Visszatérés a gyerekkori rajzeszközökhöz

Az úgy kezdődött, hogy az egyik bolhapiaci árusnak volt egy „Minden 300Ft” – feliratú doboza. Ebben találtam meg ezt a sárga töltőceruzát. Megvettem, és az eladóval sztoriztunk róla, hogy annak idején a szárát fúvócsőnek is lehetett használni. Bizony a szünetekben nagy csaták dúltak a kis galacsingolyókkal. Itthon aztán élveztem, hogy megvan minden alkatrésze, és az ujjbegyeim még mindig alkalmasak arra, hogy azzal a kis mütyür ceruzabél-hegyezővel hegye is legyen a ceruzámnak.

Aztán, jöttek az újabb bolhapiacok. Ezek egyikén régi irodaszer maradékok között találtam rá különböző színű töltőceruza belekre. Meg is vettem mindet, hisz akkor már volt egyetlen töltőceruzám, amelyiket használtam.

 Hónapokig cserélgettem a töltőceruzám belét, és úgy rajzolgattam a kis vázlatfüzetembe a színes megvalósítandó ötleteimet. A legutóbbi bolhapiacon aztán az első helyen kettő töltőceruzát néztem ki.

„Sztadionok” – mondta rájuk angolos kiejtéssel az eladójuk.

„KOH – I – NOOR-ok” – mondtam én.

„ Az lehet, de mi minden töltőceruzát stadionnak hívtunk.” – válaszolta az eladó.

Aztán én megvásároltam őket, és nem hagyott nyugodni otthon a kérdés, hogy miért is hívták annak idején sztadionnak az összes töltőceruzát. Az Arcanumon (https://adt.arcanum.com) aztán meg is találtam az „Esti Budapest, 1953. november (2. évfolyam, 257-280. szám)” –ában, hogy: „A Lemezárugyár néhány héttel ezelőtt újfajta töltőceruza gyártását kezdte meg. Az újfajta töltőceruza több színben, jó minőségben „Stadion" néven került forgalomba.”

Így aztán kiderült számomra, hogy 1953-ban nemcsak a Népstadiont építették meg, hanem egy korszerű magyar töltőceruza is elkezdte pályafutását. A használatomban levő töltőceruzák között – egy sárga, és egy kék színű -, képviseli ezt a magyar töltőceruza márkát.