A Dunyov István utcában járva

Egyre ritkábban írok posztot, de van rá indokom. Elromlott az autóm, az új felszerelt lakásklímám gyári hibás, a kollégáim szabadságon, a szerintük jól előkészített feladatok befejezése nehezen megy. Tovább is sorolhatnám, hogy a blogíráson kívül, milyen más időrabló teendők vannak. Az autó javíttatásnak is megvan a maga haszna. Amikor a hét órára nyitásra bejelentett autóval – fél órát késtek a forgalomra hivatkozva -, a műhely kinyitására vártam a Dunyov István utcában, akkor határoztam el, hogy írok az utca névadójáról. Szobra is van az utcájában, időm is volt fényképezni.

Ahogy az 1848–1849-es szabadságharc annyi más hőse, etnikailag Dunyov sem számítható magyarnak, hiszen szerb és bolgár felmenőktől született a bánsági Vingában. Eredetileg jogot tanult, de a szabadságharc kirobbanása után, 1848 júliusában felcsapott nemzetőrnek, és sikerrel harcolt a szerb és román felkelők ellen. A következő évben már századosként, hadbíróként tevékenykedett, és a végsőkig kitartott az „ügy” mellett – az 1849. júliusi turai ütközetben olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy hordágyon került osztrák fogságba a fegyverletételt követően.

Dunyovot 1852-ben halálra ítélte a hadbíróság, de az ítéletet később tízéves várfogságra változtatták. 1859-es szabadulása után nem sokkal Itáliába utazott, ahol sok más egykori honvédhez hasonlóan az olasz egység létrejöttében alkalmat látott nem csak az „osztrák zsarnokság” elleni harcra, de arra is, hogy Itáliát ugródeszkaként használva majd a magyar szabadságharcnak is új lehetőséget adjon.

Számos egykori bajtársával együtt Dunyov is tagja lett a Garibaldi-vörösingesek legendás első csapatának, a marsalai „halhatatlan” ezernek, és részt vett a Szicília és Dél-Itália területén vívott harcokban.

Garibaldi talán legfényesebb győzelme, az 1860. októberi volturnói csata során az ő vezetése alatt álló egység fogta fel a nápolyi főerők támadását, Dunyov súlyosan megsebesült, lábát végül amputálni kellett, hogy életét megmentsék. Ezután sem hagyta el Garibaldi oldalát, sőt az 1862-es, Róma elleni sikertelen akció után is hű maradt a cavouri reálpolitika által kijátszott, majd félredobott és száműzött szabadságharcoshoz, aki hálája jeléül ezredesi ranggal is kitüntette.

Dunyov a kiegyezés után hazatérhetett volna Magyarországra, de ő nem volt hajlandó megalkudni Béccsel, a felajánlott képviselői mandátumot is visszautasítva olasz földön maradt. Történelmi, gazdasági témájú cikkeket, könyveket írt, de Kossuthtal, illetve a magyar politikai élettel is kapcsolatban maradt egészen 1889-es haláláig. A számos magas rangú olasz állami kitüntetést megkapó Dunyov Istvánt katonai tiszteletadás mellett, fényes külsőségek között temették el. Forrás: https://index.hu/tudomany/tortenelem/2016/07/28/garibaldi_egyik_legjobb_embere_volt_a_fellabu_magyar/