2024. március 17., vasárnap

Hiszek a végtelenben

Már egy hete, hogy befejeztem Obádovics J. Gyula Életem című könyvét. A könyv szerzői hitvallását adtam most a posztom címének. Magam sem tudom megmagyarázni miért! Ifjúkorom kedvenc könyve Péter Rózsa Játék a végtelennel című könyve volt. Mindig is érdekelt a végtelen fogalma, hisz akkor jártam egyetemre, és mint matematikus-mérnök hallgatót a matematikai elméletek épp úgy foglalkoztatták, mint a mérnöki munkák, amelyek működő gépeket hoznak létre. Obadovics matematikai kézikönyvét sűrűn forgattuk, használtuk is már középiskolában, és később egyetemen a házi feladataink megoldásában egyaránt.

Ma leugrottam bevásárolni, mert elfogyott a kenyér. Aztán a vásárlás után nem volt kedvem a szikrázó napsütésben rögtön haza menni. A Városliget fasor és Bajza utca találkozásánál van a Reformáció parkja. A parkban senki sem volt, így fogtam magam és besétáltam. Elolvastam az emlékművön Luther Márton reformátori gondolatait: „AZ IGAZ EMBER PEDIG HITBŐL FOG ÉLNI." Aztán leültem az egyik padra, és kerestem a fényképezőgépem, ami mindig nálam van. Most tévedtem, így aztán a parkból képet nem hoztam nektek. Ott napfényfürdőzve a padon elgondolkodtam, és felelevenítettem gondolatban az Odadovics Gyula életrajzi könyvében olvasottakat. Eszembe jutottak szereplői,  Fejér Lipót, aki attól a padtól nem messze élt és dolgozott, ahol éppen ültem. Eszembe jutott Borbély Samu Komplex függvénytan tanárom, akinek Miskolcon tanszékvezetője volt Obadovicsnak. Röviden, jó volt ennek a hosszú hétvégének az utolsó napját is semmit tevéssel elvégezni.


2024. március 12., kedd

Egyszer egy szép napon

Most tavasszal találtam ezt a képeslapot Komlóról. 1964-ben elküldött képeslap, de érzésem szerint inkább korábban készült. Gesztenyés városrész még építés alatt, inkább az ötvenes évek vége. Végül is lényegtelen, mikor és miért készült. Nekem meg kellett vennem. Egy emlékkép a múltamból. Kökönyös városrészből készült, akár én is állhatnék ott, mert szerettem ezt a panorámát. A domboldalon a csillék Anna aknáról viszik a szenet a szénosztályozóhoz. A szénerőmű okádja a füstöt, és termeli az áramot.


Nincsenek véletlenek. Idén 45 éve, hogy Komlón leérettségiztem, majd felvettek a Budapesti Műszaki Egyetemre. És azóta nagyrészt már nem Komlón élek. Éppen itt volt az ideje, hogy megvegyem ezt a képeslapot, és a dolgozószobán legyen majd a végleges helye. A Budapesti Kollégiumban aztán sokan voltunk, akik elhagyták a városunkat, Komlót, Miskolcot, Dunaújvárost, Pécset, Sopront, stb. Akkor jelent meg az Edda Elhagyom a várost című száma, a kollégiumi rádión sokszor kértük.







2024. március 10., vasárnap

Csendes napjaim

A tettvágy él bennem, és mennék már, hogy minél hamarabb elkészüljön a vidéki házam. Budapest nem enged, és máskülönben is nincs most vidéken olyan hely, ahol dolgozni, alkotni, és megpihenni is lehet. Marad Budapest, ahol végül sok mindent csinálok, és még sétálni is van időm. Rácsodálkozom, hogy a Lövölde tér – ahol mindig hideg van -, most virágokkal van tele.


Új kiállítás is van.  Tollas Erik és Nagy Zsófia Magdolna kombucha happeningjének fókuszában az idő megfigyelése áll, melyben az ellentétek összekapcsolódnak: a mozgás a mozdulatlannal, a műanyag az élő organizmussal, a látható a láthatatlannal, az installáció a csendélettel.  Forrás: https://ujmuveszet.hu/nyilik/kiallitas/dancing-with-the-scoby/

 




Készítek néhány képet, aztán elgondolkodom a látottakon. Ha nem egyedül sétálnék, biztosan beszélgetnénk az új művészek aktuális kirakati kiállításról. Most csak elkantittottam néhányszor a fényképezőgépem, és csendesen elmentem a szokott vasárnapi bolhapiacomra. Semmit sem vettem, de jólesett kimozdulni a négy fal közül.

2024. február 15., csütörtök

Valentin napi meglepetés

Mióta ismerjük egymást feleségemmel Valentin napra meg szoktam lepni egy kis aprósággal. Gyakran csak éppen Bálint napon jutott eszembe, ilyenkor munkából hazafele menet virág, édesség, vagy mindkettő lett az ajándék. Az idei évben már január közepén ráleltem egy hímzett falvédőre. A hímzett szöveg a következő: Amikor majd nem leszek már, akkor tudd meg, hogy ki voltam néked. A hímzett szöveg felett világosabb fonallal, mintegy marginálisan, a köv. szöveg: Beleőszültem, míg végre! Igent mondtál, Kedvesem...

Ez a fehérrel hímzett szöveg nagyon megtetszett. Mondhatni, akár én is írhattam volna. Igencsak sokszor kellett megkérnem a párom kezét. Végül nem őszültem bele, de ez csak Fortuna kegyeinek tudható be. Történt ugyanis, hogy 1985-ben a Hidrológus Szilveszteri bálon, az én akkori párom azt mondta: Hozzád megyek, ha megnyerjük a tombolán a főnyereményt. Én akkor vettem 100db sorsjegyet. Rengeteg ajándéknak kihúzták a sorsjegyét, de egészen a főnyereményig a nálunk levő sorsjegyekből egy sem került kihúzásra. A végén a főnyeremény – ami egy dobos torta volt rajta egy zöld marcipán békával -, kihúzásakor a nálam levő E sorozatú tömbből kihúzták a 89-es számot. Ezek után, már a párom sem tudta tovább halogatni az IGEN-t. Erre az emlékezetes napra készítettem egy kis békás dobozt, és abba beletettem a falvédőt. Majd mindezt éjszaka a kávéfőző tetejére tettem egy kis levélke kíséretében.






 

2024. február 11., vasárnap

Részlet a Ram koncerten látott és hallgatott előadásból.

Mint az előző posztban írtam én is ott voltam, néztem hallgattam a koncertet. Én mozgóképet nem készítettem, de a mögöttünk ülő igen. A facebookon aztán megláttam a felvételt. Tudom ajánlani ezt a néhány perces részletet annak, aki nemcsak látni, hanem hallani is szeretné, amit én ezen a koncerten átéltem.


2024. február 10., szombat

A magyarországi németek 300 éve megfestve és elzenélve

Koncerten voltunk. Stefan Jäger, a svábok festőjének képeivel illusztrált, az Alte Kameraden Blaskapelle tematikus fúvószenekari koncertjét tekintettük meg. Nagyon megható előadás volt.  A koncert ismertetője: https://www.kodalykozpont.hu/programok/stefan-jager-a-svabok-festoje-az-altekameradenblaskapelle-tematikus-fuvoszenekari-koncertje

A koncert után gondoltam megkeresem, és olvasok a festőről, és életéről részletesebben. Meglepődtem, hogy német, román, angol nyelven több találatot kapok, mint magyarul. A Magyar szó folyóirat online kiadásának archívumában megtaláltam egy részletes ismertetőt a festőről. Ezt most itt idézem, és a bekezdések közé a saját fotóimat teszem a koncertről. Tudom, így nem tudom visszaadni a koncert élményt, de legalább a blogomon is megmarad egy szép emléknek. 

Szerbcsernyén született 1877. május 28-án, Franz Jäger[ és Margaretha Schuler második gyerekeként. Stefan gyermekkora multikulturális környezetben telt el, ahol egymás mellett éltek szerbek, magyarok, horvátok, románok és más nemzetiségiek. Szülőhelyén fejezte be az elemi iskola első négy osztályát, majd az iskoláztatást Temesvárott folytatta, Franz Wieszner polgár magániskolájában. A tanulás négy évig tartott, és miután befejezte, szülei Szegeden beírták a magán fiúiskolába, ahol külön figyelmet szenteltek a rajzolásnak, amiben Stefan kitűnt.Tanulmányait Budapesten folytatta, Balló Ede művészprofesszornál és Székely Bertalannál, modellfestőnek és rajztanítónak tanult. Anyagi helyzete szegényes volt, apja korai halála után kénytelen volt tanítói állást vállalni a Széhy grófi családnál. Egyetemi tanulmányait befejezve egy ideig Pesten szabadművészként dolgozott. Tanulmányutat tett Olaszországba, Ausztriába és Németországba. Ulmban és Münchenben külön figyelmet szentelt a régi német népviseletek tanulmányozásának. Képei Pesten kedvező visszhangra találtak, különösen Almási műkereskedőnél. Megrendelésére szentképeket, csendéletet és tájképeket festett. Az aradi katolikus templomnak megfestette Szent István, a jázovai templomnak Gábriel arkangyal képét. Miután elhagyta Pestet, Zsombolyán telepedett le, itt élt élete végéig.



Első nagy művét német lakta Gyertyános község megrendelésére megfestette a Németek betelepedése című triptichont. A monumentális kompozíció három részből áll. Négy évig dolgozott rajta. A történelmi jellegű triptichon méretei 1,5 x 5 méter és három egységből áll. Az első Utazás, a második Pihenő, a harmadik Megérkezés. Nagy vágyának eleget téve, hogy az egykori német telepesek népviseletét minél tökéletesebben vigye vászonra, újra elutazott Ulmba, Nürnbergbe és Stuttgartba. Ott a sokféle német viseletek vázlatait tanulmányozta, azokét, ahonnan a 18. században indultak el a kivándorlók, akik az Osztrák-Magyar Monarchia déli részein telepedtek le. Ezek, miután a Dunamenti Ulmba kerültek, ahonnan a telepes családokat szállító tutajok indultak („ulmi dobozok“, németül: Ulmer Schachteln), elkészült számos képe a németek kitelepüléséről. Köszönve történelmi és néprajzi vonatkozású alkotásainak, megörökítette a korbeli életet, az akkori ruhaviseletet, a vertfalú, náddal fedett házak építését, az utcák kinézését. Az I. világháborúban katona volt Szerbia, Olaszország és Erdély frontjain. Kevés szabadidejét festészettel töltötte el. Egyik akvarelljén hűen megörökítette a leégett sabáci templomot, a másikon a köves, kopár balkáni tájat.



Első nagy tárlata Nagybecskereken volt, 1930-ban, Petri Márta rendezésében. Az eseménynek az akkori sajtó nagy visszhangot adott. A múlt század harmincas éveiben Stefan Jager festő művészeti munkájának a csúcsán állt. Értette és művészien át tudta vinni a vászonra a síkság lelkét, ezzel megőrizve a feledéstől honfitársainak, a Duna menti sváboknak az életét, a szokásait. Hans Schulz professzor, a Stefan Jäger Múzeum sokévi munkatársa és a művész műveinek egyik legjobb ismerője, feljegyezte, hogy a művész egész életén át azzal volt elfoglalva, hogy a környezetét figyelte. Figyelmét az embereknek, udvarában az állatoknak, a madaraknak, a fáknak, a leveleknek és a virágoknak szentelte. Nyitott szemekkel fogadta el a természet szépségét, tehetségét fejlesztette, hogy a megéltet élethűen vigye át alkotásaira. Vászonra került a sváb parasztok egyszerű életritmusa, amiket különböző életkörülményekben festette meg, különösképpen szokásaikat, örömeiket és reményeiket. Modelljeit mindig mozgásban örökítette meg, arra törekedve, hogy a szépséghez a szorgalmat is hozzáadja. Így készültek el az anyát és gyermekét ábrázoló képek, a tükör előtt, készülődés a templomba. Ünnepnapokon a fiatalságot szemlélte, ahogy a táncmulatságra készülődtek, közben nagy figyelmet szentelt viseletük tűzijátékra emlékeztető színeinek. Nem feledkezett meg a kibicelőkről, az idős asszonyokról, a nagyanyákról és nagynénikről, a gyerekekről, akik kiegészítették az ünnepi hangulatot visszaadó képet. 


Jäger nagy természetszerető volt. Mindennapi sétái a szülőföld síkságának szépségeit tárták fel számára, melynek ritmusa évszakokon át visszatükröződnek vásznain. A kritikusok kiemelik, hogy képein látható, minden hitét a természet tisztaságából merítette. Sétai során festőkészletét felállította a mezőn, ahol minden csupa fény és szín volt. Így készültek képei Lány a sarlóval, Visszatérés a mezőről, nők portréi, amelyek kontraszttal a természetestől lágyabbak lettek: ők szemérmesek, szégyenlősek, szerények, bájosak, ajkukon titokzatos mosoly. A szülőföld szépsége, a széles bánsági táj és a Birkanyáj, a bánsági nő a mindennapi munkában vagy Nő a csirkékkel, Első barázda, emlékezés a bánáti fekete föld egykor kínszenvedéses felszántására, az illatos tavaszi kert és a Kislány virágos orgonabokor alatt csak néhány motívum Stefan Jäger festő alkotásaiból. Kevés feljegyzései között ez található: „Az én tevékenységem abban tükröződik, hogy megpróbáltam honfitársaimnak a művészetet hozzáférhetővé tenni, közben arra törekedtem, hogy könnyen érthető formával bemutassak motívumokat a bánsági népi életből.“


A második világháború után több mint szerényen élt. Mindennapjait azokból a rendelésekből vetette össze, amit a világban szétszóródva, honvágytól gyötört honfitársai képrendeléseiből keresett meg. 1957-ben, a 80. születésnapjára a román államtól, megtiszteltetésként, nagyobb pénzösszeget és a munkaérem második fokozatát kapta. Miután majd teljes vázlatkollekcióját a temesvári Bánáti Múzeumnak ajándékozta, szerény állami nyugdíjban részesítték. Ezzel az idős művész jövője biztosítottá vált. A mindenhonnan megbecsült és szeretett mester, meggyengült egészséggel, élete utolsó éveit magányosan és elhagyottan élte. Lakásában találták meg holtan 1962. március 16-án. Másnap temették el a zsombolyai katolikus temetőben, anyja mellé. Sírjánál több ismert, hatalmon levő személy tartott beszédet. Megtisztelték a hatalom képviselői és a művészek, de az állami temetés elmaradt. Forrás: https://jaeger.banater-archiv.de/index.php?title=ART:0900_-_B%C3%A1n%C3%A1t_%C3%A9s_a_sv%C3%A1b_%C3%A9let_fest%C5%91je

2024. február 7., szerda

Életünk fonala

Hogy mik vannak? A hétvégén a Lövölde téri kirakatban újabb kiállítás látható.

Távolról fogalmam sem volt mi lehet az installáció címe.

 

Aztán közelről kiderült, hogy ez a művész életének fonalát ábrázolja. Meg kell, mondjam, jól mutat a kirakatban a festőlétrákról lecsüngő sok színes fonal. Továbbhaladva, elgondolkozva arra jutottam, ha nekem kellene, életem fonaláról installációt készíteni az enyém egészen másmilyen lenne. Az első létrán, a fiatalkori létrámon sokszínű fonalból készített derűs természetes színű fonalakból állna. Sok lenne benne az égszínkék meg a fű zöld, amikor játszottunk a réten, A középső létrán a szürkék dominálnának, hisz a sok munkában töltött időkre ez volt a jellemző. Aztán az utolsó létrám megint egyre Szinesebb fonalakból állna. Reménykedni mindig lehet. Hátha elkészül álmaim háza, és ott megint visszajönnek gyerekkorom kedvenc színei.