2020. február 1., szombat

A régi Fekedi látkép készítésének helyszínén.



Már két éve, hogy megvettem a régi Fekedi látképes képeslapot. (Régen itt írtam róla: https://multmento.blog.hu/2018/01/31/egy_kis_tortenet_a_fekedi_templomrol ) Azóta gondoltam, hogy megörökítem ezt a vagy száz éves falusi látképet. Múlt évben el is mentem arra a helyre, ahonnét sejtettem a készítésének a helyét. Meg is találtam, Jó magas kukoricás volt azon a helyen, ahol egykor a szőlővessző volt a meghatározó.
A kukoricatáblában van a víztározó épülte, annak tetejére kellett volna feljutnom. A vízmű védterülete be volt zárva, ezért aztán idén a Kanada hegyi pincefalu meglátogatása előtt a felszántott kukoricaföldről készítettem Fekedi látképeket. Ezek nagyjából onnét készülhettek, ahonnét száz éve a látkép készült.



Kár, hogy ködös volt az idő. Ráadásul a cipőm is sáros lett. Magyaráztam is otthon, hogy én csak a hamisítatlan egykori látképkészítés helyét kerestem.

5 megjegyzés:

  1. Mi mindent megteszel egy-egy emlékképért. Még jó, hogy nem ragadtál be a sárba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére, még csak a felszín engedett fel, alatta még fagyos-jegyes és szilárd volt a talaj. Beleregadni nem tudtam, de elcsúszni majdnem ...

      Törlés
    2. Tényleg szerencséd volt, jó időben voltál ott.
      Egyébként mit ábrázol az avatár képed, mindig ezen töröm a fejem :)

      Törlés
    3. Az Avatár képem nem ártana felújítani. Egy webkamerával készítettem agy Wertel Andrea kerámia figuráról. A falu hírmondóját ábrázolja, aki amit hall, azt továbbadja. Az egyik kezét a füléhez tartja, a másikkal tölcsért csinál a szájánál...

      Törlés
    4. Köszi, túl pici a kép, hogy kivehető formája lenne a szobornak.

      Törlés