2022. július 26., kedd

Tapper új szerepkörben

 A véletlen úgy hozta, hogy a bolhapiacon egy fából készült tappert kezdtem el nézegetni. Tetszett az egyszerű vonalvezetés, és a dísztelenség. Így is szép. Az eladó ajánlotta, hogy akciós, mert nem kell már ez senkinek. Mondtam, hogy én ugyan használok tintás tollat, de van már tapperem, és erre még itatós papírt is kell venni, hogy újból használható legyen. Addig-addig beszélgettünk a tapperről, amíg kedvet kaptam hozzá, hogy legyen egy második tapperem. Kigondoltam, hogy ezt a másodikat nem tintaitató tapperként, hanem faragókés élesítésre fogom használni. Így aztán megvettem és itatóspapírt, és arra polirpapírt rögzítettem. Végül jól jártam, mert néhány perc barkácsolással lett egy jó faragókés élesítőm.





Amikor szétcsavaroztam, akkor láttam a belsejében a feliratot. Ez valaha a „2. sz. legs. otthon” szolgálatában állt egykor. A következő héten visszavittem az eladóhoz, hogy hátha tudja, honnét származik és akkor kiderült volna a tapper életrajza. Az eladó viszont, az édesanyja üzletének megmaradt készletéből örökölte, aki használt cikk és régiség nagykereskedő volt. Így aztán továbbra is rejtély a tapper teljes élettörténete. Amikor elkezdtem írni erről a tapperről, akkor láttam, hogy a régi blogomon pont 11 éve írtam:  https://multmento.blog.hu/2011/07/31/tapperolasaim

2022. július 22., péntek

Legutóbbi facipős képeslap beszerzésem

Még szerencse, hogy ritkán találok nekem tetsző facipős képeslapot. Legutóbb találtam ezt a Francia képeslapot, ahol a kisfiún facipő van. Nekem annyira megtetszett, hogy rögtön meg is vettem. Majd ha egyszer meglesz a fafaragó és restaurátor műhelyem, akkor ez a képeslap is ott lesz majd dekorációnak. Bizonyítja, hogy Franciaországban is hordtak fapapucsot, és sütöttek gesztenyét. Majd, ha a műhelyben készítek facipőt, akkor ősszel be tudom majd mutatni, hogy a facipőben, nemcsak járni lehet, lehet azt szerszámként is használni. Facipővel lehet kimenteni az ehető gesztenyét, abból a szúrós burkából.

A gesztenyéről:  A bükkfélék (Fagaceae) családjába tartozó gesztenye (Castanea) nemzetség 13 faja él a mérsékelt égövi klímánkon. A szelídgesztenye (Castanea sativa) Európában és a Kaukázusban őshonos fajain kívül megtalálható Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában is. Az Anna barlangban (Bükk) talált neolitikus leletek azt mutatják, hogy már az ősember is találkozott vele hazánk területén. A 13. században hazánkban már termesztették, a korabeli adomány- és kiváltságlevelek tanúsága szerint.

A rómaiak fontos tápláléka volt, akik Castania néven illették utalva a görög thesszáliai Kasztanaia városára. Innen ered tudományos neve. Nem véletlen tehát, hogy olaszul castagno, spanyolul castano, németül kastanie, románul castan, bolgárul kastan a neve. A magyar gesztenye szó is innen származik, csak némi átalakuláson ment át: talán török jövevényszó, lásd. k’estane, és nagyon hasonlít az albán kešteńe, illetve gešteńe szavakhoz. A 17. századig a gesztenye szó a szelídgesztenyét jelentette, hiszen a vadgesztenye csak a 16. század végétől terjedt el Európában. A gesztenye szó egyaránt jelenti magát a fát, illetve annak termését is. A nagy szemű gesztenyét maróninak nevezzük, a mely viszont az olasz marrone szóból ered.

Gesztenyés mondások: A „Mással kapartatja ki a gesztenyét” szólás „A majom és a macska” című meséből ered, amely La Fontaine feldolgozásában vált híressé. Az „Otthon süti a gesztenyét” szólás túlságosan bezárkózó, otthonról nem elmozduló embert jelenti.

A gesztenyét hajdan fakalapáccsal törték fel, és szabadították ki tüskés kupacsból, facsipesszel kiemelték a kupacsból, majd gereblyével halomba húzták. Egyes helyeken facipővel taposták ki a kupacsból. Máshol zöld burkával együtt hordóba taposták, megint máshol burkától megfosztva megaszalták. Mindenszentek után Vas megyében szabadon volt gyűjthető, szedhető a fákon visszamaradt gesztenye. Sok község- és dűlő nevében szerepel (Geszt, Geszteg, Gesztely, Geszteréd, Gesztes, Kesztölc, és Keszthely). Forrás: https://kertlap.hu/szelidgesztenye/

Majd, aztán télen remélem, süthetünk is kint a szabad ég alatt gesztenyét, mert nincs annál finomabb a hideg estéken. Télen régebben az utcán is lehetett találkozni gesztenyesütőkkel. A Fortepan-ról hoztam nektek néhány régi képet, ha netalán ezekben perzselő napokban kedvetek van nosztalgiázni (Forrás: https://fortepan.hu/)


Budapest VIII.József körút - Rákóczi út sarok, utcai gesztenyeárus, háttérben a Rákóczi út 50. Készült: 1933

Budapest VIII. Rákóczi út 45., utcai gesztenyeárus. Háttérben a Palace Hotel bejáratának előtetője látszik. Készült: 1972 ADOMÁNYOZÓ: Urbán Tamás

Budapest V.  Károly (Tanács) körút 13-15. számú ház árkádja alatt, szemben az üzletsor a Gerlóczy utca és a Bárczy István utca között (ma a Városháza park található a helyén). Készült: 1977 ADOMÁNYOZÓ Herpay Gábor

 

Nagykanizsa gesztenyeárus a Tripammer Gyula (Várkonyi György) utcai vasúti hídnál, háttérben a Ligeti utca sarkán álló ház. Készült: 1957 ADOMÁNYOZÓ: Buvári Ágnes SZERZŐ: dr. Buvári András 

Amikor ezt a posztot elkezdtem írni, eszembe jutott a „Ha árulnak majd gesztenyét” sláger. Ugyan nem tudtam, hogy ki énekelte. Juhász Máriának ezen kívül nem is találtam olyan slágerét, melyre emlékeznék.



2022. július 20., szerda

Újabb Zsolnay botos fiúval gazdagodtam


Nem tudtam ellenállni, és kiegészítettem Sinkó András szoborgyűjteményem a „Kecskét itató fiúval”. Elsőként a fafaragó fiút vettem, aztán a vizet vivő fiút. Tudtam, hogy van harmadik is a kecskét itató fiú szobra. Míg az első kettőből hófehér sok volt kapható, addig a kecskésből csak pingált darab volt, én meg ragaszkodtam a fehérhez. Aztán csak összejött, hogy egyszer csak kaptam egy nekem is megfizethető árban.

Ennél a sorozatnál kaptam egy pécsi olvasómtól a következő hozzászólást: „Ennél a szobornál, és még néhány ugyanilyen kalapos alkotásánál modellt ültem, álltam, mint kishúgom is (pelenkás kendőben), valamint a házban lakó Angyal gyerekek, gyerekkoromban, ugyanis nagymamámnál laktak albérletben, Sinkó házaspár....Pécs Endre utca” Forrás: https://multmento.blogspot.com/2020/04/a-fafarago-fiu-bucsus-kessel.html

Aztán később, amikor a szobrok történetének utána olvastam, Baranya Megyei Múzeumok 1966-os évkönyvében találtam ezt: „1937-ben Kalotaszegen jártakor erős érzelmi benyomások fordították figyelmét a nép élete, az övéi felé. Ennek az élménynek a hatására keletkezett a Kalló Bandi-sorozat a kisplasztikáiban. Egy kis rokonfiú ihlette a faragó-, pásztor- és korsós gyermekfigurákat. Szeretettel és frissen üde realizmussal ábrázolta a népmesei hőshöz hasonlító nagycsizmás, mackómozgású kisgyermeket. A hárombirkás Pásztor gyerek című kompozícióiban megkísérelte a porcelánplasztika méretbeli fokozását, A gömbölydeden formált figurák elnyújtott sziluettje, egy irányiba fűzött sora mégsem kelt vaskos, nehézkes hatást.” Forrás: Baranya Megyei múzeumok 1966 évkönyve ROMVÁRY FERENC

A téma aztán kezdett foglalkoztatni, és láss csodát 2021-ben kijött egy könyv, Prof. Mag. Gergely Hugó: Sinkó András életművek a Zsolnay Gyárban. Ebben, könyvben a szerző több oldalon keresztül foglalkozik Kalló Bandival, és korabeli képeket is közöl a fiúról.


Ezek után láttam, hogy az én Kalló Bandi sorozatom nem teljes, van kecskésnél még ritkább szamaras változat. Ugyanakkor látom, hogy a szamáron már nem fogja a faragott botját. Ezért, a Kalló Bandi hófehér botos szobraiból hiánytalan az én gyűjteményem. Ráadásul még azt is tudom, hogy Sinkó András, nemcsak emlékezetből készítette a szoborterveket, hanem pécsi gyerekmodelleket is használt.  



2022. július 17., vasárnap

Egy ebédem története

Régebben – mint vasárnap szoktam -, a bolhapiacon egy réges-régi konyhai segédeszközről beszélgettünk. Egy hullámos lemez, egy ráforrasztott fogóval. Az egyik érdeklődő szerint hiányos, mert ez biztos, egy hullámos reszelő része, és az egyik fele hiányzik. Szerintem, és az eladó szerint is ez így egyben volt használható. Abban viszont - hogy mit vágtak egykor vele -, nem tudtunk megegyezni. Elképzelhető, hogy tésztát, hogy cakkos legyen a széle. El tudnám képzelni a barátfülét ilyen széllel. Zöldségeket is ilyennel szeletelni, hogy sütéskor több pirított széle legyen. A kísérletező kedvem, és a múlt e rejtélyes eszközének megmentése miatt megvettem. Az első adandó alkalommal cukkinit szeleteltem vele, majd megsütöttem. Végül köretként tálaltam a pirított csirkemell darabok mellé, egy kis hosszában szeletelt uborkával és koktélparadicsommal.





2022. július 15., péntek

Visszatérés a gyerekkori rajzeszközökhöz

Az úgy kezdődött, hogy az egyik bolhapiaci árusnak volt egy „Minden 300Ft” – feliratú doboza. Ebben találtam meg ezt a sárga töltőceruzát. Megvettem, és az eladóval sztoriztunk róla, hogy annak idején a szárát fúvócsőnek is lehetett használni. Bizony a szünetekben nagy csaták dúltak a kis galacsingolyókkal. Itthon aztán élveztem, hogy megvan minden alkatrésze, és az ujjbegyeim még mindig alkalmasak arra, hogy azzal a kis mütyür ceruzabél-hegyezővel hegye is legyen a ceruzámnak.


Aztán, jöttek az újabb bolhapiacok. Ezek egyikén régi irodaszer maradékok között találtam rá különböző színű töltőceruza belekre. Meg is vettem mindet, hisz akkor már volt egyetlen töltőceruzám, amelyiket használtam.


 Hónapokig cserélgettem a töltőceruzám belét, és úgy rajzolgattam a kis vázlatfüzetembe a színes megvalósítandó ötleteimet. A legutóbbi bolhapiacon aztán az első helyen kettő töltőceruzát néztem ki.

„Sztadionok” – mondta rájuk angolos kiejtéssel az eladójuk.

„KOH – I – NOOR-ok” – mondtam én.

„ Az lehet, de mi minden töltőceruzát stadionnak hívtunk.” – válaszolta az eladó.

Aztán én megvásároltam őket, és nem hagyott nyugodni otthon a kérdés, hogy miért is hívták annak idején sztadionnak az összes töltőceruzát. Az Arcanumon (https://adt.arcanum.com) aztán meg is találtam az „Esti Budapest, 1953. november (2. évfolyam, 257-280. szám)” –ában, hogy: „A Lemezárugyár néhány héttel ezelőtt újfajta töltőceruza gyártását kezdte meg. Az újfajta töltőceruza több színben, jó minőségben „Stadion" néven került forgalomba.”

Így aztán kiderült számomra, hogy 1953-ban nemcsak a Népstadiont építették meg, hanem egy korszerű magyar töltőceruza is elkezdte pályafutását. A használatomban levő töltőceruzák között – egy sárga, és egy kék színű -, képviseli ezt a magyar töltőceruza márkát.



2022. július 14., csütörtök

Az Oktogon

 Az Oktogon tér, itt van a közelünkben. Szinte minden nap látom, és el is sétálok körülötte. Nem sokat időzök a téren, de mások se. Hiába van néhány vendéglátóhely előtt kiülési lehetőség, azokon legföljebb ételfutárok ülnek, míg várakoznak az elvinni valóra.

Nemrég találtam rá egy Oktogon teret ábrázoló 1901-es képeslapra. Nagyon tetszik ez a múlt tizenkilencedik-huszadik századfordulós korzózós hangulat. A Házak tetején még nem voltak óriásreklámok. A legnagyobb „műtárgy” a tetőn levő telefonkábel rendező állvány. Annak idején ezeken mehetett a telefonhírmondó, és az első operaközvetítés. Boldog békeidők.

Aztán két évtized után már megjelentek a téren az autók, és a levegőben a Zeppelin.

Most meg – két hete készített fényképemen -, a tér közepén csak gépjárművek mehetnek át. Az emberek pedig örülnek, ha gyorsan elhagyják ezt a forgalmas teret. 

2022. július 10., vasárnap

Szinte hihetetlen.

Lassan két hónapja, hogy a blogom hibernált állapotba került. Jártam én ide, hogy megnézzem, hogy blogger barátaim milyen új posztokkal gazdagították az olvasnivalóimat. Én azért gyűjtöttem a témákat, képeket, és élményeket, hogy legyen mit írnom, ha az írási kedvem visszatér.

Hogy a jövőben lesz-e sok bejegyzés, azt nem tudom megígérni. Mindenesetre most egy kis nyári bolhapiaci szerzeményemet bemutatom. Egy hosszú koktélkanalat néztem ki a pulton, melyet, szinte azonnal el tudtam volna képzelni, egy jéghideg limonádé készítéséhez. Aztán mellette volt ez a kis összecsukott valami, amelyről nem tudtam, hogy micsoda. Az eladó szerint egy régi öltözködési segédeszköz, mely egykor nélkülözhetetlen volt az öltözködésben, például a cipő felvételében. Ránézett a szandálos lábamra: Most még ugyan nem tudja használni, de majd ősszel nagy szüksége lesz rá.



Én meg szót fogadtam. Így most már van egy öltözködésben nélkülözhetetlen összecsukható gombkampóm. Utánanéztem, hogy hogyan is kell használni. Már csak megfelelő cipőt kell hozzá vennem. Az ingjeim begombolásához biztosan használni fogom. Íme, egy kis videó arról, hogyan is lehet használni: