2019. január 10., csütörtök

Teázó a vén hársfához – első rész


Fess porcelán csészét magadnak! – Kaptam ajándékba a feleségemtől Karácsonyra a lehetőséget, hogy porceláncsészét díszítsek saját elgondolás alapján.
Vízimalom motívumot fogsz a csészére festeni? – kérdezte lányom.
Nem, de még nem tudom. – Feleltem én.

Mostanában szeretek gyömbéres hársfavirág teát készíteni. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy csinálhatnék egy hársfavirág és levél motívumos teáscsészét. El is készítettem, bár még nem láttam készen, mert még egy hét, míg megkapja a végső mázréteget. Akkor majd azt is bemutatom. Addig meg itthon faragtam sütemény pecsételő formát. Úgy gondolom ez majd egy nyári fafaragó táborban elkészíthető termék lehet, ezért kísérleteztem, hogy a legolcsóbb módon lehessen elkészíteni.
Egy hársfa mintalapot osztottam négy részre.

Rajzoltam rá macskakaparás motívumot (klasszikus kvircedlinyomó minta) és hársfavirág, valamint hársfalevél motívumot.
Gyerekkorom fafaragó eszközeim használtam.


Az elkészült mintalapot négyfelé vágtam, majd összeragasztottam maradék lécdarabokkal, hogy megfogható legyen.
A macskakaparás motívumból van negatív és pozitív forma is, mert majd tudni szeretném, hogy süteményként, melyik szebb.
Itt látható, hogy otthon nem tudtam pontosan dolgozni. Nem volt satupadom otthon, és rendes asztalom se, amelyikhez rögzíteni tudtam volna a fűrészelendő fákat.

Azért egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy a vén hársfához címzett teaházam legyen.  

3 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy és türelmes. Szerintem a minták jól sikerültek. Majd ha megnyit a teázó, kérlek értesíts, szeretnék a nyitó-ünnepségen ott lenni. :-)

    VálaszTörlés
  2. Csatlakoznék Fodorkához! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most, hogy már két jelentkező van, egyszer csak kinyitok. Talán csak egy alkalomra, de nagy kedvem lenne hozzá hogy kipróbáljam. Bár még egyetemista koromban részese voltam egy kollégiumi teázó létrehozó és üzemeltető csapatának. Arról is jó élményeim vannak...

      Törlés