2020. március 28., szombat

Épületkerámiás ház a Wesselényi utcában


Reggelente feleségemet bekísérem a munkahelyére. Ő ott tud dolgozni a könyvtárszobájában. Fertőzés veszélynek nem vagyunk kitéve se oda, se visszaúton, hisz alig van személy és autóforgalom. Szeretem ezeket a reggeleket, mert lehet nézelődni, keresgélni. Egy ilyen séta alatt a Wesselényi utca 8-as számú ház homlokzatán találtam kerámia díszekre. Függőlegesen sok kis szívecske kerámia van beépítve habarcsba. A sordíszek között magyaros szecessziós habarcsdíszek. A legfelső szint párkányzatán kerámiából készített puttók vigyázzák a ház rendjét. A Zsolnay épületkerámiák Budapesten című könyvben utánanéztem, hátha Zsolnay kerámiák. A könyvben ez az épület nincs, és egyetlen épületen sem találtam ezekhez hasonló kerámia díszeket. Természetesen ettől még nem kizárt, hogy ezek is Zsolnay kerámia díszek.

A házról a következőket találtam: 1910/11-ben Bíró Gyula saját bérházaként tervezte és építette ötemeletes szecessziós lakóház. A Dob utca 9. és a Wesselényi utca közötti átmenő telken kétudvaros, elsősorban üzletutca jellegű átjáróként épült, a szomszédos Wesselényi utca 10. szám alatti bérházzal teljesen azonos stílusban. Kerámia puttópárok, vésett jellegű mellvédmezők, lépcsős oromzat, geometrikus mintájú folyosókorlátok és merevítők.

A ma látható épület helyén korábban Teichner Emánuel és Teichner Manó doboz- és skatulyakészítők gyára és háza állt. A házat 1900-ban bontatta le Bíró Gyula.

Bíró (Biermann) Gyulát (1867–?), aki nemcsak építész volt, de építőmester, építési vállalkozó és befektető is volt, nem tartják számon a korszak kiemelkedő építészei között. Eddig nem készült róla életrajz sem, de épületei mind igen magas színvonalat képviselnek. Bár alkalmazott magyaros motívumokat (életfa, páva, stb.), nem sorolható a magyaros szecesszió építészei közé. Épületei a kései szecesszió egyszerűbb, premodern felé hajló megvalósulásai. A család 1915 óta viselhette a beczkói előnevet. Bíró Gyulát 1924-ben építőmesterként is ezzel az előnévvel vették fel a Magyar Mérnöki Kamarába. Halálának éve, ahogy sírhelye sem ismert. Forrás: https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2016/03/17/wesselenyi_utca_8

4 megjegyzés:

  1. Szegény ház, szegény angyalkák.... elég lepusztult állapotban vannak...
    Én se hinném, hogy ezek Zsolnay termékek....

    VálaszTörlés
  2. Az angyalkák a házon több darabban égetettek, ez is arra utal, hogy kisebb kemencében égették ki. A Zsolnay gyárban ekkora angyalt egy darabban tudtak volna készíteni. A ház állapota sajnos tényleg sajnálatra méltó... ebben a szegény házban viszont a lakástulajdonosok többszörös milliomosok.

    VálaszTörlés
  3. Ezek a séták nem csak a feleségednek, de neked is milyen kedvesek, és jó érzéssel töltenek el, csodálom az ilyen hűséges férjeket, akik a családnak élnek, és közben ők is megkapják jutalmukat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban nem véletlen a felfedezés. A Soós fotósszaküzlet van a szomszédban, aminek a kirakatában nézelődtem. Aztán találtam még ezt a kerámiás házat is:-).

      Törlés