2021. május 22., szombat

Pünkösdi hosszú hétvége

 

Itt van egy újabb hosszú hétvége. Már leterveztem, hogy kimozdulok Budapestről. Erre az időjárás megint a Pesten maradásra kényszerít. Van itt is mit csinálni. Nemcsak a fellegekről tudok mesélni. Oka volt annak, hogy a blogon új poszttal nem jelentkeztem.


A teraszon nem sokat kertészkedtem. Még a metélő hagymát is hagytam virágozni.


Itt éppen a házunk kéményseprő járdájának a korlátján ülő vadgalambunkat akartam lefényképezni. Vándorgalamb, mert ugyanaz a pár évek óta májustól őszig a mi háztetőnkön tartózkodik. Aztán télre eltűnnek. Talán egyszer majd közeli képet is tudok készíteni róluk.


Mondanám bárányfelhő, de szerintem ez Márton gúnár, amelyik épp elrugaszkodni készül a talajról, hogy a vadludakkal tartson északra. Úgy látszik ez most nálam szakmai ártalom, mert előző hétvégén klumpakészítő szerszámokat restauráltam, és előkerült Nils Holgersson is, aki a csodálatos utazást végig facipőben teljesítette.

Ebben a záró képben benne van az eddigi három hetem. Kiolvastam az Innovátorok című könyvet. Egy innovatív csapattal befejeztünk egy új informatikai alkalmazást, mely most már mindennapos használatban van. Én megírtam hozzá a felhasználói kézikönyvét. Faragással is foglalkoztam, legalább is faragnivaló ötleteket rajzolgattam, a kis füzetembe. Közben kávét is ittam, többször ebből a Kovács Karola festette kávés csészéből.

4 megjegyzés:

  1. Szorgalmas vagy, mindig találsz valami elfoglaltságot.Ha nem mész le a birtokra, otthon csinálsz valamit.
    Látom Márton gúnárt a felhőben.:)Én is szoktam a felhőket figyelni, és valamilyen alakzatokat látni bennük.
    Jó lesz, ha egyszer tudsz képet készíteni a galambotokról.
    Még soha nem láttam metélő hagymát virágozni, most megmutattad nekem.
    Sötét és felhős idő van és hideg. Most főzök, megebédelek, aztán továbbra is bent maradok.
    Szép és hasznos hétvégét kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem a metélőhagyma virágát. Általában tetszenek a haszonnövények virágai. Gyerekkoromban a krumpli virágja tetszett, szedtem is belőle egy csokorral a szomszéd telken és vittem Édesanyámnak. A szomszéd persze nem örült neki :-) A felhőket nézni mindig jó. Egyszer egy egész ménest láttam a villamosról vágtatni a margit sziget fölött. Sajnos, mire leszálltam fényképezni elszaladtak :-(

      Törlés
  2. A gyermekeim imádták a Nils Holgersson csodálatos utazását a vadludakkal. Ez a filmsorozat engem is teljesen elvarázsolt, a zenéje máig megmaradt az emlékezetemben, Smörével együtt. Most hogy jobban képben legyek, rákeresek az innovációra, hogy több konkrétum maradjon meg róla az agyamban. És a metélő hagymáért is segítségül hívom a google-ot, mi történik a hagymával, ha hagyjuk virágozni? Látványnak nagyon kellemes. A hosszú hétvégétek is legyen az!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem jól fog telni a hosszú hétvége. Én a klumpák és facipők kedvéért elővettem a Nils Holgersson meseregényt, és most azt olvasom ebben a rossz időben. Én jobban élvezem, mint annak idején a rajzfilmet. Más években is szoktam hagyni virágozni, és a virágzás alatt nem virágzó levelek is vágni szoktam, ha megkívánom. Ízélménye változatlan.

      Törlés