2020. március 28., szombat

Épületkerámiás ház a Wesselényi utcában


Reggelente feleségemet bekísérem a munkahelyére. Ő ott tud dolgozni a könyvtárszobájában. Fertőzés veszélynek nem vagyunk kitéve se oda, se visszaúton, hisz alig van személy és autóforgalom. Szeretem ezeket a reggeleket, mert lehet nézelődni, keresgélni. Egy ilyen séta alatt a Wesselényi utca 8-as számú ház homlokzatán találtam kerámia díszekre. Függőlegesen sok kis szívecske kerámia van beépítve habarcsba. A sordíszek között magyaros szecessziós habarcsdíszek. A legfelső szint párkányzatán kerámiából készített puttók vigyázzák a ház rendjét. A Zsolnay épületkerámiák Budapesten című könyvben utánanéztem, hátha Zsolnay kerámiák. A könyvben ez az épület nincs, és egyetlen épületen sem találtam ezekhez hasonló kerámia díszeket. Természetesen ettől még nem kizárt, hogy ezek is Zsolnay kerámia díszek.

A házról a következőket találtam: 1910/11-ben Bíró Gyula saját bérházaként tervezte és építette ötemeletes szecessziós lakóház. A Dob utca 9. és a Wesselényi utca közötti átmenő telken kétudvaros, elsősorban üzletutca jellegű átjáróként épült, a szomszédos Wesselényi utca 10. szám alatti bérházzal teljesen azonos stílusban. Kerámia puttópárok, vésett jellegű mellvédmezők, lépcsős oromzat, geometrikus mintájú folyosókorlátok és merevítők.

A ma látható épület helyén korábban Teichner Emánuel és Teichner Manó doboz- és skatulyakészítők gyára és háza állt. A házat 1900-ban bontatta le Bíró Gyula.

Bíró (Biermann) Gyulát (1867–?), aki nemcsak építész volt, de építőmester, építési vállalkozó és befektető is volt, nem tartják számon a korszak kiemelkedő építészei között. Eddig nem készült róla életrajz sem, de épületei mind igen magas színvonalat képviselnek. Bár alkalmazott magyaros motívumokat (életfa, páva, stb.), nem sorolható a magyaros szecesszió építészei közé. Épületei a kései szecesszió egyszerűbb, premodern felé hajló megvalósulásai. A család 1915 óta viselhette a beczkói előnevet. Bíró Gyulát 1924-ben építőmesterként is ezzel az előnévvel vették fel a Magyar Mérnöki Kamarába. Halálának éve, ahogy sírhelye sem ismert. Forrás: https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2016/03/17/wesselenyi_utca_8

2020. március 25., szerda

Mobiltartó született


Itthonra három órás áramszünetet hirdetett az ELMÜ. Sajnos be is tartották. Itt voltam áram és net nélkül. Már fejben régóta elterveztem, hogy csinálok egy kis nyulas mobiltartót. Minden együtt volt itthon hozzá.
 
Volt maradék rétegelt lemezem, és a lombfűrészemhez az OBI-ban vettem egy lombfűrész munkaasztalt, és szorítót.
Látjátok az innováció mire képes? Már a munkaasztalka szélén van két bemarás, ahova a lombfűrészkeret beszorítható. Így nagyon könnyű fűrészlapot beilleszteni, és beszorítani.  


Gyorsan rajzoltam egy nyulat, és elkezdtem körbevágni.


Fél óra múlva már készen is volt a kivágott nyúl.


Régóta őrzök egy bodzafa hasábot. A japán fűrészemmel egy darabot le is fűrészeltem belőle. Ez még évekkel ezelőtt karácsonyi dekoráció volt.


A bodzafa hasábot aztán a fűrésszel megfeleztem.


Itt a félbefűrészelt hasáb és a nyúl.


A fél hasábba aztán fűrészeltem egy vályút, és a fél hasáb tetejére beállítottam a nyulat.


Ez most nemcsak asztaldísz, de valódi Home Office segédeszköz. Mindez belefért 3 órába, és csak kéziszerszámokat használtam.

2020. március 21., szombat

Fényképezés a Szent István kápolna körül.



Mecseknádasdon feladatnak kaptam, hogy fényképezzek régi sírköveket. Örömmel mentem a Szent István kápolnához, hogy képeket készítsek a káponáról, és a Mecseknádasdra betelepült német ősök sírköveiről.



Néphagyomány szerint Szent Imre herceget ezen a helyen ölte meg a vadkan és ezért építtette Szt. István királyunk a kápolnát. A néphagyomány alapja, hogy meglátogatta nővérét Ágotát és annak lányát, szent Margitot. Az is lehet, hogy Szent Gellértet látogatta meg Pécsváradon, aki a nevelője volt és püspöke Pécsváradnak.



A templom a falu szélén fekszik, egy lankás domb aljában. A templom tornya nem a templom tengelyében, hanem attól északra eltolva lett felépítve, így némileg fedezni tudta a közvetlenül mellette kialakított nyugati bejáratot. Az ásatások során egy önálló torony (valószínűleg harangtorony) maradványai is napfényre kerültek. A védelem lehetőségeit növelhette a körítő fal visszahúzása az északkeleti oldalon. Az önálló torony a XIV. század elejéről származik, a templom körítő fala a XV-XVI. Századból.


2020. március 17., kedd

Otthoni munkára kényszerítve


Ez a vírus a mi családunkat is érintette. A munkahelyemen hirtelen engedélyezték, sőt ajánlották az otthoni munkavégzést. A múlt héten kaptam is hozzá laptopot. Ezzel otthonról ugyanazt tudom csinálni, mint a munkahelyemen. Most tegnap óta „Home Office” munkatárs lettem.Elsőre nem rajongtam az ötletért. Hat évvel a várható nyugdíj előtt, nem akarok már én újítani. Aztán mégis… Pénteken hazafele jövet az elhagyott iparvágányok mellett gazdagon virágzott a vadszilva, egy csokorral leszedtem belőle. Még most is tavaszi hangulatot hozott a nappaliba.

Volt egy régi Zsolnay eltört cukortartóm, kidobni sajnáltam. A kis pozsgás növényeim meg a tavaszi időjárásra elkezdtek burjánzani. Most a virágláda dekoráció lett belőle.


Akciós százszorszépet is vásároltam. Így néz ki a napfelkelte nálunk a frissen kiültetett százszorszépekkel.

Most, hogy nem kell bemenni az irodába addig is kimentem gyönyörködni az új munkahelyi kilátásban. Végre otthonos, virágos környezetben dolgozhatok.

A vírus rákényszerített, de nem is érzem rosszul magam az új munkahelyemen.

2020. március 14., szombat

A Mecsek kapujában


Feleségem munkája Mecseknádasdra vitt, ahol nekem szerencsére jó sok szabadidő jutott. Gyerekkori túráim kedvelt helyszíne volt Mecseknádasd és környéke. Az innét induló Óbányai, Kisújbányai völgybe sokszor vittem később is túrára barátaimat. A hatos úton ide érkezve Geresdi dombság itt végződik, és a Mecsek itt kezdődik. Mecseknádasdot szokták is hívni a Mecsek kapujának. Itt magasodik a schlossbergi kilátó, melyet immár többedszer megmásztam. A  Schlossbergről a gyerekkoromban a túravezetőn azt mesélte, hogy Szent István lánya Ágota itt élt az Anglia király fiával, Edwarddal. Szerinte itt születhetett Skóciai Szent Margit. Az igazságot megmondani már nem lehet, de az biztos, hogy ettől a helytől nem túl messze történhetett.

Mecseknádasd (Törökvár) 
A falu fölé emelkedő, magas domb peremén fekszik az erősség. Eredetileg egy XIV. századi, háromhajós templom volt, melynek nyugati homlokzata elé még ugyanabban a században egy önálló tornyot építettek. Amikor a törökök megszállták a települést, ebből a templomból építették ki a várukat. A főhajót és a mellékhajót elválasztó pillérek vonalában emelt fallal három szakaszra osztották a hosszházat, sőt a déli mellékhajó alá még boltozott pincéket is ástak. A templom körítő falának keleti oldalán előkerült egy kisebb torony maradványa is, mely valószínűleg a kaput védte. A déli oldalon a körítő fal nyomvonalának folytatásában palánkfalra utaló cölöplyukakat is feltártak A török vár őrsége 1618-1619. évben 46 fő volt, de ágyút az összeírók egyet sem találtak a várban.
/Tolnai Gergely/
A néphagyomány és számos történész szerint a Réka-várban, a Török, sőt újabban a Kószavárban születhetett Skóciai Szent Margit. Vasbordájú Edmond, angol király halála után (1016) két kisfiát Szent István udvarába menekítették. Egyikükhöz, Edward-hoz első királyunk feleségül adta Ágnes nevű leányát, és birtokot adományozott nekik. A család 1059-ig - Angliába való visszatéréséig itt Mecseknádasd környékén a három vár valamelyikében élt, és itt született 1045-ben Margit nevű lányuk, aki később III. Malcolm skót király felesége lett, sokat tett a skót állam kialakulásáért és a katolikus vallás elterjesztéséért. 1251-ben avatták szentté.
Kicsit bővebben Skóciai Szent Margitról: 
Anyja, Ágota, Szent István leánya. Atyja 1056-ban visszatért Angliába, ahol fia, Edgár, 1066-ban király lett, de 1072-ben az angolok elűzték. Özvegy édesanyja akkor gyermekeivel Skóciába menekült. Margit III. Malcolm király felesége lett. Mintaképe volt a tökéletes anyának, a hűséges feleségnek. Népének jótevője, a szegények segítője, az egyház pártfogója volt.


Befolyására ugyanis "férje kivetkezett vad szokásaiból... és egész környezete megváltozott" - írja életrajzában Turgot. Férje semmiben sem gátolta a királyné jótékonykodását. Margit nagy együttérzéssel gondoskodott szegényekről és betegekről. Az irgalmasság minden cselekedetét gyakorolta egész életén át, templomokat, kolostorokat építtetett. A királyné skót zsinatot is összehívott, amely eltörölte az egykor a hittérítő írektől átvett, a római szokásoktól eltérő sajátosságokat. Állást foglalt a zsinat által tárgyalt teológiai kérdésekben is. Akkoriban ugyanis nyilvános vita folyt a skót egyházban arról a kérdésről, hogy a bűnös ember magához veheti-e az Úr testét az oltáriszentségben? Margit azt a felfogást képviselte a zsinaton, hogy mindannyian bűnösök vagyunk ugyan, ám ha valaki gyónás, bánat és elégtétel után hittel járul a szentáldozáshoz, akkor ez a Szentírás szerint nem ítéletére, hanem bűnei bocsánatára szolgál.
Margit és Malcolm házasságából nyolc gyermek született. Matild nevű lányuk királyné lett: Hódító Vilmos legkisebb fiával kötött házasságot, aki azután I. Henrik néven uralkodott (1100-1135). Az õ, ugyancsak Matild nevű lányuk 1128-ban Anjou Gottfried grófhoz ment feleségül, akivel megalapította - a gróf sisakját díszítő rekettyeágról elnevezett - híres Plantagenet-dinasztiát. Skót Szent Margit emléke mindmáig elevenen él Nagy-Britanniában. A Westminster apátságban ugyanis az ünnepélyes koronázási szertartáson megkérdezik a leendő uralkodót, hogy Nagy Alfréd leszármazottja-e? Margit csak négy nappal élte túl férjének és legidősebb fiuknak elestét az angolok ellen vívott csatában. Népe, halála után önként kezdte őt tisztelni és 1251-ben IV. Ince pápa szentté avatta Skócia pannóniai királynéját.

"Amikor a királyné halálán volt, belépett hozzá a szobába egyik fia. Éppen a harctérről jött, a lelke súlyos bánattal volt teli, hiszen anyjának azt kellett volna jelentenie, hogy atyja és testvére a csatatéren maradtak holtan, és most anyját is halálán látja. Miközben szívét eltöltötte a keserűség, a királyné összeszedve utolsó erejét, megkérdezte, mi van férjével és a másik fiával. A fiú, arra gondolva, hogy ha az igazat mondja, azzal megöli édesanyját, csak annyit válaszolt, hogy jól vannak. A királynő azonban fölsóhajtott, és ezt mondta: Tudom, tudom, de megesketlek téged a kezemben lévő keresztre, mondd el nekem a valóságot. Így a fiú elmondta a történteket. S ekkor Margit ahelyett, hogy asszonyoknál szokásos jajgatásban tört volna ki, ez a keresztény lélek az égre emelte a szemét és két karját, majd az Istent dicsérte azért, hogy élete utolsó órájában még ilyen nagy szenvedésben lehetett része."

A szentté avatás alkalmával ereklyéit kiemelték, s a legenda szerint a következő történt. Felnyitották a sírt, és a maradványokat egy ezüst ravatalra helyezték, hogy a templom szentélyébe vigyék át. Amikor a menet Malcolm király sírboltja előtt haladt el, meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők nem tudtak továbbmenni. Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék oda Margit mellé. Így "Véreskezű" Malcolm és Skóciai Szent Margit közös sírban pihen azóta is.

 A Schlossbergről lefele jövet fényképeztem le ezt a műemlék épületet. Gyerekkoromban ez igencsak lerobban állapotban volt, azt hittük akkor, hogy a falu régi tűzoltó szertára, mert a mi falunkban az pont így nézett ki. Ez a falu közvágóhídja volt egykoron, most a Mecseknádasdi turisztikai központ.



2020. március 8., vasárnap

A mai napon fényképeztem.


Ma délelőtt kaptam egy levelet a Hosszúlépés szervezőitől: Tavaly megfogadtuk - most megvalósítottuk! Tavaly nőnapon úgy határoztunk, megmutatjuk a városnak, mennyire fájóan hiányoznak utcáinkról és tereinkről a hősnők szobrai - ma pedig kikerült a városba az első hősnő, Szenes Hanna miniszobra, melyet Kolodko Mihály a Hosszúlépés támogatásával alkotott!

A levélben volt egy fotó is a mini szoborról, ami alapján rögtön ráismertem, hogy ez a Szenes Hanna parkban van. Rögtön el is indultam, hogy én is lefényképezzem ez az alkotást. A Szenes Hanna parkról már írtam korábban itt, aki nem ismeri Szenes Hanna történetét itt olvashat róla: https://multmento.blog.hu/2014/05/24/a_hetedik_kerulet_mini_parkja










A hozzászólások hatására - és magamnak a jövőre nézve - ,egy kicsit kiegészítem ezt a posztot Szenes Hanna életrajzával.

Izraelben hősként tisztelik, utcákat neveztek el róla, verseit számos nyelvre lefordították, a Boldog a gyufa címűből népszerű dal lett a zsidó világban. Ám hiába volt tehetséges, és hiába áldozta az életét másokért, szülőhazájában, Magyarországon furcsamód sem az irodalmi kánon, sem a történelemkönyvek nem őrzik az emlékét. Egy elhallgatott hős.

Szenes Hanna – akit Annának és Anikónak is hívtak – Budapesten született 1921 júliusában. Apja az ismert színpadi szerző, író, Szenes Béla, aki a Pesti Hírlap vasárnapi, Vidám Írások című rovatának humoristája volt. „Elfoglaltsága a késő esti órákra összpontosul. Ezért, valamint ifjúkori betegségéből visszamaradt súlyos szívdefektusa miatt, későn kel” – írta róla felesége egy visszaemlékezésében.

Nem csak Hanna halt meg tragikusan korán, bohém természetű apja csak tíz évvel élt többet lányánál. „Édesapjuk, sejtve, hogy beteg szíve miatt végzete fiatalon fogja elrabolni körünkből, tudatosan igyekezett minél több szép és örömteli emlékkel gazdagítani Anikó és Gyuri gyermekéveit” – írta Szenes Béla özvegye, Anikó édesanyja, Salzberger Katalin.

Otthon a férj és feleség között többször szóba került a halál. A nő visszaemlékezése szerint a férje a halála előtt alig pár nappal, egy reggeli nyakkendőkötés közben, azt mondta: „Tudod, arra gondolok most, hogy voltaképpen be is fejezhetném már az életet.

Valójában elértem mindazt, amit zsidó író nálunk, Magyarországon elérhet.

A legnagyobb napilap megbecsült munkatársa vagyok, színdarabjaim az ország legnívósabb színházában akkor és olyan szereposztásban kerülnek színre, ahogy csak óhajtom. A tinta jóformán meg sem száradhat az írásaimon, és már nyomdában is vannak.”

Felesége erre a könnyeivel küszködve kérdezte meg tőle, hogy a családjára miért nem gondol, mi lesz velük nélküle. A férfi erre azt felelte: „Hát persze, ez a fájdalmas pont. De nyugodtan bízom rád a gyerekeket. Tudom, a legjobb kezekben lesznek.” Aztán viccelt egyet, és elvonult a dolgozószobájába.

A családfőt végül 33 éves korában, egy májusi hajnalon, álmában vitte el egy szívroham. Anikó ekkor hat-, testvére, Gyuri hétéves volt. Mivel az apa színdarabjai elsősorban felnőttek számára íródtak, Anikó és Gyuri egyetlen darabját sem látták a férfi életében, halála után viszont az asszony úgy döntött, hogy mégis elviszi őket néhány még műsoron lévő előadásra, hogy valami nyoma maradjon bennük apjuk munkásságának és sikereinek.

Szenes Hanna a családi tragédia ellenére az iskolákat kiváló eredménnyel végezte el, már az első osztályos tanítónője arról mesélt az édesanyának, hogy Anikó valóságos kis segítőtársává vált az iskolában, ugyanis amikor a gyerekeket néha magukra kell hagynia néhány percre, rendszeresen őt ülteti a katedrára, hogy őrizze a rendet. A beszámoló szerint Anikó ilyenkor mesékkel szórakoztatta az osztálytársait, ők pedig csendben hallgatták a lányt.

Az apja halála után kezdett el verseket farigcsálni, amelyeket kezdetben az anyai nagymama, Fini mama jegyzett le. 13 éves korától vezetett naplót, egy évtizeden keresztül, szövegei sokakat Anne Frank naplóbejegyzéseire emlékeztetnek. (Verseit, naplóit, leveleit és egyéb írásait a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg 1991-ben, a cikk idézeteinek zöme innen származik.) Közben az anya az elhunyt apa jogdíjaiból tartotta el a csonka családot.

Középiskolai tanulmányait a Baár–Madas Református Gimnáziumban végezte. A református lányiskolába felvettek ugyan zsidó diákokat is, nekik azonban háromszoros tandíjat kellett fizetniük. Az anya emiatt megemlítette az osztályfőnökének, hogy amíg a lánya más iskolákban ösztöndíjat kapna, itt háromszor annyit kell fizetnie, mint a diáktársai zömének, ezért kénytelen másik iskolát keresni neki. A tanár hallani sem akart erről, inkább arra kérte a szülőt, hogy adjon be egy kérvényt, aminek eredményeképp aztán Anikónak már nem háromszoros, hanem csak kétszeres tandíjat kellett fizetnie, ahogy az iskola katolikus diákjainak is.

Milyen volt?
Az anya óvatosan úgy fogalmazott, hogy a lányára nem feltétlenül a szépsége miatt figyeltek fel a környezetében, intellektusával és lényével azonban könnyen lenyűgözte az embereket. "Szép? Nem tűnik fel első látásra. De aki jobban szemügyre veszi és ismeri, sok vonzót és megnyerőt lát rajta. Az arcot dominálja beszédes, okos és kifejező két nagy szeme, mely hol kék, hol zöldeskék. Okos homlokát lágyan hullámos haj övezi. Szép ovális az arca, bájos a mosolya és kitűnő az alakja. Modora, viselkedése, fellépése, egész lénye megnyerő. És ha megszólal, feltétlenül felfigyelnek rá” – írta a lányáról.

Hasonlóan – de még ennél is kevésbé elfogultan – gondolkodott róla egyik cellatársa is egy visszaemlékezésben: "Ez a lány nem volt kimondott szépség. Kerek arcában két szép és okos szeme ragyogott. Görögös orra és kemény álla volt. Barna haját körbecsavarta görögösen. Kissé széles volt a csípője, és lábát az erős bakancs sem tette nőiessé – és mégis sugárzott. Oda kellett rá figyelni. Keveset beszélt, eleinte csak figyelt. Ha szólt, nagyon okosan és megfontoltan adta elő a mondanivalóját. Két nap alatt elfogadtatta magát mindenkivel. Beilleszkedett közénk, nem vonta ki magát a takarításból sem. Szívesen csinált mindenféle munkát. Az angolon kívül hat-hét nyelven beszélt, világirodalmi jártassága, olvasottsága lenyűgöző volt. Hanna esténként a verseit mondta, kívülről, szépen, értelmesen. Ekképpen tudtuk meg, hogy költő."

A tavaly elhunyt fejszámolóművész, Pataki Ferenc pedig egy 2008-as interjúban arról beszélt, hogy fiatalon egymásba szerettek Szenes Hannával, ám a szerelmüknek nem lett jövője. "Szenes Hanna volt a szerelmem. Dombóvárra járt nyaralni a rokonaihoz a harmincas évek közepén és ott estünk nagy szerelembe. Imádtuk egymást. Aztán ő Palesztinába került, én Budapestre, majd a Szovjetunióba, és soha többet nem láttuk egymást" – mondta a Szombatnak.

Nem kívánok itt élni
Közben Anikó 17 éves korában cionista lett, és feltett szándékává vált, hogy az érettségi után a Szentföldre lépjen. Azt vallotta, hogy ha esetleg nem zsidónak született volna, akkor is a zsidóság mellé állt volna a kirekesztés miatt. Ne feledjük, hogy abban az időben, amikor érettségizett, még mindig erősen korlátozták a felsőoktatásban részt vevő zsidók számát, ami az ő a további tanulmányait is ellehetetlenítette, hiába érettségizett kitűnőre.

Anyja és tanárai természetesen nem örültek az alija gondolatának. "Édesanyám, ha nem egyezel bele, természetesen nem megyek. De tudnod kell, hogy szerencsétlennek érzem magam ebben a légkörben, és nem kívánok itt élni" – jelentette ki anyjának, aki fájó szívvel ugyan, de elengedte őt. Anikó megszállottan készült élete új fejezetére: a közelgő érettségivel keveset foglalkozott, mindent az alija megvalósítása alá rendelt, héberül tanult, szinte falta a cionista irodalmat, a fiúkat pedig tudatosan tartotta távol magától. Anyja így írt erről az időszakról:

Korábbi társas érintkezéseit a minimumra csökkenti. Mikor egy ízben megkérdezem, miért van az, hogy újabban alig látom fiú társaságban, megvallja, hogy tervszerűen építette le a fiúkkal való együttlétet, nehogy az amúgy is oly fájdalmas elszakadást még efféle érzelmi kapcsolatokkal is tetézze. (...) Ott van még mellettem, de valójában már egy másik világban él.

Az érettségi utáni nyarat még itthon töltötte, majd nem sokkal azután hogy a náci Németország lerohanta Lengyelországot, 1939 szeptemberében, útnak indult: Bulgárián és Törökországon át jutott el az akkor még brit fennhatóságú Palesztinába, ahol folytatta tanulmányait, majd főként mezőgazdasági munkákat végzett egy kibucban. Hogy odakint miért nem egyetemen, és miért épp egy mezőgazdasági iskolában folytatta iskoláit, kezdetben az anyja sem értette. Anikó azonban diplomatikus választ adott: "Palesztinában túlontúl sok az intellektuel, holott elsősorban építkező kezekre van szükség. Ki végezze el ezt a munkát, ha nem mi, fiatalok?"

Fiatal lányként természetesen a fiúkról is szót ejt a naplóbejegyzéseiben, ám hiába szeretne szeretni, nem találja a szerelmet. 1943 májusában ő maga csodálkozik rá, hogy mindjárt 22 éves, de még nem csókolt meg senkit. Sétálgat, ismerkedik, beszélget, (levélben) még a kezét is megkérik, de nem akad rá az igazira. Amikor pedig úgy érzi, végre szerelmes, kiderül, hogy a választottja már nős. "Huszonkét éves vagyok, és nem tudok örülni. Nem emlékszem már az időre, hogy mikor örültem valaminek, mikor vártam valakire, mikor voltam boldog, akár néhány percig is" – írta.

Egy vers az édesanyáhozAnyukám, érzem, anyukám, tudom,
Hogy ezen a széles nagy világon
A legjobb barátom – Te vagy.
Akárhol élek, akárhol járok,
Náladnál jobbat nem találok
Soha.

Közben testvére, Gyuri – a Hitlernek behódoló Ausztria helyett – Franciaországban tanult tovább, ahol később ő is meggyőződéses cionistává vált, aki a tanulmányai befejezése után szintén alijázásra készült. Az egyébként is csonka, majd háromfelé szakadt család tagjai ezalatt levélben tartották a kapcsolatot egymással. Egy idő után azonban a bátyja nem jelentkezett többet. A háború évei alatt egyre többet szorongott hátrahagyott családja miatt, úgy érezte, vissza kell térnie, hogy az üldözött zsidóságot segíthesse, és hogy az anyját magával vigye.

Egyszer hiányzik a tinta a tollamból, máskor nincs lámpa. Néha zaj van a szobában vagy mások vannak a közelben. Néha nincs értelme írni. Néha nincs idő írni, néha kedv nincs. (...) Megrázó hetem volt. Az a hirtelen gondolatom támadt, hogy Magyarországra kell utaznom, ott kell lennem ezekben a napokban, segítenem kell az ifjúsági alija megszervezésében, és anyukát el kell hoznom. (...) Néha borzalmas félelem fog el: vajon viszontlátjuk-e egymást valaha? A kérdés furdal és gyötör: vajon szabad volt-e megtennem,  vajon nem volt-e több, mint határtalan önzés? – írta 1943. januárjában.

Gyilkosoktól nem kér kegyelmet
Rövidesen ölébe hullt a lehetőség: a brit hírszerzés kelet-európai hely- és nyelvismerettel rendelkező embereket keresett, hogy segítsék a nácikkal szembeni helyi ellenállási mozgalmakat. Gyors kiképzést kapott, egy egyiptomi ejtőernyős tanfolyam után rádiós ügynöknek képezték ki, későbbi küldetése pedig az lett volna, hogy társaival Jugoszláviába ledobva megkíséreljék megakadályozni a magyarországi zsidók deportálását.

Amikor megkérdezték tőle, miért vállalta el a küldetést, állítólag azt felelte, hogy nagyon szereti a népét és hazáját, illetve hogy bármit megtenne azért, hogy az anyját biztonságban tudja. „Világos számomra, hogy mennem kell. A nehézséggel és a veszéllyel is tisztában vagyok. Az az érzésem, hogy hogy el tudom végezni a feladatot” – írta 1943. májusában.

A brit légierő ejtőernyőseként előbb az olaszországi Bariba vitték, majd 1944 márciusában a jugoszláviai partizánok által ellenőrzött terület felett dobták le őket. Az ugrás után partizánok várták őket, négy napnyi gyaloglás után érkeztek meg a főhadiszállásukra, ekkor kapták a hírt, hogy a németek megszállták Magyarországot, elkéstek. (Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy a magyar holokauszt akkor kezdődött, amikor már egyértelmű volt, hogy a nácik el fogják veszíteni a háborút.)

Hinni akarom, hogy helyes, amit tettem és tenni fogok. A többit elmondja majd az idő
– írta naplójában.

Csak hónapokkal később, júniusban lépte át a magyar határt Drávaszilasnál, de azonnal letartóztatták – nincs kizárva, hogy árulás áldozata lett. Először a szombathelyi börtönbe, majd a budapesti Hadik laktanyába, végül a Margit körúti fogházba került. Akármilyen brutálisan kínozták (többek között alsóneműre vetkőztetve, de fogait is kiverték), nem tudtak kiszedni belőle semmit. Hogy szóra bírják, még az anyját is elfogták, és őt is durván bántalmazták, de Hanna ekkor sem mondott semmit. Ezután a hadbírósági per lefolytatásáig egy 16 fős zárkában helyezték el, írja a Hetek.

A Szálasi-puccs után a nyilasok bíróság elé állították, majd hazaárulóvá nyilvánították, és halálra ítélték, pedig védője korábban csak néhány évnyi börtönt jósolt neki. Godó Ágnes történész így írt erről: „A lány határozott követelése, hogy mint angol tiszttel, tartsák be vele szemben a nemzetközi jog szabályait, elbizonytalanította a bírákat. Ekkor a tárgyalást vezető Simon Gyula hadbíró százados elnapolta a folytatást. November 6-án azonban Simon a vádlott és tárgyalás nélkül meghozta a halálos ítéletet. Másnap reggel közölte Hannával, hogy egy órán belül kivégzik, de azért kérhet kegyelmet. A lány azonban elutasította: gyilkosoktól nem kér kegyelmet.” 1944- november 7-én végezték ki, 23 éves volt. Forrás: https://index.hu/kultur/2018/10/08/szenes_hanna_masodik_vilaghaboru_kolto_holokauszt_kivegzes

Ajánlom ezt a dokumentumfilmet is Szenes Hannáról:

2020. március 7., szombat

Naplemente a város fölött


Fotós lányom az egyetemen kapja a feladatokat. Legutóbbi feladatánál naplemente és a barlang volt a két fényképezendő motívum. Lányomnak eszébe jutott, hogy a Szelim barlangból lehet jót fényképezni. Így aztán nekiindultunk, hogy a naplementére már a barlangba legyünk. Egy sportteljesítménynek sem volt utolsó, hogy a 15kg-os tömegű profi fényképezőgépet, és az őt megbíró nem kis tömegű fotóállványt eljuttassuk a tett színhelyére. Amíg a lányom várta a naplementét, én kedvemre fényképeztem. Ekkor készült az alábbi fotósorozat.
 
Megérkezésünkkor még kint minden világos.


Kilátás a beszakadt mennyezeten át.

A barlang szája alulról.


Ugyanaz a száj. Kicsit később felülről.

A barlangból a város és az autópálya.

Tipikus barlangbelső.

 Mások is próbálkoznak, hogy legyen emlékképük a barlangból.

Barlanglátogató fiatal család készíti az emlékfotót.

Lányom a barlang szájánál.

Naplemente a barlang bejáratától.

Kilátás a hegyről.

Fényképezés után a lányom.