Fafaragó fiú

Ki kell alakítanom a téli alkotó kis kuckóm, ahol a meghúzhatom magam és kedvemre alkothatok. Elő is szedtem a még augusztusban vásárolt kis Zsolnay fehér szobromat. Nem tudtam otthagyni a kis gyári hibával rendelkező fafaragó kisfiú szobrát. A kalapját és csizmáját kivéve, akár engem is ábrázolhatna a hatvanas és hetvenes évek környékén. Nekem is volt kis zsebkésem, és alkottam a különféle botfaragásokat. Néha díszített csúzli nyél lett. A legemlékezetesebb alkotásom a Melegmányi Völgy kis patakjára épített vízikerekem. Magam faragtam ki a lapátjait, és a végén még forgott is. Kár, hogy akkor nem készült róla fénykép. Nem is erről akarok én mesélni. A következő évek terveiről. Az idei év nyarán, Fekeden már megpróbálkoztam fafaragást tanítni gyerekeknek. Egy kicsit akkor elszámítottam magam, mert felső tagozatos gyerekekre számítottam, és a végén alsó tagozatosokat kaptam. Nyilvánvaló, hogy azokkal máshogy kell kezdeni. Így hát most van időm, hogy előkészüljek. A bolhapiacon vásároltam is különböző kis zsebkéseket, melyeket, ha megélesítek, a gyerekek majd tanulhatják a fafaragást. Először csak a frissen vágott mogyoróvesszőkön, aztán remélhetőleg különféle hasznos tárgyakat készíthetnek. A fafaragó tábor reklámfigurájának éppen jó lesz ez a kis szobrocska. Amíg a fafaragótábor el nem kezdődik, addig is a polcomon a fafaragó kések tároló dobozán ülve emlékeztet arra, hogy 2019-ben jobb fafaragó tábort kell majd tartanom, mint idén.

Az Iparművészeti Társulat 1935-ős kiállításán szobrocskáival megjelent egy harmincas éveiben járó alkotó, Sinkó András. Figurái talán a véletlen folytán, Zsolnay és Herendi porcelánokat bemutató vitrinek közé kerültek. Valljuk be, a legeslegjobb helyre ahhoz, hogy a figyelem középpontjába emeljen egy feltörekvő ifjú alkotót. Ez a figyelem nem is maradt el. Mattyasovszky - Zsolnay László és a gyár több vezetőjének annyira megtetszettek a munkái, hogy mind a 29 kialított kisplasztikáját megvásárolták a pécsi gyár részére. Ezzel kezdetét vette egy nagyon szoros, több évtizedig tartó, rendkívül termékeny kapcsolata.

Egy erdélyi faluban Gyerőmonostoron született 1901-ben. Szülei egyszerű, szegény földműves emberek voltak. Később keserűen vallott gyermekkoráról, nehezen találta helyét, gyenge fizikuma mellett visszahúzódó, magának való természete is nehezítette beilleszkedését a „gyerektársadalomba”. Talán ez a magába forduló énje vezette a népművészet felé. Fafaragás, fazekasság az élő mindennapok részei voltak, így érdeklődése már kis iskolás korában az alkotás útjára terelte. Egy szál bicskával művészi fafaragásokat készített. Tanítója egy alkalommal agyagot hozott az órára. Ez a könnyen formálható anyag, amiből a létrehozandó formáknak csupán a fantázia szabhatott határt megbabonázta. Otthon képek után embereket formázott, elsőként Petőfit majd a magyar történelem további nagyjait. Nem csoda tehát, hogy tanítója javaslatára a Székelyudvarhelyi agyagipari szakiskolában folytatta tanulmányait. Sinkó András itt ösztöndíjasként kiemelkedő tehetségét megmutatva négy évet töltött el. Kályhásként kiváló iparost képeztek belőle, azonban új célja már világossá vált számára, szobrász akar lenni!

Budapesti Iparművészeti iskola keramikus szakára nyert felvételt, azonban hamarosan átment szobrász szakra, ahol a nagyszerű Simay Imre osztályába került. Ez a változás alapozta meg későbbi stílusát, a szobrászatban elért eredményeit, alkotásainak fő irányvonalát. Simay elsősorban állatábrázolásairól volt ismert, ezen a területen alkotott maradandót, ebben egyértelműen rokonlelkek voltak. A szinte már kötelező alkotói hullámvölgyeken keresztül lassan rátalált saját útjára. Az iparművészeti iskola befejezése után még két évig, mesternövendékként az alma mater falai között maradt. Kisebb nagyobb megbízásokból tartotta fent magát, számos gyermekportrét készített ezekben az években.

Párizs a kor művészeti fővárosa volt. Számos kelet-európai alkotó ideiglenes otthona, hosszabb rövidebb időre. Sinkó 1928-ban érkezett meg ide. Mint a többieket őt is a tanulás, az érvényesülés és az anyagi jólét csábította. Baráti Liszkai Kovács Zoltán, Hiesz Géza és Kováts Ignác társaságában két és fél évet töltött itt. A festő és állandó megbízásokkal rendelkező Kováts műhelyében dolgozott, miközben egy olcsó szállodában lakott. Egy párizsi műkereskedő felismerte a lehetőséget az ifjú magyarban és néhány jól sikerült állatfiguráját megvásárolta, majd bronzba öntve árulta. Az idő múlásával sem tudott azonban ebben a pezsgő művészbarát közegben sem beilleszkedni, új barátokra vagy kapcsolatokra szert tenni.

Saját bevallása szerint a sévres-i porcelángyár állatszobrásza Francois Pompon (1855-1933) alkotásai hatottak rá a legjelentősebben.  Művei zárt formák ellenére rendkívül kifejező állatábrázolások, ez a fajta „egyszerűsítés” egyértelműen megfigyelhetőek Sinkó későbbi műveiben.

1930-ban hazalátogat, Budapestre ahol váratlanul eljegyzi volt székelyudvarhelyi tanárának, mesterének Halbrich Jakabnak a lányát. Ezután már nem tér vissza Párizsba. Három alkotótársával közös műtermet tart fent, újfent gyermekportrékkal keresi kenyerét. Hamarosan azonban Pécsre költözik, Budapesti munkáit hátrahagyva. Sajnos ezek közül a művei közül, a műterem háborúban történt lebombázása következtében ma már egyet sem csodálhatunk meg.

Pécs a Zsolnay gyár révén a világ művészi kerámia és porcelán gyártásának abban az időben egyértelműen az egyik meghatározó központja. Így nem csoda, hogy figyelme a porcelánplasztikák felé fordul. Zömmel állatfigurákat készít, majom, nyúl, madár, bölény, bika. Kisplasztikáit az óbudai Hüttl-féle porcelángyárban készítette el, saját kezűleg összeállítva az öntőformát, végezve az öntést, retusálást.

Az első 29 forma jelentős részét még az új évezredünkben is gyártják, népszerűségük töretlen. A kezdő Zsolnay gyűjtő is jól teszi, ha Sinkó féle figurákkal indítja gyűjteményének felépítését. A magas művészi értékük és gyártörténeti fontosságukon túl a nagydarabszámban gyártott mivoltuk miatt, rendkívül kedvező áron juthat (még) hozzá.

Mint ahogy azt pár sorral feljebb már láthattuk, az itt elkészített figuráira figyeltek fel a Zsolnayak az 1935-ös Iparművészeti Kiállításon. Azonnal állandó munkát is ajánlottak neki, amit ő függetlenségét féltve ekkor elutasított. Amikor azonban egy újabb ajánlat, lakást, műtermet is tartalmazott nem tudott mást csak igent mondani. Véglegesen azonban csupán csak 1937-ben költözött be a lakásba és ezzel a „gyárba” is. Ekkor már 59 alkotása került be a Zsolnay fazonkönyvekbe.

Sinkó otthonra találásának ékes bizonyítéka az is, hogy rendszeres kiállítója lesz a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társasága évenkénti összejöveteleinek. Ezzel egy időben az Országos Iparművészeti Társulat kiállításain is szerepel műveivel. Műveiben a stilizált, tömör megformálás keveredik a természethű megjelenítéssel, ez adja főként állatfiguráinak élénk mozgalmasságát, még egy pihenő, megnyugvó pillanatban ábrázolt bölénynél is. A különféle jelenetekben ábrázolt emberfiguráknál ez a törekvés ugyanúgy megfigyelhető, azonban ezzel nem mindig ér el olyan egyértelmű sikert, mint az állatvilágnál.  Egy-egy témához többször visszatér, alakítja, fejleszti. Madár, bika, bölény figurái szerves fejlődést mutatnak, folyamatosan dolgozik ezeken, újabb és újabb megközelítésből, nézőpontból alkotja meg őket. Sorozatokat készít, pl. a Kati fantázianevű kislány plasztikáival máig maradandót alkot. Mint mázfeletti pöttyös festéssel, mint pedig eozinnal fedett változatban sokáig gyártották, sőt az új évezredben is gyártják őket.

Mint egy üzem alkalmazottja nem mindig élhetett a művészi szabadság édes mannájával, a sürgető kereskedelmi érdekek néha kapkodásra, kevésbé átgondolt, kidogozott alkotásokra ösztönzik. Műveit kissé leegyszerűsítve állatfigurákra és gyermekábrázolásokra is szokták osztani. Kétségtelen, ezek közül kerülnek ki legnépszerűbb művei. Az 1937-ben mintázott búgócsigás gyerek, vagy az alvó, mászó, térdelő, labdázó gyermekek nagy számban kerültek sokszorosításra, és akár 30-40 évig is egyfolytában gyártás alatt álltak.

A második világháború elérte Pécset is. A termelés szinte leállt, személyes tragédiája, egyetlen fiának elvesztése megtörte alkotókedvét. Az 1948-as államosítással megalakuló Pécsi Porcelángyár már nem tartott rá igényt, műhelyét elvették, a díszműáru gyártását beszüntették egyszerű segédmunkára kárhoztatva azonban a gyár alkalmazásában maradt. Öt év mellőzés lelkileg és fizikailag is erősen megviselte. 1953-tól újra meginduló porcelánplasztika gyártása során a nehézségek és az elmúlt évek gyötrő háttérbeszorítása ellenére számos új érett alkotással jelentkezett.

A pécsi Zsolnay gyár eredeti, sajátos anyagai közül kiemelkedik az épület díszítésben használt úgynevezett pirogranit. Sinkó András kevés számú nagyplasztikájának anyaga ez. Főleg egyházi megrendelésre készültek ezek a szobrok. Korház homlokzatán Istenes szent János, a Marsay-bérházon az építtetők páros alakja tűnik fel. Hősi emlékműve Nagyváradon került felállításra, Mohácson, Nagykanizsán, Kaposváron és Pécsen is megjelennek köztéri művei.

Szülőföldjének népművészeti hagyományai továbbra is áthatják gondolatait. Erdélyi fazekas formák, faragások díszei megjelennek vázáin, tányérjain, kancsóin. Ezek a munkái sem csupán másolatok, újragondolva, művészi látásmódját felhasználva élesztette újjá, alkotta meg kerámiáit, sajátosan a porcelánra hangolva. Levonóképes sokszorosítással készült, étkészleteivel jelentős sikereket ért el, ami azonban a háború után már nem éled újjá, sorozatgyártása már nem indul be.

Sok évtized küzdelmes pécsi munkája után,1961-ben nyugdíjba vonul. Egyre több időt tölt Budapesten, de rendszeresen lejár Pécsre is. Kertjében ülve mintázza szobrait. Sajnos megromlott szemét 65-ben műteni szükséges, ezután már nem találkozhatunk vele Pécsen, így a várostól és életének legtermékenyebb, legmeghatározóbb korszakától is búcsúzik egyben.

Sinkó András jelentős életműve ma is itt van velünk. Apáink vagy nagyanyáink polcain, köztereinken, épületeink falán. Vegyük észre és csodálkozzunk rájuk, ezekre a sajátosan magyar a népművészetünk legnemesebb hagyományait tovább éltető szerény művész ránk hagyott örökségére. Forrás: https://arcanist.blog.hu/2015/07/08/sinko_andras_a_zsolnay_gyar_tervezomuvesze