2020. március 14., szombat

A Mecsek kapujában


Feleségem munkája Mecseknádasdra vitt, ahol nekem szerencsére jó sok szabadidő jutott. Gyerekkori túráim kedvelt helyszíne volt Mecseknádasd és környéke. Az innét induló Óbányai, Kisújbányai völgybe sokszor vittem később is túrára barátaimat. A hatos úton ide érkezve Geresdi dombság itt végződik, és a Mecsek itt kezdődik. Mecseknádasdot szokták is hívni a Mecsek kapujának. Itt magasodik a schlossbergi kilátó, melyet immár többedszer megmásztam. A  Schlossbergről a gyerekkoromban a túravezetőn azt mesélte, hogy Szent István lánya Ágota itt élt az Anglia király fiával, Edwarddal. Szerinte itt születhetett Skóciai Szent Margit. Az igazságot megmondani már nem lehet, de az biztos, hogy ettől a helytől nem túl messze történhetett.

Mecseknádasd (Törökvár) 
A falu fölé emelkedő, magas domb peremén fekszik az erősség. Eredetileg egy XIV. századi, háromhajós templom volt, melynek nyugati homlokzata elé még ugyanabban a században egy önálló tornyot építettek. Amikor a törökök megszállták a települést, ebből a templomból építették ki a várukat. A főhajót és a mellékhajót elválasztó pillérek vonalában emelt fallal három szakaszra osztották a hosszházat, sőt a déli mellékhajó alá még boltozott pincéket is ástak. A templom körítő falának keleti oldalán előkerült egy kisebb torony maradványa is, mely valószínűleg a kaput védte. A déli oldalon a körítő fal nyomvonalának folytatásában palánkfalra utaló cölöplyukakat is feltártak A török vár őrsége 1618-1619. évben 46 fő volt, de ágyút az összeírók egyet sem találtak a várban.
/Tolnai Gergely/
A néphagyomány és számos történész szerint a Réka-várban, a Török, sőt újabban a Kószavárban születhetett Skóciai Szent Margit. Vasbordájú Edmond, angol király halála után (1016) két kisfiát Szent István udvarába menekítették. Egyikükhöz, Edward-hoz első királyunk feleségül adta Ágnes nevű leányát, és birtokot adományozott nekik. A család 1059-ig - Angliába való visszatéréséig itt Mecseknádasd környékén a három vár valamelyikében élt, és itt született 1045-ben Margit nevű lányuk, aki később III. Malcolm skót király felesége lett, sokat tett a skót állam kialakulásáért és a katolikus vallás elterjesztéséért. 1251-ben avatták szentté.
Kicsit bővebben Skóciai Szent Margitról: 
Anyja, Ágota, Szent István leánya. Atyja 1056-ban visszatért Angliába, ahol fia, Edgár, 1066-ban király lett, de 1072-ben az angolok elűzték. Özvegy édesanyja akkor gyermekeivel Skóciába menekült. Margit III. Malcolm király felesége lett. Mintaképe volt a tökéletes anyának, a hűséges feleségnek. Népének jótevője, a szegények segítője, az egyház pártfogója volt.


Befolyására ugyanis "férje kivetkezett vad szokásaiból... és egész környezete megváltozott" - írja életrajzában Turgot. Férje semmiben sem gátolta a királyné jótékonykodását. Margit nagy együttérzéssel gondoskodott szegényekről és betegekről. Az irgalmasság minden cselekedetét gyakorolta egész életén át, templomokat, kolostorokat építtetett. A királyné skót zsinatot is összehívott, amely eltörölte az egykor a hittérítő írektől átvett, a római szokásoktól eltérő sajátosságokat. Állást foglalt a zsinat által tárgyalt teológiai kérdésekben is. Akkoriban ugyanis nyilvános vita folyt a skót egyházban arról a kérdésről, hogy a bűnös ember magához veheti-e az Úr testét az oltáriszentségben? Margit azt a felfogást képviselte a zsinaton, hogy mindannyian bűnösök vagyunk ugyan, ám ha valaki gyónás, bánat és elégtétel után hittel járul a szentáldozáshoz, akkor ez a Szentírás szerint nem ítéletére, hanem bűnei bocsánatára szolgál.
Margit és Malcolm házasságából nyolc gyermek született. Matild nevű lányuk királyné lett: Hódító Vilmos legkisebb fiával kötött házasságot, aki azután I. Henrik néven uralkodott (1100-1135). Az õ, ugyancsak Matild nevű lányuk 1128-ban Anjou Gottfried grófhoz ment feleségül, akivel megalapította - a gróf sisakját díszítő rekettyeágról elnevezett - híres Plantagenet-dinasztiát. Skót Szent Margit emléke mindmáig elevenen él Nagy-Britanniában. A Westminster apátságban ugyanis az ünnepélyes koronázási szertartáson megkérdezik a leendő uralkodót, hogy Nagy Alfréd leszármazottja-e? Margit csak négy nappal élte túl férjének és legidősebb fiuknak elestét az angolok ellen vívott csatában. Népe, halála után önként kezdte őt tisztelni és 1251-ben IV. Ince pápa szentté avatta Skócia pannóniai királynéját.

"Amikor a királyné halálán volt, belépett hozzá a szobába egyik fia. Éppen a harctérről jött, a lelke súlyos bánattal volt teli, hiszen anyjának azt kellett volna jelentenie, hogy atyja és testvére a csatatéren maradtak holtan, és most anyját is halálán látja. Miközben szívét eltöltötte a keserűség, a királyné összeszedve utolsó erejét, megkérdezte, mi van férjével és a másik fiával. A fiú, arra gondolva, hogy ha az igazat mondja, azzal megöli édesanyját, csak annyit válaszolt, hogy jól vannak. A királynő azonban fölsóhajtott, és ezt mondta: Tudom, tudom, de megesketlek téged a kezemben lévő keresztre, mondd el nekem a valóságot. Így a fiú elmondta a történteket. S ekkor Margit ahelyett, hogy asszonyoknál szokásos jajgatásban tört volna ki, ez a keresztény lélek az égre emelte a szemét és két karját, majd az Istent dicsérte azért, hogy élete utolsó órájában még ilyen nagy szenvedésben lehetett része."

A szentté avatás alkalmával ereklyéit kiemelték, s a legenda szerint a következő történt. Felnyitották a sírt, és a maradványokat egy ezüst ravatalra helyezték, hogy a templom szentélyébe vigyék át. Amikor a menet Malcolm király sírboltja előtt haladt el, meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők nem tudtak továbbmenni. Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék oda Margit mellé. Így "Véreskezű" Malcolm és Skóciai Szent Margit közös sírban pihen azóta is.

 A Schlossbergről lefele jövet fényképeztem le ezt a műemlék épületet. Gyerekkoromban ez igencsak lerobban állapotban volt, azt hittük akkor, hogy a falu régi tűzoltó szertára, mert a mi falunkban az pont így nézett ki. Ez a falu közvágóhídja volt egykoron, most a Mecseknádasdi turisztikai központ.



2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű vidék, kedvenc helyszíneim egyike. Tényleg érdemes ide ellátogatni !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a vidéket megunni nem tudom én sem. Jártam már hasonlóan szép hegységekben, de a szívem mindig visszahúz.

      Törlés