Már csak
óvatosan keresgetek újabb képzőművészeti képeket, alkotásokat. Tetőtéri
lakásban élünk, kevés a szabad falfelület. Feleségem sem bátorít újabb
beszerzésekre. Nekem egyre nagyobb vágyam – a Home Office-ban töltött idő erre csak
rásegített -, hogy jó és kedves képek vegyenek körül.
Az On-line
piactéren akadtam rá Szőnyi István Kukoricát ábrázoló rézkarcára. Gondolkodtam
rajta, hisz kukoricát én is fényképezhetek. Ezt meg is tettem legutóbb a
hétvégi házam előtt, ahol idén éppen egy hatalmas kukoricatábla terül el. A fényképezéshez
el kell utaznom vidékre. Az útiköltség meg többe kerül, mint ennek a rézkarcnak
az ára. Most meg itt van a lakásban, és ha akarom, máris kitehetem és
gyönyörködhetek egy magyarországi német származású festőművész és grafikus
alkotásában.
Szőnyi István
(született Schmidt; Újpest, 1894. január 17. – Zebegény, 1960. augusztus 30.)
festőművész és grafikus.
Az akkor még
önálló városban, Újpesten született német származású római katolikus szülők
legfiatalabb gyermekeként. Családja 1898-ban magyarosította vezetéknevét
Szőnyire. Apja, Richárd vasúti tisztviselő, anyja háztartásbeli volt. Két
bátyja még gyermekként meghalt, négy nővére viszont megérte a felnőttkort.
Budapesten és
Nagybányán tanult. Mesterei voltak: Ferenczy Károly és Réti István. Fiatalon
megnősült, ám felesége hamar meghalt, 1916-ban született lányukat, Jolánt, Anna
nővére nevelte fel. Már 1914-ben behívták katonának az első világháborúba, amit
főhadnagyi rangban végigszolgált. Mivel szimpatizált a Magyarországi
Tanácsköztársasággal, annak bukása után eltanácsolták a főiskoláról. 1920-ban
rendezte első gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. Korai képeinek
plasztikus stílusa nagy hatással volt fiatal kortársaira, Aba-Novák Vilmosra,
Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Pályájának kezdetétől nagy tehetsége volt a
rézkarcok készítéséhez, egyik leghíresebb a Behavazott falu című, 1927-ből.
Főleg rézkarcai, de festményei is gyakran szerepeltek a Tamás Galéria
kiállításain.
1923-ban
Zebegénybe költözött, ezzel új korszak kezdődött festészetében. Képei egyre
líraibb, harmonikusabb, idillibb hangúvá váltak. Fő témája a zebegényi táj és a
paraszti élet mindennapi eseményei. 1924-ben újranősült, egy lányuk és egy fiuk
született, Zsuzsa és Péter. Az 1930-as évek közepétől fő műveinek sorozatát
többnyire temperával, világos, finom színekkel festette, az egyik legszebb a
Dunakanyar táját megelevenítő Szürke Duna című képe, 1935-ből. Művészete a
posztnagybányai stílust képviselte. 1941-ben munkássága elismeréséül átvehette
a Corvin-koszorút.
A második
világháború alatt bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, számos zsidót és
más üldözöttet látott el hamis papírokkal, átmeneti szállással (amiben
mindhárom gyermeke és második felesége is segítették), amiért később egész
családjával együtt posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott, 1986-ban, Izrael
államtól.
Fia, Péter
1945-ben betegségben elhunyt, Budapest ostromakor pedig pesti műtermét és
lakását is bombatalálat érte. A háború után kinevezték a Magyar Művészeti
Tanács elnökévé, egyúttal pedig az 1945-ös választásokat követően egyike lett
azon tíz (majd tizenkét) személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés
meghívott képviselőnek a parlamentbe. Mandátuma lejárta (1947) után, mivel a
választásokon nem indult (sem előtte, sem utána) és a meghívást lehetővé tévő
törvényt is eltörölték, rövid politikai karrierje be is fejeződött. 1949-ben
kitüntették a Kossuth-díjjal is.
Posztimpresszionista
Dunakanyar-beli tájképeivel közelebb hozta és megszerettette hazánknak e
különös értékekkel bővelkedő régióját. Triznya Mátyás, Szász Endre mestere
volt. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%91nyi_Istv%C3%A1n_(fest%C5%91,_1894%E2%80%931960)
A sokszorosító
grafika Szőnyi életművében nem egyszerűen csak táblaképeinek kísérő műfaja
volt, hanem sokkal több annál. Németh Lajos, a korszak jeles művészettörténésze
nem kevesebbet állított, minthogy a grafikai tradíciót Magyarországon a
negyvenes évekig a festők és szobrászok teremtették meg. A fent említett
grafikai hagyományok létrehozásában jelentős szerepe volt Szőnyi Istvánnak is.
Rézkarcai nemcsak életművének fontos darabjai, hanem a két világháború közötti
magyar művészet történetében is előkelő helyet foglalnak el. Az
ezerkilencszázhúszas években kezdett el rézkarcolással foglalkozni. Ő sohasem
tanult a Képzőművészeti Főiskolán az Olgyai Viktor által alapított sokszorosító
grafikai osztályon, mint a rézkarcoló nemzedék többi tagja, Aba Novák Vilmos,
Patkó Károly, Varga Nándor Lajos. Egyéni úton, Rembrandt, Dürer lapjainak
tanulmányozásával sajátította el a bonyolult technika fogásait. Több mint 200
lemezből álló nagyszerű oeuvre-t hozott létre 1920 és 1936 között, később már nagyon
ritkán vette elő a rézkarcoló tűt. A múzeum gyűjteményében szinte minden lapja
megtalálható. A Százlapos rézkarcalbumot Szőnyi saját kezűleg állította össze
az ötvenes években eredeti nyomatokból, ennek mintájára adták ki A grafikus
Szőnyi sorozat, Rézkarcok című kötetét. Forrás: https://www.szonyimuzeum.hu/gyujtemenyek/rezkarcok
