2021. március 27., szombat

Klumpa az asztalon.

Március utolsó hétvégéjének első napjába sok minden belefért. Reggel elmentünk piacra bevásárolni. Halat nem kaptunk, pedig Nagypéntekre mindenképpen akartam venni egy szokásos kisméretű élő pontyot. Csak három kilogrammosnál nagyobbak voltak. Gondoltam elmegyek a Lehel csarnokba, mert ott kettő halas bolt is van. Ott is csak a másodiknál kaptam. Ha már ott voltam körülnéztem a piacon. A kedvenc virágárusomnál százszorszép és árvácska palántákat láttam. Vettem is belőlük, mert gondoltam belefér a napomba, hogy a teraszon egy kicsit kertészkedjek egyet a halpucolás után. Otthon aztán megtörtént a haltisztítás, már a fagyasztóban is vannak. Utána a teraszon elültettem a virágokat. Lenéztem az udvarra, ahol láttam, hogy a garázsom tövében nőtt egy ecetfa, amit ki kell vágnom. Levittem a szemetet, aztán a garázs tövéből kivágtam az ecetfát. Néztem, hogy milyen jó puha faanyag, hasonló a Hársfához. Gondoltam kipróbálom milyen faragni. A teraszon aztán egy kis fatörzs tetejére faragtam két kis klumpát. Remek kis gyakorlat volt. Hogy, haszna is legyen ennek a kis faragványnak, fúrtam rá lyukakat. Látjátok most ceruzatartónak is használható ez a kis klumpaszobor.





10 megjegyzés:

  1. Gratulálok ehhez a kedves (és hasznos) legújabb alkotásodhoz. Nagyon formásak a fapapucsok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Igyekeztem a valódi formához hasonlót faragni. Már nagyon készülök eredeti - használható próbálható gyerek és felnőtt - méretekben is gyártani. Még szerszámbeszerzés történik hozzá, de remélem a nyárra abból is lesz bemutatható.

      Törlés
  2. No ez egy jó kis bejegyzés :-)
    Micsoda ötlet, lemegyek, kivágok egy fát és faragok belőle valamit...:-)
    Ügyes vagy !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tavaszi idő, úgy érzem megsokszorozta a munkakedvemet. A korábbi ötleteim most megpróbálom megvalósítani.

      Törlés
  3. A faragott tányér is szép volt, most ez is kedves, szép alkotás. Nagyon ügyes vagy. Jó étvágyat a halhoz Nagypénteken!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a dicséretet. Igyekszem gyakorolni, ilyen kis alkotásokon is. A több évtized alatt elszokott a kezem a faragószerszámoktól.

      Törlés
  4. Hogy kerül a klumpa az asztalra?! Hát így! :)
    Nagyon ügyes vagy és a ceruzatartó ötlete is remek. További jó faragást kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most valóban ceruzatartóként, de már gondolkodom játék formában is. Igyekszem minél több ötletemet megvalósítani. köszönöm a biztatást!

      Törlés
  5. Csak ámulok! Remek ötlet és szép faragás ismét, gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Igyekszem formába lendülni, mert még sok tervem van a fejemben, és egy projektmunkához is jelentkeztem. Jó volna bizonyítani, hogy nem felejtettem el faragni az elmúlt 3 évtizedben.

      Törlés