2018. december 31., hétfő

Boldog Új Évet!


Még december 28-án történt, hogy az egyik kínai vendéglő kirakatában ezt olvastam: Boldog kínai Új Évet! Ezen elgondolkodtam egy kicsit, mert úgy emlékeztem, hogy a Kínában az Új évet nem most ünneplik. Utánanéztem. Valóban a kínaiak, majd 2019 február 5-én fogják az Új évüket ünnepelni. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hold%C3%BAj%C3%A9v










Miután megvilágosodott a kínai Újév fogalma ma délután elmentem a városunkba még egy utolsó bevásárló körútra. Minden boltban már Szilveszteri dekoráció. Kapni most a malacos papucstól a rondábbnál rondább műhajig mindent. Már délelőtt is vásároltak, még szerencsére trombitálni nem trombitáltak. Így aztán szerencsésen hazaértem, és egy kis szilveszteri dekorációt készítettem. Az egyik szobában kis négylevelűt ültettem az üveggömbbe, és egy kéményseprőt is tűztem a kompozícióhoz, hátha nagyobb szerencsénk lesz. Az étkező kis kávézó asztalkájához a magyarországi német feliratos textíliáink közül találtam egy idevalót:

Glück sei im ganzen Leben
Stets reichlich Dir gegeben


Boldogságot és bőséget az egész életünkben!

3 megjegyzés:

  1. Boldog új évet, jó egészséget, (nekünk olvasóknak) sok érdekes bejegyzést kívánok, szeretettel !

    VálaszTörlés
  2. Szép az az utolsó mondat, így legyen!

    Boldog új esztendőt kívánok sok jó, számomra mindig rendkívül érdekes írással :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem tartalmasakat írni. Már a mai napon is azon dolgozom. Ötletem és kreativitásom van bőséggel, remélem a blogra is át fog jönni.

      Törlés