2024. július 14., vasárnap

Álmaim házának börtönében

A munkahelyemen odafigyel, hogy az évben legalább egyszer a dolgozó legalább tíz nap szabadságot egyszerre vegye ki. Ez most nekem éppen jól is jött, mert a ház glettelése és festését a festő éppen két hétre vállalta. Én meg elvállaltam a festősegédi funkciót, és így esélyem is mutatkozik arra, hogy az ígért határidőre el is készüljön. A problémám annyi, hogy a házam még nem lakható. Aztán kitaláltam, hogy az istállóépületben kialakított nyárkonyha lakhatóvá tehető. Amikor a megérkezéskor bementem, ebbe a nyári konyhában, az egykori nyári konyhába elgondolkodtam. Két éve, amikor a házat megvettük, az első lépés az volt, hogy ebbe a nyári konyhába került az egykori nyaralóm minden megőrzendő ingósága. Mint az első képeken látszik, van mit kipakolni . Aztán nekiálltam, amit kellett kihordtam, mindent leporszívóztam, és kialakult a lakhelyem.Én büszkén meséltem helybeli ismerőseimnek, hogy megcsináltam, és az egykori istállóban fogok élni, és dolgozni két hétig.

Jött is egy barátom, megtekintette, kinézett a vasrácsos kis istállóablakon és megjegyezte: Jó kis cella ez. 








3 megjegyzés:

  1. Az a fontos, hogy a börtönőreid már is jelen vannak /laptop, telefon/ :)

    VálaszTörlés
  2. Az a furcsa trend van manapság már itthon, hogy amerikai konyhát alakítanak ki, vagyis a nappali szépen megtelik konyhaszaggal, mert az elszívók nem teljesítenek tökéletesen.
    A magyar vidéki házakban pedig a konyha rendszerint a két szoba közt helyezkedett el, és már ez is zavarta nyáron a hőség és a legyek miatt a tisztaszoba és hálószoba fenntartását. Az ilyen vidéki nagy ház gazdag térben, ezért válogathat hol fészkeli be magát otthonosan. Aztán lehet, hogy mindig a nyári konyha lesz az, mert télen a sparheltbe szívesen hallgatja a tűz ropogását. és csak a küszöböt kell átlépnie, hogy a szabadba jusson, nincs ennél szabadabb élet. Ha a műhelyed mellette lesz, akkor meg főleg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Való igaz, egy ilyen falusi házban rengeteg hely van. A lehetőségeknek, és ötleteknek csak a pénztárcánk szegényesebb. Az első itt töltött éjszak után már mondhatom, hogy otthon éreztem magam. Még barkácsoltam is.

      Törlés