2019. június 13., csütörtök

A Vén Hársfa lakója.


A vén hársfa már egy éve foglalkoztat. Terveztem én már hozzá teaházat, a teaházhoz hársfás bögrét. Legutóbb, amikor egy unalmas munkahelyi Lync meetingen voltam, egy baglyot is terveztem. Mit csináljak? Unalmas volt és a sokan fölöslegesen szóltak hozzá Én, úgy gondoltam - amíg másik vitatkoznak, és én azt hallgatom -, addig rajzolok.
Ez a bagoly sorozat jött ki a kezeim közül.


Korábban már ezt egy hársfa lapra le is rajzoltam, amint az odúja előtti ágon éppen ül. Már mutattam is nektek, hogy egy lombfűrésszel az ágról csüngő hársfa levelet körbe is vágtam.
Pünkösd Hétfőn időm volt rá, és előszedtem a félig kész baglyomat. A munka hevében a fázisfotóktól el is maradtak, így aztán a fölösleges részek lombfűrésszel való letávolítása után gyorsan a fafaragó késemmel még a fölöslegesnek gondolt fa részeket eltávolítottam. Tulajdonképpen, már kész is a Vén Hársfa bagoly lakója. Még időben, hisz nemsokára jön a Fekedi nyári gyerektábor. A táborban ez példa lesz arra, hogy mit is lehet kihozni egy darab hársfából.



6 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a bagoly, jó ötlet a tábor munkáihoz.

    VálaszTörlés
  2. Én is reménykedek, hogy a gyerekek fontáziáját megmozgatja, és ennél jobb munkák fognak születni. Június végén már tábor, ha sikerül lesz róla tudósítás.

    VálaszTörlés
  3. még csak a rajzot láttam a bejegyzés elején és a mérges szemű bagoly tetszett a legjobban, hát pont azt faragtad ki :)) nagyon jóóó!
    Csiszoltad még utána? kezelted valamivel a felületét?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Ezen még van munka, mert csiszolni, pácolni és kezelni is célszerű. A nyári táborba pont így félkészen akarom levinni, ott befejezni. Méhviaszos átdörzsöléssel szoktam véglegesíteni az ilyen beltérre szánt faragásokat.

      Törlés
  4. Bravó ! Végveszély esetén áttérhetsz a fafaragásra és árulhatod az alkotásaidat. Nagyon jól sikerült ez a kis bagoly !Egyébként szerintem is a felvázoltak közül ez volt a legaranyosabb.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm. Örülök, hogy tetszik. Reméljük nem lesz végveszély. Ahogy látom a vásárokban a fafaragók standjait, nincs nagy sorbanállás.

    VálaszTörlés