Ismerős parkban

Már hat éve annak, hogy bemutattam a Magyarországi Németek harmadik tanösvényének átadását. Valójában akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a tanösvénynek helyet adó faluban kell nekem a jövőmet keresnem. Idén az egykori Fuldai Apátság – 299 éve erről a területről kezdtek a faluban letelepedni az ősök -, területéről küldöttség jött. Ennek a küldöttségnek mutattuk be a tanösvényt, melynek keretében megismerhették a falu majdnem háromszáz éves történetét. Itt készültek az alábbi képek.

Budapesti hóember

Téli tavasz után itt van újra a tél. Blogos barátaim olyan jó nosztalgikus képeket tesznek fel, hogy én is megirigyeltem- Itt Budapesten is megmaradt a hó, és szokásom szerint a fényképezőgépem is nálam volt.

Megláttam a Rózsák terén a kis hóembert.

Hamar odamentem hozzá, és lefényképeztem. Nem egy komoly alkotás. De mit lehet kezdeni egy ilyen kevés, és Budapesten leesett hóval. Azt hiszem ennyit és nem többet.

Az én emlékezetemben ifjúkorom hóemberei sokkal szebbek, és kidolgozottabbak voltak. Aztán megtaláltam a 2022-ben álmaim falujáról kiadott falinaptár decemberére rajzolt házképet. Na, látjátok! Én ötvenöt évvel ezelőtt hasonló hóembert építettem akkor a Mecsekpölöskei házunk elé. A képen látható hóembert pedig 2020-ban éppen Náni néni háza elé rajzolta a grafikus. Micsoda véletlen! Ez a képen látható ház most éppen a felújítás alatt lévő álmaim háza.   

Jobban is állhatnánk!

Bizonyosan, ha minden a tervezett ütemterv szerint halad, és … Kereken egy éve, hogy megvettük álmaink házát. Múlt évben azt terveztük, hogy az idei év Karácsonyát már itt ünnepeljük. Most éppen úgy állunk, hogy az épületgépészeti szerelést befejezték, és már jöhet a padló betonja. Amikor mentünk átvenni a munkát, megjegyeztük, hogy ez a lerakott kanyargó cső nekünk tetszik. Az épületgépész barátunk szerint is remek munka, és majd jól fel fogja fűteni a kis házunkat. Reméljük is!

Ha már egyszer ott voltunk dolgoztunk és körbe néztünk a birtokon. Régóta nem ástam már. Most a virágoskert őszi gondozását végeztem el. Aztán körülnéztem a telken. Bizony lesz még itt munka jövőre is.

A munka csak folytatódik

Már vége fele jár a nyár, és úgy érzem nem haladunk a felújítással. Nézzük meg egy kicsit mi is történt eddig augusztusban.

Megérkeztünk, és egy újabb bokor nyitotta sárga virágait.

 Bentről kinézve látjuk, hogy a villanyszerelés szinte el sem kezdődött. Na jó, ha a gégecsövek helyének kivésését és azok falba rögzítését annak vesszük, akkor nem is állunk olyan rosszul. 

A bejárathoz vezető út kertjében szerencsére virágzó bokrocskák fogadnak. Kívülről egy szép ház benyomását látjuk. 

Itt meg a kerti budi, előtte két éve még konyhakert volt. Most a felmagzott hagymákat nem ismerte fel egy látogató. Azt hitte, valami más bolygóról származó ismeretlen élőlény. Én mindenesetre begyűjtöm a magját, aztán meglátjuk mi kel ki belőle jövőre. 

Itt a vadvirág találkozik a telepített rózsával. 

A szomszéd kecskemamája, éppen gidáját szoptatja. 

A házban dolgoztunk, amikor esett az eső. Aztán sógorom kiment a levegőre, és hívott, hogy szivárványt lát. Én kiszaladtam és lefényképeztem. Halványan, de azért a képen én látom. Amennyiben Ti nem, képzeljétek oda.

És itt a vége! A villanyszerelés mellékterméke. Itt Július közepén csak egy betonplacc volt, ez a kupac mind a falban menő gégecsövek helyéről jött ki.

Július végén

Van, amikor nincs miről írni. Van, amikor nincs időm írni. Vagyok most, amikor már szégyellem magam, hogy több, mint egy hónapja nem írtam a blogomra. Röviden, történtek a legutóbbi bejegyzés óta blogban említésre történő dolgok. Vázlatosan képekkel illusztrálva.

Családi eseményre Marburgba mentünk. Ez itt a Marburgi vár a szállodánk ablakából. 

Ez itt Marburg belvárosának egyik tere egy hatalmas üvegkockával. Az üvegkocka egy hatalmas régészeti gödröt takar, ahol, aki akarja, megnézheti a középkori Marburg Zsinagógájának feltárt részleteit. 

Árpád házi Szent Erzsébet, Marburg védőszentjének szobra. Kezében a hamvai fölé épített gótikus székesegyház. 

Hamburg belvárosának, nagy tűzvész után megmaradt házsora, a csatorna felől nézve. 

Rio de Janerioban is jártunk. Pontosabban a Föld szinte minden kontinenséről láthattunk maketteket egy hatalmas Hamburgi raktárépületben.

Hazajöttünk megtekinteni az építkezésünket. Az új házunka már bekötötték a vizet, íme, a főcsap.

Itt látható az új házunk kertje. Még szerencse, hogy amíg mi nem tudtuk nyírni a füvet, a szomszéd bio fűnyírói dolgoztak.

Kertünk örökölt rózsái között a szomszéd tyúkjai gyomlálnak.

Sógorommal villanyt szereltünk.

Ezeket a járatokat nem egér rágta, magunk véstük. Azt hittük a vályogfalba könnyű lesz, tévedtünk.

Itt már valami látszik a villanyszerelésből is. A házunk is beszédes, látszik a múltja.

Rózsák tere Budapesten, a lakásunktól nem messze.

Lesz nekem egy szigetem

Ifjúkorom egyik kedvenc regénye volt Fehér Klára: Lesz nekem egy szigetem kisregénye. Akkoriban nem még nem volt gyerekszobám, így én egy valódi szigetet neveztem ki sajátomnak. Ez a Kaszánya patak mederfalából leszakadt gyökeres fatörzs volt a patakban. Egy kis ugrással a partról a szigetre tudtam menni. Még sétálni sem tudtam, olyan kicsike volt az én szigetem, de mégis boldog voltam, ha a szigetemen időzhettem. Ücsörögtem, néztem a vízen úszó leveleket, és fatőrt faragtam a bugylibicskámmal. Jól is sikerült a kis tőröm, de sajnos arra nem voltam képes vele, hogy meg is védjem. Két nagyfiú jött, és a túlerővel én nem boldogultam. Így esett, hogy azóta se saját fatőröm, se szigetem nincsen.

Azaz, nem volt eddig. Most már van, ha nem is szó szerint sziget. Ugyanakkor a saját tulajdonom. A ház mögött egy forrás, ahol egy patak születik, amiből majd folyó lesz. A telken egy valamikori istálló, amelyikben lesz az én szigetem.

Itt látható a szigetem kertje, még egy nyomókutam is van, ha megszűnne a vízszolgáltatás.

 

Íme, a kilátás a szigetem restaurátor műhelyének ablakából.

Több képet, most nem hoztam, mert az én kis birodalmam még csak raktár. Építési terület, mely remélem hamarosan az én műhelyem és dolgozó szobám lesz.