Jósika köteteket vettem

Folyamatosan keresem a magyar klasszikus irodalom németre fordított műveit. Nemrég akadtam Jósika Miklós „Zrínyi a költő” című regényére német nyelven. Ez a klasszikus mű magyar nyelven nem volt meg az otthoni könyvtárunkban, ezért megkerestem magyarul is. Most megvan a regény magyarul és németül is. Érdekesség, hogy mindkettőt pesten a Heckenast Gusztáv nyomdájában adták ki. Nekem még érdekesebb volt, hogy amikor Jósika Miklós életrajzának utána olvastam kiderült, hogy igencsak regényes élete volt.   

Báró Jósika Miklós és Lázár Eleonóra fia. Anyját hároméves korában elvesztette, apai nagyanyjához, Bornemissza Annához került, aki nevelte is. Gyermekévei magányosan teltek. 1804-től a kolozsvári konviktusban, különféle nevelők vezetésével tanult. Legnagyobb hatással Leonir Dubignon d'Armand francia ezredes volt rá. Elvégezte a jogakadémiát, ahol a klasszikus irodalmárok műveivel ismerkedett meg.

1811-től önkéntes katona lett a Savoyai Jenő dragonyos ezredben, és Szászországban, 1812-ben Galíciában, 1813-1814-ben Itáliában élt. Részt vett a franciák elleni hadjáratban, a Mincio melletti ütközetben kitüntette magát, 1814. február 8-án a csatatéren főhadnaggyá, március 18-án pedig a Coloredo gyalogezrednél kapitánnyá nevezték ki. Néhány hétre Erdélybe utazott; ahol visszatértekor párbaja volt, melynek nyoma mindig meglátszott arcán.

1815-ben részt vett a franciaországi hadjáratban és eközben megismerkedett a párizsi élettel, irodalommal és művészettel. 1816-tól 1818-ig Bécsben állomásozott; 1817-ben eljegyezte Kállay Leo leányát, Erzsébetet, akit 1818-ban kilépvén a katonaságtól, nőül vett. Azután részben Szabolcs vármegyében Napkoron, apja birtokán, másrészt Erdélyben visszavonulva irodalmi tanulmányainak és költői álmodozásainak élt. 1831-ben járt először Pesten. Szerencsétlen házasságát, miután áttért a református hitre és Szurdukra költözött, 1834 nyarán felbontotta.

Erdély közéletében 1834-ben kezdett szerepelni, az ottani országgyűlésen félénken és tartózkodva bár, de határozott szabadelvű irányban lépett föl a megtámadott közvélemény védelmére. Természeti félénkségével és túlzott szerénységével maga sem érezte magát igazán közéleti szereplésre hivatottnak, egészen az irodalomnak kezdett élni, s azontúl Pestre tette át lakását és csak a nyarakat töltötte a Szamos menti, regényes fekvésű Szilágy megyei Szurdukon, a szép természeti környezetben keresve képeket és lelkesülést regényei számára. Példaképe Wesselényi Miklós volt, őt követve birtokain elengedte a robotot és a dézsma nagy részét.

Bajza, s Vörösmarty buzdítása bírta rá, hogy erdélyi mágnás rokonai s barátai ellenzése dacára fellépjen Abafi című regényével, kétségkívül egyik legjobb művével, melyről a Figyelmezőnek bírálója Szontagh Gusztáv, elragadtatva az újdonság erejétől jónak látta bírálatát e szavakkal kezdeni: «Uraim, le a kalapokkal!» Művét mind a kritika, mind a közönség lelkesedéssel fogadta. (A regény a 16. században, Báthory Zsigmond korában játszódik.) Ezután évekig az Athenaeum folyóirat munkatársa volt. Termékeny író volt, későbbi műveiben még inkább jellemzőek a romantikus túlzások.

A Magyar Tudományos Akadémia 1836. szeptember 10-én az igazgató tanács tagjává, (1843. október 7-én tiszteletivé), a Kisfaludy Társaság létrejöttekor (1836. november 12.) tagjává, 1840. február 1-jén igazgatójává, s 1841. október 12-én első elnökévé (1845. január 28-án másodízben) választotta. Pesti tartózkodása alatt 1836-ban megismerkedett báró Podmaniczky Júliával, akivel tíz évig járt jegyben, és akit csak 1847 augusztusban, miután válópere véget ért, vehetett nőül.

Mint Közép-Szolnok követe 1848-ban részt vett az erdélyi országgyűlésen és a július 2-án megnyílt első képviseleti országgyűlésre mint a főrendiház tagja Pesten jelent meg; később beválasztották az Országos Honvédelmi Bizottmányba, s a kormányt ebben a minőségben Debrecenbe, Szegedre, s Aradra is követte. Kossuth Lajos kormányzósága idején a kegyelmezési legfőbb törvényszék tagjává nevezték ki.

A világosi gyásznapok után nejével együtt Lippán bujdosott, itt váltak el egymástól. Jósika rábeszélte nejét, hogy a menekülés megkönnyebbítése végett külön-külön menjenek külföldre. Találkozóhelyül Lipcsét jelölték meg, kerülő utakon bolyongva jutottak el oda. Jósika előbb érkezett, meg mint felesége, s álruhában, mint angol molnár, idegen név alatt bujdosott a városban, ahol a gyanakvó osztrák hatóságok folytonosan zaklatták. Néhány napi tartózkodás után kiutasították a városból anélkül, hogy nejével találkozott volna. Nem akart a hatósággal ellenkezni, összeszedte csekély poggyászát és gyalog indult el Lipcséből, maga sem tudta hova. A város határában találkozott nejével, aki sok veszély leküzdése után éppen akkor ért a város falai alá. Egy ideig Türingiában húzódtak meg Bülow bárónőnél és itt határozták el, hogy Brüsszelbe mennek. 1850. január 5-én őt is megidézte a rendkívüli hadi törvényszék és mint felségsértőre s lázadóra kimondta a halálos ítéletet; Pesten 1851-ben az Újépület mögötti téren ezt rajta s 35 társán in effigie végre is hajtották. A sok szenvedéstől megtört Jósikát búskomorság fogta el. Érzéketlen lett minden iránt. Hazája jövője felől sötét sejtések gyötörték és elrabolták minden nyugalmát. Brüsszelbe érkezésükkor még mintegy kétezer forintnyi vagyonkájuk volt. Magyarországi birtokaikat a hadi törvényszék lefoglalta, rokonaikkal nem érintkezhettek, s így senkijük sem volt, akitől segítséget várhattak. Neje csipkeüzlete mellett, németre fordította férje regényeit és azoknak kiadót szerzett; később Jósika regényeit is kiadhatták névtelenül és így mindez idővel gondtalan anyagi életet biztosított számukra.

Pár év után elérte legforróbb vágyát: házat építtetett Brüsszelben, körülötte kis kertet rendezett be, s mindent úgy, amint azt egykor a szurdoki lakban látta. Újra feltámadt boldogságukat Jósika betegeskedése zavarta meg. 1859-ben Jósika vezetése alatt központi irodát állítottak fel az emigránsok számára, hogy minden világlappal érintkezve, folyton napi kérdéssé tegye a magyar ügyet és tartsa iránta ébren az érdeklődést; november 1-jén kezdte meg működését; Jósika e tárgyban 130 levélnél többet váltott Kossuthtal. Az élénk működés azonban 1861 májusában a pénzhiányon akadt fenn. Az ekkor már Európa-szerte népszerű író hetven év terhe alatt roskadozni kezdett. Lelke, szelleme erős volt még mindig, de a teste kimerült a folytonos küzdelemben. Csak rövid ideig laktak az új otthonban. Jósika betegsége miatt az enyhébb éghajlatú Drezdába költöztek át. Itt érte Jósikát az a csapás, hogy magyarországi kiadói minden alapos ok nélkül felmondták szerződéseit. Kis tőkéje hamar felemésztődött és kénytelen volt brüsszeli házát eladni, hogy megélhessen.

Jósika betegeskedése napról napra súlyosbodott; hasztalan volt neje önfeláldozó ápolása: a kór pusztító erejével nem tudott versenyezni a hitves szeretete. Jósika 1865. február 27-én meghalt. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3sika_Mikl%C3%B3s