2019. március 15., péntek

Egy kis olvasnivaló egy szabad hétvégére


Nehéz mostanában szabad hétvégét találni. Még jó, hogy most egy hosszú hétvége van éppen. Most nem tudok szkennelni, mert az eddig hűséges társam szerdán csütörtököt mondott. Bár az is lehet, hogy a március 13-át gondolta pénteknek. Egyszóval most itt vagyok két könyvvel és egy működésképtelen szkennerrel, hogy bemutassam legújabb szerzeményeim. Szép Ernő Ádámcsutkájának újszerű műfordítására Antikváriumban bukkantam. Lehet, hogy egy könyv nagykereskedő raktárkészletének eladatlan készletéből került ki. Mindenesetre én megvettem, mert tudtam, hogy az általam még ismeretlen Szép Ernő regény nem lehet rossz. Ismertem tőle több verset, kabaréjelenetet, és a Lila Akácok regényét is. Most aztán lesz olvasnivalóm nekem is és feleségemnek is, ha áprilisban beváltjuk végre a múlt évben leelőlegezett Wellness hétvégénket.
Aki nem ismerné a Szép Ernő életét és ezt a regényét annak hoztam a netről egy kis idézetet. Az Ádámcsutkáról Török Sophie által 1935-ben a Nyugatban megjelent könyvismertetőjét hoztam.

Élete: Apja a hajdúszoboszlói izraelita iskola tanítója, anyja varrónő volt. Szép Ernő Hajdúszoboszlón, Debrecenben és Mezőtúron járt iskolába, itt fedezte fel költői tehetségét egyik tanára, akinek támogatásával 1902-ben megjelent Első csokor című verseskötete.

Az érettségit már nem tette le, Budapestre költözött és újságíró lett. Különböző élclapok közölték bökverseit, volt címíró a Hermes Banknál, és A Hét című szépirodalmi folyóiratban is jelentkezett versekkel. A sovány, apró termetű, félszeg fiatalember emblematikus figurája volt a szerkesztőségeknek, az éjszakai kávéházaknak és a különböző irodalmi köröknek. Mindenki szerette és nagyra becsülte, de egészen komolyan senki sem vette, megrögzött agglegényéletét változatos szerelmek, kisebb kalandok színesítették.

A háború után született meg legjobb és legismertebb műve, a Lila ákác, amely a régi Budapest szellemiségét akarta maradandóvá tenni. A műből maga az író készített színpadi változatot, s ez is hatalmas sikert aratott, máig kedvelt darabja színházainknak.

Szép Ernő a húszas években népszerű színpadi szerző volt. A Patika című darabját kísérő botrányok elől ugyan egy évre Bécsbe kellett költöznie, de a Vőlegény című darabja már nagy sikert aratott. Műveit játszotta a Nemzeti Színház, a Belvárosi Színház, a Vígszínház és a Pesti Színház is.

A zsidótörvények és a második világháború alapjaiban rengették meg életvitelét. Margitszigeti lakhelyét 1944-ben, 33 év után el kellett hagynia, lánytestvéreivel a Pozsonyi út egyik csillagos házának lakója lett. Innen hurcolták el a nyilasok munkaszolgálatra 1944. október 20-án, ahonnan november 9-én szabadult. Megpróbáltatásairól az idősödő író 1945-ös, Emberszag című memoárjában vallott.

A háború után elfelejtették, szegénységben élt, és amikor 1953. október 2-án 69 éves korában, hosszú betegség után meghalt, az irodalmi élet alig vette tudomásul elmenetelét.  Forrás: https://akibic.hu/2014/06/30/130-eve-szuletett-szep-erno-4-idezet-a-szerzotol/


Török Sophie: Ádámcsutka
Szép Ernő regénye - Athenaeum
Vannak költői regények, szép, fínom, testetlen gondolatokkal, lírai ködökkel; ezek a vizenyős és matériátlan alkotmányok legidegesítőbb s legrosszabbul emészthető formái a regényműfajnak. Halott költői frázisokat használnak eleven cselekmény pótlásául, a líra presztizsébe takarva invenciótlanságukat.

Mindamellett a lírában nincsenek korlátok és minden lehetséges. Így lehetséges pusztán lírai eszközökkel is ábrázolni a reális életet. Szép Ernő lírai regénye korántsem tartozik a testetlen, vértelen, lirizáló regények fajtájához. Ez a regény, mint kivételt erősítő szabály megmutatja, hogy a líra gyengéd és szellemi eszközei is képesek az élet meleg és valóságos képét elővarázsolni.

Az Ádámcsutka szabályos regény, hősökkel, bonyodalmas cselekménnyel, szerelmi kalanddal, de aki csak ezt kapja meg belőle, nem is érdemel többet. Mert azt is lehetne mondani e műről, hogy egy legbelsőbb titkaihoz elérkezett ember önvallomása, egyetlen nagy lírai vers. Akár a Margitszigetre kisérjük el, akár a tabáni temetőbe, akár az alsó dunai rakpartra, igazán nem az fontos, mi minden történt e helyeken, hanem, hogy mit, s hogyan lehetett ezekben az őszi-tavaszi tájakban meglátni s megcsodálni. Olyan fákat, olyan madarakat, olyan Dunát, amit csak Szép Ernő költészete tud adni nekünk; minden ötlete, minden élménye líra, az egész regény egyetlen lírai lélekzetvétel. Az ő külön világa ez, az élet minden benyomását önmagán szűrve adja át és tárgyak, tájak, arcok és lelkek lényének egyéni színét viselik.

De ugyanekkor, másik dimenziójában reális regény ez, reális eseményekkel, prózai bajokkal, a folyamatos epika konkrét eseményeivel. Szerelmi líra és szerelmi regény egyszerre, két hősnő komplikált bonyodalmával. Két különböző nő szép és valóságos portréja is benne él e regényben, a kulisszák világából pár villanás, kis budai kávéházak, az író íróasztala, sok-sok arc és tárgy; - de ezek csak olyan kis csomók, amikkel a szeszélyesen kanyargó mesét megrögzíti az író. S maga a történet viszont csak ürügy és természetes fonál, amire gyöngyeit fűzi, egymásután sorakoztatva a képeket és miliőket, a tabáni temetőt, az áprilisi szigetet, kis budai kávéházat, egy takaros hentesüzletet. A történet időnként kis lírai esszékbe torkollik, egy pápaszemről, parfumről, az ádámcsutkáról, az öregedésről és a halálról, - e kis részletek kikerekednek a regényben, mint elkülönült kis szigetek, mint pihenő megállások elébe feküsznek a mese sodrának, a gyönyörködés egy percnyi eseménytelen csendjéért.

A regénynek, mint epikai műnek két pillére van, két történet, két nő, egymásról nem sejtő párhuzamos szerelem. Az egyik nő, parfumje után a 5 Fleurs nevet hordja a regényben, stilizált s öntudatos jelenség, csupa kellemes kultúra, csupa misztikus kozmetika, csupa sznobság; modern angol regények divatos és dekadens életét éli a Lipótvárosban. A másik nő Iboly, tehetségtelen színinövendék, lelkes, naiv, neveletlen; eleven, fényes, nyíratlan vadóchaja van, s a legcsúnyább s legmulatságosabb pesti zsargont beszéli. Szép Ernő ezt az Ibolyt avval a különös handicappel küldi az életbe, hogy ifjúságán kívül semmi szépet, semmi vonzót sem ad neki. Nem fínom és nem nemes, de rajongó alázata és sikongó életkedve beragyogja a csúf, nagygombos Rákóczi-úti kabátot s a narancsszínre lakkozott körmöket. Hogyan válik ebből a silány matériából egy utánozhatatlanul üde és megindítóan édes leányportré, az a költő Szép Ernő ábrázolótehetségének nagyszerű erőpróbája. Iboly ugrálva lép be a regénybe, ugrálva, mint a madár, s végül sok szép vidám és szomorú dolgok után ugyanígy ugrál be egy okos és tisztességes házasságba, amihez ugyan se neki, se az írónak s talán még az olvasónak sincs sok kedve.

Szép Ernő regényének igazi hőse mégis ő maga, s valódi eseménye az a kaland, melybe egy lélek sorsát fürkészve keverik. A sorok mögött egy ember arcát látjuk, a költő arcát, világratárt kérdező szemeit, s szemeiben kicsi foltokkal, fényekkel megjelenik a világ. Megjelenik e homlok mögött, gondolatok, érzések és emlékek mögött, egy graciózus, gyengéd világ, mint finom vonalakkal megrajzolt csipkés japán rajz. Emberi lélek rajzolódik elénk s e lélekben minden, amit látott, remélt, érlelt és elveszített. Mindig, s minden vonatkozásban önmagát adja, az arcához hasonított külvilágban is önmagát, stilizált és szelíd póztalanságban, amivé felküzdötte magát, s amivé a halálbavezető élet megrontotta. A beteljesedett művész biztos nyugalma, s a halálig befejezetlen gyermek csodaváró nyugtalansága együtt alkotják írói attitüdjét, azt a végleg megtalált egyéni hangot, mely mélyen és pontosan őt jelenti és senki más hangjához nem hasonlít. Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00598/18917.htm

2019. március 9., szombat

Egy nyelvész emléktáblájáról



Amikor sok a munkám, és kevés a szabadidőm leggyakrabban egy emléktábláról teszek fel posztot, mert az rövid idő alatt meg szokott lenni. Nincs is sok munka vele. Fényképek az emléktábláról, és lakóházáról, egy kis kutató munka, és meg is volna a poszt. Ez az emléktáblát, már sokszor kinéztem, de a szűk utcában nem sokszor voltak jók a fényviszonyok, és hétköznaponként a forgalom miatt sem nagyon tudtam képeket készíteni. Ma szerencsém volt, és gyorsan sok képet csináltam a házról, és az emléktábla környezetéről. Amikor fényképeztem, gondoltam majd rájövök, hogy melyik erkély, vagy ablak mögött lehetett egykor a Munkácsi család lakása. Nem jöttem rá, így talány marad, hogy mely ablak mögül nézett ki egykor Munkácsi Bernát.  



Munkácsi Bernát, Munk (Nagyvárad, 1860. március 12. – Budapest, 1937. szeptember 21.) nyelvész, finnugrista, turkológus, orientalista, néprajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Már gyermekkorában érdekelni kezdték a keleti népek, középiskolás korában elkezdett törökül tanulni. Az egyetemen Budenz József, Simonyi Zsigmond és Vámbéry Ármin tanítványa volt. 1880-ban Kúnos Ignáccal a csángó nyelvjárásokat tanulmányozta Moldvában, munkájával elnyerte az MTA Sámuel-díját. Egyetemi tanulmányai során megtanult oroszul és tanulmányozni kezdte a finnugor nyelveket. Tudatosan készült Reguly Antal vogul szövegeinek megfejtésére. Az ugor-török háborúban Vámbéryval szemben Budenz mellé állt.

1885 tavaszán expedícióra indul az udmurtokhoz. Kazánban egy, a Nyikolaj Ivanovics Ilminszkij tanítóképzőjében tanuló udmurt diák, Nyikolaj Ivanovics Ivanov lett a nyelvmestere. Egy hónap felkészülés után indultak nyelvjárásgyűjtő körútjukra, mely három hónapig tartott. Hazaútja során megállt a szimbirszki tanítóképzőben és a csuvas diákoktól is nyelvi anyagot gyűjtött. 1887-ben publikálta udmurt szövegeit és egy csuvas tárgyú tanulmányt, illetve összeállította szótárának anyagát: ennek publikálására már csak a vogulokhoz tett útja után került sor.

1888 tavaszán indult Pápai Károllyal vogul gyűjtőútjára. A manysikhoz érve útjaik Pápaival elváltak. 1888 májusa és 1889 áprilisa között bejárta a vogulok lakta területet, megfejtette Reguly vogul szövegeit és új szövegeket gyűjtött. Ezután még másfél hónapot töltött Kazanyban, ahol anyagát rendezte. Gyűjtésének anyagát négy kötetben, 1600 oldalon publikálta. A Nyelvtudományi Közleményekben hat vogul nyelvjárás nyelvtani vázlatát tette közzé.

1890-ben az MTA választotta levelező tagjává, 1891-ben a Finnugor Társaság külső tagjának, 1892-ben a Magyar Néprajzi Társaság alelnökének. Egyetemi állást azonban élete végéig nem kapott, a Pesti Izraelita Hitközség tanfelügyelője lett. Emellett 1894 és 1910 között az Ethnographia szerkesztője volt (1898-tól Sebestyén Gyulával együtt). 1900-tól haláláig a Keleti Szemle társszerkesztője (Kúnos Ignáccal, F. Takács Zoltánnal és Teleki Pállal). 1910-ben választotta az MTA rendes tagjává. Elméleti munkásságából kiemelendő a halászat magyar terminológiájáról és a magyar fémnevekről írt tanulmánya, a magyar nyelv iráni és kaukázusi jövevényszavairól írt munkája (1901).

1915-ben lehetősége nyílt az esztergomi hadifogolytáborban udmurt származású hadifoglyoktól anyagot gyűjteni. Összesen 25 adatközlőtől gyűjtött szövegeket és szavakat különböző nyelvjárásokból. (Kiadásának előkészítésén haláláig dolgozott, utolsó éveiben Fokos-Fuchs Dáviddal közösen, az 1939-re elkészült anyagot végül Fokos-Fuchs adta közre 1952-ben Helsinkiben.) 1917-től már főleg oszét anyagot gyűjtött, a csehországi Chebben (akkor Eger), majd Budapesten. Az ekkor gyűjtött szövegeket 1927-ben közölte a Keleti Szemlében, szógyűjtése azonban máig kiadatlan.

A vogul szövegekhez írt, haláláig kiadatlan jegyzetetit Kálmán Béla rendezte sajtó alá. Vogul szövegeinek szókincsét is Kálmán Béla dolgozta fel. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Munk%C3%A1csi_Bern%C3%A1t

2019. március 2., szombat

Akkor én ezt ajánlanám a blogodhoz.


Írta Miki barátom, amikor panaszkodtam neki. Annyira le vagyok terhelve munka- és szabadidőmben, hogy a korábban megszokott, heti kettő posztot sem tudom tartani. Ugyanakkor fontosnak érzem, hogy megjelenjek. Nem olvasnak sokan, de az a néhány hűséges olvasóm megérdemli. Egyrészt így látják, hogy nem történt velem semmi komoly probléma. Másrészt, ha majd egyszer visszanézem, hogy mi történt velem - mi, vagy ki foglalkoztatott -, ezen a héten legyen legalább egy rövid bejegyzés.

Nem is ragozom tovább. Ezen a héten most olvassátok el, barátom hogyan tett szert egy egyedi márványtalpas órára.  

A komplett szobros óra

Évek óta szeretek bolhapiacokon nézelődni, időnként vásárolni. A hiánytalan,szép,működőképes darabok természetesen tetszenek,de ezek drágák és ha minden rendben van rajtuk,akkor nincs mit csinálni velük. Én meg pont azt szeretem, hogy valami régi "vacakból" (mechanikus játék, kurblis számológép, petróleum lámpa, óra stb.) készítsek egy nekem tetsző,működő darabot.
Többnyire célom, hogy az eredetivel megegyező legyen, de néha ettől eltekintek. A márványlapon lévő órát már régen kiszúrtam egy ismerős kereskedőnél, de nem tűnt bizalom gerjesztőnek. Abban sem voltam biztos, hogy az óra és a talp, az egy egység. Az óra nem működött. Hagytam esélyt másnak is, de pár hét múlva, még mindig megvolt. Megvettem.

Piaci használt óra mindig lutri! Szétszedni csak a vásárlás után lehet, akkor derül ki, mi a baja és az, hogy házilag javítható, vagy nem. Óráshoz vinni fölösleges az ilyet. Valószínűleg már az ajtóban azt mondja, hogy nem vállalja, vagy csak akkora összegért, hogy annyit nem ér. Szerencsém volt, ismét! Az sem kizárt, hogy ez picivel több, mint puszta szerencse, mert az utóbbi években olyan 80-90 %-os a vásárolt lomok javításának eredményessége. (Na, most dicsekedtem!) Szóval életre keltettem az órát.(Mielőtt valaki tévedésben lenne: nem elemes, felhúzós) Jelenleg megfigyelés, beállítás alatt áll. Napi 20 percet siet.
A márványon két oldalt furatok vannak, az alján pedig az anya számára egy kis bővítés. Az óra aljából kiáll egy tőcsavar, de csak olyan hevenyészve volt rögzítve a talphoz. Magamban elfogadtam, hogy akkor ezek mostantól együtt lesznek. A számlapon lévő NB jelzésre sok tipp érkezett, de egyik sem biztos. Lehet akár bank is, vagy ki tudja. A márvány másik felén meg ott árválkodott még egy lyuk. Valami kell oda is! Próbáltam minden félét, egyik sem tetszett. Hosszas keresgélés után egy másik piacon bukkantam rá a táncos, tornász, balerína szoborra. Tömör öntöttvas, krómozva. Egy hamutál szélén állt. Úgy éreztem, ez az!  Megvettem.

Szintén lecsavarozható, pont passzol a márványon lévő lyukba. Akkor ez most kész, nekem tetszik, továbbiakban – szerintem -, csak rontani lehetne rajta. A szobor magassága kb.20 centi, az egész bő másfél kiló.

Ja! Most meg maradt egy lyukas hamutálam. A táncos helyére felcsavaroztam egy krómozott vasgolyót.Lehet, hogy kicsi, de jobb mint a helyén lévő lyuk. Viszont magamat ismerve, fogok én még nézelődni piacokon.


2019. február 23., szombat

Zsolnay váza restaurálásom


Régi vágyam teljesült, amikor végre egy sérült, de menthető Török János féle figurális vázát találtam. Mindig is szerettem volna kiegészíteni a Török féle cicás váza sorozatom egy ilyennel. Gyártottak belőle sokat, de a bolhapiacokon, a hajszálrepedtek, vagy gyári hibásak vannak többségben. Ezt a típusú vázást még sérülten is igen sokra tartják az eladóik. Én már majdnem lemondtam róla, amikor hajszálrepedten az átlagár tizedéért megleltem őt. Nem sokáig tépelődtem, és első dolgom volt, hogy ellenőriztem hibáit. Mindkét oldalon hajszálrepedt, a repedés átnyúlik a belsejébe is. A belé töltött vizet először áteresztette. Én két komponensű kenhető ragasztóval kentem ki a váza belsejét. Egy nap száradás után, kipróbáltam, és tökéletesen használható lett a váza. A külső felén azért a hajszálrepedések még látszottak. Aztán ezek sem, mert vettem fehér és sárga lakkfilcet. Ez igazán jó ötlet volt, mert könnyebb vele dolgozni, mint ecsettel. Most már van három Török féle cicavázám. Remélem nem fognak unatkozni a lakásunkban.  

Életrajz: Török János keramikus, szobrász (Mezőtúr, 1932. július 11.-Pécs, 1996. szeptember 13.)

1951-56: Magyar Iparművészeti Főiskola, díszítőszobrász szak, kerámia tagozat, mesterei: Gádor István, Borsos Miklós, Lőrincz István. 1962, 1963, 1964: Az Év legszebb terméke díj; 1974: I. Országos Kerámia Kiállítás I. díja, Pécs; 1981: Budapesti Nemzetközi Vásár, asztali porcelánkészlet, ezüst érem; 1986: SZOT-díj.  1956-92: a Zsolnay Porcelángyár tervezője, 1972-től művészeti vezetője. 1969-ben, 1970-ben, 1973-ban és 1974-ben részt vett a Siklósi Kerámia Alkotótelep munkájában, 1981-ben a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió ösztöndíjasaként dolgozott. Sok eozinmázas kisplasztikát és plakettet készített, mint pl.: a Hárfázó, a Gondolkodó, a Házaspár, az Anya gyermekével, a Furulyázó. A porcelánfigurák készítése végigkísérte munkásságát. A korai természethű felfogást 1960-tól elvont formálás váltotta fel. A 70-es évektől szobrait humoros, karikírozó ábrázolás jellemzi. A figurális plasztikák mellett gyári tervezőként érmeket, nagyméretű dísztárgyakat, emléktárgyakat tervezett. Forrás: http://innogaleria.hu/cikk/konyvtar/eletrajzok/torok_janos.html


Nekem ez a rövid interjú nyerte el a tetszésemet, mely 1979. január 9-én kedden a Dunántúli naplóban jelent meg Sarok Zsuzsa tollából.

Jó 8—10 évvel ezelőtt, a porcelánboltok kirakatában kecses vonalú piros eozinmázas modern figurák jelentek meg, melyek hamar népszerűvé, keresettekké váltak. Török János alkotásai voltak.
 — Szerettem ezeket — mondja Török János.
 — Vonalaikkal játszani lehetett, fordulataikkal zárt kompozíciót alkottak. Ezek közül még ma is kedvencem „A hárfázó nő”, mellyel a herendi pályázaton díjat nyertem.
Évekig Török János volt a gyár művészeti vezetője, de saját bevallása szerint nem volt alkalmas erre a feladatra. Nem tudott diplomatikus, elnéző lenni, ha valami nem tetszett, s az adminisztráció is fárasztotta. Sokoldalú alkotó. Részt vett műveivel Firenzében, Erfurtban, Ankarában, Isztambulban rendezett kerámia-kiállításokon. Nincs, olyan munka, amire azt mondja: nem! Legutóbb a dombóvári művelődési ház külső-belső pirogránit burkolatának és belső térelválasztójának tervét készítette el.

— Rengeteg a lehetőség, amit ki sem használunk eléggé. Az országban nincs még egy gyár, amelynek ilyen széles lenne a skálája, ahol ennyi mindent lehet csinálni. Különben sem hiszem, hogy a gyárnak „egyéniség” kellene, hanem sokoldalú, univerzális művész, aki bármilyen feladat elvégzésére alkalmas.
— Az utóbbi évek termékei közül mik a kedvenceid?
— Ezek a groteszkek — mutat fényképeken gömböc formájú, nagyszemű, kedvesen tréfás emberfigurákat.
— Sajnos, nem nyerte el sem a kritikusok, sem a közönség egyértelmű tetszését. Az előbbiek öncélúnak, az utóbbiak kicsit csúnyának tartják. Nekem mégis tetszik, szeretem őket, úgy érzem, vidámság, humor árad belőlük.
— S ha itt a gyárban szabad kezet adnának?
— Nagyméretű porcelán figurákat szeretnék készíteni. Nagyon sok lehetőség rejlik benne. A plasztikai izgalmak, bontások, törések, finom hajlatok, görbületek ritmusa csak a porcelánnal érhető el. Egy- egy ilyen mű megfelelő helyen feloldója, kiegészítője lehetne az üvegbeton felületeknek, humánumot vinne a környezetbe.

2019. február 17., vasárnap

A Felső erdősor utca és Városligeti fasor sarkánál


Vasárnap délelőtt szeretek fényképezőgéppel a városban emléktáblákra vadászni. Mikor a Felső erdősor és Városligeti fasor sarki bérházának emléktábláit fotóztam ködös volt az idő. Nem is lettek túl jó fényképek. Itthon, az emléktáblán szereplő művészről sem találtam részletes életrajzi írásokat. Azért keresgélve rájöttem, hogy nyomtatott formában hozzá lehet jutni részletesebb életrajzokhoz, és a festőművésznő katalógusához. Talán egyszer még bővítem tudásom az alább bemutatott két művészről.





   
Faber Gabriella 1903-1982/EMLÉKKIÁLLÍTÁS AZ ÁRKÁD GALÉRIÁBAN 1995. FEBRUÁR 28-MÁRCIUS 12./KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUS-ból részlet:
"1903. március 29-én született Budapesten. Édesapja nagyiparos volt. Iskoláit Budapesten végezte, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett. Magánúton képezte magát. Madarász Adeline (Madarász Viktor leánya), Szőnyi István, Elekfy Jenő, Ferenczy Valér és Jaschik Álmos voltak mesterei.
A nyilvánosság előtt a KÚT harmadik kiállításán, 1926-ban, mutatkozik be Derkovits, Egry, Csók István és mestere Szőnyi István társaságában.
1927-ben férjhez megy Keil Lóránthoz. Két fia születik: Bálint (1928) és Béni (1943). A Beszkárt Villamos Vállalatnál képzőművészeti kört vezet a dolgozók részére, s itt együtt dolgozhat több festőművész kollegájával: Gábor Móriccal, Iván Szilárddal, Vidéki Brigittával és Tóth B. Lászlóval.” Forrás: https://www.antikvarium.hu/konyv/faber-gabriella-710639


Fleischer Antal (Makó, 1889. május 30. – Budapest, 1945. október 30. magyar karmester, korrepetitor, zeneszerző, zenetanár.
A század első felének magyar operakultúrája, Operaházunk működése elválaszthatatlan Fleischer Antal, a jeles karmester nevétől és tevékenységétől. Az 1920-as években került az Operaház karmesterinek élvonalába, Verdi Falstaffjának 1927-es magyar bemutatóját már ő vezényelte. Ettől kezdve számos klasszikus és modern, magyar és külföldi operamű bemutató előadását tanította be és dirigálta. Itthon és külföldön egyike volt az új magyar muzsika leglelkesebb propagátorainak. az 1940-es évek Magyarországán ő is az üldözöttek közé került, e csapások következtében a felszabadulás után röviddel el is hunyt.
Ezt az életpályát és művészi utat rajzolta föl Németh Amadé az Operaház karmestere, számos zenei tárgyú könyv szerzője. Bőséges dokumentumanyag állott rendelkezésére, és így könyve nemcsak Fleischerről szól, hanem tartalmazza a korszak zenei életének körképét - és kórképét! - is. Forrás: https://www.antikvarium.hu/konyv/nemeth-amade-fleischer-antal-209475  
A Pest megyei Hírlap 1973 januári számából: Kilencvenegy éves korában elhunyt Fleischer Antal karnagy özvegye az Odry- művészotthonban. Fleischer Antalné' értékes zenetörténeti munkálatokat végzett: néhai férje 1972-ben megjelent életrajzához adatokat és dokumentumokat szolgáltatott. Hamvait Fleischer Antal Kerepesi-temetőbeli sírjában helyezik el.

2019. február 14., csütörtök

Csak természetesen!

Valójában ez is lehetne a leendő teaházamhoz készült tartozékokról. Úgy gondolom, hogy a „Vén Hársfához” címzett teaházban az asztali mécses tartóknak is csak természetes anyagokból kell készülnie. A telken nagyra nőtt mogyoróbokrot ritkítani kellett, akkor tettem félre ezt a faág elágazást. Már akkor az volt a cél, hogy asztaldísz legyen belőle. Nem kell hozzá sok minden, egy fafúró, meg egy kis kés, amellyel a kéregből éppen annyit, és úgy kell kivágni, hogy éppen az elképzelt minta jöjjön ki.
Én most a Bálint nap tiszteletére készíttettem.
A Valentin napot Magyarországon nem szokás ünnepelni, de én a feleségem már évtizedek óta egy apró kis meglepetésben részesítem. Az idei évben kezdjük meghitten kettesben a Bálint napot. Lásd a végeredményt, egy hangulatos mécses melletti kávézás dupla falu kávés pohárból. Olyan forrón ihatjuk a kávét, ahogy szeretjük, és mégsem égeti meg a kezünk.
A mécses tartó ágon levő gyűrűk, nem az idei ünnep kellékei. Demonstrálják, hogy később ez a mécses tartó gyűrűtartóként is működhet.

2019. február 9., szombat

Zsigmondy Vilmos lakása


A Dob utca ezen része a XIX században még Pest iparterülete volt. A házak egy része még most is kétemeletes. A földszinten rendszerint a vállalkozás irodái, és műhelyei, az emeleten a tulajdonos lakása volt. Valószínűleg Zsigmondy Vilmos – amelyen az emléktábláját találtam -, ennek a háznak a földszintjén működtette bányamérnöki irodáját. Most már óvoda működik a ház falai között, de legalább nincs bontás alatt, mint a szomszéd épület.


Zsigmondy Vilmos (*Pozsony, 1821. május 14. - Budapest, 1888. december 21.)
A család gyökerei a XVIII. századig követhetők, a Zsigmondyak minden bizonnyal bártfai eredetűek. A család egyik ága Pozsonyba kerül, ahol Zsigmondy Sámuel az országos hírű helyi evangélikus líceum tanára lesz. Az ő negyedik gyermeke Vilmos. (A Zsigmondyak másik ága Bécsbe költözik, ez lesz később a Nobel-díjas Zsigmondy Richárd családja.)
Alsóbb iskoláit, s a líceumot Pozsonyban végzi, majd Selmecre kerül, ahol a Bányászati Akadémia hallgatója lesz (1838-1842). 1843-ban Szélaknán gyakornok a mérnöki hivatalban.
Az akadémia elvégzése után Bécsbe megy, ahol a főbányahivatal munkatársa lesz, s így az egész birodalom bányászata a látókörébe kerül. Közben kihasználja a lehetőséget, és Haydinger prof. előadására is eljár, amint arról a Pallas Nagy Lexikona tájékoztatja az utókort. Összeállítja Magyarország és Ausztria bányászati statisztikáját az 1842-t megelőző negyedszázadra visszamenőleg. Bejárja Stíriát, Cseh és Morvaországot, Sziléziát. 1846-ban Resicabányára nevezik ki, mint bányagondnokot, 1848 végére pedig az egész bányakomplexum ideiglenes vezetőjévé nevezi ki a magyar kormány. 1848 karácsonyán a románok feldúlják Resicát, Zsigmondy elmenekül, a bánya pénztárát megmenti, és beszolgáltatja Oravicán a bányakapitányságra. Bem hadműveletei után újra Resicára rendeli a kormány, s ágyúkat és muníciót gyárt a honvédsereg részére. 1849 novemberében letartóztatják, és hatévi vasban letöltendő várbörtönre ítélik.
A büntetés letöltésére Olmützbe viszik. Resica polgárainak folyamatos „igazoló" beadványaira tekintettel szabadon engedik (1850 vége), de Resicára nem térhet vissza. ... legalábbis hivatalosan nem. Mindezek mellett kezeli a Resica környéki szekuli bánya ügyeit, ami apósa tulajdona. Emellett ellátja az „ördöglovas" Sándor Móricz gróf Esztergom melletti, Anna-völgyi szénbányájának gondnoki teendőit is. Az elkövetkezendő tíz esztendő Zsigmondy Vilmost a honi bányászat elsőrendű szakértőjévé avatta. Gyakorlati tevékenységet elősegítő és baleset-megelőző kísérleteket folytat.

Munkásságára Jókai Mór is felfigyel, annál is inkább, mert személyesen ismeri őt. Nem véletlenül, hiszen a Zsigmondy gyerekek Komáromban voltak magyar szóra a Jókai családnál. - Vilmos nem, ő a Nigrini családnál volt cseregyerek - míg a Jókai gyerekek Zsigmondyéknál tanulták Pozsonyban a német nyelvet. Abban az időben Komáromban és Pozsonyban a polgári szalonokban azt beszélték, hogy Jókai, Zsigmondy Vilmosról mintázta Berend Iván alakját a Fekete gyémántok című művében.
Zsigmondy Vilmos 1860-ban önálló bányaügynökségi irodát nyit Pesten, s reméli, hogy új, helyes irányba terelheti a hazai bányászati kutatást. A szakmailag elismert emberről a következőket mondja Hantken Miksa bányamérnök, a pesti kereskedelmi iskola tanára, a magyar orvosok és természetvizsgálók 1863-as nagygyűlésén: „.. .sajnálatra méltó az a bánásmód, melyet rendesen egy fúrás alkalmával a fúróporral elkövetni szoknak... kivéve Zsigmondy Vilmos jeles mérnökünk által létesített fúrásokat, ahol példaszerűen járnak el e tekintetben".

Zsigmondy a szakírás területén sem tétlenkedik, 1865-ben kiadja „Bányatan kiváló tekintettel a kőszénbányászatra" c. munkáját, minek alcíme „A kutatás, fúrászat, s az artézi kutak". Művének megírása közben tanulmányozza az európai fúrási irodalmat, s felfigyel Ch. Comber, valamint Hamilcar Paulucci munkásságára. Az előzmények ismeretében nem csoda, hogy a föld mélyének mélyfúrással történő feltárása és geológiai megismerése mellett a vízkincs kitermelésének feladata annyira magával ragadja, hogy 1865-ben - 44 évesen - megalapítva cégét, fúró vállalkozó lesz.

Igaz „Bányatan"-ának megírásával elsősorban bányamérnöki tevékenységet kívánt folytatni, de az élet közbeszólt, s első megbízatása - a harkányi források helyének és víznyerésének állandósítása - életét egyszer, s mindenkorra a hidrogeológia irányába terelte. 1866. július 12-én kezdték el és szeptember 28-án fejezték be (42 nap alatt) a történelmi Magyarország első hévízkútjának mélyítését, ami 37,77 méter mélységből napi 24 900 1, 62,5 °C hőmérsékletű hévizet adott a megrendelő gr. Batthyány Ödön számára.
Ezután gyorsan következtek további megbízatásai:
Margitsziget 1866-67 119,5 m
Lipik 1868-70 234,5 m
Alcsút 1870 183,0 m
Bp. Városliget 1868-78 970,0 m
Az 1870-es évek közepén kísérletezés közben elveszíti bal szeme világát. Ez idő tájt lesz országgyűlési képviselő is. 1875-től 1888-ig - haláláig - Selmec és Bélabánya népét képviseli az alsóházban. Parlamenti tevékenységének legfőbb célja, hogy az elöregedett bányászok és azok özvegyeinek, árváinak ellátására hozott szabályok mielőbb megszülessenek és életbe lépjenek. 1873-ban részt vesz a bécsi, majd a párizsi világkiállításon is. A hazai kiállításokon (pl. Székesfehérvár, Budapest 1885) pedig már, mint zsűritag működött közre.
Zsigmondy Vilmos kezdeményezésére jött létre az 1885-ös bányászati kongresszus is, melynek levezető elnöke lett. 1875-től nemcsak a parlamentben, hanem a közmunkák tanácsában is tevékenykedett. A Magyar Tudományos Akadémia már korábban (1868) tagjai sorába iktatta. Székfoglalóját 1871. április 17-én tartotta „Tapasztalataim az artézi szökőkutak fúrása körül" címmel, megemlékezve a korábban felsorolt négy kútról is. Ugyanez évben megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, 1878-ban pedig a francia becsületrend lovagkeresztjével tüntették ki a párizsi világkiállításon bemutatott hidrogeológiai kutatásaiért.  Forrás a Vízügyi könyvekből, melyet itt találtam: https://hungaricana.hu/hu/