Budapesti hétvége

Marburg után Budapesten kellett maradnunk. Rengeteg elintéznivalóm akadt itt, de a Baranyai énem már nagyon menne. Az előző hétvégén a nagyobbik lányom csoportos kiállítására mentünk. Lett volna neki kiállítása Svájcban is, de az pont egybe esett a kisebbik lányom Marburgi díjátadójával. Szerencsére ez meg pont 2026. szeptember 12 és 15 között volt látogatható. A „Többes szám, első személy” kiállításról ezt írták: A pop-up kiállítás a megkövült társadalmi struktúrákból való kilépés lehetőségeit és az ellenállás láthatatlan formáit villantja fel, miközben az identitásra egyfajta fikcióként, át-, tovább-, és újraírható narratívaként tekint.

A kiállítás kiindulópontja Szilágyi Eszter Anna A nő, aki saját magát kereste című „izlandi buszos társasoperája”, amelyet 2026 októberében mutat be az Örkény Színház Polgár Csaba rendezésében.  A kurátori csapat a darab központi figurájából, az „elveszett nő” alakjából indult ki: hogyan látják őt a többiek és hogyan gondolkodik ő saját magáról? Meddig tart az empátiánk másokkal és magunkkal szemben? Hogy van jelen mindannyiunkban egyszerre több személyiség, karakter, amelyek különböző helyzetekben, szerepekben, feladatkörökben más-más arányban kerülnek előtérbe? Milyennek mutatjuk magunkat mások előtt, és hogy érzékeljük magunkat belülről? A kiállítás olyan művészeti pozíciókat állít egymás mellé, amelyek az identitás folytonosan alakuló, átmeneti voltát, önmagunk keresésének véget nem érő folyamatát helyezik előtérbe.A bemutatott művek egyaránt merítenek mitológiai történetekből, a fogyasztói társadalom szimbólumkészletéből, megtartó női közösségek rítusaiból és olyan marginalizált pozíciókból, amelyek megkérdőjelezik a társadalmi nemhez vagy az etnikai hovatartozáshoz kapcsolódó előítéleteket. A boszorkány alakja, a queer olvasatban újragondolt pszichiátriai archívum, a női sportközösség, vagy éppen a mesterséges intelligencia által létrehozott képek mind olyan tereket nyitnak meg, ahol a társadalmi normáktól való eltérés nem problémaként, hanem új lehetőségként jelenik meg, nemcsak az egyén, hanem a közösség számára is. Miközben az idegenségérzet és a magány egyaránt visszatérő motívumai a színházi darabnak és a kiállításnak, a művekből létrejövő átmeneti „közösség” mégis egy megtartó erő ígéretét hordozza mindannyiunk számára. Forrás: https://offbiennale.hu/hirek/orkenykert2026/

A kiállításról én az alábbi képeket készítettem. A blogolvasóimnak gondolom nem lesz élmény ezeket megnézni, mert nem hallhatták a tárlatvezetést, és a még be nem mutatott színdarabból felolvasott részleteket, melyek illeszkedtek a kiállítás anyagához.

 A következő napon hazamenet a Lövölde tér kirakatgalériájában új installációt láttam. Ezt is lefényképeztem, és alá tettem a kiállítás ismertetőjét. Szerintem akár ez is ott lehetett volna a „Többes szám, első személy” kiállításon.

Mozgalmas Szeptember

Szokása a Szeptembernek, hogy új feladatokat ad a munkahelyen és a magánéletben is. Nem is volt alkalmam leírni, hogy milyen régi tárgyakat mentettem meg, de majd csak eljön annak is az ideje. A legutóbbi élményem Marburghoz kötődik, meghívott a kisebbik lányom a díjátadójára. Orvostudományi kutatásaiért a Behring-Röntgen Alapítvány díját vehette át. Mi meg elmentünk és örültünk kisebbik lányom sikerének, és élveztük a Lahn parti város páratlan szépségét.

Itt a szállásunk, mely bejárata éppen az Árpád házi Szent Erzsébet templommal szemben áll.

Az óvárosban Fotóztam a következő képeket. 

Szállásunkhoz az egyetem botanikus kertje mellett mentünk el. A járdáról rögtön láttam, hogy Enyedi Ildikó legutóbbi filmjének főszereplője is észrevett bennünket.

Kiégés itt is ott is.

Már csak szeptember végéig dolgozom a munkahelyemen. Ez az utolsó időszak nagyon intenzíven telik. Sorra jönnek elő olyan problémák, amelyekre nem számítottam. Én meg a kiégés jeleit tapasztalom magamon. Ezen a héten távmunkában dolgoztam, ez elviselhetőbbé tette tevékenységem. Azt nem mondhatom, hogy a telkem látványa feldobott, sajnos a fű kiégett, és több gyümölcsfám félig elszáradt. A téli körtefámon van termés, de sokkal kevesebb és kisebb, mint múlt évben.

A házunk mögötti forrás még látszólag ad vizet.

A forrásvíz már a patakig nem jut el. Múlt évben itt még állt a víz és békák kuruttyoltak benne.

Csak a porcsin virágok, amelyek jól érzik magukat a kövek között is.

Munka után felmentem a falu szoborútjának két alkotásához. Innét lenézve is látszik, hogy az erdők nem élékzöldek, és a mezők is kiégettek.

A temetőbe is ellátogattam. Eddig minden évben gondosan nyírt zöld füves temető fogadott.

Itt a temetőből hazafele tartva látható, hogy az út két oldalán is minden aljnövényzet kiégett.

Letelt az én szabadságom.

Már Budapesten írom ezt a beszámolót a vidéki létemről. Idén még egy hónapból egy hetet Fekeden, és három hetet Budapesten töltünk. Én jobban szeretném fordítva, de egyelőre a munkahelyem miatt így a jó. Hétköznapokon csak a kerítésen belül kellett dolgoznom, mert a ház mögötti közterületet a most a falu közmunkásai tették rendbe. Az árkot tisztították ki géppel. Ha jön a Kanada hegyről az áradat nem fog árvizet okozni a faluban. Miután elvonultak a munkások, így néz ki a háziunk mögötti út.

Itt meg a gyümölcsös kertemből a kilátás a Kanada hegyre.

A hétköznapok után jött a meglepetés hétvége. Most nem engem leptek meg, hanem a feleségemmel mi leptük meg a sógorom a hatvanadik születésnapján.

Izzasztó hőségben a téli hidegekre készültem.

Azt gondolom a mai napom többet használt az egészségemnek, mint egy egész napos élményfürdőzés. Kora reggel – amikor még éppen a nap kelt fel nekiálltam fát fűrészelni és hasogatni. Ez első két kép éppen azt mutatja, amikor abba kellett hagynom reggel kilenckor, hogy a klumpamúzeumba érkező csoportnak vezetést tartottam.

Itt meg a még a felvágatlan fák láthatóak. A hajnali állapotról nem készült kép, de akkor még a plafonig ért a rakás.

Alakul a jövőm!

Már évtizedekkel ezelőtt kitaláltam, hogy nyugdíjban megalakítom Múlt-Mentő Műhelyét, Műtermét és Galériáját (Röviden 4MG). Ezen a héten már látszik, hogy akár dolgozni is lehetne a Műhelyben.

Visegrádtól a Kis Dunán Budapestig.

A Visegrádnál történt megállás után a visegrádi polgármester a Vizi rendészettel egyeztetett. Ennek eredménye az lett, hogy a Szentendrei Szigetcsúcsnál a KIS DUNÁN mehettünk le, mert a mi hajónk a fél méteres merülésével az alacsony vízállásnál is jól teljesít. Itt aztán gyönyörködhettünk ennek a Duna ágnak a szépségével. Látnivalóban ez volt nekem a kedvenc részem Budapestig.

Budapesten, a Bem rakparton kötöttünk ki 10 percre, hogy a hajó utasai a szállodájuk közelében szállhassanak ki. Ehhez a kikötéshez a hajó legénysége elővette a korszerű navigációs eszközeit. Látszott, hogy a kapitányi posztnál egy korszerű motoros hajó műszerfala van.

Ezzel véget is ért az én élménybeszámolóm. Legközelebb már a Geresdi Dombságból fogok jelentkezni.