2018. június 30., szombat

Hallgatni is kellett.


Már nagyon hiányzott, hogy újból írjak. Levelet is kaptam, melyben érdeklődtek, hogy miért van csend a blogon. Egyszerű a magyarázat. Nem volt időm, hogy írjak, szerkesszek, és jelen legyek a blogomon. Annál inkább jelen voltam a munkában. Határidős munkák a főállásban, és határidős kisegítő feladatok az adódtak a szabadidőm terhére is. Így történt, hogy ide a blogra nem jutott egy csöppnyi időm se. Azért csináltam ám, sok olyan képet, melyet szívesen megmutatok, mert úgy gondolom ide valók. Itt van rögtön az első. Június 17-én Fekeden a tanösvény átadás előtt fotóztam, amint nemcsak mi, hanem a lepke és a darázs is szorgalmasan dolgozik a levendulásban.

A tanösvény ünnepélyes átadása egy szentmisével kezdődött. Azután volt kultúrműsor a templom előtt, és a tanösvény állomásainak a megtekintése. Lefotózhattam volna az összes állomást, de úgy gondolom, hogy akit érdekel, az jöjjön el. Kérjen vezetőfüzetet és ismerje meg ennek az eldugott kis falunak a múltját, és jelenét.
















3 megjegyzés:

  1. Egyetértek, akit érdekel a téma, látogasson el Fekedre. Nem csak a tanösvény miatt. Igazán szép falu, megéri, sétálóknak, fotózóknak "csak" kíváncsiskodóknak egyaránt.

    VálaszTörlés
  2. jaj de jó, hogy ideköltöztél :) a másik blogodhoz sosem tudtam mivel regisztráltam és a jelszavammal is gondban voltam :) üdv itt, biztos vagyok benne, hogy itt is pont olyan tartalmas és érdekes írásokat látok tőled, mint a másik helyen! Hajrá, jöhet a következő ezer bejegyzés, sok szerencsét, kedvet hozzá!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretnék itt is eljutni ezer tartalmas bejegyzésig. Alapanyagom már gyűlik hozzá, remélem az időm is engedi, hogy itt is összejöjjön a minőségi tartalom.

      Törlés