Folyamatosan keresem
a magyar klasszikus irodalom németre fordított műveit. Nemrég akadtam Jósika
Miklós „Zrínyi a költő” című regényére német nyelven. Ez a klasszikus mű magyar
nyelven nem volt meg az otthoni könyvtárunkban, ezért megkerestem magyarul is.
Most megvan a regény magyarul és németül is. Érdekesség, hogy mindkettőt pesten
a Heckenast Gusztáv nyomdájában adták ki. Nekem még érdekesebb volt, hogy amikor
Jósika Miklós életrajzának utána olvastam kiderült, hogy igencsak regényes
élete volt.
Báró Jósika
Miklós és Lázár Eleonóra fia. Anyját hároméves korában elvesztette, apai
nagyanyjához, Bornemissza Annához került, aki nevelte is. Gyermekévei
magányosan teltek. 1804-től a kolozsvári konviktusban, különféle nevelők
vezetésével tanult. Legnagyobb hatással Leonir Dubignon d'Armand francia ezredes
volt rá. Elvégezte a jogakadémiát, ahol a klasszikus irodalmárok műveivel
ismerkedett meg.
1811-től
önkéntes katona lett a Savoyai Jenő dragonyos ezredben, és Szászországban,
1812-ben Galíciában, 1813-1814-ben Itáliában élt. Részt vett a franciák elleni
hadjáratban, a Mincio melletti ütközetben kitüntette magát, 1814. február 8-án
a csatatéren főhadnaggyá, március 18-án pedig a Coloredo gyalogezrednél
kapitánnyá nevezték ki. Néhány hétre Erdélybe utazott; ahol visszatértekor
párbaja volt, melynek nyoma mindig meglátszott arcán.
1815-ben részt
vett a franciaországi hadjáratban és eközben megismerkedett a párizsi élettel,
irodalommal és művészettel. 1816-tól 1818-ig Bécsben állomásozott; 1817-ben
eljegyezte Kállay Leo leányát, Erzsébetet, akit 1818-ban kilépvén a
katonaságtól, nőül vett. Azután részben Szabolcs vármegyében Napkoron, apja
birtokán, másrészt Erdélyben visszavonulva irodalmi tanulmányainak és költői
álmodozásainak élt. 1831-ben járt először Pesten. Szerencsétlen házasságát,
miután áttért a református hitre és Szurdukra költözött, 1834 nyarán
felbontotta.
Erdély
közéletében 1834-ben kezdett szerepelni, az ottani országgyűlésen félénken és
tartózkodva bár, de határozott szabadelvű irányban lépett föl a megtámadott
közvélemény védelmére. Természeti félénkségével és túlzott szerénységével maga
sem érezte magát igazán közéleti szereplésre hivatottnak, egészen az
irodalomnak kezdett élni, s azontúl Pestre tette át lakását és csak a nyarakat
töltötte a Szamos menti, regényes fekvésű Szilágy megyei Szurdukon, a szép
természeti környezetben keresve képeket és lelkesülést regényei számára.
Példaképe Wesselényi Miklós volt, őt követve birtokain elengedte a robotot és a
dézsma nagy részét.
Bajza, s
Vörösmarty buzdítása bírta rá, hogy erdélyi mágnás rokonai s barátai ellenzése
dacára fellépjen Abafi című regényével, kétségkívül egyik legjobb művével,
melyről a Figyelmezőnek bírálója Szontagh Gusztáv, elragadtatva az újdonság
erejétől jónak látta bírálatát e szavakkal kezdeni: «Uraim, le a kalapokkal!» Művét mind a kritika, mind a közönség
lelkesedéssel fogadta. (A regény a 16. században, Báthory Zsigmond korában
játszódik.) Ezután évekig az Athenaeum folyóirat munkatársa volt. Termékeny író
volt, későbbi műveiben még inkább jellemzőek a romantikus túlzások.
A Magyar
Tudományos Akadémia 1836. szeptember 10-én az igazgató tanács tagjává, (1843.
október 7-én tiszteletivé), a Kisfaludy Társaság létrejöttekor (1836. november
12.) tagjává, 1840. február 1-jén igazgatójává, s 1841. október 12-én első
elnökévé (1845. január 28-án másodízben) választotta. Pesti
tartózkodása alatt 1836-ban megismerkedett báró Podmaniczky Júliával, akivel
tíz évig járt jegyben, és akit csak 1847 augusztusban, miután válópere véget
ért, vehetett nőül.
Mint
Közép-Szolnok követe 1848-ban részt vett az erdélyi országgyűlésen és a július
2-án megnyílt első képviseleti országgyűlésre mint a főrendiház tagja Pesten
jelent meg; később beválasztották az Országos Honvédelmi Bizottmányba, s a
kormányt ebben a minőségben Debrecenbe, Szegedre, s Aradra is követte. Kossuth
Lajos kormányzósága idején a kegyelmezési legfőbb törvényszék tagjává nevezték
ki.
A világosi
gyásznapok után nejével együtt Lippán bujdosott, itt váltak el egymástól.
Jósika rábeszélte nejét, hogy a menekülés megkönnyebbítése végett külön-külön
menjenek külföldre. Találkozóhelyül Lipcsét jelölték meg, kerülő utakon
bolyongva jutottak el oda. Jósika előbb érkezett, meg mint felesége, s
álruhában, mint angol molnár, idegen név alatt bujdosott a városban, ahol a
gyanakvó osztrák hatóságok folytonosan zaklatták. Néhány napi tartózkodás után
kiutasították a városból anélkül, hogy nejével találkozott volna. Nem akart a
hatósággal ellenkezni, összeszedte csekély poggyászát és gyalog indult el
Lipcséből, maga sem tudta hova. A város határában találkozott nejével, aki sok
veszély leküzdése után éppen akkor ért a város falai alá. Egy ideig Türingiában
húzódtak meg Bülow bárónőnél és itt határozták el, hogy Brüsszelbe mennek. 1850.
január 5-én őt is megidézte a rendkívüli hadi törvényszék és mint felségsértőre
s lázadóra kimondta a halálos ítéletet; Pesten 1851-ben az Újépület mögötti
téren ezt rajta s 35 társán in effigie végre is hajtották. A sok szenvedéstől
megtört Jósikát búskomorság fogta el. Érzéketlen lett minden iránt. Hazája jövője
felől sötét sejtések gyötörték és elrabolták minden nyugalmát. Brüsszelbe
érkezésükkor még mintegy kétezer forintnyi vagyonkájuk volt. Magyarországi
birtokaikat a hadi törvényszék lefoglalta, rokonaikkal nem érintkezhettek, s
így senkijük sem volt, akitől segítséget várhattak. Neje csipkeüzlete mellett,
németre fordította férje regényeit és azoknak kiadót szerzett; később Jósika
regényeit is kiadhatták névtelenül és így mindez idővel gondtalan anyagi életet
biztosított számukra.
Pár év után
elérte legforróbb vágyát: házat építtetett Brüsszelben, körülötte kis kertet
rendezett be, s mindent úgy, amint azt egykor a szurdoki lakban látta. Újra
feltámadt boldogságukat Jósika betegeskedése zavarta meg. 1859-ben Jósika
vezetése alatt központi irodát állítottak fel az emigránsok számára, hogy
minden világlappal érintkezve, folyton napi kérdéssé tegye a magyar ügyet és
tartsa iránta ébren az érdeklődést; november 1-jén kezdte meg működését; Jósika
e tárgyban 130 levélnél többet váltott Kossuthtal. Az élénk működés azonban
1861 májusában a pénzhiányon akadt fenn. Az ekkor már Európa-szerte népszerű
író hetven év terhe alatt roskadozni kezdett. Lelke, szelleme erős volt még
mindig, de a teste kimerült a folytonos küzdelemben. Csak rövid ideig laktak az
új otthonban. Jósika betegsége miatt az enyhébb éghajlatú Drezdába költöztek
át. Itt érte Jósikát az a csapás, hogy magyarországi kiadói minden alapos ok
nélkül felmondták szerződéseit. Kis tőkéje hamar felemésztődött és kénytelen
volt brüsszeli házát eladni, hogy megélhessen.
Jósika
betegeskedése napról napra súlyosbodott; hasztalan volt neje önfeláldozó
ápolása: a kór pusztító erejével nem tudott versenyezni a hitves szeretete. Jósika
1865. február 27-én meghalt. Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3sika_Mikl%C3%B3s
Micsoda élet ! Micsoda kegyetlen sors. És akkor mondja valaki, hogy "hajdanán" "más" (=jobb) volt a világ. Nem, nem volt más, sose volt "jó"...A világ igenis gonosz, vagy mindig a gonoszság győz - valahogy el van rontva itt minden...
VálaszTörlésNagyon örülök ennek a bejegyzésnek, sosem olvastam/hallottam volna róla, ha te most nem írsz erről !
Én sem ismertem életrajzát, középiskolai irodalomórákból is csak a neve volt ismerős. Ha eddig kérdeztek volna róla egy művét sem tudtam volna felsorolni.
VálaszTörlés