2023. március 15., szerda

Amikor nincs miről írni

Két hónapnyi kihagyás itt a blogomon. Most végre eljött egy ünnepnap, amikor nem mondhatom, hogy nincs időm íni. Bár, eddig is írtam naplót, csak nem a nyilvánosságnak. Nehéz mostanában egy posztot összehozni. Egyszerűen nem végzek olyan tárgyfelújításokat, melyeket befejezek. A régi hétvégi házam sincs már meg, amelyiken elvonulva dolgozhatok. Az új házam még lakhatatlan. Januárban nagy bátorsággal kezdtünk bele a ház felújításába. Célunk, hogy a ház ne csak kívülről legyen álmaink háza, hanem belül is megfeleljen a hosszú távú elképzelésünknek. A házat több építésszel megvizsgáltattuk. Egybehangzóak voltak a vélemények, a ház összes helyiségében a burkolatot fel kell törni, és kiszedni mindent közel fél méteres mélységig. Aztán szakszerűen megfelelő rétegsorrendet kialakítva csak idő és pénz kérdése, hogy eljussunk oda, hogy élni is tudjunk benne. Úgy akarunk élni benne, ahogy azt megálmodtuk. Én meg azokról a tevékenységeimről szeretnék majd írni, amelyeket ebben a megvalósult álomban végzek. Addig néhány kép a felújítás folyamatáról.











 Már itt a tavasz, és várhatóan ősz lesz, mire be lehet majd költözni.

8 megjegyzés:

  1. Megértem, hogy így vagy az írással. Én is tartottam egy rövidke szünetet. Neked ott van a felújítandó ház, ahogy elnézem elég nagy munka vár rátok a nyáron. De megéri, hisz álmaid háza lesz. 🌝

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Téli időszakban általában kevesebb a mondanivalónk. Régebben sokat írtam januártól márciusig. Bloggerkedésem évfordulója is erre az időszakra esek. Változnak az idők, de remélem egyre több minden készül el, amiről tudok, és akarok is írni :-)


      Törlés
  2. Bizony itt még van munka bőven. Kívánok hozzá sok erőt és egészséget. Milyen jó lesz majd beköltözni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Beköltözni jó lenne minél előbb, de az idei évben már nem sok esélyünk van. KIvéve, ha megnyerjük a LOTTÓ ötöst. :-)

      Törlés
  3. Ez vályogház? Mert elég speciális hozzáértést igényel a felújítása, mint ahogy olvastam, elég régóta követek egy csoportot ezzel kapcsolatban.
    https://www.facebook.com/groups/824255455045067

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, részben vályogház, a homlokzatok kivételével. Én is rendszeresen olvasok vályogházakról, és a faluban is van szakértő épitésze a témának. Egyeztettem is sokat. Köszönöm az ajánlást.

      Törlés
  4. Örülök a képeknek - és ha nagyon akarom, már látom is, milyen lesz...Blogot írni meg majd ráérsz, ha minden elkészült és már a napi 24 órából 20 szabad lesz...akkor aztán lehet a (kertásás, locsolás mellett) fotózni és blogot is írni.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már terveken is lehet látni a végleges megoldást. Remélem a nyugdijg hátralevő idő (3 év) elegendő lesz a befejezéshez, aztán tényleg csak a hobbymnak élek...

      Törlés