A Szentek lassan a saját helyükre kerülnek.

Szerencsésnek mondhatom magam az álmaim házának falujával. A falu nagyon ügyel arra, hogy megmaradjanak régi értékei, vagy ha egyes értékek eltűnnek azok pótlásra kerüljenek. Szent Flórián is így járt, egyszerűen még a múlt évezredben eltűnt a fülkéjéből. Aztán a múlt évezred nyolcvanas éveiben Szent Antal oszlopát az útépitők lerombolták. A falu lakói a szobrot megmentették, és Szent Flórián fülkéjébe helyezték. Múlt évben Szent Antal a régi helyén új fülkét kapott. Egy év kellett, amíg megszületett az új Szent Flórián és visszakerült abba a kis házacskába, ahol évszázadok óta az eredeti Szent Flórián állt.

A falu Szentháromságnapi búcsúján Szent Flórián új szobra felszentelésre került. A szentmisére és a felszentelésre Máriakéméndről is érkeztek zarándokok. Erről a felszentelésről készítettem képeket. Tudom, hogy sok, de így is csak a negyedét mutatom, annak amennyit készítettem.

Múlt és jelen egy kiállításon

Az elmúlt hetekben kiállítás látogatásban nálam nem volt hiány. Csorba Karcsi fotókiállításának - Magyarországi Németek Házában (1062 Budapest, Lendvay u. 22.) -, a megnyitójára is sikerült elmennem. Igazán nekem való kiállítás volt.

Az egyik teremben Kalaznó múltjából láthatunk archív képeket, textileket, és népviseleti ruhákat.

 

A másik teremben a Nemzeti Táncszínház művészeit próbákon megörökítő képeket láttunk.

A kiállítást a Szári táncos pár fellépésével kezdték.

Aztán egy képekkel illusztrált beszélgetést láthattunk és hallhattunk a kiállító fotóművésszel. A kivetített dián éppen e frissen kelt kiskacsák élvezik lavórból kialakított strandot. Több képet most nem hoztam, de aki többre kíváncsi menjen el megnézni a kiállítást. Nem fog csalódni. Ismertető a kiállításról: https://www.zentrum.hu/hu/2026/05/a-mult-es-a-jelen-kepei-csorba-karoly-fotokiallitasa/

Se alja, se teteje

 

Szokás szerint – ha Budapesten vagyok -, a bolhapiacra menet megállok a Lövölde téren. Messziről azt láttam, mintha üres lenne művészeti kiállításnak helyet adó kirakat. Közelebb érve aztán olvastam, hogy ez Fusz Mátyás „Se alja, se teteje” című művészeti installációja. 

 

„Nem vagyok biztos benne, honnan kezdődik egy hegy. Van egy éles vonal, egy patak vagy egy mélypont, amikortól felfelé az már a hegynek számít?

Aztán fent, voltam már olyan csúcsokon, amik nagyon laposak voltak, szinte fennsíkok és fordultam is már vissza pár száz méterrel a hegytető előtt. Egyrészt mert tériszonyom is van, másrészt mert igazán könnyedén békélek meg kimerültségemben azzal a gondolattal, hogy ezt most nem csinálom teljesen végig.

Talán ezzel függ össze az is, hogy a házam tetejéről hiányzik kb. 10 négyzetcentiméter lambéria. Annak idején elfáradtam és lemásztam a létráról, hogy majd később befejezem, de soha nem mentem oda vissza. Nem kell megijedni, nem ázik be, de mégis.

A kiállítás ezzel a mindig 99 százalékos karakterrel játszik, készít számára búvóhelyeket és halaszthatatlan prioritásokat.”

Fusz Mátyás főként szobrokon, objekteken és installációkon keresztül vizsgálja az észlelés szubjektív és objektív határait. A más és az ugyanaz meghatározásának lehetőségeit vagy éppen lehetetlenségeit megjelenítő munkái, sorozatai a lehető legegyszerűbb esetek tanulmányai. Ismertető szövege innét: https://exindex.hu/hu/hirek/se-alja-se-teteje/

Így sem jártam még!

Vissza a jövőbe kiállításra mentünk Szentendrére. Fél napot készültem rá, hogy vigyem a kiállításra a kölcsönszerződés általam aláirt példányát és fényképezőgépet. Sokat jelent ez számomra, mert Vevér Oszkár Naplóját is kiállították, ami az én magángyűjteményem kedves darabja. El is jutottunk Szentendrére, ahol egy nagyot sétáltunk és nézelődtünk, sőt a nagy melegben fagylaltoztunk is. Aztán bementünk a kiállításra. Igazoltuk magunkat, a kölcsönszerződést aláírva beadtam. Megkérdeztem, hogy fotózhatok-e a kiállításon. A fotózást engedélyezték, csak épp a fényképezőgépem felejtettem otthon. Most a Ferenczy múzeum hivatalos oldaláról hoztam illusztrációnak képeket.

Ezen a képen éppen Boromisza Tibor festményét teszik a helyére, címe: Vevér Oszkár kertje.

Ez a kiállítás megnyitóján készült. Jobb oldalon a vitrinben a kiállított napló, középütt Vevér Oszkárt bemutató tabló. A kiállítást nagyon tudom ajánlani, még októberig megtekinthető: https://femuz.hu/esemeny/vissza-a-jovobe/

Klumpában jártam.

Hét végére esett a falu Szentháromságnapi búcsúja és a Stifolder fesztivál. Reggeltől estig meg sem álltunk, hogy a faluba jövő vendégeink jól érezzék magukat, és falunk jó hírét vigyék a nagyvilágba. Én a klumpamúzeum tárlatvezetője voltam.

A múzeum alapvetően úgy lett kialakítva, hogy a tablókat elolvasva a látogató felfedezze, hogy a klumpa és különféle változatai a Föld szinte minden szegletén ismert lábbeli volt. Közben kisfilmet is nézhettek, amelyen Gyuri Bácsi elkészíti a múzeumban is kiállított klumpát. Közben sokat kérdeztek, és többen meséltek is saját falujuk klumpaviseléséről. Például az egyik látogató ezzel kezdte: „Amikor a Nagyapámtól a Rákosi rendszerben elkobozták a malmát, még azt sem engedték meg, hogy a klumpájáért visszamenjen.” Ezen kívül még sok történetet hallottam, és tanultam a látogatóktól.

A tárlatvezetés azzal ér véget, hogy mindenki kipróbálhatja, hogy milyen kényelmes viselet a klumpaviselet. Én magam is klumpát viseltem, hogy minden látogatóm kedvet kapjon. Volt olyan látogatóm, aki még táncolt is benne,

Érdekességként megemlítettem, hogy idén 120 éve, hogy megjelent Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. Volt olyan látogatóm, akinek kedvenc rajzfilmje volt, de mégsem emlékezett arra, hogy ezt az utazást Nils egy klumpában tette meg. Ehhez egy kis rövid olvasnivaló: sved-kiralysag - G-Portál

Erdei séta és …

Hajnalban érdemes erdőbe menni és gombát keresni. Tapasztaltuk, hogy kevés volt a csapadék, de a szomszédomnak is erdőjáró kedve volt.

El is indultunk az erdőbe.

Friss taplóbombákat már láttam is ezen a fatörzsön. Hamar meg is örökítettem gombázó kosarammal.

Gombázás után az árokba lenézve piros lábast találtam.

Illatos hunyort is láttam.

Itt nyalogathatják a sót az erdei állatok.

Itt látható a végeredmény. 4:0 a szomszéd javára. Azért nem búsulok, jól esett ez az erdei séta.

Rend az udvarban és a ház mögött.

Május utolsó hetét álmaim házában töltöttem. Eddig csak a munka volt az udvarban, és a ház körül. Fényképeket csak most a munkákat befejezve készítettem. Ha körbejárok, a ház körül ezt látom.

Itt eddig egy kétszárnyú rozzant fakapu volt, de én azt lebontottam. Most van egy füves rétem.

Egy éve ilyenkor erről a fáról meggyet szedtem. Virágzáskor lefagyott, de árnyékot azért adni fog.

A pince dombját is megtisztítottam. Nekem nagyon tetszik innét is a belátás.

A pajta mögötti közterületet is lekaszáltam. Az a befalazott ajtókeret itteni különlegesség. A keskeny telek miatt a kocsiszínből a szénásszekér elé fogott lovak ki tudtak ezen az ajtón jönni, és megkerülve a házat az istállóban éjszakáztak.

Ez az út ment régen Kanada hegy pincefalujához.

Itt a házunk az út túloldaláról, és ezzel vége is mai posztomnak.