2019. január 31., csütörtök

Andrássy úti épület


Az Andrássy út 62. építőjének emléktáblája előtt igen gyakran megyek el - írni is akarok az építtetőjéről -, de valahogy mindig kimaradt. Rendezgettem a fényképeim, és most találtam rá az épületről és emléktábláról készült fényképeim. Itt egy gyönyörű historizáló stílusú palota. Egy újabb bizonyíték, hogy a világörökségi listán szereplő épített örökségünket szlovák származású építész is színesítette.

Idősebb Bobula János (eredetileg Ján Nepomuk Bobula, Liptóújvár, 1844. március 15. – Budapest, 1903. november 15.) szlovák származású magyar építész, épít és észeti szakíró, ifj. Bobula János apja.
Építőmester, építész, szakíró, politikus és közember. Tizenhét évesen kezdett dolgozni a pesti építkezéseken, majd ösztöndíj segítségével elvégezte a Műszaki Egyetem Építészmérnöki karát. Az egyetem elvégzése után Németországban és Franciaországban tett nagyobb utazást. Onnan hazatérve kisebb emeletes és földszintes házakat épített. Építészeti tevékenységének súlypontja a nyolcvanas évek elejére esik.


Fő műve az Andrássy út 62. alatt lévő palotája, mely 1882-ben készült el. Csak nyolc évig volt a tulajdona, végül 1950-ben a Magyar Állam kezébe került.

Az Országház fő felügyelője volt. Az 1885. évi országos őszi kiállítás épületeinek tervezője és kivitelezője, melyért a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntették ki. Halála előtt nem sokkal kinevezték a főrendi ház palota gondnokává. Halálának századik évfordulójára emlékezve, 2003. november 15-én emléktáblát avattak a Bobula-palota falán.
Felesége Pozdech Mária (Jozef Pozdech harangöntő lánya). Fiai: János (építész) és Titus (építész Amerikában).


Irodalmi és politikai pályája
Szerkesztette a junos című ifjúsághoz szóló szórakoztató lapot. 1868-ban létrehozta a Slovensky národnodemokraticky spolok (Pesti Nemzeti Demokrata Tót Kört) és annak sajtóorgánumát, a Slovenské noviny (Szlovák Újság 1868-75) című lapot. 1876-ban létrehozta a Dunaj nevű folyóiratot, de csak hat száma jelent meg. 1869-72-ben Bobula vezetése alatt működött az első "tót-magyar" nyomda és könyvkiadó, a Minerva. 1872-ben megalakította a Segélyező Pénztárat (Pomocná pokladnica). A magyar kormány nemzetiség ellenes politikája következtében megszüntetett Matica slovenskát, és a három szlovák gimnázium bezárását követően Bobula visszafordult, és eltávolodott a szlovák közélettől.


1888-ban kiadja a Magyarország iparügye című könyvet, amelyről mindenki elismeréssel nyilatkozik.
Az Építészeti Szemle alapító szerkesztője volt 1892 és 1898 között.
1897-ben adta ki Huszonöt év magyar ipar szolgálatában címmel.
1876-an megválasztották Terézváros képviselőjének.
1892-97 között Ólubló választási körzetének képviselője lett.
A Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője volt 1892 és 1897 között.

2019. január 27., vasárnap

Egy régi könyv


A régi, főleg Második Világháború előtti könyvek közül mindig szívesen vásárolom és olvasom a kabaré szerzők és konferanszék könyveit. Legutóbb Békeffi László Közéleti Tankönyvét olvastam.

Az alábbiakban a politikusról írt fejezetét idézem.

A POLITIKUS.
Köztudomású tény, hogy az ember, a homo sapiens, az emberszabású majmoktól származik. A tudomány meg-állapítása szerint azonban mégis abban különbözik az emberszabású majomtól, hogy míg a majomnak hajlott, tehát nem egyenes a testtartása, addig az ember tartása egyénes, gerincét függőlegesen és nem görbén, ív alakban tartja. Ha elfogadjuk azt, hogy az ember a majomtól származik, tehát a gerinces, emlős állattól és az anatómiát magunkévá tesszük, mely szerint a gerincet képező csigolyák száma 24 valódi és 9 álcsigolyából áll, akkor gondolkodóba kell esnünk afelett, hogy az emberszabású politikus az emberek (homo sapiens) vagy a majmok csoportjába sorozandók-e. A dolgok megértéséhez tudni kell azt, hogy a csigolya (vertebra) a gerinces állatok gerincoszlopát alkotó csontos vagy porcogós vázrész, amely a gerincvelőt veszi körül. Ha pedig a politikus gerincét vesszük (lásd 1. ábra), akkor azt állapítjuk meg, hogy az, sem az emberszabású majom, sem az ember gerincéhez nem hasonló. (Lásd 2. és 3. ábra.) Valóban fennáll az, hogy a politikus szívesen hivatkozik arra, hogy ő gerinces lény, és szívesen össze is hasonlítja magát az emberrel, amikor ezt mondja: „Én egész életemben bátor és gerinces ember voltam." Bármennyi időt és fáradtságot szenteltünk arra, hogy politikai beszédeket hallgattunk, nem tudtuk fellelni azt, hogy a politikus ezt mondta volna magáról: Én egész 'életemben bátor és gerinces majom voltam.

Tehát a politikus önbírálata többnyire hamis, legalább is ezt mutatja az anatómia, hogy ha az ember és a majom gerincét összehasonlítjuk a politikuséval. De tényeken változtatni nem lehet és ez nem is képezi e tankönyv célját. Mi adottságokon (substancia) változtatni nem tudunk, azonban a substanciális tanácsokkal kívánjuk tökéletesíteni a közéleti tényezőket és merész vonalvezetéssel szolgálunk érvényesülésük érdekében. Milyen legyen tehát a jó politikus? Mindenekelőtt emberi külsejét kell taglalnunk.

1.    Mint látjuk, a politikus feje nagy. Tehát legyen olyan nagyképű, mint egész testének kétszerese.
2.    Az öklét gyakran használja, nem verekedéshez, hanem csak azért, hogy hivatkozzon az erejére.
3.    Mint látható, legyen a lába nagy, hogy nagy lábon élhessen.*(Semmitől sem szabad visszariadni.)
4.    A test csupán arra szolgáljon, hogy összetartsa egymással az egészet. A test csak egy mellékes rész (Pars pro toto).
5.     Járjon gyakran kozmetikushoz és csereztesse erő-sen a bőrét, hogy vastag bőr legyen az arcán. (Nagyon fontos!)

Keresztmetszetileg lehetetlen a politikust ábrázolni, mert a belső részek egyes tényezői még mikroszkópikusan sem mutathatók ki. Például: A politikusnak az agya helyén növényi eredetű pép foglal helyet. Ez a szalma S a H20 ügyes vegyülete. Hogy mégis mivel képes a gondolkodásra, az rejtély és a legszorgalmasabb tudományos kutatás sem tudta eddig kideríteni. A jó politikust jó szónoki képessége jellemzi. Példa erre Demoszthenész, aki már az ókorban (Kr. előtt 384— 322) is képes volt beszélni, pedig kavics volt a szájában. Demoszthenész volt az egyetlen politikus, aki hathatósan revideálta álláspontját, mert amikor a lauriai ütközet után Kalauria szigetére menekült, mérget ivott. Az ókorban még nem volt divatos a köpönyegfordítás és inkább a méregpohárhoz nyúltak. Viszont sokat fordult azóta a politika, mert Demoszthenész tudott akkor is beszélni, ha kavics volt a szájában. A mai politikus merészebb: beszél akkor is, ha golyó van a hasában. Ha a politikusnak egy szikrányi emlékezőtehetsége volna, azt igyekezzen végkép kiirtani magából. Jóvátehetetlen hibát követ el az a politikus, aki emlékszik ígéretére. Ez beláthatatlan következményekkel járhat, mert a népnek, illetve a hallgatóságnak a konzekvenciában való hitét megerősíti. Gondolni kell Bismarckra, aki ezt mondotta: „Én mindig igazat beszélek, mert azt sem hiszik el nekem.” Tehát ígérni, hazudni kell — ez a politikai boldogulás útja. Az emberekkel való érintkezés is bizonyos rendszert követel. Nem szabad tegezni szegény embert és olyanokat, akikből a politikusnak semminő haszna nem lehet. Ellenben keresni kell a pertut pozícióban lévő emberekkel, hivatalos személyekkel. Igen jó módszer a mondanivalóba sűrűn beleszőni a „kérlekalássan"*(Kérlek alázattal.) szót, továbbá nálunknál is idősebbeket szólítsuk röviden „kedves bátyám"-nak. Akár méltóságos, akár csak nagyságos a velünk érintkező egyén, mindig előnyös őt így szólítani: Méltóztassál megengedni .. . Ha méltóságos az illető, akkor szólítsuk így: Kegyeskedjél megengedni .. . Ha kegyelmes, akkor szépen hangzik a következő: Nagyméltóztass kérlekalássan megengedni .. . Az üdvözlés is fontos. Nálunknál alantasabbaknak kalaplevéve köszönni szigorúan tilos. Elegendő egy hevenyészett fejbiccentés. De az sem baj, ha egyáltalán nem köszönünk vissza. Ilyen egyéneknek előre köszönni strikt*(Kimondott, merő, formális, egyenes, valóságos.) bűn. Nálunknál nagyképűbbeknek mély kalap-levevés jár. Sűrű bokacsapdosás sem árt, sőt kötelező. Határozott előny előkelő emberek, arisztokraták, miniszterek bensőséges barátságára hivatkozni. Egy jó politikusnak mindenki tebarátja, nem baj, sőt nem is fontos, ha a politikus nem is ismeri azt, akire hivatkozik.
Mindent egybevetve, a jó politikus magatartására, viselkedésére, mondanivalójára szemléltető példa a következő: Hogyan adjon interjút az újságíró számára a jó politikus? Szín: a politikus dolgozószobája. Lehetőleg legyen benne rengeteg díszkötésű könyv, francia, angol S olasz, eset-leg spanyol újságok heverjenek szerteszét. Az íróasztalon legyen kéziratpapír és rengeteg, sűrűn teleírt papírlap.*(Ilyen papírlapokat kilószámra lehet kapni zacskókészítőknél-makulaturapapír-árusoknál. Egy kiló ára 14 fillér. Mázsaszámra természetesen olcsóbb. )
A falakon bekeretezve legyen 15-20 különböző dísz-oklevél, előkelő emberek arcképei, autogramokkal. Négy-öt babérkoszorú a következő feliratokkal: „Örök hálával a lángelméjű politikusnak: hű választói." Vagy: „Az igazság tántoríthatatlan bajnokának: rajongó kor-társai." A politikus: (a díványon fekszik és tökmagot rágcsál, közben Edgar Wallace detektívregényét olvassa.)
Az előszobában:
Az inas: (az újságíróhoz) Sajnos, szerkesztő úr, nem tudom, hogy zavarhatom-e gazdámat. Tegnap is késő éjszakáig dolgozott és most is a nagy beszédével van elfoglalva.
Újságíró: Kérem, jelentse, hogy az első oldal számára kellene egy nyilatkozat 4 cicerós címbetűkkel.
Inas: Megpróbálom, kérem.
(Inas belép a politikushoz): X. Y. szerkesztő úr van itt és nyilatkozatot kér.
Politikus: Dolgozom!
Inas: Első oldal, négy cicerós címbetűkkel.
Politikus: Akkor jöhet pár perc múlva!
Inas: (ki.)
Politikus: (felugrik, odamegy a tükörhöz, kissé összeborzolja a haját, hogy fáradságot mímelhessen. Aztán eldugja a detektívregényt és előveszi Webb: Munkásdemokrácia című hatalmas munkáját. Ceruzát vesz elő, ír az árkusok között.
Újságíró: (belép) Alázatos szolgája, Méltóságos Uram! A Híradó részére kérek nyilatkozatot tisztelettel…
Politikus: (fájdalmas arckifejezéssel, szenvedve, halk, rekedt hangon:) Uraim . . . uraim, könyörgöm, legyenek tekintettel rám. Nem bírom a munkát. Tegnap óta, kérem alássan, tizenkét reporter volt itt. Hát más politikus nincs, csak 'én? . . .
Újságíró: Méltóságod lángelméje . . .
Politikus: Szerkesztő úr, tudhatná, hogy nem vagyok hiú az ilyen kitételekre, de ez a lángelme dolog nem tetszik nekem. Pályámon rengeteg a láng-elme, lángész azonban kevés van.
Újságíró: Ezt a remekbeszabott mondást feljegyezhetem?
Politikus: Fel. De egyebet nem mondhatok. Kérem, ne is kívánja tőlem, hogy nyilatkozzam, szerénységem tiltja. Titoktartásom kötelez arra, hogy elmondjam a következőket: Bármilyen támadás is fog érni a jövőben fennkölt politikai célkitűzéseim miatt, én méltóságomon alulinak tartom azokra válaszolni. Én szilárd alapokon állok.*(A szilárd alapok a következők: vasbeton, kőszikla, gránittömb, hordó, (söröshordó, pálinkáshordó, boroshordó).
Nekem nincsenek jelszavaim! Én nem hangoztatok politikai frázisokat. Én dolgozom és úgy, mint más halandó, én a köz, a becsület, az alkotmány és a szociális légkör sorkatonája és alázatos szolgája vagyok. Mert a politika nem lehet a korrupció bölcsője. 
Újságíró: (elragadtatva) Köszönöm Méltóságodnak e nyilatkozatot. Feltűnő helyen, a harmadik oldalon hozzuk.
Politikus: (felháborodva) Ez ellen tiltakozom! Én nem akarom a nyilvánosságot, nekem az nem kell, Megőrült? Ebből botrány lesz, ha a harmadik oldalon hoz ilyesmit. Az túl feltűnő! .
Újságíró:  (ijedten) Hát hol hozzuk kérem? Könyörgöm alássan, hol hozhatnánk ilyen lángeszű kijelentéseket?
Politikus: (higgadtan) Az első oldalon! Négycicerós betűkkel. És eszükbe ne jusson a fényképemet hozni. (Ordít.) Kikérem magamnak. Megtiltom.
Újságíró: Inkább rajzot?
Politikus: Megtiltom. Itt van az új klisé, (átadja). És most: mars ki!

A könyvben a saját szakmájáról ezt írja:

A KONFERANSZIÉ.

Furcsa, különös, érthetetlen pálya. Foglalkozásnak pedig egyáltalán nem nevezhető. A „Közéleti tankönyv" nagy általánosságban felsorolta a legkülönbözőbb foglalkozásokat, a reálisakat éppúgy, mint a nem hétköznapiakat, azonban e sorok szerény írója nagy zavarban van akkor, amikor a konferanszié pályáját egyik vagy másik meghatározású pályatömeg közé kellene soroznia. Polgári foglalkozású egyén-e a konferanszié? Szerény véleményünk szerint: nem! Elképzelhető-e, hogy egy tisztes családapa, ha történetesen az a konferanszié, vagy egy jó családból származó agglegény, vagy bármily családi állapotú egyén esténként kiálljon a függöny elé és a tetszését vagy nem tetszését nyilvánító közönség előtt mindenfélét összebeszéljen. Feltételezhető-e, hogy egy fent körülírt egyénnek az legyen a feladata, hogy „dolgok"-ról, néha életbevágóan komoly dolgokról humoros formában, nevetést csiholva a hallgatóságból, egyéni modorban úgy beszéljen, hogy véleményét vadidegen emberekkel elfogadtassa. Ugye-bár, hogy nem polgári foglalkozás a konferanszié pályája. Művészi-e? Tudja Isten . . . A művészt az teszi művésszé, hogy „alkot". Maradandót, halhatatlant. Mást, mint amire a polgár képes. Alkot-e a konferanszié? Alkotásnak nevezhető-e a függöny előtt elröppent szó? Beszéd, mely elröppen és esetleg nevetésbe fúl. Tudja Isten! Nehéz erre felelni. Előfordulhat, hogy a konferanszié ráhibáz és olyat mond, ami megmarad az emberek emlékezetében, de ez ritkaság. Tehát hova sorozzuk ezeket a konferansziékat? Írónak nem író, színésznek nem színész. Micsoda hát? Állapodjunk meg tehát abban, hogy a konferanszié nem író, nem színész, nem művész, nem polgár. Hát micsoda? Egyedülálló? Igaz, egyedül áll a függöny előtt, nincs senki sem mellette, előtte a közönség, mögötte? Mögötte a láthatatlan barátok vagy ellenségek tömege. Mögötte a mondanivaló, amiről nem beszél, nem, beszélhet, mégis hozza, átnyújtja hímes virágcsokorban vagy csípős nyelvvel papol azzal a szent hittel és meggyőződéssel, hogy úgyis hiába. A konferanszié nem szent ember, még-is van hite és meggyőződése, van mondanivalója és elképzelése. Mert ha ez nem volna benne, akkor minek beszélne? Miért? Azért, mert ez a hivatása? Nem! Mert ez a kenyere? Igen! Az a kenyere, hogy van hite és meggyőződése és azért van kenyere, mert hisz a hitében és meggyőzte magát a meggyőződéséről. Mindezekhez azonban vajmi kevés köze van annak, aki a konferansziét hallgatja. A közönség nem mélyülhet el a konferanszié meditációiban, erre nincs idő, ez nem a közönség ügye, hanem a konferanszié magánügye. Mégis mindez, mindez a sok-sok szó a konferanszié mondanivalója és a hallgatók véleménye a konferanszié mondanivalójáról, mindig közös ügy, néha közügy. Mi hát a konferanszié? Igyekszünk olyan definíciót adni, amely nem szépíti a dolgot.
A konferanszié olyan egyén, akinek mindent kell tudnia, de érteni semmihez sem kell. Ez magyarul annyit jelent, hogy tudnia kell, hogy mi a politika, de nem fontos, hogy értsen is hozzá. Egyet azonban határozottan kell tudnia és értenie és ez a humor. Mindenben meg kell látnia, meg kell keresnie a humort, a dolgok humoros oldalát. A konferansziénak legyen egy jó lexikonja. Legyenek történelmi könyvei. Olvasson sokat, mert bizonyos, hogy az egyéniségén keresztül látott dolgok másként (talán humorosan is) hatnak, ha kellőképen asszociál. Legyen ügyész és vádlott egyszemélyben. Higgyen és kételkedjen. Bízzon és legyen bizalmatlan. Legyen konzekvens. Vállalja a felelősséget, azért, amit mondott. Köpönyegét nem szabad forgatnia, legyen feltétlenül következetes, mert ha történetesen politikáról konferál, akkor a következetessége legyen az, ami megkülönbözteti a vérbeli politikustól . . .


Ezt itt, róla írták 1938-ban

Békeffy László 25 éve konferál
Színművésznő még sohasem ünnepelte vagy ünnepeltette színművészetnek negyedévszázados jubileumát! Negyven- vagy ötvenéves jubileum, - Isten neki! – erre már sokan vállalkoztak, még operettprimadonnák s primaballerinák is , akik pedig nem szeretnek az elmúlással kacérkodni…

Férfiszínész az egészen más világ! Az igazi színész olyan, mint a tajtékpipa, az eliramló idő érleli, nemesíti a tehetségét, emberábrázoló képességét, művészi egyéniségét. Gondoljunk Vízvárira, Ujházira, Rózsahegyire, Odryra, Fenyvesire, Gálra, Tanayra, Hegedűsre, Gáthra, Beregire, Csortosra, Somlayra. Ezek a klasszikusaink évtizedről évtizedre fejlődtek, változtak, nőttek és igazán nagy, felejthetetlen alakításaikat legalább huszonöt esztendős szereplés előzte meg a világot jelentő deszkákon…

Az utánuk következő nemzedék egyik hőse Békeffy László, aki március 8-án ünnepli konferansziéi és írói pályájának első jubileumát. Békeffynek többszörös jussa van arra, hogy a közönség, pályatársak, művészek, tollforgatók pályájának ezen a nevezetes fordulóján szeretettel és elismeréssel köszöntsék. Nemcsak azért, mert egészen kivételes, egyéni, szinte hasonlíthatatlan színjátszó tehetség, (ha nagyszínpadon marad és vágyai nem vezérlik a kabaréba, ma a Nemzeti vagy a Vígszínház úgynevezett oszlopos tagja, egyik első karakterszínésze), hanem mert konferansziéi és színdarabírói hívatásában is maradandó emlékkel és értékekkel gazdagította életünket. Békeffy kis színpadjának dobogójáról gyakorta az egész országnak beszél, bátran, okosan, szellemesen, meggyőző erővel, hol gyilkos gúnnyal, hol az áhitat hangján, hol egy népszónok szenvedélyével, hol egy pamflettista kajánságával, hol az igazi közíró szívfájdalmával.



Ez a konferanszié nem a hétköznapi élet apró-cseprő visszásságaival, a társadalom arculatán mindig jelentkező szeplőkkel és pörsenésekkel szórakoztatja publikumát: Békeffi hivatásnak tekinti pályáját! Az ő számára a színpad közéleti fórum, ahol esetről esetre megvívja harcát hitéért, meggyőződésért és eszményeiért. Nemcsak színész, konferanszié, író, de ember a talpán, bátor ember!

Békeffy jubileumát a fővárosi író- és művészvilág március 8-án este 9 órakor ünnepli a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Az ünnepi beszédeket mondják: Ugron Gábor, Eckhardt Tibor, Lázár Miklós, Harsányi Zsolt, Karinthy Frigyes, Rózsahegyi Kálmán és Kertész Dezső. Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/1938-februar/bulvar/bekeffy-laszlo-25-eve-konferal


Itt olvashatjátok az életrajzát.
Békeffi László (névvariáns. Békeffy László) (Szeged, 1891. január 4. – Zürich, 1962. január 21.) komikus, konferanszié, kabarészerző. Békefi Antal író fia, Békeffi István kabarészerző unokatestvére.

Édesapja író és kritikus, édesanyja színésznő volt. Békeffi László először 1912-ben lépett fel Ferenczy Károly kabaréjában, 1912-től 1918-ig tagja volt a Modern Színpadnak, 1921–től 1923-ig pedig az Apollo Kabarénak. Pályáját újságíróként kezdte, de színitanulmányokat is végzett, ám valódi területéül a kabarét választotta. Boross Gézával 1924-ben kabarét nyitott Vidám Színpad néven, 1925-ben a Papagáj Kabaré tagja lett. 1927-től 1929-ig Bécsben a Boulevard Theaterben, a Simplicissimusban, majd a Ronacher Theaterben játszott. Hazatérése után, 1929-től 1933-ig az Andrássy úti Színháznak, 1934–től 1936-ig a Terézkörúti Színpadnak volt tagja. Komjáti Károllyal alapította meg 1936-ban a Pódium Írók Kabaréját, mely nem csupán nevében kívánta feltámasztani valamint folytatni a Nagy Endre működésének köszönhetően kialakult valódi kabaré hagyományait, hanem szokatlanul bátor hangú fórumot is teremtett a fokozatosan feszültebbé váló politikai viszonyok között. Saját maga is áldozatul esett szókimondó, éles bírálatainak. A Színművészeti Kamara fegyelmit indított ellene 1941-ben, majd letiltotta a színpadról. 1943-ban először Sopronkőhidára, onnan pedig a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. Haza már nem tért. 1949-ig Angliában élt, később az USA-ban, majd Svájcban telepedett le. Termékeny munkásságnak gyümölcsei közé számtalan színmű, kabaréjelenet, sanzonszöveg tartozik. Konferanszait szokatlanul bátor hang, újszerű forma, a szellem és a humor ötvözése jellemezte, mely remek előadásmóddal párosult. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9keffi_L%C3%A1szl%C3%B3


2019. január 24., csütörtök

Kacorkés


Az Ecseri piacon jártunk. Szokás szerint inkább csak néztem, beszélgettem az eladókkal egy-egy számomra érdekesnek talált tárgy kapcsán. Az érdeklődésem tárgya az általam kacorkésnek ismert kés volt.
Felénk is mondták kacorkésnek, de inkább azt a bak macskára mondták. – mondta az eladó.
Nekem a Kacor király a macskás népmesét juttatja eszembe. Nálunk a fa metszésére használta ilyet. – mondtam én.
Nálunk a juhászok körmölésre, és csak körmölő késnek hívták. Látom, tetszik magának, kellene? kérdezte az eladó.
Fafaragást szeretnék végezni, és tanítani. Ilyen késem még nincs, és jó volna ilyenből is egyet használható állapotba hozni. – feleltem én.
Nemrég találtam a padlásomon sok ócska vas között. Lesz vele munka, mert kell neki a fa nyél, és köszörülni, fenni is kell. Magának olcsón odaadom. – folytatta az eladó.


Aztán, sikerült is megállapodni egy nekem kedvező árban. Így lett aztán kacorkésem.
Itthon utánanéztem, és valóban a kacor (főnév II.)
Tájszó: Hím macska, kandúr. A kacor nem enged be más macskát az udvarra. A kis kacor megfogta az egeret.
Eredet [kacor < szláv: kocur < kot (kandúr) < görög: katta (kandúr) < arab: quittun (kandúr) < qitt (macska)] Forrás: https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/

Most már tudom, hogy itthon kettő kacorunk is van. Amikor ezt a posztot elkezdtem írni, ide is jött megnézni, hogy mit is csinálok. Megsértődött, hogy nem vele foglalkozom, és a kacor kés pengéjére hasonlító faroktartással elvonult.
Aki nem ismeri a Kacor király mesét, annak ajánlom elolvasni. A mesebeli macska tulajdonságai - mindentől fél, de mégis magasabb rendűnek képzeli magát -, tökéletesen illenek a mi macskánkra is. Ajánlott mese röviden: http://www.nepmese.hu/mesetar/mesek/kacor-kiraly



2019. január 20., vasárnap

Huszonharmadik alkalommal rendeztek országos gálát a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján

Kísérőként sokadszorra vettem részt ennek a gálának a megtekintésén. Minden páros évben Pécsett, és a páratlan években Budapesten rendezik. A pécsi gálán múlt évben a teljesen telt nézőtérről alig sikerültek a képeim. Az idei éven szerencsém volt, és a színpad előtti bal szektor szinte teljesen üres volt. A fotósok filmesek elfoglalták a színpaddal szemben levő helyeket, és én kedvemre fotózhattam. Ugyan néhány hivatásos fotós néha a kamerám elé jött, de így utólagosan is visszanézve megvagyok elégedve a rendezvény általam készített képeivel. Ezekből válogattam 19 darabot. A képek közé a „zentrum.hu” honlapról idéztem a rendezvényről az ismertetőt.






Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott január 12-én a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Kiváló együttesek és díjnyertes kultúrcsoportok töltötték be a színpadot és arattak nagy elismerést, főként népzenei, néptánc- és népdal-produkcióikkal.



Az országos német önkormányzat az idei gálát az augusztusban elhunyt Heinek Ottó emlékének szentelte. Az MNOÖ egykori elnöke két évtizeden át, számos fontos kezdeményezés révén járult hozzá ahhoz, hogy a hazai németség öntudatra ébredt, erős közösséggé formálódott és jövőt kapott – fogalmazott köszöntőbeszédében Schubert Olívia. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának új elnöke kiemelte, elődje nyomdokain kíván továbbhaladni. – A magyarországi németség jövőjét tervezve tekintettel kell lennünk a gyorsan fejlődő, változó, egyre jobban kettészakadó világra. Ugyanakkor reményteli tény, hogy a német nemzetiségi önkormányzataink, egyesületeink és intézményeink közti együttműködés szoros.


Schubert Olívia beszédében visszatekintett a harminc évvel ezelőtti magyarországi rendszerváltásra, a berlini fal leomlására, és mindennek a magyarországi német közösségre gyakorolt fontos hatásaira: – Számos család merített ekkor reményt: a határok megnyílásával rokonok találkozhattak, megkezdődhetett a demokratizálódás, a párbeszéd és az újjáépülés. Az országos német önkormányzat a hazai németség nevében mindig is kiállt a demokratikus értékek és az egységes Európa mellett, visszautasítva mindenfajta nacionalista törekvést. Az említett értékek mellé idén kétszer is odaállhatunk: egyrészt tavasszal, az európai parlamenti választásokkor, másrészt ősszel, a helyhatósági és nemzetiségi választásokon. A kulturális autonómia kapcsán is fontos feladatok elé nézünk: támogatnunk kell a saját fenntartású intézményeinket, biztonságot adva nekik. Nagy kihívás elé állít bennünket azonban az óvodai nevelésre, az oktatásra, a civil szférára, a nemzetiségi önkormányzatokra és médiumokra egyaránt kiterjedő utánpótlás biztosítása. E próbatételnek csak akkor tudunk megfelelni, ha a közösségünk érdekeit egységben és elkötelezetten képviseljük, valamint, ha a testületeinkben, szervezeteinkben, intézményeinkben folyó munkát erősen támogatjuk.

Az országos gála védnöke ezúttal Prof. Dr. Bernd Fabritius volt. A Német Szövetségi Kormány kivándorlási kérdésekért és nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja ünnepi beszédét szintén Heinek Ottó munkájának méltatásával kezdte, majd a német kormány nevében is megköszönte az országos és a települési német önkormányzatoknak a saját nemzetiségükért, valamint a népek közti megértés érdekében végzett áldozatos munkáját. A magyarországi németek – mondta – nemcsak a két ország közti összekötő kapocsként, de az Európai Unióban, valamint Magyarország gazdasági, kulturális és társadalmi életében is fontos szerepet töltenek be. – Létfontosságú, hogy önöknek, magyarországi németeknek megmaradjon a német nyelvhez való kötődésük, és azáltal az identitásuk. Ezt támogatja az önök által működtetett oktatási intézmények széles kínálattal rendelkező hálózata. A német nyelv oktatását a magyar állam is támogatja, mégpedig példaértékűen, a környező országok német kisebbségeit tekintve kiemelkedően, és ezt a magyar kormánynak különösen köszönjük. Bernd Fabritius emellett a német nemzetiségi egyesületek, egyéb szervezetek munkáját és kezdeményezéseit is méltatta, majd hangsúlyozta az utánpótlás nevelésének fontosságát, végül a német kormány jövőbeni támogatásáról biztosította a magyarországi német közösséget.



A gálán hárman vehették át a „Magyarországi Németségért Arany Dísztűt”, a német nemzetiség legrangosabb kitüntetését:
EMMERT JÓZSEF, aki 1963-ban született a Baranya megyei Véménden, jelenleg Baján él és dolgozik. A magyarországi németség érdekében kifejtett tevékenysége mindenekelőtt a zenei és tánchagyományok továbbéltetéséhez kapcsolódik. Fiatal éveiben több szálon is kötődött Pécshez, ahol közép- és főiskolai tanulmányai mellett nagy hangsúlyt fektetett a hagyományápolásra: 17 esztendőn át kísérte harmonikán a Leőwey Táncegyüttest, 15 éven működött közre hagyományőrző néptánctáborokban és táncházakban, évtizedeken át volt tagja a Schütz Zenekarnak. A Magyarországi Német Fiatalok Közösségének alapítói közt volt, ő vezette az említett ifjúsági szervezet egységeként létrejött véméndi baráti kört, részt vett szülőfaluja német nemzetiségi önkormányzatának munkájában, továbbá a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa Kórus Szekciójának alelnöke is volt. 33 esztendeje irányítja a véméndi német nemzetiségi énekkar tevékenységét. Jelenleg a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Közművelődési Intézményegységét vezeti, és harmonikán kíséri az iskola tánccsoportját, kórusát, valamint a bajai Rosenkranz Kórust.

FUCHS JÁNOS, aki 1952-ben született a Fejér megyei Mányon, ma is szülőfalujában él és dolgozik. Legfőbb küldetése a magyarországi német hagyományok ápolása, megtartása és továbbadása.
A helyi óvodában, illetve általános iskolában az ő kezdeményezésére és irányításával kerülhetett sor a német nemzetiségi nevelés és oktatás bevezetésére. A település neki köszönheti a német nemzetiségi néptánccsoport és a fúvószenekar létrejöttét, valamint a helyi közösségi ház meglétét. Éveken át odaadóan tartotta a kapcsolatot a Mányról Németországba elűzött családokkal, ebből alakult ki egy máig aktív partnerkapcsolat Leimen településsel.
Fuchs János tagja volt a Magyarországi Németek Szövetségének és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata közgyűlésének; jelenleg a Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a Fejér Megyei Német Területi Nemzetiségi Önkormányzat tagja, a Fejér Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége elnöke.

DR. GERNER ÉVA, aki a Tolna megyei Bátaszékről származik, Pécsett él és dolgozik. Egész pályáját a német nemzetiségi újságírásnak szentelte.
A pécsi Leőwey Klára Gimnázium Német Nemzetiségi Tagozatán érettségizett, majd germanisztikát és történelmet tanult a greifswaldi Ernst Moritz Arndt Egyetemen. Már gimnazistaként lelkesen követte a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának 1978-ban indult német nemzetiségi műsorát, amellyel először riportalanyként került kapcsolatba. Akkoriban még maga sem tudta, hogy hosszú időn át a német szerkesztőség lesz a munkahelye. 1984 óta dolgozik az Unser Bildschirm című német nemzetiségi magazin szerkesztő-műsorvezetőjeként. Újságíró-iskolát, számos szakirányú továbbképzést végzett el. Filmjeiben szívesen foglalkozik a magyarországi németek történelmével, néprajzával, nagy örömmel veszi, ha nyelvjárást használva készíthet interjút.



Az országos gálán fiatalokat is kitüntettek: immár 16. alkalommal vehették át a Koch Valéria Díjat kiemelkedő tanulmányi eredményt és a német kultúra ápolása terén különleges aktivitást felmutatni tudó középiskolások, valamint két friss diplomás, akik nemzetiségi témában végeztek eredményes kutatásokat. Az idei gála kitüntetettjei:
a pécsi KLÁSZ BETTINA (a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont tanulója), a babarci STEFÁN PETRA (a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Gyakorló Szakgimnáziumának tanulója), az újhartyáni SZOLNOKI VIVIEN (a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója), valamint a sombereki BEREK BERNADETT (a bajai Eötvös József Főiskola végzett hallgatója) és a mecseknádasdi SÓS GABRIELLA (a Pécsi Tudományegyetem és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett hallgatója).







A műsor közreműködői voltak: a Vecsési Fúvószenekar, a Sax Buam nevű családi zenekar, a Magyarországi Német Színház társulata, a Dorogi Német Önkormányzat Gyermekkórusa, a Biatorbágyi Füzes Táncegyüttes gyermektáncosai, a Városlődi Heimatklang Énekkar, a Villányi Ifjúsági Fúvószenekar, nyelvjárási történeteket előadó tanulók (Bényi Dávid, Klein Léna, Gerner Hannes, Forray Kata), a veszprémi Lovassy László Gimnázium Német Nemzetiségi Kórusa, a Katona Családi Zenekar, a Véméndi Német Nemzetiségi Táncegyüttes, valamint a Bergländer Buam Zenekar. Forrás: http://www.zentrum.hu/hu/2019/01/schubert-olivia-gyorsan-valtozo-polarizalodo-vilagunkban-a-magyarorszagi-nemet-kozossegen-beluli-szoros-osszetartas-ad-remenyt/





2019. január 17., csütörtök

Teázó a vén hársfához – harmadik rész


Mániám, hogy ezeken az unalmas téli napokon a gondolatban létrehozandó teaház leendő termékeit kipróbáljam. Gondoltam, itt az ideje, hogy kipróbáljam, milyen kekszet fogok felszolgálni a teaházamban.  Találtam is a neten egy kekszreceptre, melyet egy kekszmintázóhoz ajánlanak:

Kekszrecept a Bodzásból:

- 200 g BL 55 liszt
- 100 g holland kakaó
- késhegynyi só
- 70 g porcukor
- 200 g hideg vaj (itt sajna a margarin nem válik be)
- 1 egész citrom lereszelt héja
- 1 tojás

Az összetevőket szépen ki kell dolgozni - segíthet a botmixer - és lefóliázva hideg helyen jó pár órát pihentetni kell.
Nem véletlenül hangsúlyoztam ki a vajat - megpróbáltam margarinnal is, de a mintát kevésbé adta ki. Ebbe a sütibe nem került semmiféle "puffasztó" anyag - sütőpor, szódabikarbóna, élesztő -, mégis egy dekoratív keksz kerekedett belőle. Úgy gondolom, a minőségi vajnak és a hideg helyen való pihentetésnek köszönheti szép állagát - és a jó minőségű kakaónak??? (Itt lenne a reklám helye...)










Én a leírásban megadott intelmeket betartottam, és meg is született az általam készített kekszmintázóval a végeredmény. A képek a készítés folyamatát ábrázolják.

Mivel teaházamnak vendégei nincsenek, így magam voltam megkóstolni. Véleményem szerint egyszer meg lehet enni, és a gyömbéres hársfavirág teával isteni finom.