Vásárlás a karanténból

Otthoni munkára vagyunk kényszerítve, de azért a gyűjtőszenvedély nem áll meg.

Így fedeztem fel Mattyasovszky Zsolnay Tamás és Dr. Vécsey Esther könyvét a nyolcadik kerületei Zsolnay kerámiás házakról.

Tamás a Budapesti Zsolnay épületkerámiák című könyve már megvan. Gondoltam, hogy új ismeretet nem fog adni, de a gyűjtőszenvedély nem engedte otthagyni és megvettem.

Biztonságosan vásároltam. Elektronikus piactérről végeztem a vásárlást. Átutalással fizettem a könyv árát és a kézbesítési díjat.

Ez a belső borító is mutatja, hogy nem lehetett otthagyni, hiszen maga a szerző ajánlása és aláírása is benne van.

Amikor a csomag automatához mentem átvenni a könyvet, akkor figyeltem fel a Bajza utcai iskola kerítésére függesztett molinóra.

 Az iskolának is hiányoznak a tanulók. Nekem is sok minden, például az valódi Antikváriumok…

A fülemről jutott eszembe

Negyven évvel ezelőtt történt, hogy betértem a Karinthy Frigyes utca fodrász üzletébe. Hosszú volt már a hajam, és a következő szóbeli vizsgára rendbe kellett tennem egy kicsit magam. Akkor még hosszú és sűrű hajam volt. Nem nagyon szerettem, mert kicsi korban csúfoltak a szeplőim és a vörös hajam miatt is. No, de most nem is azért kezdtem el mesélni, hanem mert amikor a velem egykorú fodrász kislány végzett a hajvágásommal, és mindent jónak ítélt mögém állt. Megkért, hogy nézzem meg a végeredményt. Én csak néztem, és megszólni nem tudtam. Aztán a kislány a következőket mondta: „Nekem tetszik. Ezekről meg nem én tehetek.” – és rámutatott a nagy elálló füleimre.

Én meg elpirultam. Aztán, valamit mondtam, és fizettem.

Most meg eszembe jutott ez a kis történet, amikor a bevásárlásra felkészülve felvettem a lányomtól Húsvétra kapott szájmaszkot.

Milyen praktikus, hogy füleim azóta se lettek kisebbek. A visszaérkezésig jól megtartotta a szájmaszkot.  

A fafaragó fiú, búcsús késsel

Már több éve írtam a Sinkó féle fafaragó fiúról. Azóta is hűségesen őrzi a fafaragással kapcsolatos szakirodalmam a könyvespolcon. A múlt hónapban aztán új komment érkezett a bejegyzéshez. Ennek nagyon megörültem, mert ebből kiderült, hogy ki volt a modellje a szobrásznak. Úgy gondoltam egy külön posztban most közzéteszem kettőnk párbeszédét.

K. Imre: Ennél a szobornál, és még néhány ugyanilyen kalapos alkotásánál modellt ültem, álltam, mint kishúgom is (pelenkás kendőben), valamint a házban lakó Angyal gyerekek, gyerekkoromban, ugyanis nagymamámnál laktak albérletben, Sinkó házaspár....Pécs Endre utca

MúltMentő: Micsoda véletlenek. Köszönöm, hogy megírta, így már azt is tudom, hogy kit ábrázol. A korsós fiú is megvan, és nem tartom kizártnak, hogy a kecskést is egyszer megveszem, mert nagyon tetszik ez a sorozat. A kedvencem.

K. Imre: Kölcsön kértek a nagymamámtól, Sinkó néni a macskával szórakoztatott, beöltöztettek, vörös csizma (mondtam tiltakozva,hogy nagy,lányos, -húzd csak fel), kalap , -fogd meg a kést(búcsús,pléh pengéjű,festett nyelű,- fogd meg ezt a botot és faragj rá valamit!-Ezzel nem lehet!!!???....Állj fel,fogd meg azt a botot,tartsd,rakd rá,vigyázz le ne essen,Sinkó néni is segített a kompozícióhoz,melyek le lettek skiccelve,Sinkó bácsi elméjébe beágyazva,ülj vissza a székre,ülj rá keresztbe,skiccek,elmélyült figyelés,így ment végig mozgalmasan! Sinkó bácsi beállt különböző helyekre és távolságokra, skiccelt, mintázott, fogalmam sincs meddig tartott, de elfelejthetetlen lett ez az egész.

Tisztelettel, ha valamit segíthettem.....

MúltMentő: Köszönöm szépen ezt az élménydús leírást. Nagyon élveztem. Jó tudni, hogy búcsús kés volt. A gyűjteményemben van búcsús bugylibicska is, majd ha fafaragó táborban a gyerekeknek mesélek a szobor keletkezéséről. Biztos élvezni fogják, és kipróbálják majd a búcsús bugylival való botfaragást.

Megint gazdagabb lettem egy múltbéli történettel. Ettől még inkább magaménak érzem ezt, kis szobrocskát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy annak idején a fafaragást én is egy piros nyelű kis búcsús késsel kezdtem. Mondhatnám, hogy a most tulajdonomban levő lefényképezett bugylibicska az. Nem mondom, mert nem igaz. Ezt a bugylibicska egy éve van meg, akkor kaptam a bolhapiacon az egyik kedvenc eladómtól. Éppen névnapot kívántunk egymásnak, mert mindketten ezt a szép József nevet viseljük. Aztán mondtam, hogy hasonló késem volt az első faragó késem. Erre azt mondta legyen ez az én névnapi ajándékom. Így lett most nekem ez a késem. Látszik is a szobron, hogy Imre kezében pont olyan kis kés van, mint az enyém volt régen és most.

Mit csináljak a lombfűrészelés maradékával?

Tettem fel a kérdést magamnak. Régebben az ilyen barkácsolási fahulladék a faszenes grillbe szolgált gyújtósként. Most meg a barkács tálcámban hagytam, és addig néztem, míg beleláttam a maradékba virágokat. Így született meg a három favirág.

Aztán a nagyobb maradékba meg egy nyuszit láttam bele, amint egy csónakban próbál szállítani egy tojást.

A jó idő és a karantén megmozgatja az ember fantáziáját. Ezt egyedül is lehet művelni.

Mire jó egy régi zománcos vödör?

Ezt a vödröt benne a metélőhagymával kilenc éve hoztam el szüleim egykori kertjéből. A ház körüli kertünkben mindig volt metélőhagyma. Csak ki kellett menni a kertbe, vágni egy csomót, és mosás után lehetett zsíros kenyérre, vagy kőrözött túróba vágni. Én sokszor csak úgy magában is szerettem enni.

Most, hogy Home Office-ra kényszerültem, gondoltam kihasználom, hogy a teraszon van nekem egy vödörnyi metélőhagymám. Ki is mentem egy csomóért, amikor éppen havas volt az előző éjjel esett hótól.

Lemosás után felszeleteltem, és egy kis fűszerrel Light-os joghurthoz kevertem.

Elővettem a hűtőből padlizsánt, megsütöttem. Ráolvasztottam egy kis sajtot, és sütöttem hozzá tükörtojást. Az egészet mind megettem. És mindez belefért a 20 perc ebédidőbe. A hagymaszagom meg a Skype-on tartott értekezleten senki sem érezte.

Játszani is engedd szép, komoly fiadat!

Jutott eszembe a Költészet Napján ezen a Húsvéton a karanténban.

Másért ugyan, mint annak idején József Attila gondolta, de magunknak érezzük ezt az utolsó három sort.

„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd

 szép, komoly fiadat!”

-       József Attila Levegőt című verséből

Aztán cselekedtem is, és a Húsvét hétfőre tervezett ajándékaimat át is adtam a családomnak.

Az ajándékokat félkészen adtam át. A feladat az volt, hogy a fékész ajándékokat a kapott ecsetfilc-készlet és egyéb segédeszközökkel befejezzék.

Aztán el is készültek a mobiltartók, és a maradék anyagokból a többfunkciós mobiltartók, és asztali húsvéti díszek.

Arcsi cicánk is megtekintette az alkotásokat. 

A nyúlbajusznak használt cirok ízlett is neki.

Kerámiás sarokház a Wesselényi utcában

Régóta akarok írni erről a Wesselényi utca 32.-es számú sarokházról. A tető alatt az egyik oldalról csempeborítás fedi. Vélhetőleg nem Zsolnay, bár a tartósságát tekintve nem kizárt. Száztizenegy éve állja az idő próbáját a házon a kerámia és egyéb fadíszek. A fadíszek sem lehettek csúnyák egykoron, amikor készült. Ma már több helyen válik le a vakolat, és az eredeti ablakok is korszerűbbre lettek cserélve. Nekem így is tetszik.

Wesselényi u. 32. sz. Lakóház (Ágoston Emil, romantikus, 1909).

A Wesselényi utca és a Klauzál utca (Klauzál u. 27.) sarkán álló ötemeletes ház Ágoston Emil tervei alapján 1909-ben épült Polgár Károly számára. A sarokház mind a Klauzál, mind a Wesselényi utca felé meredek oromzattal zárul. Az épület síkjából kiugró zárterkélyeket a felső szinten faragott fadíszek keretezik. Az épületet érdekességét fokozzák a különböző romantikus részletmegoldások is.

Ágoston Emil több európai országban járt tanulmányúton, stílusára főként az észak-német építészet gyakorolt hatást. Ezen a Wesselényi utcai házon is az észak-német stílus jellegzetességei láthatók. Mára már az épület díszei alig vehetők észre, a faragott fadíszek állapotának sem kedvez a patina. Forrás: https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2016/09/17/wesselenyi_utca_32

Ágoston Emil, 1907-ig eredeti nevén Adler Emil (Aranyosmarót, 1878. december 19. – Berlin, 1921. június 15.) zsidó származású magyar építész.

Adler Henrik és Weinreib Janka fiaként született magyarországi zsidó családban. A budapesti Műegyetemen szerzett oklevelet 1899-ben. Tanulmányutat tett Olaszországban, majd Berlinben és Párizsban élt. Fő korszaka 1906 és 1911 közé tehető. 1911. december 17-én Budapesten, az V. kerületben házasságot kötött Latzkó Ilonával, Latzkó Sándor és Pollacsek Emma lányával. Keresett bérházépítő volt. Irodája a Dorottya utca 9. sz. alatt működött. Stílusát az észak-német építészet befolyásolta; romantikus részleteket is alkalmazott. Számos tervpályázaton vett részt. 1919 után közös építészeti irodát nyitott testvérével, Ágoston Gézával és a Római-fürdő létesítményeit tervezte. Hollandiában is kapott egy megbízást fürdőtelep létesítésére, azonban a helyszínre utazása során, Berlinben meghalt. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81goston_Emil

Ajándék született a karanténban

Itthon vagyunk bezárva, itthonról dolgozunk. A Húsvét pedig eljön, ha most nem is nagyon várjuk. A Húsvéti locsolás is el fog maradni, az ajándékozás viszont nem. Idő nincs ajándékvásárlásra, de ajándékkészítésre akad. A munkába járás napi másfél órát vett el az időmből, most ez mind megmaradt arra, hogy valamit alkossak. Ötletezésre is van idő, így jutott eszembe, hogy a múltkori nyulas mobiltartó maradék alapanyagaiból készítek egy újabbat. Nem akartam megismételni önmagam, így gondoltam ez nem nyúl lesz, hanem macska. A fél farönköt sem akartam úgy rakni, ahogy a nyúlnál. Gondoltam legyen ez egy egyensúlyozós macska.

A fél bodzafa hasábról eltávolítottam a kérgét, és így egy fél hasábot kaptam. Ez a fél hasáb úgy viselkedik, mint a kelj fel Jancsi játék, ha kibillentem visszaáll. Emiatt ezt az ajándékot már el is neveztem „Kelj fel Arcsi!”-nak.

Arcsit nagyon nehéz lett volna lerajzolni, mert nem volt hajlandó modellt állni. Így aztán nagyjából sikerült egy macskára hasonlító formát rajzolni.

 Megpróbáltam kivágni a nemrég felújított családi örökséggel, a lombfűrésszel. Sajnos, csak feléig sikerült, mert nem tudtam olyan erősen megfeszíteni, mint a régi gyerekkori lombfűrészemmel. Így aztán a munkalap az a háború előtti, de a fűrészelés az már a hatvanas évek lombfűrészével történt.

A fahasábra bevéstem a szokásos mobiltartó árkot, és fúrtam néhány Lyukat is, hogy egyben tolltartónak is funkcionáljon. A maradék rétegelt lemezt is sajnáltam kidobni a szemétbe, ezért a macska farka melletti kis darabkába belerajzoltam egy virágot. A virágot körbevágtam, így egy soha el nem hervadó virág is van Arcsi előtt.

Íme, itt a Húsvéti ajándék feleségemnek. Befejezetlenül hagytam, mert úgy gondolom, hogy az utolsó simításokat végezze maga. Kap még hozzá egy filctoll készletet, amellyel olyan színűre dekorálja a cicát és a virágot, amilyenre akarja. Ha már húsvéti tojást nem kell festenie a locsolkodóknak, legyen egy kis feladata neki is.

Üveges székház a Nagydiófa utcában

Minden rosszban van valami jó! – Gondolom ezt a „közhelyes”-nek bélyegzett szólást, mikor reggelente munkahelyére kísérem feleségem. Aztán szépen figyelmesen hazamegyek a Home Office-ba. Útközben felfigyelek addig észre sem vett csodákra. Ilyen csoda nekem a Nagydiófa utca 16 kapubejárójának üvegdísze. A réginek tűnő ólomüveg ablak legalább 200 évesnek tűnik, de egyértelmű rajta az évszám, hogy csak 1947-ben készült. Utána nézve kiderült, hogy a Budapest Üvegesek Ipartestülete, ekkor állíttatta helyre.  

85. 320.675/1947—111. Budapesti Üvegesek, Üvegcsiszolók stb. Ipartestülete, VII., Nagydiófa-utca 16. sz. kétemeletes lakóház helyreállításának engedélyezése. Tervező: Trautmann Rudolf, II., Medve-utca 20. sz. Forrás: Fővárosi Közlöny, 1947 (58. évfolyam, 28-55. szám) 1947-10-18 / 43. szám

Neve - Grosse Nussbaum Gasse - az 1770-es évektől ismert, eredetileg csupán Diófa utca (Nussbaum Gasse) néven. 1838-ban Grosse Nussbaumgasse 1850-től pedig Nagy Diófa utca. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1874-ben a régi Nagydiófa utca nevet fenntartotta.

A környék egyik jellegzetessége, hogy feltűnően sok kertészettel kapcsolatos utcanév található itt. Ennek oka az, hogy a török hódoltság utáni időkben a Kiskörút mentén húzódtak a városfalak és a mai Erzsébetváros helyén akkor még elszórtan kertek, tanyák álltak a szórakozóhelyek helyett. Ezen a területen az 1730-as években még csak 11 házat számoltak össze, de ez gyorsan növekedett és fél évszázad alatt majdnem elérte a 600-at. Forrás: https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/04/24/nagydiofa_utca

A Knipfer-bérház

A telken korábban álló kicsiny házban élt 1896 dr. Szuper Lajos főtörzsorvos, az I. Honvéd Kerületi Parancsnokság egészségügyi előadója. Miután ezt az épületet megvette Knipfer Ede magánzó és felsége csejtei Jelenffy Anna magánzó, a házat lebontották, hogy 1891-re itt építhessék fel kétemeletes bérházukat. A lakóházat Wagner József és Schön Rezső alkotta építésziroda tervezte.

Az épület ismert lakójának számított dr. Mihály József (1853-1927) orvos, irodalom és történelem tanár, újságíró, az „Egyetértés”, az „Élet”, „A Hét” és más irodalmi lapok újságírója; Kovács Ferenc újságíró, akinek a házban működött 1912-től a „Magyar Express” című lapjának szerkesztősége; 1922-től Wagner Lajos építész és Gosztonyi (Goldstein) Jenő (1900-1944?) lapszerkesztő. Az épület 1947-ben lett a Budapesti Üvegesek és Rokonszakmák Ipartestületének székháza. Forrás: http://urbface.com/budapest/a-knipfer-berhaz

A megmentett lombfűrész készlet.

Már hét éve, hogy írtam a Mittler Bernát Fémárugyárának árjegyzékéről. Mint írtam a feleségem dédszülei innét vásárolták a lombfűrészkészletet a nagyobbik fiúknak, aki később ezeket sokáig használta, és készített szebbnél szebb dísztárgyakat.

Ez a lombfűrész készlet már évek óta itt van Budapesten, és azt várja, hogy én foglalkozzak vele. Van már nekem más lombfűrészem is, de egy ilyen családi örökséget nem lehet csak elfeledni. Az ősök megőrizték, még az ifjú lombfűrész mester félbehagyott munkáját is. Az egyik darab csak félig kivágva, másik fele csak előrajzolva. A Fekedi nyári néprajzi táborban be is mutattam a készletet, és a kivágott formákat is.

A készlet fém részei kissé rozsdásak, de még jól tartják magukat. Én először is RO 55-el lekezeltem, hogy ne romoljon tovább.

Majd aztán a multifunkciós barkácsgépem drótkorongjaival letisztítottam.

 A lombfűrészt darabjaira szedtem. A nem festendő részeket papírral és maszkozó szalaggal burkoltam festés előtt.

Itt a lombfűrész készlet munkalapját tettem a frissen vásárolt munkalap mellé. Látható, hogy a munkalap a nyolcvan év alatt alig változott. Az innováció annyi, hogy az új lapon a két bevágott horony megkönnyíti a fűrészlap cserét.

Festés után aztán összeállítva úgy fest, mint amikor megérkezett a fémárugyárból. Úgy gondolom, fogok még ezzel fűrészelni!