Kötélverő szerszámok konzerválása

A készülő bajai német nemzetiségi tanösvényhez kértek fel, hogy restauráljam a magyarországi német nemzetiségeik által is képviselt kismesterségek szerszámainak bemutatásához a kiállítandó tárgyak restaurálását. Valójában ezeket nem is kellett restaurálni, mert az egykori tulajdonosaik leszármazottai gondosan megőrizték. Rám a konzerválás feladata maradt, hogy a kötélverő jellegzetes szerszámaiból, és egyik utolsó általa készült kötőfék még évtizedekig a tanösvény szemléltető tárgya maradhasson.  

Kötélgyártó, köteles, kötélverő, mesterember, aki a fás részeitől megtisztított kender rostjaiból zsinórokat, köteleket készít. A kötélgyártó a parasztoktól vagy kereskedőktől vásárolt kendert gerebenezéssel minőségileg különböző csoportokra választja szét: első szálakender, szálakender, kóc. Termékeit ezekből az ún. fonó-, zsinórozó- és szálazógéppel állítja elő több munkafázisban. Készítményeinek nagyobb része mezőgazdasági eszköz, az állattartás és a közlekedés nélkülözhetetlen kelléke. A legnagyobb igénybevételnek kitett kötéláru, mint pl. az istráng, kötőfék, rudazókötél az első szálakenderből készül. A szálakenderből marhakötelet, ruhaszárító, vízhúzó kötelet gyártottak, míg a kócból borjúkötelet, kócmadzagot, valamint ez utóbbinak szálakenderrel borított szálaiból másodosztályú árut állítottak elő. A kötélgyártó a helyi igényeknek megfelelően halászhálókat, varsákat, emelőhálókat stb. is készített a nagyobb folyók, valamint a Balaton és Fertő tó halászai részére. Az ún. műszaki köteleket, mint pl. a bányabeli szállításhoz, a hajóvontatáshoz, hajózáshoz, valamint a hadászatban használt vastagabb köteleket specializálódott mesterek készítették. 

Ezek közt bevándorlók is lehettek. – A kötélgyártó mesterség a 18. sz.-ig mint jobbágyipar is jelentős volt. Céhes keretekben először az erdélyi szász céhszabályzat említi a kötélgyártót 1376-ban. A 15–19. sz.-ban az önálló céhek a kendertermelő központok (Debrecen, Bácska, Bánság), valamint a jelentősebb bányavidékek (Felvidék, Erdély) közelében alakultak. Manufaktúrák működésére vonatkozóan a múlt század elejétől maradtak fenn adatok, gyári termelésről azonban csak az 1870-es évek óta beszélhetünk. A múlt század végétől a műszaki jellegű kötéláru készítéséből a kisiparos kötélgyártók kiszorultak, és tevékenységük teljesen a mezőgazdasági és halászati cikkekre korlátozódott. – Irod. Domonkos Ottó: Egy keszthelyi köteles munkája (Népr. Közl., 1958); Győriványi Sándor: A kötélgyártó kézműipar fejlődésének és a gazdasági kötéláruk választékának néhány agrártörténeti vonatkozása (Agrártört. Szle, 1967). Forrás: Néprajzi Lexikon https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-881.html