2019. szeptember 21., szombat

Hímzésnek látszott.


Német szövegű régi hímzett textíliák gyűjtésére szakosodtam, ezeket keresem már 15 éve. Azt gondoltam, hogy a magam autodidakta módján, hogy szakértő vagyok. Aztán a múltkori bolhapiacon bele is szerettem egy ovális antik házi áldás hímzésnek mondott képbe. Drágának találtam, ezért csak lefotóztam. Otthon aztán a feleségemmel megbeszéltük, hogy ez nagyon szép, de a pénztárcánk nem engedi meg, hogy megvegyük.

Később aztán az elektronikus bolhapiacon a személyesen látotthoz hasonló, blondel keretben levő régi hímzett házi áldást árultak. A hirdetés szövegében is benne volt, hogy antik hímzett. Az ára pedig negyede volt a piacon kézbe vettnek. Így aztán megvettem.

Itthon a feleségemmel együtt csomagoltuk ki. Nagy csatódás volt, mert kicsomagolva rögtön látszott, hogy ez nem hímzés. Valójában egy kemény farostlemez szerű lapra rádolgozott kép. Talán nyomat. Az angyalka arca úgy tűnik egy kivágott képből lett ráragasztva. Az angyalka szárnyai egyértelműen színes ráragasztott fonalak. A betűk, mintha apró ráragasztott színes gyöngyöcskék lennének.

Miután a vásárolt képről megtudtam, hogy nem hímzés, a következő vasárnap elmentem a bolhapiacra. A házi áldás ott volt még. Közelről megnéztem, és megvizsgáltam, az sem hímzés, az is olyan farostlemez szerű anyagra készült, mint az én megvásárolt képem. Azóta is több magyarországi német tájházban láttam hasonló házi áldásokat, mindegyik hasonlóan farostlemezre készült. Annak idején a búcsújáró helyekre biztosan százával vitték, és árulták. Nem hímzés, de annak látszik. Korát tekintve már antikvitás. Olcsón vettem, így végül is rosszul nem jártam.

3 megjegyzés:

  1. Hogy micsoda érdekességeket találsz !
    Ránézésre tényleg hímzésnek tűnik és ilyesféle "megoldásról" én még sose hallottam. De meg kell hagyni "ügyes".... :-)

    VálaszTörlés
  2. A farostlemeznek tűnő anyag apró lyukakkal teli, abba vannak beleöltve a fonalak, az adja ki a mintát. Valóban nincs telibe hímezve a háttér, de attól ez még hímzés. Úgy tudom, ezeket apácák hímezték anno. Nekem is van egy ovális gyöngyszem. Elküldtem mailben a fotóját. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban van olyan, de az én házi áldásomnál a lyukakba gyöngyök vannak ragasztva, és az nem himzés, csak annak látszik. Az Önén az valóban himzés.

      Törlés