A hallgatásomról

A blogon nem látszott, de a valóságban, az agyamban rengeteget gondoltam a blogomra, és a posztokra. Rengeteg képet, készítettem, és blogra kívánkozó írást, de megjelentetni nem lehetett, mert meglepetés ajándéknak készült. A Németországban élő lányomat voltunk látogatni, ünnepelni. Lányomnak készítettünk a feleségemmel két fotókönyvet. Az egyik fotókönyv a Nagymama szakácsfüzete alapján készült nosztalgia szakácskönyv családi képekkel. A másik könyv a lányom magyarországi élettörténete képekben elmesélve. Lányom a blogomot olvasni szokta, ezért nem szabadott semmit sem elárulni belőle. A képen látható, hogy nem volt egyszerű feladat sajtó alá rendezni a nagymama recept hagyatékát. A receptkönyv egy része egy száz évvel ezelőtti névsorba rendező füzetbe volt írva, és sokat használva. Egy részét a Nagymama egy új jegyzetfüzetbe átírta, a harmadik rész, pedig cetliken a konyhaszekrény fiókjából származik.

A Nagymama a sütemények specialistája volt, ezért a gyűjtemény kilencvenkilenc százaléka sütemény. Én a bolhapiacon találtam rá, egy süteménykiszedő ollóra. Az eladó szerint a család tálalószekrényéből származik. Az eladó is nehezen vált meg tőle, mert nagyon szépnek találta, de az emlékezete szerint soha se használták. A süteménykiszedő szépen becsomagolva utazott velünk. Kisebb torlódást is okozott a repülőtéren, mert a csomagröntgen kimutatta. Bőrönd kinyit, tartalom ellenőrizve. Az ellenőr megjegyezte, hogy ő ilyen szép húsforgató ollót még nem látott. Én meg ráhagytam. Bár a fém süteménykiszedő húsforgatásra is használható lenne, én azért ezt a szecessziós darabot arra nem használnám.