Egyszer volt, hol nem volt

Az év végi időszakok nagyon hasonlóak voltak eddig. Szokásos munkahelyi és otthoni év vége várás és ünnepi készülődés. Eddig minden év vége hasonlóan telt, és mégis minden sorra került, és minden másra is jutott időm.  Ebben az évben minden megváltozott. A blogomra már megint nem írtam. Persze történtek nem várt dolgok, ami miatt több volt a nem tervezett, mint a tervezett tevékenységem. Nem akarok magyarázkodni, ez történt. Tudomásul veszem, és ezzel megírtam az év végi utolsó posztom.

Kellemes Karácsonyi és Boldog Új Évet minden blogomra látogató Barátomnak, és Olvasóimnak! 

Kép: Klauzál téri Ezüstvasárnapi piac.

Egyik kedvenc bögrém és ügyetlen gazdája.

Már 14 éve megvan az egyik kedvenc kis hasas bögrém. Évekig kerestem, hogy legyen nekem is klasszikus „hasas”, vagy más néven „pocakos” bögrém. Nekem csak „nagyis”, hiszen gyerekkoromban hasonló kakaóval, vagy cikóriás tejjel teli bögréből ittam az én reggeli italom. Gyerekkoromban eltört, de az igényem egy ilyenre megmaradt. Aztán lett is ilyen bögrém, melyről itt írtam: https://multmento.blog.hu/2010/03/14/balszerencses_hosszu_hetvege Semmi sem tart örökké, szokták mondani. Egy hete meg is történt, hogy az asztal szélén álló valódi kávéval teli bögrémet levertem. Kávét lehet újból főzni, de az eltört csészét rendeltetésének megfelelően újra használni lehetetlen vállalkozás. Nekem ráadásul egy olyan Kőbányai Porcelángyár jelzésű bögrém volt, amelyet 1953 és 57 között gyártottak. A Drasche porcelángyárnak ebben a rövid periódusában volt ez a babérkoszorús jelzés. A porcelán szakirodalomban azt olvastam, hogy ez a szürkésfehér máz is erre az időszakra tehető. Ezzel a mázzal helyettesítették az importból nehezen beszerezhető hófehér mázat.

A cseréptörés szerencsét is hozhat, szokták mondani. Most nekem is szerencsét hozott egy elektronikus bolhapiaci találat. Rögtön három hasonló bögrét árult egy kereskedő. Én mind a hármat megvettem. Most lesz majd belőle három csészém, és a régi negyediket is megragasztottam. Jó lesz az amatőr restaurátor műhelyemben ecset vagy tolltartónak.

Véletlen?!

 

A holnapi utazásra készülődtem, és akkor csak úgy a fényképezőgépem villant egyet és készítette ezt az első képet. Valójában csak azért vettem elő a fényképezőgépem, hogy letöltsem a képeket a kártyáról, és feltöltsem az akkumulátorát. Három napra Baranyába megyünk. Lesz munkánk és fényképeznivalónk bőven. Biztosan lesz feljegyeznivalóm is a határidő, és a személyes naplómba is. Visszajött a grafomániám. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy októberben a bolhapiacon töltőtollakat találjak. Nem voltak drágán, mindegyik az egy Eurós kategóriába esett. Először a patronosat vettem meg. El is kezdtem használni a már meglevő patronjaimmal. Vékonyan fog, de halványan, alig lehet utána elolvasni. A felszívós tintásat október 20-án vettem. Nagyon megtetszett, mert ugyanilyen kínai töltőtollam volt a nyolcvanas évek első felében. Annyira ki akartam próbálni, hogy már hétfőn vettem tintát a tollamhoz. Ezzel a királykék tintával feltöltöttem, és azóta nem tudom letenni. Nagyon jólesik vele írni. Mondjuk az asztali naptáron, a fényes papíron nem nagyon érvényesül, de higgyétek, el a privát naplómba gyöngybetűkkel tudok vele írni.

Cím nélkül

Még ősszel voltunk a Zirci szerzetesek könyvtárában. A könyvtár folyosóin épp a két Világbárú közötti időszak hazai Üdülést reklámozó plakátkiállítás volt látható.

Az első plakáton a Bakonyt és a Mecsek vidékét egy plakáton reklámozzák. Elgondolkodtató, hogy Baranya délnyugati régiójába nem igen esik reklámozott célpont. Pont az én születési helyem környékét nem reklámozták.

Aztán megláttam Sikonda gyógyfürdő plakátját. Az ott levők közül nekem ez tetszik a legjobban. Mallász Gitta és Dallos Hanna alkották. Érdekes szakmai pályafutásuk és élettörténetük, Röviden ide idézek röviden a megjelölt forrásból, de akit érdekel, tudom ajánlani az Art magazin hivatkozott cikkét a két művészről.

Mallász Gitta előkelő családba született Ljubljanában, katonatiszt apától és osztrák anyától, magyarul 15 évesen tanult meg, amikor Trianon után Budapestre költöztek. Az ambiciózus fiatal lány az Iparművészeti Iskolába iratkozott be, ahol padtársával, a neológ zsidó családból származó Dallos Hannával életre szóló barátságot kötött. A húszas évek végén kezdődött Gitta magasra ívelő úszókarrierje: hátúszásban magyar bajnok és válogatott kerettag lett. A harmincas évek elejétől kezdve fontos idegenforgalmi plakátokat készített, eleinte egyedül, majd barátnőjével közösen. Hanna 1928-ban ment férjhez unokatestvéréhez, az asztalos és bútortervező Kreutzer Józsefhez, akivel közösen nyitottak műhelyt. Ennek munkálataiba később Gitta is bekapcsolódott. Forrás: https://www.artmagazin.hu/articles/nyomtatott/f9c22ca800a5d0db86a769310d5530e8

Sikondáról nekem is van képeslapom. Szoktam keresni, mert Sikondával határos Komló Dávidföld volt az én ifjúságom színhelye. Ez a felvétel 1934-ben készült, amikor még édesanyám sem született meg. Ilyen formában egyikünk sem láthatta, de mindenképpen szép látvány az esti fénybe öltöztetett fürdőhely.

A hátoldaláról kiderül, hogy nem egy futott képeslap. Valakinek nagyon tetszhetett és eltette emlékül, ahogy megvette. Erről kiderül, hogy Noegrádyné Haich Sarolta készítette. Megpróbáltam rákeresni a neten, de önálló életrajzi szócikket nem találtam róla. Mint kiderült nem is fotóművész volt. Családjáról az alábbiak derültek ki: A Haich család Erdélyből származik. A családi név örmény eredetű és örmény embert jelent. “A legenda szerint Hajk, aki Noé dédunokája és az örmények ősapja, fiával, Armennel és nemzetségével északra menekült Babilóniából, s az Ararátnál telepedett le.”- tartja az örmény hagyomány. A Haich nevet a családban mindenki “haics”-nak mondta, de belsőleg inkább “hajts”-ot értettek.

A nagyapa örmény származású Aradon élő kádármester volt, a nagymama pedig erdélyi szász családból érkezett. A családi hagyomány szerint a műhelyében 35 segédet alkalmazott, s mint rendkívül pedáns ember hírében állt, 60 öltönye volt! Az erélyes természetű mama érthetetlen módon három gyermekével elhagyta az apát. Két nagyobbik lányát ideiglenesen intézetbe helyezte, fiát pedig magával vitte Bécsbe, ahol egy panzióba kulcsárnő lett. A munka mellett nem tudott a kis Károllyal foglalkozni, akit ezért egy hordár gondjaira bízott. Haich Károly a család későbbi alapítója iskolai tanulmányait Bécsben végezte el, ahol az iskola után hordárként is segédkezett. Jó tanulóként magántanulókat tanított, amiből szerény bevétele is származott. Biliárd játékban bajnok is lett. Amikor egyszer anyja Nagyszombat városában hosszabb időre magára hagyta, mert ő Vágújhelyre utazott az egyik nagyobbik lány házasságának ügyében, Károly fogta magát és utánuk utazott. Igen ám csakhogy nem volt elég pénze, ezért az út egy részét a vonatsíneket követve legyalogolta a mintegy 50km-es távot. Volt is meglepetés otthon, amikor éjszaka bekopogott az ablakon.

Ez a kaland azonban meghatározó lett a pályaválasztásában, mert a vasútnál kezdet el dolgozni írnokként. Aztán egyre feljebb került a ranglétrán és végül a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút vezérigazgatója lett. Ebben a tisztégében érte az a megtiszteltetés hogy Őfelsége Ferencz József császárral egyszer együtt ebédelhetett és személyesen tőle vehetett át egy munkássága révén kiérdemelt osztrák-magyar állami kitüntetést.

Az életrajzokban említett jómódú, felső középosztálybeli családnak ez az előtörténete. Haich Károly jövedelméből saját elképzelései szerint maga építette meg a Lórántffy utcai villát Budán, mely a négy gyermekük felnevelése számára megfelelő helyet biztosított. Anyjuk Kutassy Lujza a kornak megfelelően a család életét igazgatta. A családi élet mellett azonban intenzíven foglalkozott spirituális témákkal.

Az első gyermekük Sarolta a Műszaki Egyetemen a matematika szakot végezte el az első olyan évfolyamon, amelyen nőknek az egyetemi tanulmány engedélyezve volt és itt diplomázott. Forrás: https://onedropzen.hu/karate/2023/06/14/paul-brunton-es-haich-erzsebet-barati-kore-a-joga-hazai-tortenetenek-ismeretlen-oldalai/

Haich Sarolta matematika szakon végzett, és a neten kutatva kiderült, hogy Fejér Lipót mellett a matematikai lapok szerkesztésében is részt vett. Később mint Pénzügyminisztériumi tisztviselőként is rátaláltam. Gyászjelentése szerint 1982 november 24-én rövid szenvedés után 89 éves korában elhunyt. (Forrás:https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/420950?locale-attribute=en )  Férjéről már szócikk is van, és az ő szakmája valóban légi fényképész. Talán a Sikondai fényképet akkor készíthette Sarolta, amikor a férje éppen a Mecseket és környékét fényképezte a magasból. 

Neogrády Sándor (Újpest, 1894. augusztus 11. – Budapest, 1966. december 30.) légi fényképész, légifotós, a Magyar Katonai Térképező Csoport, majd az Állami Térképészet légifényképésze, a légi régészeti kutatások magyarországi kezdeményezője, légiforgalmi felügyelő.

Újpesten született 1894. augusztus 11-én. Az I. világháborúban hivatásos katonai repülő, légi megfigyelő volt. 1919-től a Magyar Katonai Térképező Csoportnál szolgált, melyből 1922-ben az Állami Térképészet megalakult. Ennek keretében a mindennapi térképészeti feladatokon túl a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályával működött együtt. Régészeti vonatkozású légi felvételeivel nemzetközi viszonylatban is kezdeményező munkát végzett. A két világháború között a legfoglalkoztatottabb térképészeti légifényképész, csak az 1930. július-augusztusában végzett térképészeti légifényképezések során 17 repülést hajtott végre. Bizonyos források szerint 1938 után a repüléstől visszavonult. Budapesten halt meg 1966. december 30-án.Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Neogr%C3%A1dy_S%C3%A1ndor

Keresgélés a konyhai eszközök között

 

Amikor bolhapiacra jutok, szeretek kutakodni a régi konyhai kiegészítő eszközök között. Találtam is kockacukor csipeszt, kekszcsipeszt, és mini habverőt, Ennek a csinos kis csipesznek nem a konyhai eszközök között lenne a helye. Erről az eladóval is értekeztünk. Megállapítottam, hogy ez egy műszerész csipesz lehet.

Ostya becenevű barátom - aki szabadidejében elektronikus kis kütyüket szokott javítani – születésnapjára ideális ajándéknak ígérkezett. Én meg is vettem. Aztán, amikor közeledett a születésnap a kis csipeszt felkészítettem az ajándéknak. Megtisztítottam, írtam hozzá kis használati utasítást, és az alkalomhoz illően becsomagoltam. A végeredményt barátom íróasztalára csempésztem, hogy amikor megérkezik, hozzá megtalálja.

A barátom megtalálta, és boldogan használja.

Ajánlás: Az ajándékozó kéri a leendő tulajdonosát, hogy viselje gondját a tárgynak. A tárgyat feltételezhetően kézműves módszerekkel készítették. A gyártó az ergonómiailag helyes kialakítás mellett Esztétikailag is tökéletes megjelenésre törekedett. A netes keresések szerint hasonló csipeszeket használnak ékszerészek is. Amennyiben elektronikai javításra már nincs piac, javasolt átképzés ékszerész munkakörre. Az ékszerész szakmához szinte megfizethetetlen és nélkülözhetetlen csipesz már megvan hozzá!

Megtalálás módja: Az eladó a konyhai segédeszközök között kínálta. Amikor kiemeltem, az eladó nem tudta, hogy milyen szerszámot árul. A feltételezésem szerint ez egy műszerész csipesz, mellyel az előző gazdája kis forrasztásoknál is használt. Erre utal a csipesz pofáinak acélos elszíneződései.

Származási hely: Antik Placc - Antik kincsek, design és luxustárgyakat, retro régiségek piaca. Budapest, Klauzál tér 11.

Figyelmeztetés: Ez egy precíziós csipesz elektronikus alkatrészek megfogására és megtartására. Kérjük a nem rendeltetés szerinti használat mellőzését. Az eszköz alkalmas okos eszközök javítására. Az ajándékozó nem ajánlja, hogy a tulajdonosánál okosabb eszköz javítására használják. 

Kalamárist vettem.

Aranyvasárnap a szokott bolhapiacomon jártam. Valójában csak nézelődni akartam, aztán mégis vásároltam. Valódi régiséget feltehetően a XIX. századból. Ezt a fiatal eladó egy régi fűszertartónak azonosította. Én láttam, hogy ez valójában egy régi kalamáris. A jobb oldalon egy tintatartó, a ball oldalon az itatóspapír elődje a kőporszóró edényke. Mindez egy delfti kék színnel festett porcelán korpuszon. Egy igazi csoda. El is képzeltem dísznek a feleségem dolgozószobájában az íróasztalon. A kecses alakjával és kagyló formájú tálcájával egy női íróasztalra való.Felvettem az eladó asztaláról, és elmagyaráztam, hogy ez egy régi kalamáris. Elmeséltem, hogyan használták elődeink. Ennek az eladó annyira megörült, hogy felajánlotta, hogy vegyem meg. Én mondtam, hogy nem kérem, mert nincs hova tennem, és különben is egy ilyen régiség nekem a megfizethetetlen kategória. Láttam a Bares für Rares műsorban hasonlót, melyet több száz Eurórért adtak el. Az eladó aztán mondott egy árat. Én ettől az ártól nem futottam el, hanem alku nélkül elfogadtam.

Így lettem ennek az antik kalamárisnak boldog tulajdonosa.

Többet vettem, mint amennyit akartam.

 

A bolhapiacon járva, vettem észre, hogy az egyik asztalon kettő darab kicsinyke holkervéső, és egy karcoló kés van. Mint fafaragónak pont ezekre volt szükségem, Az asztalról felemeletem a három darab szerszámot, és elkezdtem alkudni rá.

Eladom, külön, is, de ezek egy bőrös hagyaték részei. Itt van még két ár, meg valami. –Mondta az eladó.

Én meg aztán – az eladó ajánlatának nem tudván ellenállni -, megvettem a két árat, és azt a valamit is. A valami nem hagyott nyugodni, hogy mi lehet. Meg is találtam a megfejtést: A tárgy nem más mind a bogozó azaz csomó bontó, a bog lazítója. Népvándorlás kora óta ismert tárgy mi a honfoglaló eleink pásztor kultúrájának mindennapi kelléke volt és megőrződött a nép kezén a népi pásztor és népi ,,paraszti" kultúrában a 20. századig a pásztorok erszényén, de a paraszti életben is. A kocsizás fogat hajtás téren is ismert s használatos darab volt változatlan formában funkcióban mind istráng lazító, de a halászok és tengerészek és hadi tengerészetnél is nélkülözhetetlen rendszeresített eszköz volt a megszorult kötelek csomók lazításra gubancok kibogozására.

Most így utólag rájöttem, hogy erre nekem hamarosan nélkülözhetetlen eszközöm lesz, Biztosan lesznek olyan csomók, melyeket jobb ennek segítségével kibogozni, mint egy szikével elvágni.

Tapper új szerepkörben

 A véletlen úgy hozta, hogy a bolhapiacon egy fából készült tappert kezdtem el nézegetni. Tetszett az egyszerű vonalvezetés, és a dísztelenség. Így is szép. Az eladó ajánlotta, hogy akciós, mert nem kell már ez senkinek. Mondtam, hogy én ugyan használok tintás tollat, de van már tapperem, és erre még itatós papírt is kell venni, hogy újból használható legyen. Addig-addig beszélgettünk a tapperről, amíg kedvet kaptam hozzá, hogy legyen egy második tapperem. Kigondoltam, hogy ezt a másodikat nem tintaitató tapperként, hanem faragókés élesítésre fogom használni. Így aztán megvettem és itatóspapírt, és arra polirpapírt rögzítettem. Végül jól jártam, mert néhány perc barkácsolással lett egy jó faragókés élesítőm.

Amikor szétcsavaroztam, akkor láttam a belsejében a feliratot. Ez valaha a „2. sz. legs. otthon” szolgálatában állt egykor. A következő héten visszavittem az eladóhoz, hogy hátha tudja, honnét származik és akkor kiderült volna a tapper életrajza. Az eladó viszont, az édesanyja üzletének megmaradt készletéből örökölte, aki használt cikk és régiség nagykereskedő volt. Így aztán továbbra is rejtély a tapper teljes élettörténete. Amikor elkezdtem írni erről a tapperről, akkor láttam, hogy a régi blogomon pont 11 éve írtam:  https://multmento.blog.hu/2011/07/31/tapperolasaim

Legutóbbi facipős képeslap beszerzésem

Még szerencse, hogy ritkán találok nekem tetsző facipős képeslapot. Legutóbb találtam ezt a Francia képeslapot, ahol a kisfiún facipő van. Nekem annyira megtetszett, hogy rögtön meg is vettem. Majd ha egyszer meglesz a fafaragó és restaurátor műhelyem, akkor ez a képeslap is ott lesz majd dekorációnak. Bizonyítja, hogy Franciaországban is hordtak fapapucsot, és sütöttek gesztenyét. Majd, ha a műhelyben készítek facipőt, akkor ősszel be tudom majd mutatni, hogy a facipőben, nemcsak járni lehet, lehet azt szerszámként is használni. Facipővel lehet kimenteni az ehető gesztenyét, abból a szúrós burkából.

A gesztenyéről:  A bükkfélék (Fagaceae) családjába tartozó gesztenye (Castanea) nemzetség 13 faja él a mérsékelt égövi klímánkon. A szelídgesztenye (Castanea sativa) Európában és a Kaukázusban őshonos fajain kívül megtalálható Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában is. Az Anna barlangban (Bükk) talált neolitikus leletek azt mutatják, hogy már az ősember is találkozott vele hazánk területén. A 13. században hazánkban már termesztették, a korabeli adomány- és kiváltságlevelek tanúsága szerint.

A rómaiak fontos tápláléka volt, akik Castania néven illették utalva a görög thesszáliai Kasztanaia városára. Innen ered tudományos neve. Nem véletlen tehát, hogy olaszul castagno, spanyolul castano, németül kastanie, románul castan, bolgárul kastan a neve. A magyar gesztenye szó is innen származik, csak némi átalakuláson ment át: talán török jövevényszó, lásd. k’estane, és nagyon hasonlít az albán kešteńe, illetve gešteńe szavakhoz. A 17. századig a gesztenye szó a szelídgesztenyét jelentette, hiszen a vadgesztenye csak a 16. század végétől terjedt el Európában. A gesztenye szó egyaránt jelenti magát a fát, illetve annak termését is. A nagy szemű gesztenyét maróninak nevezzük, a mely viszont az olasz marrone szóból ered.

Gesztenyés mondások: A „Mással kapartatja ki a gesztenyét” szólás „A majom és a macska” című meséből ered, amely La Fontaine feldolgozásában vált híressé. Az „Otthon süti a gesztenyét” szólás túlságosan bezárkózó, otthonról nem elmozduló embert jelenti.

A gesztenyét hajdan fakalapáccsal törték fel, és szabadították ki tüskés kupacsból, facsipesszel kiemelték a kupacsból, majd gereblyével halomba húzták. Egyes helyeken facipővel taposták ki a kupacsból. Máshol zöld burkával együtt hordóba taposták, megint máshol burkától megfosztva megaszalták. Mindenszentek után Vas megyében szabadon volt gyűjthető, szedhető a fákon visszamaradt gesztenye. Sok község- és dűlő nevében szerepel (Geszt, Geszteg, Gesztely, Geszteréd, Gesztes, Kesztölc, és Keszthely). Forrás: https://kertlap.hu/szelidgesztenye/

Majd, aztán télen remélem, süthetünk is kint a szabad ég alatt gesztenyét, mert nincs annál finomabb a hideg estéken. Télen régebben az utcán is lehetett találkozni gesztenyesütőkkel. A Fortepan-ról hoztam nektek néhány régi képet, ha netalán ezekben perzselő napokban kedvetek van nosztalgiázni (Forrás: https://fortepan.hu/)

Budapest VIII.József körút - Rákóczi út sarok, utcai gesztenyeárus, háttérben a Rákóczi út 50. Készült: 1933

Budapest VIII. Rákóczi út 45., utcai gesztenyeárus. Háttérben a Palace Hotel bejáratának előtetője látszik. Készült: 1972 ADOMÁNYOZÓ: Urbán Tamás

Budapest V.  Károly (Tanács) körút 13-15. számú ház árkádja alatt, szemben az üzletsor a Gerlóczy utca és a Bárczy István utca között (ma a Városháza park található a helyén). Készült: 1977 ADOMÁNYOZÓ Herpay Gábor

 

Nagykanizsa gesztenyeárus a Tripammer Gyula (Várkonyi György) utcai vasúti hídnál, háttérben a Ligeti utca sarkán álló ház. Készült: 1957 ADOMÁNYOZÓ: Buvári Ágnes SZERZŐ: dr. Buvári András 

Amikor ezt a posztot elkezdtem írni, eszembe jutott a „Ha árulnak majd gesztenyét” sláger. Ugyan nem tudtam, hogy ki énekelte. Juhász Máriának ezen kívül nem is találtam olyan slágerét, melyre emlékeznék.

Egy ebédem története

Régebben – mint vasárnap szoktam -, a bolhapiacon egy réges-régi konyhai segédeszközről beszélgettünk. Egy hullámos lemez, egy ráforrasztott fogóval. Az egyik érdeklődő szerint hiányos, mert ez biztos, egy hullámos reszelő része, és az egyik fele hiányzik. Szerintem, és az eladó szerint is ez így egyben volt használható. Abban viszont - hogy mit vágtak egykor vele -, nem tudtunk megegyezni. Elképzelhető, hogy tésztát, hogy cakkos legyen a széle. El tudnám képzelni a barátfülét ilyen széllel. Zöldségeket is ilyennel szeletelni, hogy sütéskor több pirított széle legyen. A kísérletező kedvem, és a múlt e rejtélyes eszközének megmentése miatt megvettem. Az első adandó alkalommal cukkinit szeleteltem vele, majd megsütöttem. Végül köretként tálaltam a pirított csirkemell darabok mellé, egy kis hosszában szeletelt uborkával és koktélparadicsommal.

Visszatérés a gyerekkori rajzeszközökhöz

Az úgy kezdődött, hogy az egyik bolhapiaci árusnak volt egy „Minden 300Ft” – feliratú doboza. Ebben találtam meg ezt a sárga töltőceruzát. Megvettem, és az eladóval sztoriztunk róla, hogy annak idején a szárát fúvócsőnek is lehetett használni. Bizony a szünetekben nagy csaták dúltak a kis galacsingolyókkal. Itthon aztán élveztem, hogy megvan minden alkatrésze, és az ujjbegyeim még mindig alkalmasak arra, hogy azzal a kis mütyür ceruzabél-hegyezővel hegye is legyen a ceruzámnak.

Aztán, jöttek az újabb bolhapiacok. Ezek egyikén régi irodaszer maradékok között találtam rá különböző színű töltőceruza belekre. Meg is vettem mindet, hisz akkor már volt egyetlen töltőceruzám, amelyiket használtam.

 Hónapokig cserélgettem a töltőceruzám belét, és úgy rajzolgattam a kis vázlatfüzetembe a színes megvalósítandó ötleteimet. A legutóbbi bolhapiacon aztán az első helyen kettő töltőceruzát néztem ki.

„Sztadionok” – mondta rájuk angolos kiejtéssel az eladójuk.

„KOH – I – NOOR-ok” – mondtam én.

„ Az lehet, de mi minden töltőceruzát stadionnak hívtunk.” – válaszolta az eladó.

Aztán én megvásároltam őket, és nem hagyott nyugodni otthon a kérdés, hogy miért is hívták annak idején sztadionnak az összes töltőceruzát. Az Arcanumon (https://adt.arcanum.com) aztán meg is találtam az „Esti Budapest, 1953. november (2. évfolyam, 257-280. szám)” –ában, hogy: „A Lemezárugyár néhány héttel ezelőtt újfajta töltőceruza gyártását kezdte meg. Az újfajta töltőceruza több színben, jó minőségben „Stadion" néven került forgalomba.”

Így aztán kiderült számomra, hogy 1953-ban nemcsak a Népstadiont építették meg, hanem egy korszerű magyar töltőceruza is elkezdte pályafutását. A használatomban levő töltőceruzák között – egy sárga, és egy kék színű -, képviseli ezt a magyar töltőceruza márkát.

Az Oktogon

 Az Oktogon tér, itt van a közelünkben. Szinte minden nap látom, és el is sétálok körülötte. Nem sokat időzök a téren, de mások se. Hiába van néhány vendéglátóhely előtt kiülési lehetőség, azokon legföljebb ételfutárok ülnek, míg várakoznak az elvinni valóra.

Nemrég találtam rá egy Oktogon teret ábrázoló 1901-es képeslapra. Nagyon tetszik ez a múlt tizenkilencedik-huszadik századfordulós korzózós hangulat. A Házak tetején még nem voltak óriásreklámok. A legnagyobb „műtárgy” a tetőn levő telefonkábel rendező állvány. Annak idején ezeken mehetett a telefonhírmondó, és az első operaközvetítés. Boldog békeidők.

Aztán két évtized után már megjelentek a téren az autók, és a levegőben a Zeppelin.

Most meg – két hete készített fényképemen -, a tér közepén csak gépjárművek mehetnek át. Az emberek pedig örülnek, ha gyorsan elhagyják ezt a forgalmas teret. 

Szinte hihetetlen.

Lassan két hónapja, hogy a blogom hibernált állapotba került. Jártam én ide, hogy megnézzem, hogy blogger barátaim milyen új posztokkal gazdagították az olvasnivalóimat. Én azért gyűjtöttem a témákat, képeket, és élményeket, hogy legyen mit írnom, ha az írási kedvem visszatér.

Hogy a jövőben lesz-e sok bejegyzés, azt nem tudom megígérni. Mindenesetre most egy kis nyári bolhapiaci szerzeményemet bemutatom. Egy hosszú koktélkanalat néztem ki a pulton, melyet, szinte azonnal el tudtam volna képzelni, egy jéghideg limonádé készítéséhez. Aztán mellette volt ez a kis összecsukott valami, amelyről nem tudtam, hogy micsoda. Az eladó szerint egy régi öltözködési segédeszköz, mely egykor nélkülözhetetlen volt az öltözködésben, például a cipő felvételében. Ránézett a szandálos lábamra: Most még ugyan nem tudja használni, de majd ősszel nagy szüksége lesz rá.

Én meg szót fogadtam. Így most már van egy öltözködésben nélkülözhetetlen összecsukható gombkampóm. Utánanéztem, hogy hogyan is kell használni. Már csak megfelelő cipőt kell hozzá vennem. Az ingjeim begombolásához biztosan használni fogom. Íme, egy kis videó arról, hogyan is lehet használni:

Az életünk szakaszai

Mostanában elmaradnak a posztok a blogomon. Valójában az életem és a véletlenek úgy alakítják a mindennapjaimat, hogy téma az mindig van. Legutóbb például a bolhapiacon kedvenc eladóm asztalán kellette magát ez a Francia nyelvű képeslap. A női életkor szakaszairól. Milyen jó lenne megvenni – ideális lenne a blogom nőnapi posztjához.

Aztán beszélgettünk róla, hogy van párja is a férfi életszakaszokról. Nekem már kétszer is megvolt, de mindkettőt egy-egy barátomnak születésnapjára elajándékoztam. Örültek is neki, én meg csak a blogomon visszakeresve tudom megnézni. A bolhapiacon aztán még sokat nézelődtem, és a végén visszamentem elbúcsúzni a kedvenc eladómtól. Akkor jött a meglepetés, eladóm előkerítette a férfi életkor szakaszait is. Így aztán már harmadszor is sikerült megvennem a hosszú férfi életkor elérésére javasolt étkezési és italozási ajánlást. Meg is ígértem, hogy immár mindkettőt őrizni fogom.

Ajándék mások kidobott ócskaságából

Három év után végre újra együtt volt a CSALÁD Karácsonykor. Bár Virtuálisan előző évben is volt közös ajándékozás, de azért egy fedél alatt a Karácsonyfa körül az egészen más.

Volt nagy ajándékozás, most csak 2 ajándékról szeretnék írni. Az egyiket én találtam a bolhapiacon. Egy katonaláda féle, melyet az eladója csak egy kicsit megtisztított és politúrozott. Most feleségemnek adtam át, hogy az egyre szaporodó német feliratos textilgyűjteményünk egyik tárolóhelye legyen. Nagy csodálkozás volt, hogy én eddig hol rejtettem el, ezt a nagy ajándékot, hogy Ő nem vette észre. A másikat Görögországból hozták a kisebbik lányomék. Egy görög művész alkotása, aki hajnalonként a tengerpartot járja, és partra vetődött uszadékfákat gyűjt össze. Így ilyen hulladékfára festette a reggel felkelő napban tengeren ringatózó vitorlásokat. A fadarab talán egy tengerész ládájának egyik léce lehetett hajdanán, a szegek rozsdafoltjai most is látszanak a deszka szélein. Ezután majd az íróasztalom fölött kap helyet, hogy a munkában inspiráljon.

Szerencsés Bronzvasárnap.

Ez az adventi hétvége pörgősen indult. Piaci nagybevásárlás, aztán otthon rendrakás. Lakás átrendezés, hogy végre a munkahelynek is használt lakásunka visszaköltözzön a meghitt otthoni hangulat. Szombatra meg is lett minden könyvnek, jegyzetnek a helye. Vasárnap délelőtt aztán gondoltam, hogy elmegyek a Klauzál téri bolhapiacra. Ott fedett helyen mindig szép régiségeket látni, és szeretek beszélgetni az ottani ismerős árusokkal.

Az eladó tárgyakat nézegetve, észrevettem egy régi múlt század ötvenes-hatvanas éveiből származó lakatot. Pont egy ilyen hiányzik még a feleségem ajándékához. Már egy hónapja megvan az ötvenes évekből származó katonaláda, amelyikbe az utóbbi évben gyűjtött magyarországi német feliratos textíliák fognak lakni. Egyedül egy korabeli lakat hiányzott hozzá.

Ezt a lakatot kérem szépen.  – mondtam és nyújtottam az eladónak.

Csomagolhatom? – Kérdezte az eladó.

Igen. – Válaszoltam én.

Aztán kifizettem, és elpakoltam a becsomagolt lakatot. Igazán újrahasznosított csomagolásban kaptam meg a lakatot. Így van ez jól, igazi bolhapiacos recycling. Teljesen jó választás volt, látszik, hogy mintha mindig is ehhez a ládához tartozott volna. Aztán hazafele jövet még a diafilmgyártó kft. mintaboltja is nyitva volt. Így aztán diafilmeket is vásároltam. Lesz még decemberben diafilm vetítéses családi este. Végül kis mikulásvirágokat is vettem hazafele, hogy itthon végre a lakásunk kis szegletei egy kis ünnepi hangulatba kerüljenek.  

Dédnagyanyám falvédője és Mitzike kendője

 

A konyhánkban van ez a törölközőtartós falvédőnk. Gyerekkoromban minden reggel, ezt láttam, ha felébredtem a lavórhoz mentem kezet mosni. A sarokban volt a vizes pad, azon egy piros vödörben egy ugyanilyen színű ceglédi kannában volt frissen hozott kútvíz. A Tatai Német Nemzetiségi Múzeumnak évekkel ezelőtt volt egy felhívása, és virtuális tárgytörténet kiállításra kértek be fotót a tárgyról, és történetet hozzá. Én ezt írtam. 

A most bemutatott kis falvédőt 1928-ban dédnagyanyám hímezte. Jelenleg konyhánkban a fűszerpolcként funkcionál. Kalandos élettörténete van ennek, most megpróbálom röviden elmesélni. A falvédő története, mint sok más, egy igaz szerelemmel kezdődött az 1910-es években.

Történt, hogy Anna Korb és Johan Klein egymásba szerettek. A szerelemből házasság lett. Ezt a házasságot aztán az Első Világháború tette tönkre, mert Jánosunkat is behívták katonának. A háborúban Jánosunk megsebesült, kórházba került. Gyógyulás után, még hazaengedték feleségéhez. A betegszabadságon feleségével összehozták  lányukat. Lánya születését már nem várhatta meg, mert visszahívták a frontra. Amíg János a fronton harcolt meg is született Anna lánya. Anna babának is nagyon szép volt.  A faluban csak a fiatal házaspár szerelemgyerekeként emlegették. A háborúban János hadifogságba került. A hadifogság után János alig várta, hogy végre megölelhesse fiatal feleségét és kislányát. A fogságból hazavezető út igencsak kalandos volt. A hidat, amely a nagy folyón átvezetett lerombolták. Jánosnak és bajtársainak két választásuk volt, vagy nagyot kerülnek, vagy átúsznak a folyón. Az átúszást választották. János szerencsésen átúszott, és hazaért szeretteihez. Már hazaúton az folyón való átúszás miatt megfázott, de otthon ez a megfázás csak erősödött. Nem sokkal hazaérkezése után tüdőgyulladásban meghalt. Így történt, hogy ez a kis család boldogságban együtt soha nem élhetett.

Anna anyukája 1928-ban – amikor levette az özvegyi fátyolt, és újra férjhez ment -, a kézmosó fölé hímzett egy kis falvédőt. „Guden Morgen” írta rá rossz német helyesírással. Neki nyelvjárásban így hangzott, akkor az úgy helyes. A falvédőre még ráhímezte a család tagjainak nevét, és a rét virágait.

Így született meg ez a falvédő, és használta egy törölközőtartó bekeretezett képeként két generáció. Én is úgy nőttem fel, hogy reggelente a dédnagyanyám hímzett virágait láttam a mosdótál fölött. Ezt a falvédőt nagymamám nekem akarta ajándékozni a nyolcvanas évek közepén. Ki is szedte a keretéből, de úgy ítélte meg, hogy menthetetlen. Nekem azt mondta, hogy a falvédő a mosáskor darabokra hullott és megsemmisült. Kétezer-tizenegyben szüleim hagyatékának rendezésekor, gondosan selyempapírba csomagolva megtaláltam a falvédőt. Textilt még soha nem restauráltam, és ismerőseim sem merték vállalni. Így kezdtem el baráti körben textil restaurátort keresni, aki segít ezt a családi örökséget megmenteni. Számomra kalandokkal és fordulatokkal tarkított lett a felújítás menete. A törölközőtartó hímzett textil falvédő része készült először, melyről az alábbiakat írta a restaurátor: „Elkészültem a falvédővel, tájékoztatásul szeretnék Önnek küldeni néhány képet. A lehetőségekhez képest igyekeztem a megnyúlt, deformálódott falvédőt eredeti formájára igazítani. Alátámasztásul savmentes kartonlapot használtam, amelyet pamutszövettel vontam be. Erre varrtam fel a megtisztított falvédőt. (A tisztítás során speciális mosószert használtam, hogy elkerüljem a gyengén kötött színezékek levérzését.) A későbbiek során a papírkarton megkönnyíti a keretezést, üvegezést. Bízom benne, hogy a tisztítási, konzerválási munkát megfelelőnek találja.”

Miután a restaurált falvédő megérkezett, egy asztalossal csináltattam az eredetihez hasonló keretet, amelyen törölköző tartó rúd, és kis polcocska is van. Azóta is minden reggel kávéfőzéskor Dédnagyanyám reggeli köszönésére ébredek. Forrás: http://ungarn-s-deutsches-museum.hu/targy/torolkozotartos-falvedo/ 

Most, azért jutott eszembe, mert egyszer csak megláttam egy ugyanolyan anyagra hímzett mintakendőt, mint a mi hímzett falvédőnk. Ezt ZEHETNER MITZI hímezte 1940-ben. Netes bolhapiacon találtam, és úgy gondoltam, hogy ez a gyűjteményünkbe kell. Ugyanolyan leheletvékony anyagra hímezte egykor a Mitzike, mint az én Dédnagymamám. Aztán le is ütöttem. Az eladót megkérdezte, származási helyéről. A Bécsi bolhapiacon vette rége. Így aztán feltehetően Wien-ben készült iskolai feladatnak. A netes keresésnek köszönhetően, az is tudható, hogy a bécsi antik címjegyzékekben a Zehetner családnak telefonja is volt, de megtaláltam Zehetner Mitzit is.

Február elején "ütöttem" le, de elég sokat kellett várnom, mire az eladó postára adta. Közben még egy újabb német feliratos kávéscsészét is ajánlott az eladó. Igen régi darab. Festett virágokkal és a következő felirattal: Der kaffee ist gut das muβ man ibm lassen 15 Bohnen und 16 Tassen. A jó kávé készítéshez adja meg a tanácsot. A felirat szerint a jó kávé lesz, ha 15 babból csésze kávét készítesz. Én azért ezt a tanácsot nem fogom megfogadni, de a csészéből biztos, hogy fogok inni Karlsbadi kannában készült kávét. Én így szeretem.