2019. december 24., kedd

Elefánt a körforgalomban

Az ünnepek előtti készülődésben a blog írásra és szerkesztésre nem sok időm maradt, holott rengeteg képem és történetem van az elmúlt időszak élményeiből. December elején, amikor Németországba mentünk az úti célunk Enkenbach volt. Egy kis falu Kaiserslauterntől tizenegy kilométerre.
Egy átlagos német falu. Sok új építésű házzal, kevés járdával, de rendben tartott utakkal. – mondta lányom.  

Második nap reggel még maradt időm arra, hogy körülnézzek a faluban. A vasútállomástól nem messze volt a szállásunk egy szépen felújított fahtwerk épületben. A vasútvonal fölött gyalogos felüljáró volt, gondoltam átmegyek. A felüljáró egy körforgalomhoz vitt át, és a körforgalom közepén egy elefánttal szántó embert láttam.

Ezen nem csodálkoztam, mert vendéglátóink már előző nap mesélte, hogy Enkenbachnak komoly cirkuszi hagyományai vannak, mert több cirkuszdinasztia származik a faluból. Cirkuszmúzeum is van, sajnos azt a rövid idő alatt nem tudtuk megnézni.


Az ekéző elefánttal egy valós történetet mesélnek el. Az 1917-es első világháború alatt a mezőgazdaságban használt összes lovat és más állatot a katonaság elkobozott. Ugyanebben az évben egy cirkusz vendégszerepelt Enkenbach községben, amely éppen itt felbomlott és két elefántot hagyott hátra. A Moulier családnál maradtak, ahol Schmitt az asztalos mester dolgozott. A kertet fel kell szántani, de nem volt ló a munka elvégzéséhez. Aztán Schmitt készített olyan hevedereket, amelyeknek sokkal nagyobbnak és stabilabbnak kellett lenniük, mint a lovaknak vagy az ökröknek. Fogta az ekét és a vasboronát, és az elefánthoz kötötte. Így a kertet gyorsan fel lehetett szántani. Részletesebben itt róla:  https://www.kuladig.de/Objektansicht/KLD-274541


4 megjegyzés:

  1. Micsoda egy történet ! Olvasom az eredeti cikkben, hogy a szobor Kínában készült, mert ott olcsóbb volt de igen nehéz volt szállítani és felállítani. Ill. mint érdekesség:
    "Felállításkor tisztázni kellett, hogy az elefánt hátulja melyik irányba mutasson. Végül az elefántot Enkenbach és Alsenborn közötti határral párhuzamosan helyezték el."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a németek, igen alaposak voltak. Még a Schmitt asztalos korabeli fotóit is felkutatták, hogy a szántó ember arcvonási is hűek legyenek.

      Törlés
  2. Erről most rögtön a pápai körforgalomban elhelyezett katonai repülőgép jutott eszembe. :-)

    Áldott, békés, szeretetben gazdag, boldog ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hozzászólást. Boldog Új Évet! Komlón - ahol felnőttem -, az iskola előtti körforgalomban is volt szobor, egy labdázó fiú. Nekem is eszembe jutott, hogy megemlítem, de annak a szobornak nincs ilyen jó története, mint az elefántnak.

      Törlés