Harmadik éve, hogy benne vagyok álmaim házának felújításában. Mondhatni éppen véghajrában vagyok. Most történik éppen a konyha és fürdőszoba burkolása. A zuhanyzó csaptelepének csőkiállását hosszabbítani kell, mert a szintre hozásnál nagyon mélyen van, és jobb a csempézés előtt megcsinálni. Ez természetes is, hogy így alakul, hisz már korábban láttam, hogy száz évvel ezelőtti kőműves eléggé görbén falazott. Ahova nem kerül csempe ott nem zavar a fal görbesége, mert én így szeretem. Aztán jött a vízvezeték szerelő, hogy toldást rakjon be. A toldás berakásakor észrevetette, hogy a kiállást könnyű mozgatni, azaz lötyög. Aztán felhívott a burkoló és kapok egy telefonon, és kaptam is filmfelvételt a könnyen mozgatható csőkiállásról. Két éve nem kis pénzért megcsináltattam az alapszerelést, volt nyomáspróbázva, és utána a vállalkozó kőművese a csöveket is bevakolta. Most kiderült, hogy egy kis vályogfalba vert szöggel és egy csöppnyi porhabbal volt rögzítve a kiállás. Mondhatni jól megjártam. A rosszban azért van jó is, mert nem a csempézés után derült ki, így javításra került. Legközelebb remélem már a fürdőszoba csempézéséről is tudok képet hozni. Addig gyönyörködjetek abban, hogy a konyhánk járólapjai le vannak rakva.
Bosszantó, de szerencse, hogy időben felfedezte egy rendes, hozzáértő ember....Van egy olyan érzésem, hogy ritkaság ez, tehát szerencséd volt !
VálaszTörlésA burkolónak köszönhetem a szerencsémet, aki nem volt hajlandő addig burkolni, amig nincs meg a toldás, mert akkor nagyon mélyen lett volna a cső. Az ő általa hivott vizvezetékszerleő meg felhivott, és közölte, hogy ő eddig Németországban dolgozott, de ott az ilyen munkát nem vették volna át. Most lett egy jó szerelőm, aki exportképesen dolgozik.
Törlés