Mozgalmas Szeptember

Szokása a Szeptembernek, hogy új feladatokat ad a munkahelyen és a magánéletben is. Nem is volt alkalmam leírni, hogy milyen régi tárgyakat mentettem meg, de majd csak eljön annak is az ideje. A legutóbbi élményem Marburghoz kötődik, meghívott a kisebbik lányom a díjátadójára. Orvostudományi kutatásaiért a Behring-Röntgen Alapítvány díját vehette át. Mi meg elmentünk és örültünk kisebbik lányom sikerének, és élveztük a Lahn parti város páratlan szépségét.

Itt a szállásunk, mely bejárata éppen az Árpád házi Szent Erzsébet templommal szemben áll.

Az óvárosban Fotóztam a következő képeket. 

Szállásunkhoz az egyetem botanikus kertje mellett mentünk el. A járdáról rögtön láttam, hogy Enyedi Ildikó legutóbbi filmjének főszereplője is észrevett bennünket.

Kiégés itt is ott is.

Már csak szeptember végéig dolgozom a munkahelyemen. Ez az utolsó időszak nagyon intenzíven telik. Sorra jönnek elő olyan problémák, amelyekre nem számítottam. Én meg a kiégés jeleit tapasztalom magamon. Ezen a héten távmunkában dolgoztam, ez elviselhetőbbé tette tevékenységem. Azt nem mondhatom, hogy a telkem látványa feldobott, sajnos a fű kiégett, és több gyümölcsfám félig elszáradt. A téli körtefámon van termés, de sokkal kevesebb és kisebb, mint múlt évben.

A házunk mögötti forrás még látszólag ad vizet.

A forrásvíz már a patakig nem jut el. Múlt évben itt még állt a víz és békák kuruttyoltak benne.

Csak a porcsin virágok, amelyek jól érzik magukat a kövek között is.

Munka után felmentem a falu szoborútjának két alkotásához. Innét lenézve is látszik, hogy az erdők nem élékzöldek, és a mezők is kiégettek.

A temetőbe is ellátogattam. Eddig minden évben gondosan nyírt zöld füves temető fogadott.

Itt a temetőből hazafele tartva látható, hogy az út két oldalán is minden aljnövényzet kiégett.

Letelt az én szabadságom.

Már Budapesten írom ezt a beszámolót a vidéki létemről. Idén még egy hónapból egy hetet Fekeden, és három hetet Budapesten töltünk. Én jobban szeretném fordítva, de egyelőre a munkahelyem miatt így a jó. Hétköznapokon csak a kerítésen belül kellett dolgoznom, mert a ház mögötti közterületet a most a falu közmunkásai tették rendbe. Az árkot tisztították ki géppel. Ha jön a Kanada hegyről az áradat nem fog árvizet okozni a faluban. Miután elvonultak a munkások, így néz ki a háziunk mögötti út.

Itt meg a gyümölcsös kertemből a kilátás a Kanada hegyre.

A hétköznapok után jött a meglepetés hétvége. Most nem engem leptek meg, hanem a feleségemmel mi leptük meg a sógorom a hatvanadik születésnapján.

Izzasztó hőségben a téli hidegekre készültem.

Azt gondolom a mai napom többet használt az egészségemnek, mint egy egész napos élményfürdőzés. Kora reggel – amikor még éppen a nap kelt fel nekiálltam fát fűrészelni és hasogatni. Ez első két kép éppen azt mutatja, amikor abba kellett hagynom reggel kilenckor, hogy a klumpamúzeumba érkező csoportnak vezetést tartottam.

Itt meg a még a felvágatlan fák láthatóak. A hajnali állapotról nem készült kép, de akkor még a plafonig ért a rakás.

Alakul a jövőm!

Már évtizedekkel ezelőtt kitaláltam, hogy nyugdíjban megalakítom Múlt-Mentő Műhelyét, Műtermét és Galériáját (Röviden 4MG). Ezen a héten már látszik, hogy akár dolgozni is lehetne a Műhelyben.

Visegrádtól a Kis Dunán Budapestig.

A Visegrádnál történt megállás után a visegrádi polgármester a Vizi rendészettel egyeztetett. Ennek eredménye az lett, hogy a Szentendrei Szigetcsúcsnál a KIS DUNÁN mehettünk le, mert a mi hajónk a fél méteres merülésével az alacsony vízállásnál is jól teljesít. Itt aztán gyönyörködhettünk ennek a Duna ágnak a szépségével. Látnivalóban ez volt nekem a kedvenc részem Budapestig.

Budapesten, a Bem rakparton kötöttünk ki 10 percre, hogy a hajó utasai a szállodájuk közelében szállhassanak ki. Ehhez a kikötéshez a hajó legénysége elővette a korszerű navigációs eszközeit. Látszott, hogy a kapitányi posztnál egy korszerű motoros hajó műszerfala van.

Ezzel véget is ért az én élménybeszámolóm. Legközelebb már a Geresdi Dombságból fogok jelentkezni.

VISEGRÁDI MEGLEPETÉS

 

Visegrád és Nagymaros között kicsit lassítottunk, hogy a parton levő betelepülés. emlékhelyeket megpillantsuk. Már a Salamon toronynál járt a kis hajónk, amikor jobb oldalról egy motorcsónakkal üldözni kezdtek bennünket.  A legénység közben azon gondolkodott, vajon mit csináltak rosszul. Aztán miután mi megálltunk a kis motorcsónakot hozzánk csatlakoztatták. Kiderült, hogy a Visegrádi Polgármester és delegációja köszöntötte az Ulmból érkező hajót. Én ezeket a képeket készítettem erről a ’véletlen’ találkozásról.

Itthon láttam, hogy a Visegrád Város Önkormányzata a facebookra kitett erről egy posztot.  Ezt írták és fényképezte a drónfotósuk az Ulmer Schachtelról.

Németországban működik egy egyesület, az Ulmi Duna Barátai Társaság (Gesellschaft der Donaufreunde Ulm), mely évtizedek óta ápolja a dunai hajózás hagyományát és az Ulmer Schachtel / "Ulmi skatulya" emlékezetét. Továbbá a civil szervezet kulturális kapcsolatokat tart fenn több Duna menti várossal is. Évente egy alkalommal lehajóznak a folyón, úti céljuk változó, nem mindig ugyanaz a város. Általában Bécs, Budapest vagy Belgrád jelenti a végállomást, de több alkalommal egészen a Fekete-tengerig eljutottak már.

Július 7-én Visegrádon is keresztülhaladtak hajójukkal. Eőry Dénes polgármester, Abonyi Balázs a Visegrádi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, és Zeller Márton Visegrádi Dunai Svábokért és Németekért Alapítvány elnöke üdvözölte az egyesület tagjait.

A Visegrádon élő sváb családok ősei a török kor után elnéptelenedett városba Schachtel hajókon érkeztek, ezért nekünk visegrádiaknak is sokat jelent ennek a szép hagyománynak az ápolása.

Szeretettel látjuk őket egy következő utazás alkalmával is!

Fotók: Bánk Erik Fotográfus