2024. július 24., szerda

Kőbányász is voltam

Azt mondták a mesterek, hogy az építési hulladékot, és maradékot kupacokba teszik, hogy ha majd egy fuvarra való összegyűlik, akkor majd elszállíttassuk. A kiskert és a bejárat elvadult. Gondoltam lenyírom a füvet, és a gyomot, ami megjelent. A szomszéd mondta, hogy ő azért nem jött át a fűnyíró traktorral, mert úgy gondolja sok kő lehullott. Én, azért megbíztam a mesterekben, hogy betartották a megbeszélt eljárásrendet. Óvatosan elkezdtem füvet nyírni a kis fűnyíróval. A kupacok környékén óvatos voltam, nem is mentem közel hozzájuk. De hogy a kőkupacoktól tíz méterre is találjak szétszórt köveket. No, erre azért nem számítottam! Az első nap megfogadtam, hogy minden nap összegyűjtök két vödör kavicsot, és majd a végére talán füvet is tudok nyírni a két hét után. Aztán már három nap után láttam, hogy a fogadalmam túl kell teljesíteni, mert annyi követ hagytak a mesterek a kertben szétszórva, hogy 24 vödörnyit nem lesz elég összeszedni.

Aztán összefutottam a szomszéddal, aki szódáért volt a boltban talicskával. Gondoltam egyet, és kölcsönkértem, hogy abba gyűjtsem, és azzal fuvarozzam új helyére a követ. Reggel csak egy probléma volt, hogy nem volt a kavicslelőhelyen árnyék. Aztán 11 óra körül egyre szélesebb lett az árnyék, és az árnyékban szépen tudtam dolgozni. Kettő talicskányi követ össze is szedtem, és a bejárathoz szétszórtam. Aztán, amikor egy hét múlva hazaindultam már 6 talicskányi követ szedtem össze a két kezemmel. Most úgy becslem, hogy maradt még legalább 12 talicskányi a fűben szétszórva.




3 megjegyzés:

  1. És ezt mind a "mesterek" dobálták szét ?Nem is igazán értem...miért ???? Na de egyszer majd csak elfogynak....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem értem. Két mesterember csoport volt. Az első a szobák szellőzéses kőfeltöltését csinálta, szépen a teherautórol közvetlenül talicskázták be a szobákba a követ. A következő brigád a gang szellőző kövezését végezte. Azt beszéltük meg, hogy a garázs előtti betonozott részre öntik le a követ, és onnét hordják be. A végén a fűre került több négyzetméterre a szállitmány. A végén még egy nagy teharautóval a maradékra rá is mentek, hogy a betonra kitermelt törmeléket elszállitsák. Mikor látták, hogy mit csináltak nagyvonalúan a vállalási árból 30 ezer forintot engedtek :-(

      Törlés
  2. Nos, ha nincs ott a "gazda" - akkor ilyenek...Sajnos

    VálaszTörlés