Első Karácsonyunk külföldön I.

Ilyen se volt még, hogy nem Magyarországon ünnepeljük a Karácsonyt. Idén úgy hozta az Élet, hogy kisebbik lányunk és vőlegénye Kirchain városába hívott bennünket, hogy ott együtt ünnepeljünk. Mi jól kiterveztük az oda-vissza utazást, de aztán a kifizetett, és lefoglalt repülőgépjáratunkat törölték. Lett aztán másik járat, mely után csatlakozó vonatunkat törölték. A következő vonatunk túlzsúfolt volt, és ráadásul, még át is kellett róla szállnunk, hogy elérjük a végcélunkat. Röviden az oda utunk nem nevezhető életünk legjobb utazásának.  Kirchaim látnivalókban kellemes volt. Itt az első sorozatom a városkában tett első sétámból.

Kalamárist vettem.

Aranyvasárnap a szokott bolhapiacomon jártam. Valójában csak nézelődni akartam, aztán mégis vásároltam. Valódi régiséget feltehetően a XIX. századból. Ezt a fiatal eladó egy régi fűszertartónak azonosította. Én láttam, hogy ez valójában egy régi kalamáris. A jobb oldalon egy tintatartó, a ball oldalon az itatóspapír elődje a kőporszóró edényke. Mindez egy delfti kék színnel festett porcelán korpuszon. Egy igazi csoda. El is képzeltem dísznek a feleségem dolgozószobájában az íróasztalon. A kecses alakjával és kagyló formájú tálcájával egy női íróasztalra való.Felvettem az eladó asztaláról, és elmagyaráztam, hogy ez egy régi kalamáris. Elmeséltem, hogyan használták elődeink. Ennek az eladó annyira megörült, hogy felajánlotta, hogy vegyem meg. Én mondtam, hogy nem kérem, mert nincs hova tennem, és különben is egy ilyen régiség nekem a megfizethetetlen kategória. Láttam a Bares für Rares műsorban hasonlót, melyet több száz Eurórért adtak el. Az eladó aztán mondott egy árat. Én ettől az ártól nem futottam el, hanem alku nélkül elfogadtam.

Így lettem ennek az antik kalamárisnak boldog tulajdonosa.

Év végére!

Végre két napja szabadságon. Itt az ideje, hogy írjak erről a lassan véget érő nehéz, és eredményes évről. Volt ebben minden, sok utazás, kirándulás munkával a végén szinte kipihenhetetlen fáradtsággal, és kimerültséggel. Itt az év vége, és a megmaradt szabadsággal, és idei évben még végrehajtandó feladatokkal. Ez már azért jó, hogy jut idő a blogra. ott hagytam abba, hogy sikeresen eladtam a három évtizedig használt hétvégi házam. Most már ott nem tudok pihenni, és élvezni sem tudom annak gyümölcseit.

Vettem új házat. Meg kell vallanom, hogy ez most álmaim háza. Amikor kívülről mutatom, mindenki el van ájulva, hogy milyen szép. Ha belülről is látják, akkor sajnálnak, hogy mennyi mindent kell még megcsináltatni ahhoz, hogy élni is lehessen benne. A vásárlás folyamata is elhúzódott. Valójában csak novemberben kerültünk birtokon belülre. Most reményeim szerint -, ha minden terv szerint alakul -, 2023 júliusától élvezhetem új birtokom gyümölcseit.

Addig, most az új házam tavaszig téli álmot alszik. Én igyekszem tervezni, szervezni, spórolni, hogy álmaim háza – most éppen 97 éves -, még egyszer ennyi ideig szolgáljon nekem és családomnak menedékül.

Addig is Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet minden olvasómnak.

Családi állapot igazolás

Feleségemmel az okmányirodába mentünk, hogy lányunknak családi állapot igazolást kérjünk. Foglaltunk volna időpontot, de már csak január végére lett volna hely. Így aztán nyitás előtt ott voltunk, és vártunk. Nyolc órakor elsők voltunk a sorszámkiadó pultnál. A biztonsági őr nem engedett választani, így bemondtuk, hogy miért jöttünk, és kaptuk is egy sorszámot.

Rögtön ablakhoz is hívtak bennünket. Az ablaknál kiderült, hogy rossz sorszámot kaptunk, mert ez az ablak a CSOK-hoz és Babaváró hitelekhez ad családi állapot igazolást. Át is irányítottak bennünket az első ablakokhoz, ahol a legtöbben vártak. Feleségem, már idegeskedett, de megnyugtattam: „Örülni kell annak, hogy hatvanegy évesen a biztonsági őr ifjú házasoknak nézett bennünket!”. Végül, a nyitás után fél órával kezünkbe vihettük a lányunknak kiállított igazolást.

E kis villámtörténethez nem készült fotó. A héten voltunk Német Nemzetiségi Táncfesztiválon. Hogy a témánál maradjunk, azon fotókat próbáltam összeválogatni, ahol a táncegyüttesek legénybúcsúi táncot, és vasárnapi mise utáni ismerkedési táncmulatságot adnak elő.

Lesz nekem egy szigetem

Ifjúkorom egyik kedvenc regénye volt Fehér Klára: Lesz nekem egy szigetem kisregénye. Akkoriban nem még nem volt gyerekszobám, így én egy valódi szigetet neveztem ki sajátomnak. Ez a Kaszánya patak mederfalából leszakadt gyökeres fatörzs volt a patakban. Egy kis ugrással a partról a szigetre tudtam menni. Még sétálni sem tudtam, olyan kicsike volt az én szigetem, de mégis boldog voltam, ha a szigetemen időzhettem. Ücsörögtem, néztem a vízen úszó leveleket, és fatőrt faragtam a bugylibicskámmal. Jól is sikerült a kis tőröm, de sajnos arra nem voltam képes vele, hogy meg is védjem. Két nagyfiú jött, és a túlerővel én nem boldogultam. Így esett, hogy azóta se saját fatőröm, se szigetem nincsen.

Azaz, nem volt eddig. Most már van, ha nem is szó szerint sziget. Ugyanakkor a saját tulajdonom. A ház mögött egy forrás, ahol egy patak születik, amiből majd folyó lesz. A telken egy valamikori istálló, amelyikben lesz az én szigetem.

Itt látható a szigetem kertje, még egy nyomókutam is van, ha megszűnne a vízszolgáltatás.

 

Íme, a kilátás a szigetem restaurátor műhelyének ablakából.

Több képet, most nem hoztam, mert az én kis birodalmam még csak raktár. Építési terület, mely remélem hamarosan az én műhelyem és dolgozó szobám lesz.

Többet vettem, mint amennyit akartam.

 

A bolhapiacon járva, vettem észre, hogy az egyik asztalon kettő darab kicsinyke holkervéső, és egy karcoló kés van. Mint fafaragónak pont ezekre volt szükségem, Az asztalról felemeletem a három darab szerszámot, és elkezdtem alkudni rá.

Eladom, külön, is, de ezek egy bőrös hagyaték részei. Itt van még két ár, meg valami. –Mondta az eladó.

Én meg aztán – az eladó ajánlatának nem tudván ellenállni -, megvettem a két árat, és azt a valamit is. A valami nem hagyott nyugodni, hogy mi lehet. Meg is találtam a megfejtést: A tárgy nem más mind a bogozó azaz csomó bontó, a bog lazítója. Népvándorlás kora óta ismert tárgy mi a honfoglaló eleink pásztor kultúrájának mindennapi kelléke volt és megőrződött a nép kezén a népi pásztor és népi ,,paraszti" kultúrában a 20. századig a pásztorok erszényén, de a paraszti életben is. A kocsizás fogat hajtás téren is ismert s használatos darab volt változatlan formában funkcióban mind istráng lazító, de a halászok és tengerészek és hadi tengerészetnél is nélkülözhetetlen rendszeresített eszköz volt a megszorult kötelek csomók lazításra gubancok kibogozására.

Most így utólag rájöttem, hogy erre nekem hamarosan nélkülözhetetlen eszközöm lesz, Biztosan lesznek olyan csomók, melyeket jobb ennek segítségével kibogozni, mint egy szikével elvágni.

Életvitelem átformálása.

Régóta elhallgatott a blogom, és ennek oka van. Mondhatni életem, és életvitelem most éppen átalakulóban van. A hétvégi házam és telkem – ebben végeztem múltmentő tevékenységeimet -, eladtam. Az új házam - ezt már nemcsak hétvégiként akarom használni -, birtokba vétele folyamatban. Az ingatlanportfolióm racionalizálásának tevékenységei mellett már nem marad időm és energiám új posztok írására. Most néhány képet hoztam az eddig általam szeretett rekreációs helyemről.

Itt az előttünk levő napraforgó tábla és kilátás, amikor az új vevő megtekintette.

 

A házikó a hozzá bevezető útról.

 

Amikor a régi házból kipakoltam, akkor találtam ezt a kis albérlőt. A vevő szerint, ha a macskája kijön vele, maradhat.

 

A házban töltött utolsó éjszaka utáni hajnalon a rózsalugas.

A régi ház 28 év után elment. Az újnak a bemutatására – reményeim szerint nemsokára -, még várnotok kell. 

Az én okos eszközöm.

Évekkel ezelőtt történt, hogy munkatársaim beleszerettek az okos telefonokba, és kütyükbe. Vásárolták is rendszeresen, és cserélgették is. Nekem is ajánlottak divatos Apple termékeket, de Én maradtam a hagyományos telefonoknál és korszerűtlen eszközöknél. Az egyik névnapomon az egyik munkatársam beállított egy kis csomaggal. „Az Apple cég legújabb okos eszköze.” – mondta sokat sejtetően. Amikor kicsomagoltam, egy almaszeletelőt találtam benne. Nagyon megörültem neki, mert tényleg nagy hasznát veszem azóta is a reggeli almám elfogyasztásakor.

Tapper új szerepkörben

 A véletlen úgy hozta, hogy a bolhapiacon egy fából készült tappert kezdtem el nézegetni. Tetszett az egyszerű vonalvezetés, és a dísztelenség. Így is szép. Az eladó ajánlotta, hogy akciós, mert nem kell már ez senkinek. Mondtam, hogy én ugyan használok tintás tollat, de van már tapperem, és erre még itatós papírt is kell venni, hogy újból használható legyen. Addig-addig beszélgettünk a tapperről, amíg kedvet kaptam hozzá, hogy legyen egy második tapperem. Kigondoltam, hogy ezt a másodikat nem tintaitató tapperként, hanem faragókés élesítésre fogom használni. Így aztán megvettem és itatóspapírt, és arra polirpapírt rögzítettem. Végül jól jártam, mert néhány perc barkácsolással lett egy jó faragókés élesítőm.

Amikor szétcsavaroztam, akkor láttam a belsejében a feliratot. Ez valaha a „2. sz. legs. otthon” szolgálatában állt egykor. A következő héten visszavittem az eladóhoz, hogy hátha tudja, honnét származik és akkor kiderült volna a tapper életrajza. Az eladó viszont, az édesanyja üzletének megmaradt készletéből örökölte, aki használt cikk és régiség nagykereskedő volt. Így aztán továbbra is rejtély a tapper teljes élettörténete. Amikor elkezdtem írni erről a tapperről, akkor láttam, hogy a régi blogomon pont 11 éve írtam:  https://multmento.blog.hu/2011/07/31/tapperolasaim