2019. október 5., szombat

Születésnapi hétvége (első rész)


Szeptember utolsó hétvégéje feleségem születésnapja. Nem esik nehezemre születésnapi ajándékot találni, hisz a magyarországi német témákra fogékony. Én kerestem, és találtam is több kis apró ajándékot. Az első kicsinyke ajándék, egy kis szentképecske. Az eladó szerint ez egy evangélikus magyarországi német családból származik. A kis szentképen olvasható mondásra keresve, rögtön múlt századi evangélikus ima és énekeskönyvekre találtam. Ezek után, már csak egy tipikus magyarországi lutheránus településre kellett mennünk, hogy ott átadjam a kis szentképet, és dokumentáljam a falu nevezetességeit.

Varsád volt a nevezetes helyszín, mert ez tipikus német evangélikus település volt. Különleges is a temploma, mert az akkori szokásoktól eltérően nem temető mellé, és nem dombetetőre épült. A település emlékezete szerint a templom építéséhez az engedélyt Bécsből kapták. A falu elöljárója személyesen ment engedélyt kérni Bécsbe. A bécsi császári palotában az engedélyt magkapta. Azóta is a falu hálája jeléül II. József képe ott függ a szentély falán.
  

1786-ra készül el a varsádi templom. Varsád a Hegyhát egyik legfontosabb evangélikus központja volt a XIX. század elejéig. 1719-től volt már imaházuk itt a lutheránusoknak. Első harangjuk is 1735-ből származik, a paplak is a türelmi rendelet előtt, 1774-ben épült. Csak a templom építésével kellett várniuk a nem egyszer kegyetlen üldöztetés alatt. A templom karzatán copf vázák képei közt az apostolokat látjuk. Az eredeti oltárképen az Utolsó vacsorát ábrázolták, helyét egy jellegtelen XX. sz. elei kép foglalja el. A szentélyfalon II.József képét láthatjuk. Figyelemre méltó a papi pad is. A pad tetején a Szeniczey Bárány család címerét látjuk. Ennek a híres lelkészcsaládnak a Dél-Dunántúlon számos legendás tagja működött fő- vagy alesperesként. Szeniczey Bárány Pál volt Varsád lelkésze a templom építésének idején. Forrás: http://www.csatolna.hu/hu/tolnamegye/muemlek/evhegyhat.shtml









5 megjegyzés:

  1. Micsoda siralmas állapotban van ez a templom (is)....Annyira sajnálom ezeket a régi építményeket (nem csak templomokat, de főleg azokat). Miért nem becsüljük jobbn a múltat ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a tolnai lutheránus templomok kevés kivétellel erősen felújításra szorulnak. A hívek is fogyatkoznak, és a faluban sok lakóház is elhagyott romos állapotban van. Van ebben a faluban is sok megbecsülésre érdemes ház.

      Törlés
  2. Szeniczey Bàràny György ükük....ükunokàja vagyok. Borzaszto làtni, hogy mivé lesznek gyönyörü emlékeink.

    VálaszTörlés
  3. Ki az oltàrkép festöje? Erre sehol nem talàltam utalàst.
    Köszönöm vàlaszàt!
    Opel Lea Maianna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Opel Lea Maianna,
      Az oltárkép festőjét a Varsádiak sem tudják már. Elbinger Feerenc többet foglalkozik Tolna megyei településekkel, talán neki van róla ismerete: https://regmult.blogspot.com/2017/05/a-varsadi-evengelikus-templom.html, Üdvözlettel: MúltMentő

      Törlés