2019. december 18., szerda

Márvány emléktábla egy ház falán.


A Dob utcán évek óta megyek el a Dob utca 82-előtt. A ház homlokzata évek óta felújítva, és azóta az emléktábla egy részét még a ráfröcskölt vakolat takarja. Mostoha ez a szocializmus idejéből itt hagyott emléktábla. A házról az alábbiakat találtam.
1895-ben Brandstädter Izsák szállítási vállalkozó, többszörös háztulajdonos számára épült 3 emeletes eklektikus lakóház. Eredeti terveket nem őriz a Fővárosi Levéltár, így nem tudni ki tervezte és építette. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) 1894 és 1896 között kiadott hivatalos jelentése a kiválóbb fővárosi építkezések közé sorolta a házat. Az első és második emeleten az ablakok alatt balusztrádos mellvéd látható, az ablakok felett füzérdíszítés. Az első emelet középső három ablakát profilozott lemezen nyugvó oszlopszékes, dór jellegű oszlopok fogják közre, felettük ívesen képzett szemöldök- párkányzat. A kapubejárótól jobbra, a ház falán márványtábla örökíti meg, hogy itt jött létre 1906. január 7-én a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége. Forrás: https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2017/04/20/dob_utca_82


Az emléktábla leleplezéséről az Arcanumon találtam meg az alábbi MTI közleményt. Szó szerint ugyanezt közölték minden akkori megyei és országos napilapban. Úgy látszik nincs új a nap alatt.

Emléktábla-leleplezés
A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége 70. évfordulója alkalmából szerdán, Budapesten ünnepélyes külsőségek között emléktáblát lepleztek le a Dob utca 82-es számú ház falán, azon az épületen, ahol 1906. január 7-én alakuló ülését tartotta a szövetség. Az emléktábla leleplezésénél ott volt Kiss Károly, a SZOT elnöke, Hunya István, a MEDOSZ elnöke és Kovács István, a MEDOSZ főtitkára. Az évforduló alkalmából a MEDOSZ székházában tudományos tanácskozást rendeztek, amelyen Szakács Kálmán egyetemi tanár a magyarországi földmunkás mozgalmak történetéről tartott előadást. (MTI)

Az emléktáblát megörökítő eseményről még egy eladó korabeli rézmetszetet is találtam. Érdekes egy kép az alakulásról. Rengeteg ember egy nagy teremben. Nehezen tudom elképzelni, hogy ebben a házban létezett egy ilyen tágas nagyterem az alakuló ülésre.
Művész:         Gacs Gábor
Téma: életkép
Kor:     1970-1989
Szignó:          szignózott
Eredetiség:   eredeti
Pénzvisszafizetési garancia az eredetiségre:   igen
Eredetiségét szakértő megerősítette?:    igen
rézmetszet / rézkarc papíron, a hordozó mérete 30x40 cm, a nyomat mérete 20x30 cm

A mű teljes címe: Nyisztor György és Csizmadia Sándor vezetésével megalakul a magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége 1906 január

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése