Kis helyen is elfér, sokat mesél.

Lassan alakul kis gyűjtemény a magyarországi német falvakról. Az utóbbi időben, már csak ilyet merek venni, mert ez nem foglal sok helyet. Legutóbbi szerzeményem feleségem szülőfalujából származik. Nem egy tömegtermék, Milter János udvarát ábrázolja, és ő maga adta ki.

Olvastam én már a Véméndi Milter családról Bindorffer Györgyi - A kettős identitás összehasonlító vizsgálata két magyarországi német településen című könyvében:

A faluban volt három húsbolt, zsidók által fenntartott három vegyes-, illetve élelmiszer-kereskedés (pl. Klein Illés,Weisz Áron, Spitzer Béla). Kereskedéseket a németek is fenntartottak, például Milter János, Blázsek István, Falk György, Gungl József egyben kocsmáros, Berger Gyula, Bergeritzig Józsefné. Véménden három kocsma volt: Trábert József, Gungl József és a Schmidt János-féle „Vendéglő a szegény emberhez” nevű kocsma. Emellett a svábok megtermelték a maguk borát; a falu határában présházakat építettek….

Véménden a harmincas években Csolnokhoz képest komoly értelmiségi réteget találhatunk. Ehhez a rendszeres társasági életet élő,„kaszinóba tömörülő” réteghez tartozott többek között a község római katolikus plébánosa, Scharfenberger János esperes, Radics Teofál szerzetes pap, a görögkeleti lelkész, Benkő Albert községi jegyző, Szabó Béla segédjegyző, Bisoff István községi írnok, Martos (Milter) János körorvos, Hautzinger József gyógyszerész, dr. Aisenpress Ágoston nyugdíjas orvos, az öt tanerős római katolikus iskola igazgatója Hernai (Hesz) Béla és a tanítók: Torday (Trábert) Márton, Monoszlai (Müller) Endre, Monoszlainé Wágner Magdolna, Jahn Jakab, a Dalárda alapítója és vezetője, a nyugdíjas kántortanító Beck Károly, Herbert József postamester, dr. (Merényi) Müller István, dr. Kelen Endre állatorvosok, továbbá az állomásfőnök, tisztek, tiszthelyettesek és ezek családtagjai. Forrás: https://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/358.pdf

Ez az udvar még a kereskedő Milter János udvara lehetett. Aztán örökölte a fia, aki magyarosította a nevét és a falu körorvosa lett. Az 1963. AUGUSZTUS 8.-án a Dunántúli Naplóban megjelent vele egy interjú, olyan érdekesnek találtam, hogy idézem: 

Egy élet az emberekért

LEHET-E egy élet munkáját, a fiatalkori terveket, a megvalósult célkitűzéseket csak vázlatszerű rövidséggel is egy cikkben összesűríteni?

— ez első gondolatom, amikor jegyzetfüzetem lapjait forgatom, amelyekre néhány adatot írtam arról a beszélgetésről. melyet dr. Martos János véméndi körorvossal „hoztunk össze”.

A hófehérhajú orvossal rendelőjében találkoztam. Abban a rendelőben, amelyben hivatásának kezdetén, ezelőtt 37 évvel az első betegét fogadta, s amelyben ma is dolgozik. Azt hiszem, nincs is orvos a megyében több, de az országban is csak néhány, aki körorvosi állását ugyanabban az épületben kezdte, amelyből immár a nyugdíj évei is a közelben látszanak.

Ö az íróasztala előtti „fogászati székben” ül, nekem udvariasan átengedi az íróasztalát, legyen hova tenni a jegyzetfüzetemet. Találnánk „nyugodtabb” sarkot is a beszélgetésre, de rendelési idő van

— itt kell lennie. De különben is: egy körorvosnak mikor nincs rendelési ideje?

Amikor 1926. január 20-án

— pontosan emlékszik a dátumra — megválasztották körorvosnak, én még csak alig két éves, pöttömnyi gyerek voltam. Ma immár én is a negyedik X felé járok, s ő most is olyan friss lendülettel végzi munkáját, mint a még emlékezetben is messze lévő idők elején ...

VÉMÉND, Palotabozsok, Szebény, Feked, Erdősmecske községek lakói tudták őt orvosuknak. Ma már a második, sőt a harmadik generáció egészségének is ő a „patrónusa”. Akiknek születésénél ő bábáskodott, már azoknak gyermekei is rányitják rendelőjének ajtaját, ha orvosi segítségre van szükségük ...

Tengernyi volt a feladat régen — „népbetegségek” tizedelték a felnőtteket, gyermekeket.' Nem kutat semmi statisztikai feljegyzések után, fejből tudja azokat. Hogyne ismerné, amikor a körzetéhez tartozókat név szerint sorolhatná.

— A felszabadulás előtt ebben a körzetben a 20 százalékot is elérte a csecsemőhalandóság — mondja. — Ma? Évek óta nem volt csecsemő- halálunk. De igen! Egy koraszülött kisgyermek halt meg,

— nem lehetett megmenteni az életnek.

Amikor beszélgetésünk közben arról kerül szó, hogy régebben volt-e több páciense vagy ma, a válasz meglepő: ma! Hirtelen’ nem gondolom Végig a szó lényegét és hitetlenkedve nézek rá.

— Igen, ma — mondja mosolyogva. — Régebben pénzbe került ám az orvos, s a pengő, de még a fillér is csak „vékonyka jószág” volt. Kétszer is meggondolta az, aki orvoshoz ment. Csak végszükségben nyitották rám az ajtót, s akkor mindig gyors segítségre volt szükség. Manapság? A legkisebb rendellenességgel is fel keresnék. S ez így van jól.

A beszélgetés megszakad, mert egy cigányasszony kíváncsiskodik be a rendelő ajtaján.

— Mi a baj Juliska? — kérdi az orvos.

— Jaj, drága doktor úr, nagyon fáj az éri lábam, meg a mellem. Amit orvosságot adott rá a múltkor, elfogyott. Ha kaphatnék újabbat... — mondja és letelepszik a rendelő padjára.

Sercen a vényen az orvos tolla, és már nyújtja is a papírt. Köszönve, hálálkodva megy el az asszony.

Még ki sem teszi a lábát, újabb „páciens” lépi át a küszöböt. Egy nyolc év körüli kislány megilletődve áll meg a fehérköpenyes orvos bácsi előtt.

— A kistestvéremnek jöttem ...

— Tudom, tudom — mondja János bácsi, s nem hagyja a kislányt végigbeszélni. De miért is? Ismeri, tudja miért jött.

— Láz elleni kúp, ugye? — kérdi a gyerektől, s közben már írja is az orvosságot.

FOLYTATJUK a beszélgetést, s ha kissé sematikusnak is tűnik a régi és a mai egészségügy összehasonlítása — erről kerül sző. Az eredményekről, amelyek elérésében dr. Martos Jánosnak oroszlánrésze van. Egy adat — ismét fejből.

— 1947-ben még 120 tracho- más beteget tartottunk nyilván. Ma négyet! Egy bizottsággal — köztük voltam én is — házról házra jártuk a körzetet, szűrővizsgát végeztünk. S ez az eredmény.

Sematikus?

— Régebben minden évben 5-6 ember halt meg fertőző tbc-ben. Nálunk most fertőző tbc-s beteg nincs.

Sematikus?

Kötet sem lenne elégséges a végzett munka leírásához, A napnak nincs órája, amelyben ne járta volna meg a határt, körzetét. Ha fújt, ha esett — mennie kellett.

— Még most is emlékszem, pedig 1936-ban történt — mondja. — Kora reggeltől, késő éjszakáig hóban, fagyban ... Megállni, melegedni nem volt idő — várt a következő beteg... Hazaértem — ágynak estem... Csak néhány napig, aztán felkeltem betegen, mert igaz, az orvos is lehet beteg, de jobban kell bírnia... Segítette munkájában hivatásának tudata, szeretete, s nem kevéssé az, hogy megismerte azokat, akik egészségét hivatva volt védeni.

Fekeden történt. A kanászt megharapta a kutyája. Mely dühösödött, agyonverte az állatot, aztán elásta. Nem mindennapi dolog az, hogy egy kutya megharapja a gazdáját. Elmesélték az orvosnak is. Az is fülébe' jutott, hogy az eset után a kanász elhanyagolta a munkáját. S milyen hasznos, ha egy orvos mindent tud! Jó idő múlva, egyszer hivatták: jöjjön, mert a kanász nagy beteg. Sietett, kiizzadt a nagy melegben, s amikor megérkezett, egy pohár vizet kert.

— Maga nem inna vizet? — kérdezte csak úgy futólag a kanásztól.

— Hagyjon békét, doktor úr, csak vizet ne lássak — volt a válasz.

Ekkor jutott eszébe az orvosnak a kutyával történt eset! A kutya veszett lehetett, a  veszettség víziszonnyal jár! De hiszen akkor ez az ember ... Azonnal kórházba utalta, környezetét pedig — közel 40 embert — beoltotta. Így előzhet meg az ismeretség, a „mindent tudás” nagyobb bajokat. Ehhez persze az kell, hogy az orvos huzamosabb ideig dolgozzon egy helyen, alaposan ismerje meg a körzetéhez tartozó embereket.

JÁNOS BÁCSI ma már a 65. évében jár. Nagyon meghatódott, amikor július 1-én jött az értesítés: utazzon Budapestre, mert kitüntetik. „Kiváló orvos”!

— Ebben a házban kezdtem, innen megyek nyugdíjba — mondja halkan, s a „kezdtem” és a „megyek nyugdíjba” között közel négy évtized ... Eddig szolgálati lakása volt, most épül a saját háza.

— Majd kertészkedem — mondja —, ez a kedvelt szórakozásom. Híresek tulipánjai. Hollandiából hozatta a gumókat — 1927-ben. Az idén 2500 nyílott a kertjében, jövőre már 4000 tulipánja pompázik majd.

Az emberek gyógyítása és a virágok szeretete — a kettő valahol összekapcsolódik.

Garay Ferenc

Dunántúli Napló 1978-ban megjelent írásában már a Véméndi körorvos fiáról olvasni, aki a Szomszéd fali körzeti orvosa volt akkor. Az interjút pedig családunk barátja készítette vele.  — Micsoda véletlenek, jegyzem meg magamban.

Dr. Martos János

A házigazda - negyvennek, ha látszik — visszaültet a rendelő melletti hallban a fotelba, két beteget kell még ellátnia. Közös épületben dolgozik és lakik a körzeti orvos és családja Palotabozsokon.

A háziasszony saját készítésű süteménnyel kínál, a férj, dr. Martos János pedig jófajta hazai borral. Aztán szóba kerül jövetelem célja. Kissé szabódik Ő úgy találja, hogy amit tesz és ahogyan teszi — az természetes.

Ma is két nyelven „kezeli" a betegeit: a mohácsi járásban ugyanis nagy számban élnek németajkú lakosok.

— Palotabozsok és Szebény tartozik az állandó körzetemhez. Itt 2400-2500 ember él. Évente kétszer vagy háromszor fordul elő, hogy helyettesítek a sombereki és a véméndi körzetben. Ezekhez tartozik még Görcsönydoboka és Feked.

Gyermekkoromban, ha szülőfalumban, Görcsönydobokán a „bozsoki doktor" jött rendelni, az idősebb asszonyok többsége megjelent az egészségházán. Ilyen esetekben rendszerint olyan emberek is orvoshoz fordultak, akik máskor nem szívesen nyitották ki a rendelő ajtaját.

- 1957 januárjától 1958 március közepéig jártam Görcsönydobokára rendszeresen. Ma is ismerem még minden páciensemet. Hogy bizalommal fordulnak hozzám — ezt jólesik hallanom. Itt születtem, ezen a vidéken, otthonról beszélek németül. Ha úgy adódik, akkor németül beszélek a pácienseimmel — főleg az idősebb nénikkel -, hogy jobban megértsük egymást. A magyarokkal persze magyarul. Már 23 éve dolgozom itt, pályámat Szekszárdon kezdtem a kórházban, majd Hőgyészre kerültem rövid időre. Remélem, körzetemben ugyanúgy megfelelek az embereknek, mint amilyen jól érzem magam köztük.

Feleségével szép otthont teremtettek a rendelő mellett. Három gyermekük van: a nagyobbik lány pedagógusnak készül Szombathelyen, a fiú édesapja hivatását választotta, ő a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatója, a kisebbik lány gimnazista.

Tűnődöm, mikor ér rá olvasni, kikapcsolódni, szakmai ismereteit bővíteni, hiszen egész délelőtt rendel, gyakran délután is, 4 és 6 óra között. Közben a falut járja, és ha szükséges, este is.

- Nemrég Pécsett vettem részt egy többnapos továbbképzésen: a balesetvédelemről volt szó. Sajnos, a civilizációnak nemcsak az áldásait élvezzük. Egyébként sem mondhatnám azt, hogy el vagyok zárva a világtól, ahogy ezt némelyek gondolják. Én itt érzem itthon magam, s nem vágyakozom máshova. Elégedett ember vagyok, még sokáig szeretnék gyógyítani. Nem vagyok már fiatal ember, de öreg sem, ötven múltam. És — teszi hozzá még mosolyogva — világért sem akarok kórházi főorvos lenni!

Wolfart János

A képes oldal alapján egy kis keresés után a véméndi körorvos dinasztiáról tudtunk meg sokat. Ha megfordítom a hátoldala is érdekes. Gizike és Tilike további levelezése, és életük alakulása is érdekes lehet. Ha majd nyugdíjas leszek, remélem lesz arra is időm.