Klumpában jártam.

Hét végére esett a falu Szentháromságnapi búcsúja és a Stifolder fesztivál. Reggeltől estig meg sem álltunk, hogy a faluba jövő vendégeink jól érezzék magukat, és falunk jó hírét vigyék a nagyvilágba. Én a klumpamúzeum tárlatvezetője voltam.

A múzeum alapvetően úgy lett kialakítva, hogy a tablókat elolvasva a látogató felfedezze, hogy a klumpa és különféle változatai a Föld szinte minden szegletén ismert lábbeli volt. Közben kisfilmet is nézhettek, amelyen Gyuri Bácsi elkészíti a múzeumban is kiállított klumpát. Közben sokat kérdeztek, és többen meséltek is saját falujuk klumpaviseléséről. Például az egyik látogató ezzel kezdte: „Amikor a Nagyapámtól a Rákosi rendszerben elkobozták a malmát, még azt sem engedték meg, hogy a klumpájáért visszamenjen.” Ezen kívül még sok történetet hallottam, és tanultam a látogatóktól.

A tárlatvezetés azzal ér véget, hogy mindenki kipróbálhatja, hogy milyen kényelmes viselet a klumpaviselet. Én magam is klumpát viseltem, hogy minden látogatóm kedvet kapjon. Volt olyan látogatóm, aki még táncolt is benne,

Érdekességként megemlítettem, hogy idén 120 éve, hogy megjelent Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. Volt olyan látogatóm, akinek kedvenc rajzfilmje volt, de mégsem emlékezett arra, hogy ezt az utazást Nils egy klumpában tette meg. Ehhez egy kis rövid olvasnivaló: sved-kiralysag - G-Portál

Erdei séta és …

Hajnalban érdemes erdőbe menni és gombát keresni. Tapasztaltuk, hogy kevés volt a csapadék, de a szomszédomnak is erdőjáró kedve volt.

El is indultunk az erdőbe.

Friss taplóbombákat már láttam is ezen a fatörzsön. Hamar meg is örökítettem gombázó kosarammal.

Gombázás után az árokba lenézve piros lábast találtam.

Illatos hunyort is láttam.

Itt nyalogathatják a sót az erdei állatok.

Itt látható a végeredmény. 4:0 a szomszéd javára. Azért nem búsulok, jól esett ez az erdei séta.

Rend az udvarban és a ház mögött.

Május utolsó hetét álmaim házában töltöttem. Eddig csak a munka volt az udvarban, és a ház körül. Fényképeket csak most a munkákat befejezve készítettem. Ha körbejárok, a ház körül ezt látom.

Itt eddig egy kétszárnyú rozzant fakapu volt, de én azt lebontottam. Most van egy füves rétem.

Egy éve ilyenkor erről a fáról meggyet szedtem. Virágzáskor lefagyott, de árnyékot azért adni fog.

A pince dombját is megtisztítottam. Nekem nagyon tetszik innét is a belátás.

A pajta mögötti közterületet is lekaszáltam. Az a befalazott ajtókeret itteni különlegesség. A keskeny telek miatt a kocsiszínből a szénásszekér elé fogott lovak ki tudtak ezen az ajtón jönni, és megkerülve a házat az istállóban éjszakáztak.

Ez az út ment régen Kanada hegy pincefalujához.

Itt a házunk az út túloldaláról, és ezzel vége is mai posztomnak.

Nemcsak a birtokkal foglalkoztunk.

Most megint egy hosszabb időt töltünk Budapesten. Már nagyon várom a hónap utolsó hetét, amikor újból a mi kis választott falunkban tölthetjük a hetet. Most szedtem elő a képeket, amit az előző alkalommal készítettem. Ugyan egy fél napot töltöttünk azzal, hogy vendégeinknek megmutassuk a falut, de akkor a faluvezetésen csak az alábbi öt fényképet készítettem. Az első kettő a falu parkjában a kis dísztó mellől készült.

A következő három a falu templomában. Az oltár mögött a freskófestő – mint a képeken látni lehet -, a falut is megörökítette.

Egy hét megszakítás nélkül…

Végre elmondhatom, hogy egy kerek hetet töltöttünk a vidéki házunkban. Nagyon kellett már a birtokunknak, mert nagyon le voltunk maradva a kertészkedéssel. Húsvét előtti hétre terveztük a nagy kerti munkákat, de akkor végig esett az eső és hideg volt. Ez a hét ideális volt a kert rendbetételéhez, csak hát éppen nem voltam szabadságon. Szerencsésnek mondhatom magam, mert Home Office-ban dolgozhattam, és tudtam is, hisz ott a világ végén gyorsabb netem volt, mint itt a fővárosban.

Itt látható az éppen virágzó pünkösdi rózsabokrunk. Először láttuk így, mert eddig minden évben lekéstük a virágzását.

   A tulipánfánk tövében bimbózó pünkösdi rózsánk, és ritkásan nyíló tulipánfánk virágai.

A járműflottám. Külön kiemelném, hogy a bio meghajtású talicskámmal több köbméternyi szénát hordtam a komposzt gödörbe. 

Itt még félig készen a pajta előtti placc.

 

A házunk mögötti közterületet is rendbe tettem. A faluban itt az a szokás, hogy a tulajdonos háza és a közút közötti terület rendbetétele a gazda dolga.

Javuló kilátások

Szívem szerint már életvitel szerűen álmaim házában szeretnék lakni. Ez a kívánságom egyelőre nem jön össze, de ezen a héten, már legalább innét dolgozhatok. Íme, ez a kilátás, ami most álmaim házának íróasztalától kitekintve látható.

KARAKTEREK

Még mindig a Főváros fogságában, de már csak ötvenhat munkanapom van hátra a nyugdíjazásomig. Most álmaim házáról nem tudok képeket hozni, de a mai derűs napon azért hozok szép képeket az itteni otthonomról.

Úgy kezdődött, hogy a teraszunkon reggeliztem. Aztán csak a közelembe jött egy szarka. Nem vett rólam tudomást, de egy másik madárnak viszont nagyon káricált. Én gondoltam egyet, hogy lefényképezem. Beszaladtam a fényképezőgépemért, és mire kijöttem csak a szomszéd ház füstcsövének tövében tudtam lefényképezni.

Aztán fogtam a gépem, és dolgozószobámba vonultam. Ott a városliget felé kinézve láttam ezt a léghajót.

Kedvem lett fotózni, és kimozdulni a lakásból. Így jutottam el a Lövölde térre. Itt most új kiállítás van a kirakatban:” Lisette Appeldorn Karakterek című sorozatában ötvözi a divat- és termékfotózás, valamint a fotóművészet területén szerzett tapasztalatait. Hétköznapi tárgyakból épít kompozíciókat, melyekből a fotókon keresztül különös karakterek kelnek életre. Folyamatosan bővülő anyagával egy egyedi, fiktív, a valósághoz mégis szorosan kapcsolódó, fantáziavilágot hoz létre. A valóság és a fantázia közötti kölcsönös összefüggés kérdése központi szerepet játszik a művész munkáiban.” Forrás: https://port.hu/esemeny/kiallitas/lisette-appeldorn-karakterek/e amelyikben vent-6234714

Megpróbáltam külön-külön mindegyik karaktert lefotózni. Nem sikerült. Bár ez, amelyikben én is benne vagyok, meg az utcakép is, eléggé művészi önarckép is lehetne.

Azért továbbmentem a szemközti parkba. Ez sokkal jobb önarckép.

Az otthonosság megteremtése

Március végén végre újból lementünk a házunkba. Megrendeltük az internetet, és a bekötés miatt mindenképpen le kellett mennünk. Az időjárás miatt – ha nincs az internet -, elhalasztottuk volna a lemenetelt. A halaszthatatlan lemenetelkor aztán egy hideg ház fogadott. Semmi probléma, van tűzifánk és működőképes kályhánk. – gondoltam én. Aztán mindkettő tűzhelyünkben lobogott a láng.

Ezek után nagyon otthonosan éreztük magunkat. Ha már a kályháinkról hoztam képet, had mutassam meg a fáskamránkat. Enélkül a fedett fatároló nélkül ez a kis tudósítás sem jöhetett volna létre.

Három és fél …

Már csak három és fél hónapig van munkahelyi kötöttségem, aztán jöhetnek a szabadidős elfoglaltságok. Az idei évben lányom növelte a családunk ingatlan portfolióját, a Dunakanyarban fogott neki egy zártkerti ingatlan pihenőhellyé alakításához. Lányom birtoka 50 kilométerre északra van az otthonunktól, az én álmaim háza meg 200 kilométerre, délre. El is mondhatjuk, hogy hazánk északi és déli végein is van érdekeltségünk. Amikor először mentem lányomékkal még úgy gondoltam nem sokat fogok én oda járni. Aztán rájöttem, hogy a Dunakanyarra néző panoráma, a telken adódó barkácsolási feladatok ugyanúgy érdekelnek, mint a Geresdi álomotthonom teendői. Így aztán ha kell, és lesz, időm megyek én ide is oda is.

Itt a tél végi kilátás a Börzsönyi hegységből.

A szomszéd macskája is átjött ellenőrizni a munkavégzésünket.

Azok a nyolcvanas évek…

Tegnap ezt a képet láttam magam előtt a számítógépemen dolgozva. Pont nyolcvan munkanapot kell még dolgoznom, és megkezdődnek a nyugdíjas napjaim. Erről jutott eszembe, hogy 1980-ban jöttem Budapestre tanulni. Akkor még nagyon elviselhető volt a Főváros. A nagykörúton laktam, és nagyon szerettem. Szinte bármit lehetett a nagykörúti boltokban venni, ami vidéken hiánycikk volt. Volt több színház, mozi, ha kikapcsolódásra vágytam. Aztán már semmi sem olyan, mint akkor volt. A nyolcvanas évek óta az év legnagyobb részét itt töltöm, de már nem sokáig.

Felhők fölött...

 

Már azon gondolkodtam, hogy februárban nem írok posztot a blogomba. Aztán most ezen a „laza” szombaton fényképeket kellett keresnem a feleségemnek a tanulmányához. Először az induló képet találtam meg. Nem tudom annak idején kétezertizenhétben miért fényképeztem. Most azt láttam bele, hogy a felhőcskék éppen veszekszenek. Ilyen volt az eddigi három hetem. Határidős munkák, amikor úgy érzem, hogy nyakig vagyok a munka sűrűjében. Ráadásul nem elég, hogy nyakig! Még lögybölik is, hogy olykor a fejem tetejéig érjen!

Ekkor most éppen az asztalom fölött levő centire néztem. A centi azt mutatja, hogy még 90 munkanapot kell dolgoznom aztán, kezdődhet a nyugdíjas életem. A nyugdíjas életemhez találtam a mai záró képem. Ezt is kettőezertizenhétben fényképeztem, amikor a család szülői házát eladtuk. Ez a nagymama varrós szakajtócskája. Félre is tettük, becsomagolva arra vár, hogy kitisztítsam, és használható állapotra hozzam. Értek ám én a stoppoláshoz is! Négyéves voltam, amikor nagymamám elvitt a munkahelyére, egy mosodába. Akkor még a kimosott és lyukas zoknikat javították. Nekem megmutatták hogyan kell csinálni, aztán zoknikat stoppoltam. Nagyon élveztem, és meg is dicsértek, hogy milyen szép és használható lett újra a zokni.    

Sorsfordító évben vagyok

Kerek évfordulója van éppen a blogomnak: 1000_2, azaz 2-es számrendszerben pontosan most tizenhat éve. Azóta vagyok Múltmentő. Célom az volt, hogy a múltbeli emlékeimet tárgyaimat megőrizzem a jelenben, és jövőben egyaránt. A célom nem változik, de életmódom ebben az évben sokat fog. Ebben az évben leszek 65, ezért a munkás éveim után jönnek a dolgos nyugdíjas éveim. Az évem első felét munkásra, második felét dolgosra tervezem. Az első felében is sokat fogok írni, meg a másodikban is. Az első félévi írásaimat a blog olvasói nem ismerhetik meg, mert az szolgálatai titoknak minősül. Az év második fele már a nyugdíjas tevékenységeimet fogja bemutatni. Nagyon sok tervem van, több füzetet teleírtam, rajzoltam és több doboznyi tárgyam van, hogy az új életteremben hasznosuljanak. Most egy képet hoztam a múlt év decemberéből. A képen látható tárgyak már múltmentések, és ezek mindegyike Advent Vasárnapi gyertyatartóként funkcionált 2025-ben. Van rajta egy Spanyol kerámia csacsi, mely advent első vasárnapján volt a gyertyatartó, az álmaim házában meg az asztal közepi sótartó lesz. A cicalámpa hiányosan került hozzám, csak a teste maradt meg. Aztán mindenféle alumínium csövekből, vezetékekből, villanyszerelési anyagokból újraalkottam az egykori iparművészeti gyertyaégős asztali lámpát. Ez a cicalámpa majd a vidéki ház nappalijában az éjjeli lámpa lesz. A csontos tányért félbetörve kaptam ráadásként egy bolhapiaci eladómtól, én magam ragasztottam meg, ezüstvasárnapi gyertyatartóként szolgált a múlt évben. A tervem szerint ebből a csontos tányérból az álmaim fürdőszobájában szappantartó lesz. A rózsaszín üvegtál volt az aranyvasárnapi gyertyatartónk, ebből lesz majd az álmaink házának étkezőasztalán gyümölcs vagy aprósütemény tartó. Ebben a hónapban most ennyit tudtam mesélni.