2018. december 16., vasárnap

Karácsonyi és Újévi hangulatra készülve


A tegnapi nap volt az idei évben az utolsó munkanapom. Évek óta az első évvége, hogy a két ünnep között nem kell dolgoznom. Ennek örömére ma sétáltam egy nagyot a városunkban. Most délután, amikor e posztot írom, a hó nagy része elolvadt. Délelőtt, amikor a képeket készítettem szerencsére még tartott a hó, és egy kicsit szebbé tette a sétámat. A sétám alatt láttam, a Kaláka együttes alapításának emléktábláját, le is fényképeztem.  
  
Az ötlet, hogy legyen egy zenekar, amelyik énekelt verseket ad elő, Mikó Istvántól származik, ők ketten alapították meg a Kalákát 1969 novemberében a fővárosban. A csapathoz az első próbán csatlakozott Gryllus Vilmos; Mikó István 1973-ig volt az együttes tagja, akkor vették fel a Színművészeti Főiskolára.

"1969 decemberében már előadtunk öt dalt a Tolcsvay-klubban, néhány hónappal később lépett be Radványi Balázs, aki Vilit pótolta, akit behívták katonának. A zenekarral azóta is jóban vagyok, a jubileumi év során magam is fellépek velük néhányszor" - jegyezte meg Mikó István.


Huzella Péter húsz éven át, 1975-től 1995-ig játszott a zenekarban, a mai felállás 1996-ra alakult ki, Gryllus Dániel (fúvós hangszerek, citera) és Vilmos (cselló, gitár), valamint Radványi Balázs (mandolin, gitár, ukulele, cuatro, brácsa) mellett csaknem négy évtizede Becze Gábor a bőgős. 1996-tól állandó közreműködő a Kaláka Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorában Major Gábor gitáros, aki ha kell, helyettesít is."A betlehemes műsorral újra elmegyünk Erdélybe, és december 2-án a Nemzeti Színházban is előadjuk a programot" - mondta Gryllus Dániel.

A jubileumi évad különlegessége a Kaláka 50 hét határon át című turné, amelynek során a szomszédos országok egy-egy határ menti városába látogatnak el, ami után a magyar területen fekvő szomszédos településen is koncerteznek. A párok a következőek: Sopron-Felsőőr; Miskolc-Kassa; Mátészalka-Beregszász; Debrecen- Nagyvárad; Szeged-Szabadka; Pécs-Drávaszög valamelyik települése; Zalaegerszeg-Lendva.


Mint elhangzott, január 28-án a Vigadóban ünnepli Kiss Anna költőnő 80. születésnapját a Kaláka - az együttes a kezdetektől fogva zenésíti meg és énekli Kiss Anna költeményeit. Az ünnepi koncerten ott lesz Novák Péter és az Etnofon Társulás, Bognár Szilvia, Paár Julcsi, Ferenczi György és csapata, valamint az Eszterlánc is. A Kaláka története során Kányádi Sándor is kiemelten fontos szereplő volt: az együttes jövő májusban a Vigadóban és Kolozsváron Bogdán Zsolt kolozsvári színésszel közösen tart emlékestet az idén júniusban elhunyt Kányádi Sándor 90. születésnapja alkalmából.

"1981-ben jártunk először turnén Erdélyben, ami csodálatos emlék" - tette hozzá Gryllus Dániel. Jövő júniusban rendezik a 40. Kaláka Fesztivált Egerben, júliusban a magyarföldi Fatemplom Fesztiválon és Kapolcson a Művészetek Völgyében, a Kaláka Versudvarban játszik a zenekar. "2019 őszén immár negyedik alkalommal megyünk Dél-Amerikába az ottani magyar diaszpórához, a tervek szerint Argentínában, Brazíliában, Chilében, Uruguayban és Peruban lesznek fellépések".

Az évad záróeseménye 2019. november 30-án egy dupla koncert a Müpában. Délelőtt a Miskolci Szimfonikusokkal közösen játszanak, ahol bemutatják a Hangol már a zenekar című műsorukat. Az esti gálán a Kaláka nagykoncertet ad vendégművészek közreműködésével – írja az MTI.

A 2000-ban Kossuth-díjjal elismert Kaláka a már említettek mellett például Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Lackfi János verseinek megzenésítéseivel lett népszerű. Eddig mintegy harminc lemezt készítettek, a következő jövőre jelenik meg Őszi rigódal címmel. Ezen új és eddig hanghordozón nem kiadott Kaláka-dalok szerepelnek: a címadó Áprily Lajos-vers mellett többek között Oláh János, Ady Endre, Szabó T. Anna, Lackfi János megzenésített művei mellett a már régóta énekelt Örkény-egyperces, a Rossz álom is. Forrás: https://acnews.hu/ac-news/50-eves-a-kalaka-egyuettes-igy-uennepel-a-legendas-egyuettes/2018-11-20/12894

Én, még nem tudom mit fogok csinálni, a sok szabadidőmmel. Lehet, hogy írok még az idén posztokat, és lehet az is, hogy nem.

A biztonság kedvéért. Boldog Karácsonyi Ünnepeket, minden Olvasómnak és erre tévedő látogatómnak a Kaláka együttes egy rövid kis dalával.


Boldog Új Évet Kívánok a Kaláka együttes egy kis szösszenetével.

1 megjegyzés: