Szezonnyitás a birtokon

Nem egy nagybirtok, de nekem hétvégi kikapcsolódásnak épp elég volt. Csak tíz órára értem le, és láttam, hogy szomszédjaim már megtették a fűnyírást. Azt első képen látható, hogy van munka. A szomszéd traktorral nyírta, nekem az nincs. Nem is szeretnék traktorral neki menni, mert akkor a fű között nyíló kis szépséges virágokat is levágnám. Amikor a lányaim is segítettek, mindig előre figyelték a füvet, és figyelmeztettek: Apa, ezeket a virágokat kerüld ki! – Én meg szót is fogadtam nekik, hogy a virágtársulásos helyeken megmaradjon a százszorszép, a téltemető, ibolya, gyermekláncfű. Harminc éve, hogy vettük a telket, és azóta megvan a fű között az előző tulajdonos Etelka néni tulipánja is. A fűnyírás után, még fákat metszettem, és vágtam le száraz ágakat. Délután kettőre lettem kész a telekkel. Akkor vettem elő a százéves dohányvágómat, hogy restauráljam. Komoly terveim vannak, hogy fafaragáshoz használjam, ezért gondoltam, ha befejezni nem is, de megkezdem a felújítását. A fém részét le is csavaroztam a fatalpról. Vagy nagyon erős maradtam, vagy nem is volt nagyon összerozsdásodva. Mindenesetre a fém részeket lekezeltem rozsdamaróval. Aztán gyorsan elpakoltam, mert otthon még vár a terasz és az ottani balkonládák beültetése. Jó kis nap volt.

Egy normál hétvége kezdete

Abban reménykedtem, hogy majd eljön a jó idő, aztán mehetek a telekre kertészkedni, barkácsolni, vagyis aktív pihenéssel tölteni a szabad időmet.

Ma reggel összekészítettem szokásos reggelimet. Aztán a jó napos időre való tekintettel, kimentem a teraszunkra mindezt megenni.

Itt látható, milyen gazdagok vagyunk. A saját kezűleg barkácsolt biciklis tükrünkön a lányom által gyártott aranytömbök. Diplomamunkájához készülő fotó kellék. A szomorú, hogy látszik, hogy a kiülős padunkra ráfér a tavaszi felújítás.

Az én reggelim a szabadban.

 

Jók a kilátások. Azért a vidéki birtokon jobb lesz! Még sokat kell tennem, hogy a Budapesti lakás is vállalható legyen. 

Börzsönyi túra

Húsvét négy napján gondoltam a családdal elmegyünk erdei túrára. Én szombatra gondoltam, de aztán az időjós oldalak tanulmányozása után a család nőtagjai úgy döntöttek, hogy Vasárnap megyünk. Én Nagybörzsönytől kiindulva terveztem egy 14,3 km hosszú körtúrát. Aztán a fiatal leányok úgy döntöttek, hogy nekünk, öregeknek elég lesz egy fele olyan hosszú túra. Ki is néztek két jó hegycsúcsot a Sas és Só hegyet, melyet az Érsek tisztásról kellett volna elérnünk, és ugyanoda visszajutni. El is vittem a kis csapatot a Börzsönybe, aztán az Érsek tisztáshoz vezető erdei út elején egy behajtani tilos tábla várt. Magánút, behajtani csak engedélyjel, én meg nem kockáztattam. Így aztán a lányok okos kütyüvel áttervezték a túrát. Azt mondták egy kicsivel több lesz, mint 7km, de nagyon kevés szintkülönbséget kell majd legyőzni. Az elején nem is volt sok szintkülönbség, de patakon való átkelés annál több. A turistaút a Lófő patak mentén ment, de leég sokszor kellett rajta átkelni, hol köveken, hol farönkökön. Mint egy csapatépítő túlélő túra, mondták a lányok. Közben csodaszép odvas keltike szőnyegek mellett mentünk. Az egyik virágnál megkérdezték, hogy milyen. Mondtam, hogy Vicsorgó (Rendes nevén: kónya vicsorgó). Csodálkoztak, hogy honnét tudom. Aranyosfodorka blogjából, mondtam én. Ezért is jó blogokat olvasni, az ember sok mindent tanul. Aztán láttunk még Kökörcsint, azt már nem tudtam megmondani, hogy ez Magyar, Leány, vagy Tátogó, de mindegy is. A lényeg, hogy kimozdultunk, és túráztunk egy jót. Igaz, hogy végül 15 és fél km-t gyalogoltunk. Volt benne hegymászás, és leereszkedés meredek lejtőkön, de végül jól esett, és remekül aludtunk utána.

Kedvenc szerszámaim.

Ez lett az egyik Húsvéti barkács munkahely. A lombfűrész és a hozzá tartozó munkaasztalka muzeális darab. Családi örökség, Jozeph bácsi hagyatéka. Ezt és két faragó kést feleségem szülői házának padláskiürítésénél találtuk. Én azóta felújítottam, és használom is ezeket. Egy szádfát már korábban találtam a padláson Jozeph bácsi hagyatékából. Erről már 2017-ben írtam is a Tatai német nemzetiségi múzeum tárgytörténeti kiállításához:

Ezt a szádfát, más néven szalagszövőt feleségem szülői házának a padlásán találtam. Anyósom elbeszélése szerint ezt férje bátyja, a Jozeph készítette még iskolás korában a két világháború között. Az elemi iskolák kézműves foglalkozásain kellett megtanulni minden fiúnak a kézművesség alapjait. Egy féléves kézműves foglakozás mesterdarabja volt ez a szalagszövő készülék. Egy kisgyereknek nem lehetett könnyű elkészíteni. Látszik, hogy a lyukakat összekötve nem egyenest kapunk, és a függőleges rések szélessége, távolsága is eltér. Ez egy kisiskolásnak megbocsátható. Azt nem tudni, hogy hányas osztályzatot kapott rá, de azt tudhatjuk, hogy hogyan maradt meg. Jozeph bácsit 1946-ben a falujukból kitelepítették Németországba. Alig volt több 20 évesnél, és ezt a kisiskolás darabját a szülői házban hagyta. Idős szülei azért kerülték el a kitelepítést, mert betegek voltak. A legkisebb fiú – az Apósom -, maradhatott szüleikkel Magyarországon, hogy a szülőket gondozza. Az itthon maradt szülőknek később a saját házukból is ki kellett költözni, mert az akkori hatalom a kollektív büntetés elvét alkalmazta a magyarországi németekre. Ezek után kész csoda, hogy ezt az iskolai házi feladatot a család megőrizte. Ez az egyik kis kézműves emlék, amit a Jozeph bácsi hátrahagyott. Forrás: http://ungarn-s-deutsches-museum.hu/targy/szadfa/

Ezen a hosszú ünnepi hétvégén Jozeph bácsi faragókéseivel dolgoztam egy kicsikét. A kivágott ecetfa ágából maradt még több kis klumpára való. Most kialakítottam a végén egy kis klumpát, mely középen hosszában át van fúrva.

Látható oldalról, hogy autentikus darab, talán még egy baba lábára elegendő is lenne, ha volna párja.

Ennek a klumpának nem is készül párja, mert ez nem is lábra készítettem.

 

Íme, a végeredmény.

 

Itt a nyakkendő kötő klumpácska talpa. Mindez egy órán belül elkészült.

A Húsvét, ahogy én szeretem

A Húsvét nálunk mindig a családi együttlétről szólt, és az otthon alkotásról. A gyerekeimmel kicsi korukban tojást festettettünk, később matricáztunk. Aztán, amikor nagyobbak lettek, valahogy ez a közös alkotás elmaradt. Múlt évben találtam ki húsvétra, hogy csak félig készítem el az ajándékot, és az ajándékozott majd befejezi. A jól sikerült múlt évi alkotós Húsvét sikerén felbuzdulva idén most a következőképpen alakult a nagypénteki ebéd.

Elkészítettem a halászlét.

 

Megterítettünk a teraszon. Feleségemnek még egy kis vegán menüt is sikerült összeraknom.

Ebéd után aztán mindenkit a barkács asztalhoz ültettem.

A feleségem választotta a pirográf munkahelyet. Éppen készül a kockásfülű nyúl.

Itt ecsetfilccel készül egy sokszínű nyúl.

Félig már kiégetve a kockásfülű, csinos fufrus frizurával.

A lányok által elkészült többszínű nyulak. Hiányolták, hogy kék színű filc nem volt már a készletben.

Íme, a teljesen kész kockásfülű nyúl.

A klumpa és a játék

Saját élmény az általános iskolás koromból: A Pál utcai fiúk Magyar Nyelv és Irodalom órán való feldolgozásakor az „Einstand”-os üveggolyós játék kapcsán kaptuk a feladatot, hogy mérjük fel otthon, hogy nagyszüleink mit játszottak.

Én a nagymamámat kérdeztem meg, aki a Káni iskolai élményeiről mesélt. Kánban –zsákfalu, Hetvehelyhez tartozik ma már csak üdülőfalu –, az iskola előtt nem üveggolyóval, hanem helyben talált kis golyócskákkal játszottak a földúton. A kis golyócskák a helyi agyagos talajok jellegzetessége, sokszor belül üregesek és zörögnek, mert egy kis zárvány van bennük és levegő. A rajtuk levő klumpát levették, és ezeket rakták ki több méterre maguk elé. A feladat az volt, hogy ki talál bele több kis golyóval a klumpába. Az nyert, aki adott darabszámú golyóból – rendszerint egy tucatból –, minél többet dobott a klumpa belsejébe.

A fotót Lengyel Beatrix: A Pál utcai fiúk című film forgatása a Nemzeti Múzeum kertjében című cikkéből vettem Forrás: https://fidelio.hu/vizual/einstand-a-muzeumkertben-146944.html

Ez jutott eszembe, amikor is megalkottam a Káni klumpás játék zsebre vágható kis változatát. Faragtam egy kis klumpát, és vágtam néhány kis korongot. Most aztán lehet játszani Húsvétkor a gyerekekkel. Azért kíváncsi leszek, meddig játszunk, és mikor vonulnak el inkább számítógépes játékot játszani.

Klumpa az asztalon.

Március utolsó hétvégéjének első napjába sok minden belefért. Reggel elmentünk piacra bevásárolni. Halat nem kaptunk, pedig Nagypéntekre mindenképpen akartam venni egy szokásos kisméretű élő pontyot. Csak három kilogrammosnál nagyobbak voltak. Gondoltam elmegyek a Lehel csarnokba, mert ott kettő halas bolt is van. Ott is csak a másodiknál kaptam. Ha már ott voltam körülnéztem a piacon. A kedvenc virágárusomnál százszorszép és árvácska palántákat láttam. Vettem is belőlük, mert gondoltam belefér a napomba, hogy a teraszon egy kicsit kertészkedjek egyet a halpucolás után. Otthon aztán megtörtént a haltisztítás, már a fagyasztóban is vannak. Utána a teraszon elültettem a virágokat. Lenéztem az udvarra, ahol láttam, hogy a garázsom tövében nőtt egy ecetfa, amit ki kell vágnom. Levittem a szemetet, aztán a garázs tövéből kivágtam az ecetfát. Néztem, hogy milyen jó puha faanyag, hasonló a Hársfához. Gondoltam kipróbálom milyen faragni. A teraszon aztán egy kis fatörzs tetejére faragtam két kis klumpát. Remek kis gyakorlat volt. Hogy, haszna is legyen ennek a kis faragványnak, fúrtam rá lyukakat. Látjátok most ceruzatartónak is használható ez a kis klumpaszobor.