2018. szeptember 12., szerda

Liptódi kirándulás


Ha nyár, akkor sokaknak nyaralás, nekünk munka. Feleségem nyáron kutat, és ősszel tanít, azaz előadja azt, amit nyáron tapasztalt. Az idei év sem volt kivétel. Megkaptam az útitervet, és kedvemre vezethettem az ország különböző helyeire. Amíg feleségem a szakmai interjúkat készítette én kedvemre fényképeztem. Liptódi túránk igencsak emlékezetes. Kedvemre való kis zsákfalu. Szeretem ezeket a kis zsákfalukat, melyekről mindig eszembe jut nagymamám szülőfaluja. Az alábbi kis sorozatot készítettem. A képek alatti dőlt betűs szövegeket a falu honlapjáról és egyéb helyekről szedtem. Az álló betűs részek saját megjegyzések.




Liptód a Geresdi-hátság déli vonulatán, egy észak-déli irányú völgyben, Maráza és Erdősmárok szomszédságában fekszik. Könnyű elkerülni, hiszen főutak ide nem vezetnek és a közelben épült új autópályáról is ritkán kanyarodnak le felfedezni Baranya ezen szegletét. Pedig érdemes az alig több mint kétszáz lelket számláló településre időt szánni.

A községet a török hódoltságig kizárólag magyarok lakták. Az 1690-es években a lakosság összetételében változás következett be, mivel itt telepedett le a juhtenyésztéssel, pásztorkodással foglalkozó szerb és rác nemzetiségű lakosság. A jelenlegi németajkú lakosság az 1751-es évtől kezdődően telepedett le, kiépítették saját infrastruktúrájukat, meghonosították saját szokásaikat.

A Mindenszentek tiszteletére felszentelt, késő barokk stílusban épült Római Katolikus Templom 1788-ra készült el. A főoltár néhány évtizeddel későbbi alkotás. Magyarországon egyedülálló sajátosság az 1905-ben készült stációk, melyeket egy tiroli fafaragó keze munkáját dicsérik.

A 19. század a kemény munka és a biztos gyarapodás korszaka. Az itt lakók szőlőt vásároltak, pincét építettek, állatot tartottak. Néhány helyen még ma is láthatóak az eredeti hosszútornácos, vakolatdíszes házak és a tágas gazdasági épületek.


A kereszt mögött látszik egy garázssor. Amikor ott voltam azt nem fényképeztem le, mert rondának találtam ott a falu közepén. Aztán kiderült, hogy ugyan ronda, de érdekes. a garázsokig történt meg a falu bekötő útjának aszfaltozása. A jómódú falusiak a vásárolt MERKUR autóikkal eddig tudtak bejönni, ide garázssort építettek, majd az autó elhelyezése után a sáros utcákon és járdákon hazamentek.

Az 1950-es években a községnek saját Tanácsa volt. Az 1960-as évektől Babarc központtal Közös Tanács jött létre. Majd az évek folyamán megindult Liptód község sorvasztása. Megszűnt a bölcsőde, az óvoda, később pedig az iskola is. Az 1970-es évektől már négy település, (Babarc, Liptód, Szajk, Versend) Közös Tanácsa működött, mely időszakban már építési tilalom is vonatkozott Liptódra. Mindezek a fiatal generáció elköltözését eredményezték, ami a lakosság radikális csökkenésével járt. Ezen korszak összes pozitív eredménye az aszfaltozott bekötő út, az elektromos hálózat kiépítése, valamint a vegyes boltban és a tanácsházán elérhető kurblis telefonvonal volt. A tanácsi rendszer utolsó ajándéka, a település belterületén lévő utcák aszfaltozása.


A rendszerváltást követően a falu saját Önkormányzatot választott és ismét fejlődésnek indult. Az első tizenkét évben kiépült a vízvezeték, a telefonvezeték, a kábel TV rendszer. Járdák kerültek felújításra és játszótér épült.

Később megnyílt ismét a községi könyvtár, létrejött a Teleház ingyenes internet szolgáltatással. Elkészült a Fiatalok Háza és az Önkormányzati Vendégház. Folytatódott a járda felújítás, elkészült a Községháza akadálymentesítése és díszudvara, valamint a nyílászárók cseréje, mely összességében nagyon szép látvány az itt lakóknak. A falu Római Katolikus Temploma országos hírű, egy kis ékszer az itt élők számára. Betekintést engedünk a közösségünk életét színesítő rendezvényekbe. A településen élőknek fontos a hagyományok megőrzése, ennek érdekében ma is megrendezik az évente szokásos télűzést (hutzlkretje), a húsvéti kerepelést, a pünkösdi fesztivált, a karácsonyi betlehemezést. Forrás: http://www.liptod.hu/liptod-bemutatasa-es-tortenete



A kis templomuk egy kész csoda. A templom belső stációképeit egy tiroli mester készítette. Csodálatok kidolgozású fából faragott stációk. Méretük, is a szokásosnál nagyobb, alig fér el a templomban. Mindenszentek templom freskóit 1954-ben Gebauer Ernő festette ki.

Gebauer Ernő a stájerországi Hartbergben született, 1882. január 17-én. Édesapja, Gebauer Gusztáv erdőmérnök. Felmenői között több kiváló művész volt a festészet és a zene területén. Édesanyja, Siebenlist Mária nagyváradi születésű volt, Szegeden nevelkedett.


Tanulmányait Grazban kezdte, majd Pécsett tanult. Az érettségi vizsgát a Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskolában (a mai Széchenyi Gimnáziumban) tette le 1901-ben. Ezt követően Budapesten tanult, a Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde növendékeként, a rajztanári képesítést 1905-ben szerezte meg. Ezután 1910-ig Székely Bertalan tanítványaként a művészeti mesteriskolán folytatta tanulmányait. Mint festőnövendék, többször vett részt olaszországi tanulmányúton, a mesteriskola befejezését követően is egy évet tartózkodott Itáliában.



Székely Bertalan igen nagyra értékelte tanítványának kompozíciós érzékét. A mester meglátása végigkísérte Gebauer Ernő egész életét, freskók és seccók sokaságát alkotta. Vallási témájú faliképei és seccói 58, elsősorban pécsi, baranyai, tolnai és Bács-Kiskun megyei templomban csodálhatók meg. Világi témájú freskói pécsi közintézmények – többek között a Nagy Lajos Gimnázium, a pécsi belvárosi filmszínházak, továbbá az egykori pécsi „Nagycsemege” (ma étterem) – falain láthatók.



A faliképek mellett festőművészeti alkotások - olajfestmények, akvarellek - is sorra kerültek ki a keze alól. Közel hat évtizedet átívelő munkássága során portrékat, városképeket, tájképeket festett, valamint életképeket alkotott vásári forgatagról, külszíni bányajelenetről, viharról. A Magyar Nemzeti Galéria három olajfestményét és egy freskóvázlatát őrzi. A pécsi Janus Pannonius Múzeum Képzőművészeti Osztálya tulajdonában van 39 leltározott műve: olaj-, tempera-, akvarellképek valamint tusrajzok és freskóvázlatok.



Grafikai munkássága szintén szerteágazó: tervezett ex libriseket, bélyegeket, könyvborítókat – például Mollináry Gizella (Gebauer Gusztávné – Ernő sógornője) magyar költő, írónő több könyvéhez. Illusztrált pécsi könyveket, egyházi kiadványokat. Az 1925-ös genfi Eszperantó Világkongresszuson részt vett, az erre az alkalomra általa készített eszperantó képeslapok bejárták az egész világot.





A festészet mellett oktatott is. Bár hivatásos pedagógus nem kívánt lenni, életét mégis végigkísérték a tanítványok: 1919-től működtetett festő- és rajziskolát, s még az 1950-es évek végén is számos pécsi fiatal hozzá járt tanulni. Volt, hogy egyszerre három festőiskolát vitt: a városit, a szabolcsi bányászokét és a vasutas festőiskolát. Neves tanítványai: Gádor Emil, Kelle Sándor, Őry József, Vass Bertalan.


Gebauer Ernő élete összeforrt szeretett városával, Péccsel. A város köztiszteletben álló polgára volt: festőművészi munkája, művészetszervező tevékenysége, oktatói munkája mellett kedves és szerény személye tette népszerűvé. Életében csak három egyesületnek volt tagja: a Mecsek Egyesületnek, az Állatvédő Egyesületnek és a Pécsi Művészkörnek. 80 éves korában, 1962. március 24-én hunyt el Pécsett.


A baranyai sváb településeken divat lett fesztiválok rendezése. Liptód felvállalta a pacskerfesztivált. Próbálják feléleszteni a pacskerkészítés hagyományát. Én szorítok nekik, mert tényleg egy praktikus viselet.




A rendszerváltáskor megpróbáltak ipari tevékenységet is meghonosítani. Egy szerelőcsarnok építéséig el is jutottak. Ott volt kihasználatlanul. Erre gondoltak egyet és egy kiállítási csarnokká léptették elő. Van itt a helyben lakó modern szobrászművésztől, és a környékbeli népművészektől egyaránt alkotás.




2 megjegyzés:

  1. Én is jártam régebben Liptódon (=kálvária ügyben). Kár, hogy akkor a kiállítást nem néztem meg. De most, hogy a kálvária is megújult, talán elmegyek és bepótolom a mulasztásomat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes előtte bejelentkezni. Mi próbálkoztunk először Liptód honlapján levő elérhetőségeken, de nem működött. A nyerő a Jómadár ifjúsági szálláson megadott szám volt: http://jomadarszallo.gportal.hu/gindex.php?pg=33862581

      Törlés