2021. november 20., szombat

Maradt még egy kis időnk

Amikor magyarországi német emlékműveket és emléktáblákat megyünk fotózni, alaposan felkészülünk, és megtervezünk minden állomást. Csátalját nem terveztük meglátogatni, mert feleségem felhívta a helyi önkormányzatot, de azt a tájékoztatást kapta, hogy nekik nincs helyi vonatkozási német emlékművük. Katymár után, aztán úgy döntöttünk, hogy még elmegyünk Csátaljára is, mert az időnkbe belefér. A település központjában álltunk meg. Székely kapu, kopjafa, és a park közepén egy hatalmas Szent korona fogadott bennünket. A parkban volt kopjafája a gáz bevezetésének a Felvidékiek és Bukovinai Székelyek betelepítésnek, de helyi német vonatkozású emlékművet nem találtunk. Aztán elmentünk a templomhoz, és láss csodát ott fogadott bennünket a Csataljai németek kitelepítési emlékműve. Ráadásul még a templom is nyitva volt, és ott emléktáblákat is találtunk. Tippet is kaptunk az ott imádkozóktól, hogy a temetőbejáratnál is összeszedték a régi sírkereszteket, és emlékparkot csináltak az alapító ősök emlékére. Már megint egy település, amelyre érdemes volt időt fordítani. 

Csátalja (németül: Tschatali) község Bács-Kiskun megye Bajai járásában.

Csátalja különböző neveken már a középkorban is lakott hely volt, de ezen a néven először egy 1543-as dézsmajegyzékben szerepel. A falu a török megszállás idején is adózott a kalocsai érseknek. A 17. század végén, mint puszta az Osztrozaczky család tulajdona volt, akiktől 1712-ben báró Pejacsevich György megvásárolta. A Pejacsevichektől azonban a királyi kamara hamarosan elvette, és a 18. század folyamán több hullámban katolikus németekkel telepítette be. A 19. század elején a gróf Cseszneky család és a királyi kamara birtoka volt. A falu neve a 20. század eleji helynévrendezés során változott Csataaljáról Csátaljára. A második világháború után a helyi német lakosság zömét kitelepítették, és helyükre a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről elűzött magyarok, valamint a Bácskából elmenekült bukovinai székelyek érkeztek. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1talja












4 megjegyzés:

  1. Ismét egy szép település, emlékekkel és talán némelyik családnál még hagyományokkal is.
    A képek is mesélnek... Megérte, hogy mégis elmentetek Csátaljára. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A templomban a feleségem a jelenlevőkkel beszélgetés alatt még közös ismerősöket is talált. Néha a véletlenek nagyobb élményt nyújtanak, mint az előre eltervezettek. :)

      Törlés
  2. Szigetújfalu... őrzik az emlékeket. Javaslom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a javaslatát. Szigetújfalun jártunk már, és ismerjük.

      Törlés