A régi, főleg Második Világháború előtti könyvek közül
mindig szívesen vásárolom és olvasom a kabaré szerzők és konferanszék könyveit.
Legutóbb Békeffi László Közéleti Tankönyvét olvastam.
Az alábbiakban a politikusról írt fejezetét idézem.
A POLITIKUS.
Köztudomású tény, hogy
az ember, a homo sapiens, az emberszabású majmoktól származik. A tudomány
meg-állapítása szerint azonban mégis abban különbözik az emberszabású majomtól,
hogy míg a majomnak hajlott, tehát nem egyenes a testtartása, addig az ember
tartása egyénes, gerincét függőlegesen és nem görbén, ív alakban tartja. Ha
elfogadjuk azt, hogy az ember a majomtól származik, tehát a gerinces, emlős
állattól és az anatómiát magunkévá tesszük, mely szerint a gerincet képező
csigolyák száma 24 valódi és 9 álcsigolyából áll, akkor gondolkodóba kell
esnünk afelett, hogy az emberszabású politikus az emberek (homo sapiens) vagy a
majmok csoportjába sorozandók-e. A dolgok megértéséhez tudni kell azt, hogy a
csigolya (vertebra) a gerinces állatok gerincoszlopát alkotó csontos vagy
porcogós vázrész, amely a gerincvelőt veszi körül. Ha pedig a politikus
gerincét vesszük (lásd 1. ábra), akkor azt állapítjuk meg, hogy az, sem az
emberszabású majom, sem az ember gerincéhez nem hasonló. (Lásd 2. és 3. ábra.)
Valóban fennáll az, hogy a politikus szívesen hivatkozik arra, hogy ő gerinces
lény, és szívesen össze is hasonlítja magát az emberrel, amikor ezt mondja: „Én
egész életemben bátor és gerinces ember voltam." Bármennyi időt és
fáradtságot szenteltünk arra, hogy politikai beszédeket hallgattunk, nem tudtuk
fellelni azt, hogy a politikus ezt mondta volna magáról: Én egész 'életemben
bátor és gerinces majom voltam.
Tehát a politikus
önbírálata többnyire hamis, legalább is ezt mutatja az anatómia, hogy ha az
ember és a majom gerincét összehasonlítjuk a politikuséval. De tényeken
változtatni nem lehet és ez nem is képezi e tankönyv célját. Mi adottságokon
(substancia) változtatni nem tudunk, azonban a substanciális tanácsokkal
kívánjuk tökéletesíteni a közéleti tényezőket és merész vonalvezetéssel
szolgálunk érvényesülésük érdekében. Milyen legyen tehát a jó politikus?
Mindenekelőtt emberi külsejét kell taglalnunk.
1.
Mint látjuk, a politikus feje nagy. Tehát legyen olyan nagyképű, mint egész
testének kétszerese.
2.
Az öklét gyakran használja, nem verekedéshez, hanem csak azért, hogy
hivatkozzon az erejére.
3.
Mint látható, legyen a lába nagy, hogy nagy lábon élhessen.*(Semmitől sem
szabad visszariadni.)
4.
A test csupán arra szolgáljon, hogy összetartsa egymással az egészet. A
test csak egy mellékes rész (Pars pro toto).
5.
Járjon gyakran kozmetikushoz és
csereztesse erő-sen a bőrét, hogy vastag bőr legyen az arcán. (Nagyon fontos!)
Keresztmetszetileg lehetetlen a politikust ábrázolni,
mert a belső részek egyes tényezői még mikroszkópikusan sem mutathatók ki.
Például: A politikusnak az agya helyén növényi eredetű pép foglal helyet. Ez a
szalma S a H20 ügyes vegyülete. Hogy mégis mivel képes a gondolkodásra,
az rejtély és a legszorgalmasabb tudományos kutatás sem tudta eddig kideríteni.
A jó politikust jó szónoki képessége jellemzi. Példa erre Demoszthenész, aki
már az ókorban (Kr. előtt 384— 322) is képes volt beszélni, pedig kavics volt a
szájában. Demoszthenész volt az egyetlen politikus, aki hathatósan revideálta
álláspontját, mert amikor a lauriai ütközet után Kalauria szigetére menekült,
mérget ivott. Az ókorban még nem volt divatos a köpönyegfordítás és inkább a
méregpohárhoz nyúltak. Viszont sokat fordult azóta a politika, mert Demoszthenész
tudott akkor is beszélni, ha kavics volt a szájában. A mai politikus merészebb:
beszél akkor is, ha golyó van a hasában. Ha a politikusnak egy szikrányi
emlékezőtehetsége volna, azt igyekezzen végkép kiirtani magából. Jóvátehetetlen
hibát követ el az a politikus, aki emlékszik ígéretére. Ez beláthatatlan
következményekkel járhat, mert a népnek, illetve a hallgatóságnak a
konzekvenciában való hitét megerősíti. Gondolni kell Bismarckra, aki ezt mondotta:
„Én mindig igazat beszélek, mert azt sem hiszik el nekem.” Tehát ígérni,
hazudni kell — ez a politikai boldogulás útja. Az emberekkel való érintkezés is
bizonyos rendszert követel. Nem szabad tegezni szegény embert és olyanokat,
akikből a politikusnak semminő haszna nem lehet. Ellenben keresni kell a pertut
pozícióban lévő emberekkel, hivatalos személyekkel. Igen jó módszer a
mondanivalóba sűrűn beleszőni a „kérlekalássan"*(Kérlek alázattal.) szót,
továbbá nálunknál is idősebbeket szólítsuk röviden „kedves bátyám"-nak.
Akár méltóságos, akár csak nagyságos a velünk érintkező egyén, mindig előnyös
őt így szólítani: Méltóztassál megengedni .. . Ha méltóságos az illető, akkor
szólítsuk így: Kegyeskedjél megengedni .. . Ha kegyelmes, akkor szépen hangzik
a következő: Nagyméltóztass kérlekalássan megengedni .. . Az üdvözlés is
fontos. Nálunknál alantasabbaknak kalaplevéve köszönni szigorúan tilos.
Elegendő egy hevenyészett fejbiccentés. De az sem baj, ha egyáltalán nem
köszönünk vissza. Ilyen egyéneknek előre köszönni strikt*(Kimondott, merő,
formális, egyenes, valóságos.) bűn. Nálunknál nagyképűbbeknek mély
kalap-levevés jár. Sűrű bokacsapdosás sem árt, sőt kötelező. Határozott előny
előkelő emberek, arisztokraták, miniszterek bensőséges barátságára hivatkozni.
Egy jó politikusnak mindenki tebarátja, nem baj, sőt nem is fontos, ha a
politikus nem is ismeri azt, akire hivatkozik.
Mindent egybevetve, a
jó politikus magatartására, viselkedésére, mondanivalójára szemléltető példa a
következő: Hogyan adjon interjút az újságíró számára a jó politikus? Szín: a
politikus dolgozószobája. Lehetőleg legyen benne rengeteg díszkötésű könyv,
francia, angol S olasz, eset-leg spanyol újságok heverjenek szerteszét. Az
íróasztalon legyen kéziratpapír és rengeteg, sűrűn teleírt papírlap.*(Ilyen
papírlapokat kilószámra lehet kapni zacskókészítőknél-makulaturapapír-árusoknál.
Egy kiló ára 14 fillér. Mázsaszámra természetesen olcsóbb. )
A falakon bekeretezve
legyen 15-20 különböző dísz-oklevél, előkelő emberek arcképei, autogramokkal.
Négy-öt babérkoszorú a következő feliratokkal: „Örök hálával a lángelméjű
politikusnak: hű választói." Vagy: „Az igazság tántoríthatatlan
bajnokának: rajongó kor-társai." A politikus: (a díványon fekszik és
tökmagot rágcsál, közben Edgar Wallace detektívregényét olvassa.)
Az előszobában:
Az inas: (az újságíróhoz) Sajnos, szerkesztő úr, nem tudom,
hogy zavarhatom-e gazdámat. Tegnap is késő éjszakáig dolgozott és most is a
nagy beszédével van elfoglalva.
Újságíró: Kérem, jelentse, hogy az első oldal számára kellene
egy nyilatkozat 4 cicerós címbetűkkel.
Inas: Megpróbálom, kérem.
(Inas belép a politikushoz): X. Y. szerkesztő úr van itt és
nyilatkozatot kér.
Politikus: Dolgozom!
Inas: Első oldal, négy cicerós címbetűkkel.
Politikus: Akkor jöhet pár perc múlva!
Inas: (ki.)
Politikus: (felugrik, odamegy a tükörhöz, kissé összeborzolja a
haját, hogy fáradságot mímelhessen. Aztán eldugja a detektívregényt és előveszi
Webb: Munkásdemokrácia című hatalmas munkáját. Ceruzát vesz elő, ír az árkusok
között.
Újságíró: (belép) Alázatos szolgája, Méltóságos Uram! A Híradó
részére kérek nyilatkozatot tisztelettel…
Politikus: (fájdalmas arckifejezéssel, szenvedve, halk, rekedt
hangon:) Uraim . . . uraim, könyörgöm, legyenek tekintettel rám. Nem bírom a
munkát. Tegnap óta, kérem alássan, tizenkét reporter volt itt. Hát más
politikus nincs, csak 'én? . . .
Újságíró: Méltóságod lángelméje . . .
Politikus: Szerkesztő úr, tudhatná, hogy nem vagyok hiú az ilyen
kitételekre, de ez a lángelme dolog nem tetszik nekem. Pályámon rengeteg a
láng-elme, lángész azonban kevés van.
Újságíró: Ezt a remekbeszabott mondást feljegyezhetem?
Politikus: Fel. De egyebet nem mondhatok. Kérem, ne is kívánja
tőlem, hogy nyilatkozzam, szerénységem tiltja. Titoktartásom kötelez arra, hogy
elmondjam a következőket: Bármilyen támadás is fog érni a jövőben fennkölt
politikai célkitűzéseim miatt, én méltóságomon alulinak tartom azokra
válaszolni. Én szilárd alapokon állok.*(A szilárd alapok a következők:
vasbeton, kőszikla, gránittömb, hordó, (söröshordó, pálinkáshordó, boroshordó).
Nekem nincsenek
jelszavaim! Én nem hangoztatok politikai frázisokat. Én dolgozom és úgy, mint
más halandó, én a köz, a becsület, az alkotmány és a szociális légkör
sorkatonája és alázatos szolgája vagyok. Mert a politika nem lehet a korrupció
bölcsője.
Újságíró: (elragadtatva) Köszönöm Méltóságodnak e nyilatkozatot. Feltűnő helyen, a harmadik oldalon hozzuk.
Újságíró: (elragadtatva) Köszönöm Méltóságodnak e nyilatkozatot. Feltűnő helyen, a harmadik oldalon hozzuk.
Politikus: (felháborodva) Ez ellen tiltakozom! Én nem akarom a
nyilvánosságot, nekem az nem kell, Megőrült? Ebből botrány lesz, ha a harmadik
oldalon hoz ilyesmit. Az túl feltűnő! .
Újságíró: (ijedten) Hát
hol hozzuk kérem? Könyörgöm alássan, hol hozhatnánk ilyen lángeszű kijelentéseket?
Politikus: (higgadtan) Az első oldalon! Négycicerós betűkkel. És
eszükbe ne jusson a fényképemet hozni. (Ordít.) Kikérem magamnak. Megtiltom.
Újságíró: Inkább rajzot?
Politikus: Megtiltom. Itt van az új klisé, (átadja). És most:
mars ki!
A könyvben a saját szakmájáról ezt írja:
Furcsa, különös,
érthetetlen pálya. Foglalkozásnak pedig egyáltalán nem nevezhető. A „Közéleti
tankönyv" nagy általánosságban felsorolta a legkülönbözőbb foglalkozásokat,
a reálisakat éppúgy, mint a nem hétköznapiakat, azonban e sorok szerény írója
nagy zavarban van akkor, amikor a konferanszié pályáját egyik vagy másik meghatározású
pályatömeg közé kellene soroznia. Polgári foglalkozású egyén-e a konferanszié?
Szerény véleményünk szerint: nem! Elképzelhető-e, hogy egy tisztes családapa,
ha történetesen az a konferanszié, vagy egy jó családból származó agglegény,
vagy bármily családi állapotú egyén esténként kiálljon a függöny elé és a tetszését
vagy nem tetszését nyilvánító közönség előtt mindenfélét összebeszéljen.
Feltételezhető-e, hogy egy fent körülírt egyénnek az legyen a feladata, hogy
„dolgok"-ról, néha életbevágóan komoly dolgokról humoros formában,
nevetést csiholva a hallgatóságból, egyéni modorban úgy beszéljen, hogy
véleményét vadidegen emberekkel elfogadtassa. Ugye-bár, hogy nem polgári foglalkozás
a konferanszié pályája. Művészi-e? Tudja Isten . . . A művészt az teszi
művésszé, hogy „alkot". Maradandót, halhatatlant. Mást, mint amire a
polgár képes. Alkot-e a konferanszié? Alkotásnak nevezhető-e a függöny előtt
elröppent szó? Beszéd, mely elröppen és esetleg nevetésbe fúl. Tudja Isten!
Nehéz erre felelni. Előfordulhat, hogy a konferanszié ráhibáz és olyat mond,
ami megmarad az emberek emlékezetében, de ez ritkaság. Tehát hova sorozzuk
ezeket a konferansziékat? Írónak nem író, színésznek nem színész. Micsoda hát?
Állapodjunk meg tehát abban, hogy a konferanszié nem író, nem színész, nem
művész, nem polgár. Hát micsoda? Egyedülálló? Igaz, egyedül áll a függöny
előtt, nincs senki sem mellette, előtte a közönség, mögötte? Mögötte a
láthatatlan barátok vagy ellenségek tömege. Mögötte a mondanivaló, amiről nem
beszél, nem, beszélhet, mégis hozza, átnyújtja hímes virágcsokorban vagy csípős
nyelvvel papol azzal a szent hittel és meggyőződéssel, hogy úgyis hiába. A
konferanszié nem szent ember, még-is van hite és meggyőződése, van
mondanivalója és elképzelése. Mert ha ez nem volna benne, akkor minek beszélne?
Miért? Azért, mert ez a hivatása? Nem! Mert ez a kenyere? Igen! Az a kenyere,
hogy van hite és meggyőződése és azért van kenyere, mert hisz a hitében és
meggyőzte magát a meggyőződéséről. Mindezekhez azonban vajmi kevés köze van
annak, aki a konferansziét hallgatja. A közönség nem mélyülhet el a
konferanszié meditációiban, erre nincs idő, ez nem a közönség ügye, hanem a
konferanszié magánügye. Mégis mindez, mindez a sok-sok szó a konferanszié
mondanivalója és a hallgatók véleménye a konferanszié mondanivalójáról, mindig
közös ügy, néha közügy. Mi hát a konferanszié? Igyekszünk olyan definíciót
adni, amely nem szépíti a dolgot.
A konferanszié olyan
egyén, akinek mindent kell tudnia, de érteni semmihez sem kell. Ez magyarul
annyit jelent, hogy tudnia kell, hogy mi a politika, de nem fontos, hogy értsen
is hozzá. Egyet azonban határozottan kell tudnia és értenie és ez a humor.
Mindenben meg kell látnia, meg kell keresnie a humort, a dolgok humoros
oldalát. A konferansziénak legyen egy jó lexikonja. Legyenek történelmi
könyvei. Olvasson sokat, mert bizonyos, hogy az egyéniségén keresztül látott
dolgok másként (talán humorosan is) hatnak, ha kellőképen asszociál. Legyen
ügyész és vádlott egyszemélyben. Higgyen és kételkedjen. Bízzon és legyen
bizalmatlan. Legyen konzekvens. Vállalja a felelősséget, azért, amit mondott.
Köpönyegét nem szabad forgatnia, legyen feltétlenül következetes, mert ha
történetesen politikáról konferál, akkor a következetessége legyen az, ami megkülönbözteti
a vérbeli politikustól . . .
Ezt itt, róla írták 1938-ban
Békeffy László 25 éve
konferál
Színművésznő még
sohasem ünnepelte vagy ünnepeltette színművészetnek negyedévszázados
jubileumát! Negyven- vagy ötvenéves jubileum, - Isten neki! – erre már sokan
vállalkoztak, még operettprimadonnák s primaballerinák is , akik pedig nem
szeretnek az elmúlással kacérkodni…
Férfiszínész az egészen
más világ! Az igazi színész olyan, mint a tajtékpipa, az eliramló idő érleli,
nemesíti a tehetségét, emberábrázoló képességét, művészi egyéniségét.
Gondoljunk Vízvárira, Ujházira, Rózsahegyire, Odryra, Fenyvesire, Gálra,
Tanayra, Hegedűsre, Gáthra, Beregire, Csortosra, Somlayra. Ezek a
klasszikusaink évtizedről évtizedre fejlődtek, változtak, nőttek és igazán
nagy, felejthetetlen alakításaikat legalább huszonöt esztendős szereplés előzte
meg a világot jelentő deszkákon…
Az utánuk következő
nemzedék egyik hőse Békeffy László, aki március 8-án ünnepli konferansziéi és
írói pályájának első jubileumát. Békeffynek többszörös jussa van arra, hogy a
közönség, pályatársak, művészek, tollforgatók pályájának ezen a nevezetes
fordulóján szeretettel és elismeréssel köszöntsék. Nemcsak azért, mert egészen
kivételes, egyéni, szinte hasonlíthatatlan színjátszó tehetség, (ha
nagyszínpadon marad és vágyai nem vezérlik a kabaréba, ma a Nemzeti vagy a
Vígszínház úgynevezett oszlopos tagja, egyik első karakterszínésze), hanem mert
konferansziéi és színdarabírói hívatásában is maradandó emlékkel és értékekkel
gazdagította életünket. Békeffy kis színpadjának dobogójáról gyakorta az egész
országnak beszél, bátran, okosan, szellemesen, meggyőző erővel, hol gyilkos
gúnnyal, hol az áhitat hangján, hol egy népszónok szenvedélyével, hol egy
pamflettista kajánságával, hol az igazi közíró szívfájdalmával.
Ez a konferanszié nem a
hétköznapi élet apró-cseprő visszásságaival, a társadalom arculatán mindig
jelentkező szeplőkkel és pörsenésekkel szórakoztatja publikumát: Békeffi
hivatásnak tekinti pályáját! Az ő számára a színpad közéleti fórum, ahol
esetről esetre megvívja harcát hitéért, meggyőződésért és eszményeiért. Nemcsak
színész, konferanszié, író, de ember a talpán, bátor ember!
Békeffy jubileumát a
fővárosi író- és művészvilág március 8-án este 9 órakor ünnepli a Zeneművészeti
Főiskola nagytermében. Az ünnepi beszédeket mondják: Ugron Gábor, Eckhardt
Tibor, Lázár Miklós, Harsányi Zsolt, Karinthy Frigyes, Rózsahegyi Kálmán és
Kertész Dezső. Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/1938-februar/bulvar/bekeffy-laszlo-25-eve-konferal
Itt olvashatjátok az életrajzát.
Békeffi László (névvariáns. Békeffy László) (Szeged,
1891. január 4. – Zürich, 1962. január 21.) komikus, konferanszié,
kabarészerző. Békefi Antal író fia, Békeffi István kabarészerző unokatestvére.
Édesapja író és
kritikus, édesanyja színésznő volt. Békeffi László először 1912-ben lépett fel
Ferenczy Károly kabaréjában, 1912-től 1918-ig tagja volt a Modern Színpadnak,
1921–től 1923-ig pedig az Apollo Kabarénak. Pályáját újságíróként kezdte, de
színitanulmányokat is végzett, ám valódi területéül a kabarét választotta.
Boross Gézával 1924-ben kabarét nyitott Vidám Színpad néven, 1925-ben a Papagáj
Kabaré tagja lett. 1927-től 1929-ig Bécsben a Boulevard Theaterben, a
Simplicissimusban, majd a Ronacher Theaterben játszott. Hazatérése után,
1929-től 1933-ig az Andrássy úti Színháznak, 1934–től 1936-ig a Terézkörúti
Színpadnak volt tagja. Komjáti Károllyal alapította meg 1936-ban a Pódium Írók
Kabaréját, mely nem csupán nevében kívánta feltámasztani valamint folytatni a
Nagy Endre működésének köszönhetően kialakult valódi kabaré hagyományait, hanem
szokatlanul bátor hangú fórumot is teremtett a fokozatosan feszültebbé váló
politikai viszonyok között. Saját maga is áldozatul esett szókimondó, éles
bírálatainak. A Színművészeti Kamara fegyelmit indított ellene 1941-ben, majd
letiltotta a színpadról. 1943-ban először Sopronkőhidára, onnan pedig a dachaui
koncentrációs táborba hurcolták. Haza már nem tért. 1949-ig Angliában élt,
később az USA-ban, majd Svájcban telepedett le. Termékeny munkásságnak
gyümölcsei közé számtalan színmű, kabaréjelenet, sanzonszöveg tartozik.
Konferanszait szokatlanul bátor hang, újszerű forma, a szellem és a humor
ötvözése jellemezte, mely remek előadásmóddal párosult. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9keffi_L%C3%A1szl%C3%B3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése