2018. október 27., szombat

Az Budapesti Art Market kiállításon

Nagyon vagyok maradva a posztok írásával. Nem volt eddig egy nyugodt dolgozó sarkom, ahol alkothattam volna. De végre mára, amikorra már nincs előre megírt és ütemezett posztom, csak összejött a dolgozószobámban a rendrakás. Végre van az asztalomon hely, és lehetőség, hogy bemutassam, hol is jártam a hónap elején. A Millenárison az Art Market vásáron voltam az idei évben is. Nem hagyhattam ki. Mint múlt évben a lányom képeit az idén is meghívták a kiállításra. Sőt, amíg előző évben, csak képeslapokkal szerepelt, idén a Sziszüphosz sorozatával egy egész falat elfoglalhatott.  






„A 2011-ben létrejött ART MARKET BUDAPEST nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár olyan egyedülálló művészeti kompozíciót mutat be Európa kulturális szempontból egyik legizgalmasabb régiójában és városában, amely kiemelten kezeli az újszerű, inspiráló művészeti tartalmakat, a jövő épp most felemelkedő sztárjait, olyan friss művészeti inspirációkra épít, amelyek épp annyira táplálkozhatnak a feltörekvő régiók – kiemelten a poszt-kommunista kelet-európai országok –, mint a fejlett Nyugat új, progresszív generációjának művészetéből vagy más kontinensek Európában még kevéssé felfedezett művészeti választékából.” Forrás: http://artmarketbudapest.hu/





2 megjegyzés:

  1. Mutathattál volna pár közelebbi képet....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a közeli képeim nem sikerültek, mert a képek fölötti üveg belecsillant.

      Törlés