtöltenek egy polcot. A jövőben a Zsolnay könyvek polcán, majd ez a szobor fog vigyázni a porcelán szakirodalomra.

A régi Fekedi látkép készítésének helyszínén.

Már két éve, hogy megvettem a régi Fekedi látképes képeslapot. (Régen itt írtam róla: https://multmento.blog.hu/2018/01/31/egy_kis_tortenet_a_fekedi_templomrol ) Azóta gondoltam, hogy megörökítem ezt a vagy száz éves falusi látképet. Múlt évben el is mentem arra a helyre, ahonnét sejtettem a készítésének a helyét. Meg is találtam, Jó magas kukoricás volt azon a helyen, ahol egykor a szőlővessző volt a meghatározó.

A kukoricatáblában van a víztározó épülte, annak tetejére kellett volna feljutnom. A vízmű védterülete be volt zárva, ezért aztán idén a Kanada hegyi pincefalu meglátogatása előtt a felszántott kukoricaföldről készítettem Fekedi látképeket. Ezek nagyjából onnét készülhettek, ahonnét száz éve a látkép készült.

Kár, hogy ködös volt az idő. Ráadásul a cipőm is sáros lett. Magyaráztam is otthon, hogy én csak a hamisítatlan egykori látképkészítés helyét kerestem.