Visszatérés a gyerekkori rajzeszközökhöz

Az úgy kezdődött, hogy az egyik bolhapiaci árusnak volt egy „Minden 300Ft” – feliratú doboza. Ebben találtam meg ezt a sárga töltőceruzát. Megvettem, és az eladóval sztoriztunk róla, hogy annak idején a szárát fúvócsőnek is lehetett használni. Bizony a szünetekben nagy csaták dúltak a kis galacsingolyókkal. Itthon aztán élveztem, hogy megvan minden alkatrésze, és az ujjbegyeim még mindig alkalmasak arra, hogy azzal a kis mütyür ceruzabél-hegyezővel hegye is legyen a ceruzámnak.

Aztán, jöttek az újabb bolhapiacok. Ezek egyikén régi irodaszer maradékok között találtam rá különböző színű töltőceruza belekre. Meg is vettem mindet, hisz akkor már volt egyetlen töltőceruzám, amelyiket használtam.

 Hónapokig cserélgettem a töltőceruzám belét, és úgy rajzolgattam a kis vázlatfüzetembe a színes megvalósítandó ötleteimet. A legutóbbi bolhapiacon aztán az első helyen kettő töltőceruzát néztem ki.

„Sztadionok” – mondta rájuk angolos kiejtéssel az eladójuk.

„KOH – I – NOOR-ok” – mondtam én.

„ Az lehet, de mi minden töltőceruzát stadionnak hívtunk.” – válaszolta az eladó.

Aztán én megvásároltam őket, és nem hagyott nyugodni otthon a kérdés, hogy miért is hívták annak idején sztadionnak az összes töltőceruzát. Az Arcanumon (https://adt.arcanum.com) aztán meg is találtam az „Esti Budapest, 1953. november (2. évfolyam, 257-280. szám)” –ában, hogy: „A Lemezárugyár néhány héttel ezelőtt újfajta töltőceruza gyártását kezdte meg. Az újfajta töltőceruza több színben, jó minőségben „Stadion" néven került forgalomba.”

Így aztán kiderült számomra, hogy 1953-ban nemcsak a Népstadiont építették meg, hanem egy korszerű magyar töltőceruza is elkezdte pályafutását. A használatomban levő töltőceruzák között – egy sárga, és egy kék színű -, képviseli ezt a magyar töltőceruza márkát.

Az Oktogon

 Az Oktogon tér, itt van a közelünkben. Szinte minden nap látom, és el is sétálok körülötte. Nem sokat időzök a téren, de mások se. Hiába van néhány vendéglátóhely előtt kiülési lehetőség, azokon legföljebb ételfutárok ülnek, míg várakoznak az elvinni valóra.

Nemrég találtam rá egy Oktogon teret ábrázoló 1901-es képeslapra. Nagyon tetszik ez a múlt tizenkilencedik-huszadik századfordulós korzózós hangulat. A Házak tetején még nem voltak óriásreklámok. A legnagyobb „műtárgy” a tetőn levő telefonkábel rendező állvány. Annak idején ezeken mehetett a telefonhírmondó, és az első operaközvetítés. Boldog békeidők.

Aztán két évtized után már megjelentek a téren az autók, és a levegőben a Zeppelin.

Most meg – két hete készített fényképemen -, a tér közepén csak gépjárművek mehetnek át. Az emberek pedig örülnek, ha gyorsan elhagyják ezt a forgalmas teret. 

Szinte hihetetlen.

Lassan két hónapja, hogy a blogom hibernált állapotba került. Jártam én ide, hogy megnézzem, hogy blogger barátaim milyen új posztokkal gazdagították az olvasnivalóimat. Én azért gyűjtöttem a témákat, képeket, és élményeket, hogy legyen mit írnom, ha az írási kedvem visszatér.

Hogy a jövőben lesz-e sok bejegyzés, azt nem tudom megígérni. Mindenesetre most egy kis nyári bolhapiaci szerzeményemet bemutatom. Egy hosszú koktélkanalat néztem ki a pulton, melyet, szinte azonnal el tudtam volna képzelni, egy jéghideg limonádé készítéséhez. Aztán mellette volt ez a kis összecsukott valami, amelyről nem tudtam, hogy micsoda. Az eladó szerint egy régi öltözködési segédeszköz, mely egykor nélkülözhetetlen volt az öltözködésben, például a cipő felvételében. Ránézett a szandálos lábamra: Most még ugyan nem tudja használni, de majd ősszel nagy szüksége lesz rá.

Én meg szót fogadtam. Így most már van egy öltözködésben nélkülözhetetlen összecsukható gombkampóm. Utánanéztem, hogy hogyan is kell használni. Már csak megfelelő cipőt kell hozzá vennem. Az ingjeim begombolásához biztosan használni fogom. Íme, egy kis videó arról, hogyan is lehet használni:

A személyes tér hiánya

Nemrég kaptame egy levelet, melyben arról írnak, hogy a társadalomban sok embernél probléma a „személyes tér hiánya”, ami mentális és akár tüneti betegségekhez is vezet. Ezt én is érzem magamon, hogy az utóbbi időszakban ez a hiány nálam is jelentkezik. Ennek tulajdonítom, hogy csökkentek a blogposztok, de valószínűleg emiatt kaptam el a COVID-ot is március végén három védőoltás után. A családban én voltam a leg óvatosabb, Home Office-ban dolgoztam, és az utcán is maszkot hordtam, amikor más rajtam kívül szinte senki. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a pozitív teszt mellett gyorsan elmúlt és enyhe tünetekkel vészeltem át a betegségem. A karantén lejárta után aztán gyorsan elmentem kertészeti árudába, és kialakítottam magamnak a virágos kis személyes termet a lakásunk erkélyén. Ezt a néhány képet készítettem kedvenc virágjaimról, melyek napközben társaim a pihenőidőben.

Ott álltam, és elgondolkodtam.

Az Andrássy úton reggel mentem munkahelyem felé. A volt balettintézet felállványozva, és a mellette levő keresztutcák részben, vagy teljesen lezárva az autóforgalom elől. A gyalogosátjárókon a közlekedési lámpa működik. Piros volt éppen, ezért megálltam, és lenéztem. Az első zebracsíkon három felirat. Az első nagybetűs ajánlás, LÉLEKKEL, ISMERETKKEL – SEGÍTHETSZ MÁSOKON, MÁSOKKAL …., tulajdonképpen reklám, hogy utaljuk át az Evangélikus Egyháznak egy százalékunkat.  A másik kettő idézet, Luthertól és Jézustól származik. Az idézetekkel és a kéréssel nincs problémám. Csak azt nem értem, miért az aszfaltra – ami állandóan koszos, poros, sáros -, kellett tenni.

Egy ötletem megvalósulása

Évekkel ezelőtt a Fekedi Tanösvény ötödik állomásának elkészültekor felmerült, hogy az ottani tájház melléképületei egyikében egy klumpakészítést bemutató kiállítás létesüljön. Az ötletből ugyan gyorsan lett ígéret, de több évet kellett várni, míg a kiállítás megvalósult. A kiállítás átadása volt április utolsó napján. Nehéz erről a kiállításról írni, hisz nemcsak ötletadója, de a berendezéshez tárgyakat adtam, helyreállítottam, és faragtam is klumpát. Most egy kis szubjektív fotósorozatot hoztam a kiállítás megnyitójáról.

A Király utca, amelyik csak rosszabb lesz.

Amikor legutóbb a Király utcában sétáltam, megkerestem a „Zöld Térkép” című installációt. Sajnos már csak a helyét találtam, ahol most a Zöld Térkép helyén egy facsemete próbál egy kis zöldet teremteni.

Kettőezertizenötben írtam: „A kirakott pad mellett pedig megtekinthető a két évvel ezelőtti Depó betonworkshop egyik díjnyertes alkotása „ZÖLD TÉRKÉP” Budapest betonból, és a zöld parkjai gyeppel jelölve… ZÖLD TÉRKÉP (Király utca 15.), Oszetzky Dorina, Kőműves Márton, Salgó Eszter, Weichinger Sára, 2013 | készült a Depó betonworkshopon ”

Szomorú lettem, mert sajnos az elmúlt hét évben csak rosszabb lett az utca, koszosabb, szemetesebb. A kis park és játszótér még tartja magát, bár nem tudom meddig.