Végre a saját birtokomon dolgozhattam.

Második napja vagyunk lent a kis birtokunkon. Körbenéztem, és megállapítottam, hogy a fűvel nem kell dolgozni, de fával annál inkább. Első nap már elkezdtem fát fűrészelni. Minden olyan fát összevágtam, ami a kandalló nyílásán befér és úgy eltüzelhető. A mai napra maradt a fűrészelni és hasogatni való fa. Ezt ma meg is csináltam. Az utolsó adag fáról csináltam hasogatás előtt és után fotót, hogy látszódják, hogy dolgoztam.

Itt meg a fáskamra, amellyel várom a hideget.

Nyugdíjban töltött első hetemben történt.

Most már hétköznapokon is az eddigi munkára fordított nyolc órámat is nekem tetsző elfoglaltságra fordíthatom. Erre a hétre megérkezett a társasházunkhoz a talajjavító termőföld, hogy a kertben a füvesítést folytatni lehessen. A hétvégére lett volna szervezve közös társadalmai munka, megjósolták, hogy majd akkor eső lesz. Így aztán néhány hétköznap is ráérővel elhatároztuk, hogy a földet behordjuk. Mi sem gondoltuk, hogy a füvesítésig eljutunk. Aztán az első nap végére már szinte az összes földet behordtuk. Másnap aztán a vakondtúrásnak kinéző kupacokat elgereblyéztük, és elszórtuk a fűmagot.  Másnap végére még a hengerlés is meg lett. A munkálatokról az alábbi fotósorozatot készítettem.  

A Következő fejezet

 

Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár -
Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár;
Változik a világ: gyengül, ami erős,
És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.

Arany János

1817. március 2. — 1882. október 22.

Toldi estéje

6. ének, 31.

Ez a versrészlet jutott eszembe, amikor megláttam régi munkahelyem felújított irodaházában az Arany Jánosra emlékező falfestményt. Én „A 'Következő fejezet' címmel beszélgettem kollégával arról, hogy mit is fogok én kezdeni a nyugdíjba menetelem után a rendelkezésemre álló megnövekedett szabadidőmmel. Semmi újat nem mondtam, csak arról beszéltem, amiről itt a blogomon a posztjaimban is írok.

Nektek pedig hoztam néhány képet a felújított irodaházából, és annak nyolcadik emeleti kilátásairól.

Kiállítás a kerítésen.

 

A Képzőművészeti Egyetem bejárata hirdeti, hogy Strobl Alajos 170 éve született. Ma pont az epreskert mellett mentem el, és láttam, hogy a Strobl kiállítás poszterei még az Epreskert kerítésén vannak. Nekem élményt jelentett ezek megtekintése és elolvasása.

Budapesten is lehet kertészkedni

Hiányzik már nagyon a vidéki birtok, és az ott elvégzendő hasznos tevékenységek. Szeptemberben azt hittem, hogy nem is tudok a hobbijaimnak élni, és csak a céges és otthoni munka marad. A társasházunk az idén nyert a kerületi kertszépítési pályázaton. A megnyert pénzt nem akartuk vállalkozóra bízni, ezért a társasházunk lakói úgy döntöttek, hogy saját kézbe veszik a növénybeszerzést, termőtalaj beszerzést és az utána következő felújítási munkálatokat. Sokan és sokat dolgoztak a házban lakók, én is besegítettem, és jólesett kertészkedni, hogy a ház kertjéből park legyen. Íme néhány kép a kerti munkákról.

Ezt elásva találtuk a kertben. Elsőre a föld alatt csak egy rozsdás félgömbnek látszott. Megijedtünk, mert azt hittük, hogy egy bomba a második világháborúból. Rendőrök is jöttek ki, akik a mesterséges intelligenciát is megkérdezték. Az AI szerint kis valószínűséggel az lehetett. A végén tűzszerészek ásták ki. Szerencsére egy jó nehéz betonfélgömb, ami valamikor egy napernyőt tarthatott. Egy igazi Múltmentőnek való feladat, hogy felújítva a kertünkben ismét rendeltetés szerűén használjuk.

Budapesti hétvége

Marburg után Budapesten kellett maradnunk. Rengeteg elintéznivalóm akadt itt, de a Baranyai énem már nagyon menne. Az előző hétvégén a nagyobbik lányom csoportos kiállítására mentünk. Lett volna neki kiállítása Svájcban is, de az pont egybe esett a kisebbik lányom Marburgi díjátadójával. Szerencsére ez meg pont 2026. szeptember 12 és 15 között volt látogatható. A „Többes szám, első személy” kiállításról ezt írták: A pop-up kiállítás a megkövült társadalmi struktúrákból való kilépés lehetőségeit és az ellenállás láthatatlan formáit villantja fel, miközben az identitásra egyfajta fikcióként, át-, tovább-, és újraírható narratívaként tekint.

A kiállítás kiindulópontja Szilágyi Eszter Anna A nő, aki saját magát kereste című „izlandi buszos társasoperája”, amelyet 2026 októberében mutat be az Örkény Színház Polgár Csaba rendezésében.  A kurátori csapat a darab központi figurájából, az „elveszett nő” alakjából indult ki: hogyan látják őt a többiek és hogyan gondolkodik ő saját magáról? Meddig tart az empátiánk másokkal és magunkkal szemben? Hogy van jelen mindannyiunkban egyszerre több személyiség, karakter, amelyek különböző helyzetekben, szerepekben, feladatkörökben más-más arányban kerülnek előtérbe? Milyennek mutatjuk magunkat mások előtt, és hogy érzékeljük magunkat belülről? A kiállítás olyan művészeti pozíciókat állít egymás mellé, amelyek az identitás folytonosan alakuló, átmeneti voltát, önmagunk keresésének véget nem érő folyamatát helyezik előtérbe.A bemutatott művek egyaránt merítenek mitológiai történetekből, a fogyasztói társadalom szimbólumkészletéből, megtartó női közösségek rítusaiból és olyan marginalizált pozíciókból, amelyek megkérdőjelezik a társadalmi nemhez vagy az etnikai hovatartozáshoz kapcsolódó előítéleteket. A boszorkány alakja, a queer olvasatban újragondolt pszichiátriai archívum, a női sportközösség, vagy éppen a mesterséges intelligencia által létrehozott képek mind olyan tereket nyitnak meg, ahol a társadalmi normáktól való eltérés nem problémaként, hanem új lehetőségként jelenik meg, nemcsak az egyén, hanem a közösség számára is. Miközben az idegenségérzet és a magány egyaránt visszatérő motívumai a színházi darabnak és a kiállításnak, a művekből létrejövő átmeneti „közösség” mégis egy megtartó erő ígéretét hordozza mindannyiunk számára. Forrás: https://offbiennale.hu/hirek/orkenykert2026/

A kiállításról én az alábbi képeket készítettem. A blogolvasóimnak gondolom nem lesz élmény ezeket megnézni, mert nem hallhatták a tárlatvezetést, és a még be nem mutatott színdarabból felolvasott részleteket, melyek illeszkedtek a kiállítás anyagához.

 A következő napon hazamenet a Lövölde tér kirakatgalériájában új installációt láttam. Ezt is lefényképeztem, és alá tettem a kiállítás ismertetőjét. Szerintem akár ez is ott lehetett volna a „Többes szám, első személy” kiállításon.

Mozgalmas Szeptember

Szokása a Szeptembernek, hogy új feladatokat ad a munkahelyen és a magánéletben is. Nem is volt alkalmam leírni, hogy milyen régi tárgyakat mentettem meg, de majd csak eljön annak is az ideje. A legutóbbi élményem Marburghoz kötődik, meghívott a kisebbik lányom a díjátadójára. Orvostudományi kutatásaiért a Behring-Röntgen Alapítvány díját vehette át. Mi meg elmentünk és örültünk kisebbik lányom sikerének, és élveztük a Lahn parti város páratlan szépségét.

Itt a szállásunk, mely bejárata éppen az Árpád házi Szent Erzsébet templommal szemben áll.

Az óvárosban Fotóztam a következő képeket. 

Szállásunkhoz az egyetem botanikus kertje mellett mentünk el. A járdáról rögtön láttam, hogy Enyedi Ildikó legutóbbi filmjének főszereplője is észrevett bennünket.