Így készültek.

Az előző posztban szenzációt emlegettem. Most megmutatom, hogyan és miként készültek a Zsolnaynak látszó porcelánedények.

Úgy kezdődött, hogy június elején feladatul kaptam a feleségemtől, hogy a hónap végére írassak ki szabadságot. Azt nem árulta el, hogy miért, hova megyünk, és mit csinálunk. Aztán a hónap utolsó csütörtökén elárult annyit, hogy készüljek arra, hogy porcelánt fessek neki, mert ő már előkészült egy nekem által készítendő edény tervével.

Egy estém volt, hogy szokásos kis vázlatfüzetembe rajzolgattam motívumokat, amit a felségem nagy teásbögréjére szántam. 

Aztán eljött a péntek, amikor is mentünk a porcelánfestő műhelybe, hogy elkészíthessük egymásnak a saját kútfőből tervezett, de a másikra jellemző motívumokkal ellátott porcelán tárgyakat. A bőség zavarában voltunk, mert már 35 éve vagyunk házasok, és ezalatt kiismertük egymás mániáit. Kaptam is a müzlis tálamra vízimalom kereket, sofőr sapkát, fényképezőgépet, Zsolnay pecsétet, … A kész művet hazahozva még feleségem eszébe jutott, hogy volt olyan, amit kifelejtett. Én is festettem feleségem kedvenc virágait, és szorgalmas méhecskéket, mert feleségemre ez a szorgalom jellemző. Így utólag visszanézve, ha több időm lett volna biztos még eszembe jutott volna egyéb virág és tárgy. Most már késő ezeken az elfelejtett dolgokon búsulni. Majd 10 év múlva biztosan jobban fog már sikerülni egy hasonló porcelánfestő projekt. A fotósorozattal igyekszem bemutatni az alkotás folyamatát, és a végeredményeket.

Szenzációs felfedezések a múlt századból

Az utóbbi hetekben a blogon posztszünet volt. Ettől függetlenül az élet és a múltmentés nem állt meg. Június végén a családom történelmi jelentőségű kutatásokat és felfedezéseket végzett. Előkerült egy legalább százéves Zsolnay pecséttel ellátott müzlis tál. A Zsolnay szakértők is csak értetlenkednek, hogy száz évvel ezelőtt hogyan készülhetett egy ilyen modern tál, amelyiken már egy XXI. századi digitális fényképezőgép rajza is szerepel. A családi kutatás másik nagy szenzációja egy 1961-es Népszabadság. A sajtótörténészek értetlenkedve állnak az újság egyetlen létező példánya előtt. Nem értik, hogy hogyan kerülhetett a címlapra egy XXI. századi hír. Ilyen fantasztikus történések voltak az elmúlt két hétben.

A következő posztokban Múltmentő szenzációs tényfeltáró nyomozásáról olvashattok, amelyek fényt derítenek az itt bemutatott tárgyak valódi történetére.

Kedvenc szerszámaim.

Ez lett az egyik Húsvéti barkács munkahely. A lombfűrész és a hozzá tartozó munkaasztalka muzeális darab. Családi örökség, Jozeph bácsi hagyatéka. Ezt és két faragó kést feleségem szülői házának padláskiürítésénél találtuk. Én azóta felújítottam, és használom is ezeket. Egy szádfát már korábban találtam a padláson Jozeph bácsi hagyatékából. Erről már 2017-ben írtam is a Tatai német nemzetiségi múzeum tárgytörténeti kiállításához:

Ezt a szádfát, más néven szalagszövőt feleségem szülői házának a padlásán találtam. Anyósom elbeszélése szerint ezt férje bátyja, a Jozeph készítette még iskolás korában a két világháború között. Az elemi iskolák kézműves foglalkozásain kellett megtanulni minden fiúnak a kézművesség alapjait. Egy féléves kézműves foglakozás mesterdarabja volt ez a szalagszövő készülék. Egy kisgyereknek nem lehetett könnyű elkészíteni. Látszik, hogy a lyukakat összekötve nem egyenest kapunk, és a függőleges rések szélessége, távolsága is eltér. Ez egy kisiskolásnak megbocsátható. Azt nem tudni, hogy hányas osztályzatot kapott rá, de azt tudhatjuk, hogy hogyan maradt meg. Jozeph bácsit 1946-ben a falujukból kitelepítették Németországba. Alig volt több 20 évesnél, és ezt a kisiskolás darabját a szülői házban hagyta. Idős szülei azért kerülték el a kitelepítést, mert betegek voltak. A legkisebb fiú – az Apósom -, maradhatott szüleikkel Magyarországon, hogy a szülőket gondozza. Az itthon maradt szülőknek később a saját házukból is ki kellett költözni, mert az akkori hatalom a kollektív büntetés elvét alkalmazta a magyarországi németekre. Ezek után kész csoda, hogy ezt az iskolai házi feladatot a család megőrizte. Ez az egyik kis kézműves emlék, amit a Jozeph bácsi hátrahagyott. Forrás: http://ungarn-s-deutsches-museum.hu/targy/szadfa/

Ezen a hosszú ünnepi hétvégén Jozeph bácsi faragókéseivel dolgoztam egy kicsikét. A kivágott ecetfa ágából maradt még több kis klumpára való. Most kialakítottam a végén egy kis klumpát, mely középen hosszában át van fúrva.

Látható oldalról, hogy autentikus darab, talán még egy baba lábára elegendő is lenne, ha volna párja.

Ennek a klumpának nem is készül párja, mert ez nem is lábra készítettem.

 

Íme, a végeredmény.

 

Itt a nyakkendő kötő klumpácska talpa. Mindez egy órán belül elkészült.

A Húsvét, ahogy én szeretem

A Húsvét nálunk mindig a családi együttlétről szólt, és az otthon alkotásról. A gyerekeimmel kicsi korukban tojást festettettünk, később matricáztunk. Aztán, amikor nagyobbak lettek, valahogy ez a közös alkotás elmaradt. Múlt évben találtam ki húsvétra, hogy csak félig készítem el az ajándékot, és az ajándékozott majd befejezi. A jól sikerült múlt évi alkotós Húsvét sikerén felbuzdulva idén most a következőképpen alakult a nagypénteki ebéd.

Elkészítettem a halászlét.

 

Megterítettünk a teraszon. Feleségemnek még egy kis vegán menüt is sikerült összeraknom.

Ebéd után aztán mindenkit a barkács asztalhoz ültettem.

A feleségem választotta a pirográf munkahelyet. Éppen készül a kockásfülű nyúl.

Itt ecsetfilccel készül egy sokszínű nyúl.

Félig már kiégetve a kockásfülű, csinos fufrus frizurával.

A lányok által elkészült többszínű nyulak. Hiányolták, hogy kék színű filc nem volt már a készletben.

Íme, a teljesen kész kockásfülű nyúl.

A klumpa és a játék

Saját élmény az általános iskolás koromból: A Pál utcai fiúk Magyar Nyelv és Irodalom órán való feldolgozásakor az „Einstand”-os üveggolyós játék kapcsán kaptuk a feladatot, hogy mérjük fel otthon, hogy nagyszüleink mit játszottak.

Én a nagymamámat kérdeztem meg, aki a Káni iskolai élményeiről mesélt. Kánban –zsákfalu, Hetvehelyhez tartozik ma már csak üdülőfalu –, az iskola előtt nem üveggolyóval, hanem helyben talált kis golyócskákkal játszottak a földúton. A kis golyócskák a helyi agyagos talajok jellegzetessége, sokszor belül üregesek és zörögnek, mert egy kis zárvány van bennük és levegő. A rajtuk levő klumpát levették, és ezeket rakták ki több méterre maguk elé. A feladat az volt, hogy ki talál bele több kis golyóval a klumpába. Az nyert, aki adott darabszámú golyóból – rendszerint egy tucatból –, minél többet dobott a klumpa belsejébe.

A fotót Lengyel Beatrix: A Pál utcai fiúk című film forgatása a Nemzeti Múzeum kertjében című cikkéből vettem Forrás: https://fidelio.hu/vizual/einstand-a-muzeumkertben-146944.html

Ez jutott eszembe, amikor is megalkottam a Káni klumpás játék zsebre vágható kis változatát. Faragtam egy kis klumpát, és vágtam néhány kis korongot. Most aztán lehet játszani Húsvétkor a gyerekekkel. Azért kíváncsi leszek, meddig játszunk, és mikor vonulnak el inkább számítógépes játékot játszani.

Dédnagyanyám falvédője és Mitzike kendője

 

A konyhánkban van ez a törölközőtartós falvédőnk. Gyerekkoromban minden reggel, ezt láttam, ha felébredtem a lavórhoz mentem kezet mosni. A sarokban volt a vizes pad, azon egy piros vödörben egy ugyanilyen színű ceglédi kannában volt frissen hozott kútvíz. A Tatai Német Nemzetiségi Múzeumnak évekkel ezelőtt volt egy felhívása, és virtuális tárgytörténet kiállításra kértek be fotót a tárgyról, és történetet hozzá. Én ezt írtam. 

A most bemutatott kis falvédőt 1928-ban dédnagyanyám hímezte. Jelenleg konyhánkban a fűszerpolcként funkcionál. Kalandos élettörténete van ennek, most megpróbálom röviden elmesélni. A falvédő története, mint sok más, egy igaz szerelemmel kezdődött az 1910-es években.

Történt, hogy Anna Korb és Johan Klein egymásba szerettek. A szerelemből házasság lett. Ezt a házasságot aztán az Első Világháború tette tönkre, mert Jánosunkat is behívták katonának. A háborúban Jánosunk megsebesült, kórházba került. Gyógyulás után, még hazaengedték feleségéhez. A betegszabadságon feleségével összehozták  lányukat. Lánya születését már nem várhatta meg, mert visszahívták a frontra. Amíg János a fronton harcolt meg is született Anna lánya. Anna babának is nagyon szép volt.  A faluban csak a fiatal házaspár szerelemgyerekeként emlegették. A háborúban János hadifogságba került. A hadifogság után János alig várta, hogy végre megölelhesse fiatal feleségét és kislányát. A fogságból hazavezető út igencsak kalandos volt. A hidat, amely a nagy folyón átvezetett lerombolták. Jánosnak és bajtársainak két választásuk volt, vagy nagyot kerülnek, vagy átúsznak a folyón. Az átúszást választották. János szerencsésen átúszott, és hazaért szeretteihez. Már hazaúton az folyón való átúszás miatt megfázott, de otthon ez a megfázás csak erősödött. Nem sokkal hazaérkezése után tüdőgyulladásban meghalt. Így történt, hogy ez a kis család boldogságban együtt soha nem élhetett.

Anna anyukája 1928-ban – amikor levette az özvegyi fátyolt, és újra férjhez ment -, a kézmosó fölé hímzett egy kis falvédőt. „Guden Morgen” írta rá rossz német helyesírással. Neki nyelvjárásban így hangzott, akkor az úgy helyes. A falvédőre még ráhímezte a család tagjainak nevét, és a rét virágait.

Így született meg ez a falvédő, és használta egy törölközőtartó bekeretezett képeként két generáció. Én is úgy nőttem fel, hogy reggelente a dédnagyanyám hímzett virágait láttam a mosdótál fölött. Ezt a falvédőt nagymamám nekem akarta ajándékozni a nyolcvanas évek közepén. Ki is szedte a keretéből, de úgy ítélte meg, hogy menthetetlen. Nekem azt mondta, hogy a falvédő a mosáskor darabokra hullott és megsemmisült. Kétezer-tizenegyben szüleim hagyatékának rendezésekor, gondosan selyempapírba csomagolva megtaláltam a falvédőt. Textilt még soha nem restauráltam, és ismerőseim sem merték vállalni. Így kezdtem el baráti körben textil restaurátort keresni, aki segít ezt a családi örökséget megmenteni. Számomra kalandokkal és fordulatokkal tarkított lett a felújítás menete. A törölközőtartó hímzett textil falvédő része készült először, melyről az alábbiakat írta a restaurátor: „Elkészültem a falvédővel, tájékoztatásul szeretnék Önnek küldeni néhány képet. A lehetőségekhez képest igyekeztem a megnyúlt, deformálódott falvédőt eredeti formájára igazítani. Alátámasztásul savmentes kartonlapot használtam, amelyet pamutszövettel vontam be. Erre varrtam fel a megtisztított falvédőt. (A tisztítás során speciális mosószert használtam, hogy elkerüljem a gyengén kötött színezékek levérzését.) A későbbiek során a papírkarton megkönnyíti a keretezést, üvegezést. Bízom benne, hogy a tisztítási, konzerválási munkát megfelelőnek találja.”

Miután a restaurált falvédő megérkezett, egy asztalossal csináltattam az eredetihez hasonló keretet, amelyen törölköző tartó rúd, és kis polcocska is van. Azóta is minden reggel kávéfőzéskor Dédnagyanyám reggeli köszönésére ébredek. Forrás: http://ungarn-s-deutsches-museum.hu/targy/torolkozotartos-falvedo/ 

Most, azért jutott eszembe, mert egyszer csak megláttam egy ugyanolyan anyagra hímzett mintakendőt, mint a mi hímzett falvédőnk. Ezt ZEHETNER MITZI hímezte 1940-ben. Netes bolhapiacon találtam, és úgy gondoltam, hogy ez a gyűjteményünkbe kell. Ugyanolyan leheletvékony anyagra hímezte egykor a Mitzike, mint az én Dédnagymamám. Aztán le is ütöttem. Az eladót megkérdezte, származási helyéről. A Bécsi bolhapiacon vette rége. Így aztán feltehetően Wien-ben készült iskolai feladatnak. A netes keresésnek köszönhetően, az is tudható, hogy a bécsi antik címjegyzékekben a Zehetner családnak telefonja is volt, de megtaláltam Zehetner Mitzit is.

Február elején "ütöttem" le, de elég sokat kellett várnom, mire az eladó postára adta. Közben még egy újabb német feliratos kávéscsészét is ajánlott az eladó. Igen régi darab. Festett virágokkal és a következő felirattal: Der kaffee ist gut das muβ man ibm lassen 15 Bohnen und 16 Tassen. A jó kávé készítéshez adja meg a tanácsot. A felirat szerint a jó kávé lesz, ha 15 babból csésze kávét készítesz. Én azért ezt a tanácsot nem fogom megfogadni, de a csészéből biztos, hogy fogok inni Karlsbadi kannában készült kávét. Én így szeretem.

Ahol a lelkem megnyugvásra talált

 Még a múlt hétvégén mentem le a telekre. Nagyon ki kellett már lépnem ebből a városi dzsungelből. Budapesten is kimozdultam a lakásból, vásárolni, meg a lakáshoz tartozó teraszra. A munkahelyem, és életterem most egy padlásszoba, ahonnét csak az eget látni. Az se rossz, mert szeretem éjszakánként a csillagokat és a holdat nézni. A terasz azért jobb, ott egy parkosított udvarra látni, és még templomtornyokból is lehet válogatni. Azért, ha van lehetőség a telekre kirándulás az a legjobb. Beülök az autóba, és már odafele megnyugszom a vezetéstől. Ismerős helyeken megyek át, de mégis mindig mást és újabb házakat, fákat, mezőket, embereket veszek észre az autóból. A telekre érkezve, veszem tudomásul, hogy még nincs itt a tavaszi munkák ideje, így a szőlőhegyen alig látni embert. Több kis hétvégi ház kéménye füstöl, a szomszéd is kijött, hogy néhány perces beszélgetésben megnyugtassuk egymást. Aztán órákig csak együtt voltam a házzal, és saját magamnak kitűzött feladatokkal. Begyújtottam a kályhát, hogy kellemes környezetben barkácsolhassak. Sétáltam egyet a ház körül, láttam nyílni a telken a vadvirágokat. Ez az igazi nyugalom. Aztán a kályha fölötti fali párkányon észrevettem a saját készítésű faragott tányérom. Ezerkilencszázhetvenötöt írtak akkor, amikor ezt a tányért alkottam. Saját magam esztergáltam a fafaragó szakkör esztergagépén. Szinte még most is érzem, ahogy a kezemre kerülő faforgács melegíti a bőröm. Magam terveztem az általam már korábban megismert népi motívumok alapján a díszítést. Még most is tetszik, amikor kivittem, hogy a napfényen a fák ágaira téve lefényképezzem. Aztán… Mindent visszatéve, feljöttem Budapestre.  

Az a gyerekkori karácsonyi diós kalács

A karácsonyi mákos és diós kalács elkészítése nálunk is családi hagyomány. Minden évben elkészítjük, úgy, ahogy otthon láttuk, de általában bolti alapanyagokból. Dió az házi szokott lenni, mert az még a hétvégi teleken is bőven termett. Eddig. De idén, valahogy minden más. A diót darálva vettük a legközelebbi zöldségesnél, akik frissen darálják előre tisztított dióból. A szilvalekvár az már régóta nem házi, mindig a helyi ABC-ből vásárolt. Idén a piacon termelői szilvalekvárt vettünk. A szilvalekvár az eladó elmondása szerint cukor nélkül készült, és 4 órán keresztül főzte ki az üstben.

Jól hangzott, így vettünk is egy nagy üveggel. Itthon nekiálltam és elkészítettem az idei évi két rúd kalácsot. Mákosat nem készítettem, mert a feleségemmel a diós-szilvalekváros a nyerő íz.

Frissen kisülve, aztán kiderült, hogy az idei évben sikerült a jó alapanyagokból ugyanolyan finom diós kalácsot készítenem, mint amilyet gyerekkoromban a Nagymamám készített.