2019. június 23., vasárnap

Egy balul sikerült hét, jól sikerült befejezéssel.


Ami el romolhat, az el is romlik. – Ez az elmúlt hétre fokozottan igaz volt. Előző szombaton Baranyából jövet az autó csak nagyon nehezen indult, és mint a kenguru ugrálva indult. Már korábban magasan fogott a kuplung, gondoltam ez lesz a baj. Hétfőn el is kezdtem autószerelő után telefonálni. Nehezen találtam szerelőt. Szinte mindenki le volt foglalva a hétre. Szerencsémre azért soron kívül bevállalták. Utólag aztán kiderült, hogy nemcsak a kuplung kopott el, hanem az üzemanyag szivattyú is. Péntekre aztán elkészült az autó. Persze, amíg az autó szervizben volt, közben a konyhai lefolyó is eldugult. Még szerencse, hogy azt magam is meg tudtam oldani. Így aztán nem volt akadálya annak, hogy a Csolnoki Német Nemzetiségi Tanösvény átadására menjünk. Időben indultunk, de aztán a Pesti belvárosban levő elterelések úgy lelassítottak, hogy végül kettő perc késéssel megérkeztünk az átadásra. Még sokat tudnék mesélni, de most éppen vendégváró üzemmódban vagyok, ezért megyek is sütni, főzni. Az átadóról meg beszéljenek a képek. 

















3 megjegyzés:

  1. Ismered a mondást, hogy a baj csőstől jön - hát akkor még nem is panaszkodhatsz, ha "csak" ennyi történt.
    A sütésről is jöhet fotó, meg recept - esetleg...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sütöttem francia almatortát sárgabarackból. Ezen kívül készítettem gombás csirkemájat sütőben, fehér borban párolva. Isteni lett krumlipürével és friss vegyes salátával. Közben nrm tudtam fébyképerni. Majd legközelebb,

      Törlés
  2. Jó. Örömmel nézegetek gusztusos ételfotókat (is).

    VálaszTörlés