A szokásos vasárnapi utam kezdete.

Amikor nincs vasárnap ünnepnap, az eső sem esik, Budapesten vagyok a Klauzál téri bolhapiacot ki nem hagyom.  Ez történ most is. A Lövölde téren keresztül megyek, ahol Kösztler Artúr dideregve ül a délben meghasadt óra számlapján.

Aztán látom, hogy a téri pihenőparkot körülölelő oszlop okon a virágok jól tartják magukat. Mögöttük a bérház tatarozást kíván, de így a virágok mögött nem nagyon feltűnő.

Hetedik kerületi bagatell. Járdán parkoló autók mögött a kínai vegyeskereskedés kipakolt, szemben a málló vakolat alól meg kilátszik az egykori KÖZÉRT reklámfestése.

Aztán megérkezem a CAIRO kirakatgalériához. Messziről úgy látszott, mintha gyökerek lennének, de lehet csak azért tűnnek annak, mert napokig a kertünk ecetfáinak gyökereivel küzdöttem. Közelről aztán láttam nem gyökerek, hanem nyirok. Metzing Eszter Nyirok alkotása, mely a kirakatban látható. 

„A testnedvre utal, amely a test belső vizeként mindent átjár és összeköt. Régies, népi jelentésében a nyirkos, nedves földet is jelöli, így egyszerre idézi a test belsejét és a tájat, a vizet és a földet. A nyirok a test rejtett, láthatatlan rétegeihez tartozó intim nedv, amelyet most a kirakat üvegén keresztül mégis megpillanthatunk.

Az alkotó ezzel a művel egy olyan érzéki helyzetet szeretne létrehozni, amely a látványon keresztül ébreszti fel a néző bőrtudatosságát, tapintási vágyát és saját tekintetének tudatosítását. A távolság így az érintés hiányát is érzékelhetővé teszi. Egyúttal arra hívja a szemlélőt, hogy az emberközpontú látásmódon túllépve, figyeljen fel az emberen túli lények, anyagok és a víz jelenlétére közös létezésünkben.

Az installáció egyik fő kérdése a tapintás vágya és a tapinthatatlanság közti feszültség, melyet a Cairo kirakatterének adottságai tovább erősítenek: a munka csak az üvegfalon keresztül szemlélhető. Ez a fal átlátszó, így a formák és a jelenlét vizuálisan érzékelhetők, ugyanakkor határt is szab, elkülönít és elzár. Az installáció átveszi a kirakat hagyományos funkciójának hívogató gesztusát, és a feltárás, a felfedés és a beavatás gesztusaival tölti meg.

Az intimitás itt kettős értelmű. Egyrészről a puha, organikus, testszerű forma a belőle „kiszivárgó nedvvel” olyan látványt kínál, amelyről a szemlélő azt érezheti, hogy tiltott, talán illetlen, és nem jogosult rá. Másrészről a titkon vágyott meglesés és a megleshetőség közti párbeszéd játékára is épít a mű, mely által a néző önkéntelenül is a titkos szemlélő szerepébe kerül, azaz a „meglesett” intimitását erősíti

A nyirokrendszer a test védelmi és szűrőrendszere, a belső és a külső közötti csere közege. Így kapcsolódik a bőrhöz, az áteresztő membránhoz és a kirakatüveg elválasztó, de átlátszó falához. A folyamat azonban nem teljesedhet be: nincs belépés, nincs közvetlen találkozás. A vágy és tiltás közti feszültség - a kiállítótér jellegéből adódóan - éjjel-nappal fennáll.

Anyagát tekintve, az installáció egy többnyire fehér, összefüggő, burjánzó, nemez gyapjúból, pamutvászonból és műszőrméből álló “test”, amelyből egy belső folyadék keringését és annak felszínre jutó szivárgását boroszilikát üvegből készült elemek idézik meg.” Idézet forrása: https://parallelfoundation.com/MOST-2026-10-27-11-29-Metzing-Eszter-Nyirok

A kerítés megrontói

A társasházunknak van egy belső kerítése, amelyik a parkosított kertünket elválasztja a parkolótól. Ennek a kerítésnek a parkoló felé eső oldalát nagyon elhanyagoltuk. Bálványfák és ostorfák telepedtek meg a kerítés tövében. Évente visszavágtuk őket, de ők erre fityiszt mutatva tovább nőttek és bomlasztották a kerítést. Megszületett a megoldás, hogy gyökerestől kell kiszedni a bajok okozóit. Láss csodát két fél nap alatt kiszedtük gyökerek nagy részét. Mint az alábbi képeken látható ezek igen változatos formákat vesznek fel. A kiszedésben segítő gyerek szerint ezek a gyökerek a kertünkben élt manócsalád és állataikat ábrázolja, szerinte az állataik között van malac, őzike is.

Itt meg látható meddig jutottunk. Ha befejezzük a gyereksegítőnk szerint a manócsaládról majd egy teljes mesét is tudunk írni.  

Le-Föl ugrálok a háztetőről

Mit csinál egy nyugdíjas? – kérdezik sokan tőlem. Én meg már nem győzök válaszolni, hogy ugyanúgy ébredek, eszek, dolgozok, sportolok, mint eddig csak mást. Egy kicsit idegesít ez a sablonos kérdésfeltevés, mint gyerekkoromban, amikor kishúgom megszületett. Mit csinál a kistestvéred? – kérdezték sokan. Én meg a tizedik kérdezőnél besokalltam és közöltem: „Mit csinálna egy újszülött csecsemő. Le-föl ugrál a háztetőről.” A következő három képen látszik, hogy mit csináltam, amikor a háztetőről lenézve megláttam, hogy egy kolléga dolgozik a kertünkben. Én leszaladtam hozzá, és a kerítés tövéhez nőtt ecetfák gyökereit kiástuk, hogy ne hajtsanak ki többé. Aztán feljöttem és megírtam ezt a posztot. Most is le-föl ugráltam a háztetőről.

Budapesti eredmények.

Most már Budapesten, mert itt is van mit tennem. Még be sem léptem a társasházunk kertjébe, már messziről újságolták az ott dolgozók, hogy kinőt a fű. Amikor elmentünk akkor vetettük, és lám a visszaérkezésünkre gyepszőnyegként fogadott bennünket.

Az okafogyott kerítés új feladata.

Az új házunkhoz járt három belső kerítés is kettő nagy és kettő kiskapuval. Az egyik kerítés kapujának tartóoszlopa - mint korábban írtam -, magától kidőlt. Ezt el is bontottam, és most már a helyén levő gödröket is feltöltöttem földdel, hogy jövőre már egy összefüggő füves gyepszőnyegem legyen.

A középső kerítés – ez a legfiatalabb -, remek műanyagos dróthálóval jó állapotban volt. Ha azt jó állapotnak lehet mondani, hogy kutyák aláásták a kerítést. Az aláásott lyukakat az előző tulajdonos régi téglákkal feltöltötte. Én három talicskányi téglát hordtam el a kerítés alól. Most már csak az oszlopok állnak, és várják, hogy a dróthálók helyére én málna vesszők és/vagy szederbokrok nőjenek.

Lazítás a nap lezárásaként.

A munkanap végén az volt a szokásom, hogy hazagyalogoltam egy hangulatos útvonalon, és fényképeket készítettem. Most álmaim otthonában nyuggerként a napi otthoni feladatok elvégzése után felajánlottam feleségemnek, hogy sétáljunk egyet a faluban. Nem volt kedve. Semmi baj. A fényképezőgép barátommal elindultam, hogy lazítsak egy kicsit. Már rögtön az első hídnál láttam ezt a gyönyörű virágbokrot.

A falu parkjában aztán megálltam a múlt hónapban átadott és felszentelt Szűz Mária tabernákulumos oszlopánál.

A parkban levő kis tó körül is nyíltak még virágok, és a tó tükrén jó volt elmélázni a körülötte levő fák képén.

Aztán átmentem egy újabb kis hídon a falu háromszáz évét bemutató tanösvény első állomásához.

Azután a házunktól legtávolabb levő gyaloghídon még lefényképeztem, hogy itt is nyílnak még a hidat díszítő virágok.

 

A lazító sétám utolsóképén már látszik, hogy sötétedik. Én meg szépen hazaballagtam vacsorázni.

Kerítésbontás kettő napban

 

Egy nap akartam megcsinálni a pincebejárat fölötti kerítés bontását. Már tavasszal kidőlt a kapustól az azt rögzítő oszlop. Az előző tulajdonos a baromfiudvart zárta le a kerítéssel, hogy ne szökjenek ki a tyúkok. Régóta állhatott már itt. mindenféle növény benőzze, és sokszor kapirgálhattak a kerítés alá a tyúkok, mert kövek, téglák, cserepek voltak a kerítés tövébe rakva, hogy megakadályozzák a baromfikák kijutását. Én összesen hat talicskányi törmeléket bányásztam ki a kerítés tövéből. Aztán másnak délre meg is lettem a bontással, sőt a lebontott kerítés tartozékait is elraktároztam.

Amikor végeztem mindezzel akkor vettem észté, hogy a telek hátsó végében a téli körténk nagy része lehullott és elrohadt, ami meg még a fán maradt az olyan magasan van, hogy azt én leszedni nem tudom. Azért a lehullottak között találtam egy teli kosárra való körtét.