2019. március 30., szombat

Klipp Klapp, liebes Mühlen rad, hab' Dank für deinen Rat !



Klipp, klapp kedves Vízimalom, köszönjük Neked a tanácsot! – Talán így fordíthatnánk, ennek a kis kedves sváb hímzett kispárnának a feliratát. Nagyon meg is örültem, amikor megleltem. Ha már valódi vízimalmom nem lesz, legalább néhány tárgyam legyen, ami emlékeztet családi gyökereimre. Rendszeres olvasóim, tudják, hogy molnár ősökkel is rendelkezem.

Az eladó ugyan, nem tudta, hogy mely magyarországi német faluból származik ez a párnahuzat. Amikor feleségemnek átadtam, akkor feleségem megjegyezte, hogy látszik a hímzésen a magyar hatás. Valóban a magyarországi német hímzett szöveges textíliagyűjteményünk nagy része egy színnel készült.

Március elején eddig jutottam, aztán itt félbemaradt az írás. Hónap végére aztán eljutottam oda, hogy befejezzem. Csak éppen egész mással foglalkoztam. A nyári fafaragó táborhoz került a kezembe ez a 90-es évek elejéről származó játék. Legnagyobb lányom kapta Dédnagymamájától 3 évesen. Azt hiszem nem véletlen, hogy éppen most került a kezembe. Az idei évben lesz száz éve, hogy az én nagymamám megszületett. Nyáron pedig ezt a barkács készletet is leviszem a nyári fafaragó táborba. Látjátok kipróbáltam a fűrészét egy mogyoróvessző fűrészelésével. Tökéletesen lehet vele kis korongokat gyártani. Ha meglesz tizennyolc darab, az egyik felét sötétre pácolom. Kilenc darabot natúr hagyok. Ezek után már csak elő kell vennem a múltkor készített malomjáték táblámat, és indulhat a malomjáték.


2019. március 24., vasárnap

Örökségünk megmentése


Ezt a hangzatos cím, nem véletlen. Az utóbbi egy év jótéteményeim közül ezt tartom e legtöbbre. A Fekedi biblia - melyet a Fekedi tanösvényen is megismerhettek (http://lehrpfad.hu/feked-mindent-isten-neveben/?lang=hu) -, lassan háromszáz éves korára igen megviselt állapotba került. Ezt a két kötetes német művet kellett bemutatható állapotba hozni. Lassan egy éve, hogy ezt BIBLIA mentő szándékot a Fekedi baráti kör néhány tagja elindította. Ehhez csatlakoztam én is. Kerestem restaurátort, aki gondosan megtisztítja, fertőtleníti, és restaurálja. Többen kerestünk kiállításra alkalmas vitrint, mely a templom hűvös nedves légkörében is megóvja a további károsodástól.
Erre a hétre jött össze, hogy a szakszerű budapesti kezelések után a Bibliát visszavigyem Fekedre, ahol már várta a Templom. Csak felsorolás, hogy miért is kellett megmenteni: fatáblás, kecskebőrös kötését farontó bogarak támadták meg, papírlapok között különféle gombák tenyésztek, kötése és lapjai is hiányosak voltak. Röviden, megviselte közel háromszáz év.


Íme, a fotó a leutazás előttről. Igen ebben a retro műbőr bőröndben szállítottam le. Vittem vele szilikagélt, és fehér szövetkesztyűt is, mert a visszafertőzést minden körülmények között el kell kerülni.

Itt már a templomban a kiállító vitrinben. A kiállító vitrinhez is hozzájárultam. Az alapja egy feltehetően XIX századi copf stílusú asztal, ráépítve egy zárható vitrinnel. Az asztalt én találtam, szállítottam az autóm tetején, terveztem a ráépített vitrint.

Most megnyugodtam, hogy a BIBLIA ismét elfoglalta helyét, ott ahol több száz éve szolgál.

Amikor próbáltam a Fekedi templom, és biblia történetére rákeresni találtam Közérdek című folyóiratban egy rövid tudósítást, az alábbit: A nyugalomba vonult szekszárdi zenetanár és tanító Éber Márton f. hó 6-án 60-ik születése napját ünnepelvén fiánál, Éber, Géza fekedi plébánosnál, tiszteletére összejött a kerületi papság. Dr. Frey János esperes-plébános toasztjában szép szavakban emlékezett meg az ünnepeltről, mint volt polgári iskolai tanáráról. Ugyan ekkor fejeződött be a fekedi népmissio, melyet Ambach Mihály mohács-kerületi esperes és Rudolf Mátyás plébános tartottak. A missioi emlékkeresztet ünnepség keretében szentelték be, melyet a jó hírű fekedi asztalos mahagóni-emailban készített, s amely méltó dísze a templom szentélyének. Forrás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/Kozerdek_1908/?query=Feked%20mahag%C3%B3ni-email&pg=419&layout=s


Most, itt vagyok, és a Google – aki amúgy a barátom -, sem segített, hogy vajon a tudósításban említett „mahagóni-email” az micsoda?

2019. március 15., péntek

Egy kis olvasnivaló egy szabad hétvégére


Nehéz mostanában szabad hétvégét találni. Még jó, hogy most egy hosszú hétvége van éppen. Most nem tudok szkennelni, mert az eddig hűséges társam szerdán csütörtököt mondott. Bár az is lehet, hogy a március 13-át gondolta pénteknek. Egyszóval most itt vagyok két könyvvel és egy működésképtelen szkennerrel, hogy bemutassam legújabb szerzeményeim. Szép Ernő Ádámcsutkájának újszerű műfordítására Antikváriumban bukkantam. Lehet, hogy egy könyv nagykereskedő raktárkészletének eladatlan készletéből került ki. Mindenesetre én megvettem, mert tudtam, hogy az általam még ismeretlen Szép Ernő regény nem lehet rossz. Ismertem tőle több verset, kabaréjelenetet, és a Lila Akácok regényét is. Most aztán lesz olvasnivalóm nekem is és feleségemnek is, ha áprilisban beváltjuk végre a múlt évben leelőlegezett Wellness hétvégénket.
Aki nem ismerné a Szép Ernő életét és ezt a regényét annak hoztam a netről egy kis idézetet. Az Ádámcsutkáról Török Sophie által 1935-ben a Nyugatban megjelent könyvismertetőjét hoztam.

Élete: Apja a hajdúszoboszlói izraelita iskola tanítója, anyja varrónő volt. Szép Ernő Hajdúszoboszlón, Debrecenben és Mezőtúron járt iskolába, itt fedezte fel költői tehetségét egyik tanára, akinek támogatásával 1902-ben megjelent Első csokor című verseskötete.

Az érettségit már nem tette le, Budapestre költözött és újságíró lett. Különböző élclapok közölték bökverseit, volt címíró a Hermes Banknál, és A Hét című szépirodalmi folyóiratban is jelentkezett versekkel. A sovány, apró termetű, félszeg fiatalember emblematikus figurája volt a szerkesztőségeknek, az éjszakai kávéházaknak és a különböző irodalmi köröknek. Mindenki szerette és nagyra becsülte, de egészen komolyan senki sem vette, megrögzött agglegényéletét változatos szerelmek, kisebb kalandok színesítették.

A háború után született meg legjobb és legismertebb műve, a Lila ákác, amely a régi Budapest szellemiségét akarta maradandóvá tenni. A műből maga az író készített színpadi változatot, s ez is hatalmas sikert aratott, máig kedvelt darabja színházainknak.

Szép Ernő a húszas években népszerű színpadi szerző volt. A Patika című darabját kísérő botrányok elől ugyan egy évre Bécsbe kellett költöznie, de a Vőlegény című darabja már nagy sikert aratott. Műveit játszotta a Nemzeti Színház, a Belvárosi Színház, a Vígszínház és a Pesti Színház is.

A zsidótörvények és a második világháború alapjaiban rengették meg életvitelét. Margitszigeti lakhelyét 1944-ben, 33 év után el kellett hagynia, lánytestvéreivel a Pozsonyi út egyik csillagos házának lakója lett. Innen hurcolták el a nyilasok munkaszolgálatra 1944. október 20-án, ahonnan november 9-én szabadult. Megpróbáltatásairól az idősödő író 1945-ös, Emberszag című memoárjában vallott.

A háború után elfelejtették, szegénységben élt, és amikor 1953. október 2-án 69 éves korában, hosszú betegség után meghalt, az irodalmi élet alig vette tudomásul elmenetelét.  Forrás: https://akibic.hu/2014/06/30/130-eve-szuletett-szep-erno-4-idezet-a-szerzotol/


Török Sophie: Ádámcsutka
Szép Ernő regénye - Athenaeum
Vannak költői regények, szép, fínom, testetlen gondolatokkal, lírai ködökkel; ezek a vizenyős és matériátlan alkotmányok legidegesítőbb s legrosszabbul emészthető formái a regényműfajnak. Halott költői frázisokat használnak eleven cselekmény pótlásául, a líra presztizsébe takarva invenciótlanságukat.

Mindamellett a lírában nincsenek korlátok és minden lehetséges. Így lehetséges pusztán lírai eszközökkel is ábrázolni a reális életet. Szép Ernő lírai regénye korántsem tartozik a testetlen, vértelen, lirizáló regények fajtájához. Ez a regény, mint kivételt erősítő szabály megmutatja, hogy a líra gyengéd és szellemi eszközei is képesek az élet meleg és valóságos képét elővarázsolni.

Az Ádámcsutka szabályos regény, hősökkel, bonyodalmas cselekménnyel, szerelmi kalanddal, de aki csak ezt kapja meg belőle, nem is érdemel többet. Mert azt is lehetne mondani e műről, hogy egy legbelsőbb titkaihoz elérkezett ember önvallomása, egyetlen nagy lírai vers. Akár a Margitszigetre kisérjük el, akár a tabáni temetőbe, akár az alsó dunai rakpartra, igazán nem az fontos, mi minden történt e helyeken, hanem, hogy mit, s hogyan lehetett ezekben az őszi-tavaszi tájakban meglátni s megcsodálni. Olyan fákat, olyan madarakat, olyan Dunát, amit csak Szép Ernő költészete tud adni nekünk; minden ötlete, minden élménye líra, az egész regény egyetlen lírai lélekzetvétel. Az ő külön világa ez, az élet minden benyomását önmagán szűrve adja át és tárgyak, tájak, arcok és lelkek lényének egyéni színét viselik.

De ugyanekkor, másik dimenziójában reális regény ez, reális eseményekkel, prózai bajokkal, a folyamatos epika konkrét eseményeivel. Szerelmi líra és szerelmi regény egyszerre, két hősnő komplikált bonyodalmával. Két különböző nő szép és valóságos portréja is benne él e regényben, a kulisszák világából pár villanás, kis budai kávéházak, az író íróasztala, sok-sok arc és tárgy; - de ezek csak olyan kis csomók, amikkel a szeszélyesen kanyargó mesét megrögzíti az író. S maga a történet viszont csak ürügy és természetes fonál, amire gyöngyeit fűzi, egymásután sorakoztatva a képeket és miliőket, a tabáni temetőt, az áprilisi szigetet, kis budai kávéházat, egy takaros hentesüzletet. A történet időnként kis lírai esszékbe torkollik, egy pápaszemről, parfumről, az ádámcsutkáról, az öregedésről és a halálról, - e kis részletek kikerekednek a regényben, mint elkülönült kis szigetek, mint pihenő megállások elébe feküsznek a mese sodrának, a gyönyörködés egy percnyi eseménytelen csendjéért.

A regénynek, mint epikai műnek két pillére van, két történet, két nő, egymásról nem sejtő párhuzamos szerelem. Az egyik nő, parfumje után a 5 Fleurs nevet hordja a regényben, stilizált s öntudatos jelenség, csupa kellemes kultúra, csupa misztikus kozmetika, csupa sznobság; modern angol regények divatos és dekadens életét éli a Lipótvárosban. A másik nő Iboly, tehetségtelen színinövendék, lelkes, naiv, neveletlen; eleven, fényes, nyíratlan vadóchaja van, s a legcsúnyább s legmulatságosabb pesti zsargont beszéli. Szép Ernő ezt az Ibolyt avval a különös handicappel küldi az életbe, hogy ifjúságán kívül semmi szépet, semmi vonzót sem ad neki. Nem fínom és nem nemes, de rajongó alázata és sikongó életkedve beragyogja a csúf, nagygombos Rákóczi-úti kabátot s a narancsszínre lakkozott körmöket. Hogyan válik ebből a silány matériából egy utánozhatatlanul üde és megindítóan édes leányportré, az a költő Szép Ernő ábrázolótehetségének nagyszerű erőpróbája. Iboly ugrálva lép be a regénybe, ugrálva, mint a madár, s végül sok szép vidám és szomorú dolgok után ugyanígy ugrál be egy okos és tisztességes házasságba, amihez ugyan se neki, se az írónak s talán még az olvasónak sincs sok kedve.

Szép Ernő regényének igazi hőse mégis ő maga, s valódi eseménye az a kaland, melybe egy lélek sorsát fürkészve keverik. A sorok mögött egy ember arcát látjuk, a költő arcát, világratárt kérdező szemeit, s szemeiben kicsi foltokkal, fényekkel megjelenik a világ. Megjelenik e homlok mögött, gondolatok, érzések és emlékek mögött, egy graciózus, gyengéd világ, mint finom vonalakkal megrajzolt csipkés japán rajz. Emberi lélek rajzolódik elénk s e lélekben minden, amit látott, remélt, érlelt és elveszített. Mindig, s minden vonatkozásban önmagát adja, az arcához hasonított külvilágban is önmagát, stilizált és szelíd póztalanságban, amivé felküzdötte magát, s amivé a halálbavezető élet megrontotta. A beteljesedett művész biztos nyugalma, s a halálig befejezetlen gyermek csodaváró nyugtalansága együtt alkotják írói attitüdjét, azt a végleg megtalált egyéni hangot, mely mélyen és pontosan őt jelenti és senki más hangjához nem hasonlít. Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00598/18917.htm

2019. március 9., szombat

Egy nyelvész emléktáblájáról



Amikor sok a munkám, és kevés a szabadidőm leggyakrabban egy emléktábláról teszek fel posztot, mert az rövid idő alatt meg szokott lenni. Nincs is sok munka vele. Fényképek az emléktábláról, és lakóházáról, egy kis kutató munka, és meg is volna a poszt. Ez az emléktáblát, már sokszor kinéztem, de a szűk utcában nem sokszor voltak jók a fényviszonyok, és hétköznaponként a forgalom miatt sem nagyon tudtam képeket készíteni. Ma szerencsém volt, és gyorsan sok képet csináltam a házról, és az emléktábla környezetéről. Amikor fényképeztem, gondoltam majd rájövök, hogy melyik erkély, vagy ablak mögött lehetett egykor a Munkácsi család lakása. Nem jöttem rá, így talány marad, hogy mely ablak mögül nézett ki egykor Munkácsi Bernát.  



Munkácsi Bernát, Munk (Nagyvárad, 1860. március 12. – Budapest, 1937. szeptember 21.) nyelvész, finnugrista, turkológus, orientalista, néprajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Már gyermekkorában érdekelni kezdték a keleti népek, középiskolás korában elkezdett törökül tanulni. Az egyetemen Budenz József, Simonyi Zsigmond és Vámbéry Ármin tanítványa volt. 1880-ban Kúnos Ignáccal a csángó nyelvjárásokat tanulmányozta Moldvában, munkájával elnyerte az MTA Sámuel-díját. Egyetemi tanulmányai során megtanult oroszul és tanulmányozni kezdte a finnugor nyelveket. Tudatosan készült Reguly Antal vogul szövegeinek megfejtésére. Az ugor-török háborúban Vámbéryval szemben Budenz mellé állt.

1885 tavaszán expedícióra indul az udmurtokhoz. Kazánban egy, a Nyikolaj Ivanovics Ilminszkij tanítóképzőjében tanuló udmurt diák, Nyikolaj Ivanovics Ivanov lett a nyelvmestere. Egy hónap felkészülés után indultak nyelvjárásgyűjtő körútjukra, mely három hónapig tartott. Hazaútja során megállt a szimbirszki tanítóképzőben és a csuvas diákoktól is nyelvi anyagot gyűjtött. 1887-ben publikálta udmurt szövegeit és egy csuvas tárgyú tanulmányt, illetve összeállította szótárának anyagát: ennek publikálására már csak a vogulokhoz tett útja után került sor.

1888 tavaszán indult Pápai Károllyal vogul gyűjtőútjára. A manysikhoz érve útjaik Pápaival elváltak. 1888 májusa és 1889 áprilisa között bejárta a vogulok lakta területet, megfejtette Reguly vogul szövegeit és új szövegeket gyűjtött. Ezután még másfél hónapot töltött Kazanyban, ahol anyagát rendezte. Gyűjtésének anyagát négy kötetben, 1600 oldalon publikálta. A Nyelvtudományi Közleményekben hat vogul nyelvjárás nyelvtani vázlatát tette közzé.

1890-ben az MTA választotta levelező tagjává, 1891-ben a Finnugor Társaság külső tagjának, 1892-ben a Magyar Néprajzi Társaság alelnökének. Egyetemi állást azonban élete végéig nem kapott, a Pesti Izraelita Hitközség tanfelügyelője lett. Emellett 1894 és 1910 között az Ethnographia szerkesztője volt (1898-tól Sebestyén Gyulával együtt). 1900-tól haláláig a Keleti Szemle társszerkesztője (Kúnos Ignáccal, F. Takács Zoltánnal és Teleki Pállal). 1910-ben választotta az MTA rendes tagjává. Elméleti munkásságából kiemelendő a halászat magyar terminológiájáról és a magyar fémnevekről írt tanulmánya, a magyar nyelv iráni és kaukázusi jövevényszavairól írt munkája (1901).

1915-ben lehetősége nyílt az esztergomi hadifogolytáborban udmurt származású hadifoglyoktól anyagot gyűjteni. Összesen 25 adatközlőtől gyűjtött szövegeket és szavakat különböző nyelvjárásokból. (Kiadásának előkészítésén haláláig dolgozott, utolsó éveiben Fokos-Fuchs Dáviddal közösen, az 1939-re elkészült anyagot végül Fokos-Fuchs adta közre 1952-ben Helsinkiben.) 1917-től már főleg oszét anyagot gyűjtött, a csehországi Chebben (akkor Eger), majd Budapesten. Az ekkor gyűjtött szövegeket 1927-ben közölte a Keleti Szemlében, szógyűjtése azonban máig kiadatlan.

A vogul szövegekhez írt, haláláig kiadatlan jegyzetetit Kálmán Béla rendezte sajtó alá. Vogul szövegeinek szókincsét is Kálmán Béla dolgozta fel. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Munk%C3%A1csi_Bern%C3%A1t

2019. március 2., szombat

Akkor én ezt ajánlanám a blogodhoz.


Írta Miki barátom, amikor panaszkodtam neki. Annyira le vagyok terhelve munka- és szabadidőmben, hogy a korábban megszokott, heti kettő posztot sem tudom tartani. Ugyanakkor fontosnak érzem, hogy megjelenjek. Nem olvasnak sokan, de az a néhány hűséges olvasóm megérdemli. Egyrészt így látják, hogy nem történt velem semmi komoly probléma. Másrészt, ha majd egyszer visszanézem, hogy mi történt velem - mi, vagy ki foglalkoztatott -, ezen a héten legyen legalább egy rövid bejegyzés.

Nem is ragozom tovább. Ezen a héten most olvassátok el, barátom hogyan tett szert egy egyedi márványtalpas órára.  

A komplett szobros óra

Évek óta szeretek bolhapiacokon nézelődni, időnként vásárolni. A hiánytalan,szép,működőképes darabok természetesen tetszenek,de ezek drágák és ha minden rendben van rajtuk,akkor nincs mit csinálni velük. Én meg pont azt szeretem, hogy valami régi "vacakból" (mechanikus játék, kurblis számológép, petróleum lámpa, óra stb.) készítsek egy nekem tetsző,működő darabot.
Többnyire célom, hogy az eredetivel megegyező legyen, de néha ettől eltekintek. A márványlapon lévő órát már régen kiszúrtam egy ismerős kereskedőnél, de nem tűnt bizalom gerjesztőnek. Abban sem voltam biztos, hogy az óra és a talp, az egy egység. Az óra nem működött. Hagytam esélyt másnak is, de pár hét múlva, még mindig megvolt. Megvettem.

Piaci használt óra mindig lutri! Szétszedni csak a vásárlás után lehet, akkor derül ki, mi a baja és az, hogy házilag javítható, vagy nem. Óráshoz vinni fölösleges az ilyet. Valószínűleg már az ajtóban azt mondja, hogy nem vállalja, vagy csak akkora összegért, hogy annyit nem ér. Szerencsém volt, ismét! Az sem kizárt, hogy ez picivel több, mint puszta szerencse, mert az utóbbi években olyan 80-90 %-os a vásárolt lomok javításának eredményessége. (Na, most dicsekedtem!) Szóval életre keltettem az órát.(Mielőtt valaki tévedésben lenne: nem elemes, felhúzós) Jelenleg megfigyelés, beállítás alatt áll. Napi 20 percet siet.
A márványon két oldalt furatok vannak, az alján pedig az anya számára egy kis bővítés. Az óra aljából kiáll egy tőcsavar, de csak olyan hevenyészve volt rögzítve a talphoz. Magamban elfogadtam, hogy akkor ezek mostantól együtt lesznek. A számlapon lévő NB jelzésre sok tipp érkezett, de egyik sem biztos. Lehet akár bank is, vagy ki tudja. A márvány másik felén meg ott árválkodott még egy lyuk. Valami kell oda is! Próbáltam minden félét, egyik sem tetszett. Hosszas keresgélés után egy másik piacon bukkantam rá a táncos, tornász, balerína szoborra. Tömör öntöttvas, krómozva. Egy hamutál szélén állt. Úgy éreztem, ez az!  Megvettem.

Szintén lecsavarozható, pont passzol a márványon lévő lyukba. Akkor ez most kész, nekem tetszik, továbbiakban – szerintem -, csak rontani lehetne rajta. A szobor magassága kb.20 centi, az egész bő másfél kiló.

Ja! Most meg maradt egy lyukas hamutálam. A táncos helyére felcsavaroztam egy krómozott vasgolyót.Lehet, hogy kicsi, de jobb mint a helyén lévő lyuk. Viszont magamat ismerve, fogok én még nézelődni piacokon.