2024. február 15., csütörtök

Valentin napi meglepetés

Mióta ismerjük egymást feleségemmel Valentin napra meg szoktam lepni egy kis aprósággal. Gyakran csak éppen Bálint napon jutott eszembe, ilyenkor munkából hazafele menet virág, édesség, vagy mindkettő lett az ajándék. Az idei évben már január közepén ráleltem egy hímzett falvédőre. A hímzett szöveg a következő: Amikor majd nem leszek már, akkor tudd meg, hogy ki voltam néked. A hímzett szöveg felett világosabb fonallal, mintegy marginálisan, a köv. szöveg: Beleőszültem, míg végre! Igent mondtál, Kedvesem...

Ez a fehérrel hímzett szöveg nagyon megtetszett. Mondhatni, akár én is írhattam volna. Igencsak sokszor kellett megkérnem a párom kezét. Végül nem őszültem bele, de ez csak Fortuna kegyeinek tudható be. Történt ugyanis, hogy 1985-ben a Hidrológus Szilveszteri bálon, az én akkori párom azt mondta: Hozzád megyek, ha megnyerjük a tombolán a főnyereményt. Én akkor vettem 100db sorsjegyet. Rengeteg ajándéknak kihúzták a sorsjegyét, de egészen a főnyereményig a nálunk levő sorsjegyekből egy sem került kihúzásra. A végén a főnyeremény – ami egy dobos torta volt rajta egy zöld marcipán békával -, kihúzásakor a nálam levő E sorozatú tömbből kihúzták a 89-es számot. Ezek után, már a párom sem tudta tovább halogatni az IGEN-t. Erre az emlékezetes napra készítettem egy kis békás dobozt, és abba beletettem a falvédőt. Majd mindezt éjszaka a kávéfőző tetejére tettem egy kis levélke kíséretében.






 

8 megjegyzés:

  1. Ez nagyon kedves figyelmesség volt!
    Milyen volt a párod reakciója?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örült neki a feleségem. Kicsomagolás előtt nem értette a célzást, mert soha nem volt Fradi drukker. Végül, minden a helyére került.

      Törlés
  2. Szenzációs sztori ! Nagyon tetszett, ez olyan "mesébe illő" történet - nagyon kedvelem az ilyeneket - pláne ha az "Élet" produkálja és pláne, ha ismerem a szereplőket :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Családon belül ismert volt a sztori. Gondoltam most itt baráti körben a blogon is megosztom. Mertem megosztani, mert a feleségem azóta sem panaszkodik a házasság ügyben Fortunára :-)

      Törlés
  3. Nagyon örülök, amikor tapasztalom egy férfi figyelmességét a nő felé, és még fáradozik is kifejezni a szeretetét, ez elég ritka jelenség a világban, csak az önzetlen szeretet képes rá. Emlékszem a régebbi blogolásaidra, sokszor kifejezted már ajándékkészítéssel a feleséged iránti tiszteleted.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy ritka jelenség az ilyen figyelmesség azt én nem gondolom. Az ismeretségi körömben sok hasonlót látok.

      Törlés
  4. Szeretem, ha egy férfi figyelmes. A feleséged biztosan örül, hogy ilyen vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hozzászólásod, és értékelem, hogy szereted a férfiak figyelmességét. Ahogy olvasni szoktalak, Te is részesülsz, hasonló figyelmességekben...

      Törlés