2019. november 13., szerda

Hallgatni arany


Még októberben voltunk egy esküvőn. A menyasszony nagymamája igen beszédes volt. A családtagjaimmal is hosszasan beszélgettek, én meg hallgattam. Aztán a nagymama felém fordult, és megkérdezte, hogy mindig ilyen szótlan vagyok-e. Még válaszolni sem tudtam, mert húgom és feleségem kimentett, és elmondták, hogy beszélni nem sokat szoktam, de gondolatimat leírom, és sokat fényképezek.
Ez a szótlanság nemcsak rám, hanem a lányomra is igaz. Ő is inkább képekben fejezi ki magát, nem is eredménytelenül. Novemberben a legutóbbi sorozatának egyik képe címlapra is került. Címlapkép innét: https://photonews.de/zeitung/november-2019/
A címlapfotónak is érdekes története van. Lányomék Ausztriába mentek nyaralni és fényképezni. Az egyik hegyi tó mellett lányom meglátta a hegymászók által hátrahagyott kötéllétrát. Ezt jó témának tartotta, de a kiválasztott látószögbe belelógott az egyik csapattag.
Légy szíves állj már arrébb! – Kérte lányom.
Jó, csak befejezem, amit mondani akartam – Kapta a választ.
Aztán szerencsére a barátnő, miután befejezte mondandóját, odébb állt. Így születhetett meg ez a remek címlapfotó, és benne az interjú lányommal. A két oldalas interjúban is több a kép, mint a szöveg.

3 megjegyzés:

  1. Kár, hogy az újságba nem lehet "belenézni" - de legalább a novemberi szám ismertetőjében szerepel a lányod neve. Gratulálok neki is !

    VálaszTörlés
  2. Bocsánat a helyesbítésért, de ez nem hegymászók által hátrahagyott kötéllétra, hanem az ottani klettersteig (via ferráta) része, ami fixen van rögzítve a sziklába. felismertem, mert épp nyáron jártam a Gosau tónál és másztam végig ezt a pályát. :-)
    Ettől függetlenül a fotó nagyon vagány, gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a helyesbítést. Én csak a lányom képét láttam. A kiállításnak nézői többször visszakérdeztek, hogy az a létra valódi-e. A fénykép alapján nem egy könnyen mászható pálya. Gratulálok a teljesítéséhez!

      Törlés